Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

 

A "Virtuális kaláka" fórumban beharangoztam a segíteni akarásomat, és most ígéretemhez híven,

jelentkezem, virtuális együttműködésre. Én magam gyermekgyógyászatból, klinikai laborból és

homeopátiából szakvizsgáztam. A természetgyógyászat ismeretem édesanyámtól van, ő volt ennek

a szakértője. Én, fiatal orvosként, lenéztem ezeket a gyógymódokat, de el kell ismernem, hogy sok

mindent megoldottak ezzel a módszerrel (több mindent, mint amit hagyományosan lehet).

Természetesen nem akarom ezzel az orvosi feladatot kisebbíteni, csupán több együttműködésre

serkenteni.

 

A rendelőmben elsősorban a természetes eljárásokat választottam. A háttérkivizsgálása  után a

legtöbb esetben elég volt ennek az alkalmazása.

 

Elég sok természetgyógyászati receptem van, amit vagy én írtam, vagy az orvosi ismereteim figyelembe vételével, mások írásaiból tájékozódtam. Szívesen megosztom veletek ezeket virtuálisan. Az én szerepem csupán egy kapocsé lenne, mivel nem láthatom az esetet. Elmondom a receptet és a véleményemet. A fontosabb szerep a Tietek lenne: az önállóság visszaszerzése, a korlátok felismerése és az ápolás.

 

Biztonságot keres az ember örökké. Sok esetben elég nehéz megtalálni, hogy mindenki elégedett

legyen.

Tehát várom a kérdéseket. Erzsébet

 

 

Megtekintések: 8788

Válaszoljon erre

Válasz erre a beszélgetésre

Mit kezdjek a duzzadt nyirokmirigyeimmel? Az orvosok - ha egyáltalán válaszolnak -, azt mondják: még nincs semmi baj.

A betegségnél oki terápiát is alkalmazunk, tehát az ok megszüntetése -vagy ha magától megoldódik-után lehet valamit kezdeni az esettel. Ez lenne az igazi.

 Mirigycsomó duzzanat esetében az ok lehet : lymphocita sejt szaporulat ( ami gyerekeknél gyakori), vagy lehet:

tumor, a szervezet általános gyulladása, a nyirokcsomókhoz tartozó terület gyulladása, tályog kezdete stb.

Biopsziát akkor szoktunk javasolni, ha már gyanítható a kiváltó ok. Addig pedig ellenőrzés és  a szervezet

általános immunerősitése.

Vajon elég érhető voltam Mária? Ha több mindent szeretnél tudni, kérdezz. Azért én is szeretném tudni mi lett a vége. Megkérhetlek , hogy engem is értesíts?

Nemrégiben ölték ki a HIC vírusomat, van még sokizületi reumám, diszkossérvem, szívaneurizmám, angina pect.,gerd, Bechet, némi autoimmun betegség, vérrög a nyaki ütőérben, le-fel szökdécselő vérnyomás, na meg vagy 10 orvos, egyik kerget a másikhoz. Az immunológus azt mondja: még az is? (mármint nyirokmirigy duzzadás) nagyon vigyázzak magamra. Punktum. A többi felírt vagy 12 féle gyógyszert.

Általában, mi orvosok 2 diagnózist, esetet, történést tudjuk a szervezetben egymás összefüggésében

követni. De ez magán vélemény.Amikor ennyi minden van, nem lehet tudni , hogy mi mitől van.

Ezért is reagálnak úgy az orvosok. Te sem tennél másképp.A mi hozzáállásaink korlátozottak.

Valószínű ez alkati kérdés, valamint a történések hátterében álló ráhajtás áll.

 

Kedves Mária!

Olvasom a problémáit és felte´vödik beennem a kérdés hol lehet a baj hogy ennyi minden betegség összejött!? Egy dolgot tudok ajánlani amit én magam is gyakorolok és rosszat nem csinál: naponta 2-3-szor végezzen Yoga légzést ilyen formában: elöször az alhasi részen keresztül szívja a levegöt lassan és mikor megtelt akkor 2 másodpercik megáll, lassan kifujni és mikor mind kint van ujra 2 másodperc szünet. 3x10-szer. Következik a gyomor rész: ugyanígy be és -ki légzés lassan és mélyen, 3x10-szer. majd a melkasi-toroki rész következik. Mikor mind a három zónával végzett akkor teljes testi be és kilégzés ugyanilyen metódussal. Különben a foghagyma kúra jó a vérnyomásra és érrendszeri problémákra.

üdv. Irén

tévedés bocsi :-(

Tisztelettel kérdezem,  lumbális szakban lévő gerinc csatorna szűkületre   lévő van-e valamilyen természetes gyógymód vagy fájdalomcsillapítás?Az orvosok műtétet javasolnak.

Köszönöm válaszát. 

Természetes szer nincsen, de megelőzni kell. Még most sem késő!!!

Most: meg kell róla győződni, hogy műtét vagy sem...Azt szoktam mondani a betegeimnek, hogy ellenőriztesse

legalább 2 szakemberrel, és ha az egyik azt mondja=nem, arra kell hallgatni.Megpróbálás szintjén müködik.

Mást úgysem lehet tenni.

Fájdalom csillapítás: meg lehet próbálni egy adag Rhus-toxicodendron, ez homeopátiás szer.

Ezenkívül: függesztés, vagy bordásfalra vagy a házban -valamire-, kemény alvóhelyet javasolnak.

Én is átestem valami hasonlón. Úgy keltem fel reggel, hogy legurultam az ágyról, utána négykézláb

ereszkedtem és úgy álltam fel. Akkor kezdtem el csontkovács után nézni. Találtam is egyet-aki orvos is-

amikor nála voltam mesélte, hogy mi orvosok amikor becsípődik az ideg adunk gyulladáscsökkentőt,

de az igazi okot nem kezeljük és igy válik krónikussá. Az igazi okot csak megelőzni lehet. Minden

mozgásnál, hajlásnál az izmok beleakadhatnak a gerinc oldalsó nyúlványába és kész a baj. Én megtanultam

ezeket -kiakasztani- mielőtt a baj bekövetkezne. Csak azután az eset után.

Zsolt, tudom hogy ilyenkor minden vigasz falra hányt borsó, drukkolok neked.

Kérek majd értesítést.

 

 

 

köszönöm a választ. Gerincnyújtó állványt beszereztem, de az orvos nem javasolja mert a lumbális 345-gerinc csatorna nagy fokban beszűkült és elcsúszás is van funkcionálisan 7 mm.És hogy még szebb legyen egy kisebb sérv is van közötte.Most voltam Hévizen de gerincnyújtást nem irt az orvos sőt nem javasolta a gerincnyújtó állvány használatát sem, az elcsúszás miatt.Ceragem ágyat is próbáltam nem volt rossz de csodákat az sem tett.Majd kímélem .....és húzom amíg tudom.Nekem még olyan becsípődés , nem volt a tünet állandó lábfolyások és derékfájás,de ami a legrosszabb menet vagy állás közben mindkét láb teljes zsibbadása.

Köszönettel Zs

A gerincnyújtást illetően az a szakember a mérvadó, aki látta az esetet. Ez már nehezebb eset.

Én megfontolnám a műtéti javaslatot...

 

köszönöm még várok....
Meddig?

RSS

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek