Erdélyiek Magyarországon

Testem Debrecenben , lelkem Zilahon él...

 Sziasztok MINDENKI! Nevem DOBRAI ZOLTÁn. Zilah mellett  születtem és Zilahon jártam iskolába, majd a Nagybányai főiskolára , de eltanácsoltak magyarságom miatt.1972-ben jöttem át  legálisan és egy  válással végződött házasság révén. Ma nyugdíjas vagyok. Sokat járok haza, mert  a testem Debrecenben él de lelkem Zilahon a Meszesen:))Alig telik el nap , hogy ne románozanak! Ezt szabad! Nem szeretem itt, de vissza menni késő. Szebbik részét az életemnek ott , mig nagyobbik részét itt éltem le. Otthon már  csak az emélkek maradtak és a szüleim sírjai. sokszor látom , hogy vannak akik megtagadják a szülőhazát! Letagadják a honvágyat! Valami beolvadásról  és  valami kötelező azonosúlásról írnak! Miért ne tartanám meg az Erdélyi voltomat? Sőt erre bűszke vagyok! Nekűnk ez a teher  is a sorsúnk része.Gyerekeim  ezt tekintik hazájuknak , de az Erdélyi kötődésükre bűszkék!

 Remélem még megérem , hogy a sorsúnk jobbra fog fordúlni és nem bevándorlók  fogúnk lenni Pannóniában!

  • fel

    Bálint Mária

    Szervusz Zoltán! Nekem is sokszor a Meszesen a lekem. Nagyon sok igazságot írtál le itt is, meg a cikkedben is! Örvendek neki. Sokszor töprengek azon, hogy miért is hiszik az őshonosok azt, hogy ők egy befogadó nemzet. Erről talán múltidőben kellene beszélni. A saját nezettársaikat kinézik maguk közül. Vegyük példának németországot: az északiak meg se értik, hogy mit beszélnek a déliek és fordítva. Minden szövetségi államnak más-más törvényei vannak még mindig, hiszen ezért kellenek a helyi parlamentek. Más az oktatási rendszerük is, még ők se érték el a kívánt EU-s egységesítési szintet. Mégse vágják lakhelyváltás esetén egymás fejéhez, hogy nem beszéled a nyelvünket, betolakodó vagy, mert elveszed a munkahelyeinket! Engem nem románoztak le többé, amikor egy napon fennhangon (van nekem jó erős, ha kieresztem) kijelentettem, hogy én nem tehetek arról, hogy a határvonalat átvitték a fejem fölött, s ükapámékig visszamenően mindenkiről tudom, hogy magyar volt. Jelentkezzen, aki ezt még tudja a családjáról! Egy kéz se emelkedett a levegőbe. Többen elmondták, hogy már a nagyszülőknél, esetleg a szülőknél hibádzik. De nem szerettek ezért a tényfeltárásért. CSak azt hallottam azután, hogy ezt se lehet megcsinálni, azt se lehet megcsinálni, mert itt nem Erdélyben vagyunk.
    A munkához való hozzáállásomról nem azt mondták: de szorgalmas, hanem azt , hogy törtető! Ez meg iszonyú negatív vonás. Meg erőszakosnak tartottak, mert ma akartam elintézni, ami ma esedékes és nem egy félév múlva. Ezért többeknek fel kellett állni a székről.

    Én is hivatalosan jöttem át a két gyerekemmel. Amikor a bukaresti magyar konzulátuson megkérdeztem, hogy milyen jogaim lesznek Magyarországon, azt mondták, ha a letelepedési engedélyt megkapom, akkor már teljesen azok a törvények vonatkoznak rám, ami a magyar állampolgárokra. Aztán minden hivatali ügyintézés a tízszeresébe került. Még egy rohadt nyomtatványt is 200 forintért kaptam 20 forint helyett. Felhívták a figyelmemet, hogy ne merjek annyi fizetést kérni, mint egy magyar állampolgár, hiszen csak most jöttem ide. Ez úgyis sokkal több, mint amennyit ott kerestem. Azt nem bírták átlátni, hogy sokkal többe is kerül itt minden. Amiért erdélyi vagyok, itt kell laknom, itt kell ennem, közlekednem és itt kell ruházkodnom. (Sok nap volt, hogy finom erdélyi szalonát rágtam pick szalámi helyett.) Örüljek, hogy nem kezdő fizetést adnak, hiszen itt én nem dolgoztam még semmit, s nem itt adóztam. Megjegyzem pont azidőtől fogva adózom itt, amióta ők. Az egyetemi kiképzésemet pedig nem ez az állam fizette, a továbbképzéseimet se, a közben megszerzett tanári fokozataimat se. Na, egyből visszazupáltak, mivel itt nem léteznek tanári fokozatok, tán nem képzelem, hogy elismernek valamit, ami nincs is!
    Természetesen nem kaptam meg egyetlen jubileumi díjamat se, mert nem itt dolgoztam le mindazon éveket. Pedig a miniszterelnöki hivatalnak is írtam és elküldték ők is azt a törvényt, amiben az áll, hogy minden állampolgárra vonatkozik. Viszont hivatkoztak valami rendelkezésre, hogy az megmagyarázza a törvényt, az erélyiek kivételek. Finoman megkaptam, hogy ha nem fogom be a számat, megkérdőjelezik a diplomámat is, mert a térség legjobb egyetemei M.o.-n vannak és nem Romániában. Csak nem képzelem, hogy a BBTE vetekedhet az ELTE-vel? Mondtam: ez jó indok, mert a kollégáim közül egy (1) van, aki az ELTE-n végzett. Tovább nem akartam huzakodni velük, nem mentem perre. Amikor a nyugdíj kiszámításáról van szó, akkor megint azzal jönnek, hogy te külhonból jöttél, s te nem kaphatod meg azt a közalkalmazotti viszonyt, amit a magyarok megkapnak, holott ők is ugyanakkor lettek közalkalmazttak, amikor én. Nekik ezt a státuszt megadják visszamenőleg is. Tehát a végkielégítésnél megint kihúznak a zsebünkből egy jókora summát.
    Szerintem M.o. inkább beengedő ország, mint befogadó.

    Amit te tudsz és ők nem, az mind marhaság és hülyeség. Én is megkaptam, hogy ha nem tetszik, menj vissza! Amikor már hihetetlenül sok energiát belefektettünk abba, hogy végre a "mieink" között lehessünk és ne nézzenek ki a magyarságunk miatt, s hogy még a dédunokáink is a magyar nyelvet beszéljék anyanyelvként. Ha jól megfontolom, ott joggal vághattam az asztalra a hivatalokban, ha packáztak velem, itt meg marski.

    Ne szólj hozzá semmihez, szokd meg ami itt van. Bizonyos estekben jó álláspont ez, de mondok én valamit: Ami odaát a parlamentben és a társadalomban is egy év alatt végbemegy, annak itt nagyjából nyolc év kell. A vége pedig ugyanaz.
    5