nem tudom, hol szakadt meg az ismeretségünk. közben én teljes erővel próbálkoztam a kolozsvári képzőművészetire bejutni... aztán bejutottam, e nem végeztem el. reklámügynökséget inditottam, sándor leventével, jánosi antival és szatmári lacival. egy darabvig együtt működtettük, aztán elköltöztem udvarhelyre, s tovább egyedül folytattam.
amikor meguntam a sok traktoristából lett üzletembert abbahagytam, s kiköltöztem a hegyre, a volt Tánczos lovaglóval szembe. persze a felsorol
ásból kihagytam, hogy huskykat tenyésztettem, igy a kutyáim jóléte inditott erre az utra. megvettem egy tanyát, épitettem, kezdtem lovakat venni, most lovazok és kutyázok. turizmusból élek.
Ahogy olvasttam talàn a Hargita megyebòl szàrmazol ,most volttam Udvarhelyen a nagynenemnel. En Baroton szùlettem.Marosvàsàrhelyen vegezttem a kereskedelmi iskolàt.19evet Brasoban lakttam ,most meg 29 eve Olaszban elek.szerettel eliz
A törekvés megvan, Attila. Gondolkodunk, csak még nem jutott eszünkbe semmi olyan, amit ezzel a webes rendszerrel meg is lehetne tenni. Többek között ezért is kellene a honlapot megújítani.
Azt mondhatom, hogy a honlap teremtője is örvendene, ha jó ötletekkel jönnél.
Borbély (Jakab) Emese
Nov 23, 2010
szijgyarto zoltan
Nov 24, 2010
szijgyarto zoltan
amikor meguntam a sok traktoristából lett üzletembert abbahagytam, s kiköltöztem a hegyre, a volt Tánczos lovaglóval szembe. persze a felsorol
ásból kihagytam, hogy huskykat tenyésztettem, igy a kutyáim jóléte inditott erre az utra. megvettem egy tanyát, épitettem, kezdtem lovakat venni, most lovazok és kutyázok. turizmusból élek.
Nov 24, 2010
Piros (Kozma) Gabriella Katalin
köszönöm, hogy bejelölt. Jól esett, hogy a kiválasztottak közé kerültem.
De megtudhatnám, hogy minek köszönhetem ezt a jelölést?
Nov 24, 2010
Bölöni Domokos
Üdw & hurrá!
Domi
Nov 25, 2010
Simon Baby
Nov 25, 2010
Majorová Katarína
Nov 25, 2010
Borbély (Jakab) Emese
Nov 28, 2010
Gyongyi Moricz
Nov 29, 2010
Kolumbán Magdolna-Mária
Nov 29, 2010
MIKLOS SZILVIA
Nov 29, 2010
Gáll Burján Rozália
Nov 30, 2010
Vajna Tünde
Nov 30, 2010
Gáll Burján Rozália
Nov 30, 2010
Dévai Nagy Kamilla
Nov 30, 2010
Edit I Demeter
Dec 1, 2010
Hargita Koprivanaczné Balázs
Dec 1, 2010
demeter eliz maria
Dec 1, 2010
Kiss Ildikó
Dec 5, 2010
Székely István
Dec 5, 2010
bocor monika
Dec 5, 2010
Gyöngyike Gigi Choukroun
Köszönöm a bejelölést :)
Dec 13, 2010
Kelemen Erzsebet
Dec 15, 2010
Hencz Anikó
Dec 15, 2010
Boncata Csilla
Neked is békés, boldog Karácsonyt kívánok. Üdvözlettel: B. Csilla
Dec 15, 2010
Katie Garbutt
Nagyon szépen köszönöm a barátságot, kedves Attila!
Dec 16, 2010
Samu Ibolya
Dec 17, 2010
bocor monika
Dec 23, 2010
Gáll Burján Rozália
Dec 23, 2010
Lengyel Emese
Dec 25, 2010
Fábián Magdi
Dec 26, 2010
Cornelia Nagy
Dec 28, 2010
Bara Jusztina
Jan 4, 2011
Kerekes Edit
Jan 4, 2011
Bálint Mária
A törekvés megvan, Attila. Gondolkodunk, csak még nem jutott eszünkbe semmi olyan, amit ezzel a webes rendszerrel meg is lehetne tenni. Többek között ezért is kellene a honlapot megújítani.
Azt mondhatom, hogy a honlap teremtője is örvendene, ha jó ötletekkel jönnél.
Jan 9, 2011
György Ramona Erika
Jan 10, 2011
demeter eliz maria
Jan 15, 2011