Szólj hozzá !

Hozzászólt Kilin József Attila November 22, 2018, 6:48pm

Ady Endre: Harc a Nagyúrral

Megöl a disznófejű Nagyúr,
Éreztem, megöl, ha hagyom,
Vigyorgott rám és ült meredten:
Az aranyon ült, az aranyon,
Éreztem, megöl, ha hagyom.

Sertés testét, az undokot, én
Simogattam. Ő remegett.
„Nézd meg, ki vagyok” (súgtam neki)
S meglékeltem a fejemet,
Agyamba nézett s nevetett.

(Vad vágyak vad kalandorának
Tart talán?) S térdre hulltam ott.
A zúgó Élet partján voltunk,
Ketten voltunk, alkonyodott:
„Add az aranyod, aranyod.”

„Engem egy pillanat megölhet,
Nekem már várni nem szabad,
Engem szólítnak útra, kéjre
Titokzatos hívó szavak,
Nekem már várni nem szabad.”

„A te szivedet serte védi,
Az én belsőm fekély, galád.
Az én szivem mégis az áldott:
Az Élet marta fel, a Vágy.
Arany kell. Mennem kell tovább.”

„Az én jachtomra vár a tenger,
Ezer sátor vár énreám,
Idegen nap, idegen balzsam,
Idegen mámor, új leány,
Mind énreám vár, énreám.”

„Az egész élet bennem zihál,
Minden, mi új, felém üget,
Szent zűrzavar az én sok álmom,
Neked minden álmod süket,
Hasítsd ki hát aranyszügyed.”

Már ránk szakadt a bús, vak este.
Én nyöszörögtem. A habok
Az üzenetet egyre hozták:
Várunk. Van-e már aranyod?
Zúgtak a habok, a habok.

És összecsaptunk. Rengett a part,
Husába vájtam kezemet,
Téptem, cibáltam. Mindhiába.
Aranya csörgött. Nevetett.
Nem mehetek, nem mehetek.

Ezer este múlt ezer estre,
A vérem hull, hull, egyre hull,
Messziről hívnak, szólongatnak
És mi csak csatázunk vadul:
Én s a disznófejű Nagyúr.

Hozzászólt Kilin József Attila Január 27, 2016, 8:53pm

Weöres Sándor: Ady szelleme mondja 

«Félig-mondott, babonás álmok
forogtak bennem szakadatlan,
rémek kolompja volt a nyelvem,
míg főzött egy iszonyu katlan
halotti torra, csemegének.

Még sustorogtam benn a Tálban,
méltóan az inyenci kegyre:
siess már jóllakni belőlem,
mert hülök egyre, hülök egyre,
kutyáké a hideg maradék.

Holtan is élve hirdetem még:
ujjat se mozdíts, mert hiába,
de másodszor is meghalok én
és holmi új, szent bibliába
ássák el kihült igéimet.

Lakj jól belőlem repedésig,
mert soká nem lesz lakzi, légyott,
még tor se: ha éhesen maradsz,
visszakéred a maradékot
a rád-vicsorító Ebektől.

Boraitok elsavanyodnak,
elkeserednek mind a kertek,
a tulajdon házatok alján
bolyongtok mind, csupa kivertek,
még holttestem is belesajdul.

Énrám pedig vigyázni fognak,
hogy rólam tisztesség ne essék:
idők gyomrában hült-mereven
alszom majd, mint új Ó-Szövetség,
kiterítve, szent ravatalon.»