Attila Benczi bejegyzései - Erdélyi magyarok a világban2024-03-28T19:16:23ZAttila Benczihttp://www.erdelyimagyarok.com/profile/AttilaBenczihttp://storage.ning.com/topology/rest/1.0/file/get/2532551682?profile=RESIZE_48X48&width=48&height=48&crop=1%3A1http://www.erdelyimagyarok.com/profiles/blog/feed?user=11uojwrnwlt8y&xn_auth=noTamás Tomi és a cigicsikk - Egy újabb rövid történet -tag:www.erdelyimagyarok.com,2017-12-19:4464973:BlogPost:7073862017-12-19T19:04:51.000ZAttila Benczihttp://www.erdelyimagyarok.com/profile/AttilaBenczi
<p>Tamás Tomi és a cigicsikk<br></br> Írta: Attila - benczi ( Dawn Bat )</p>
<p>Ma délután hazafelé siettem... Hogy mért? Igazából nem is tudom mi oka volt a sietségemnek, mivel senki nem várt, talán a három cserepes virágom, talán...<br></br> A borongós időjárás miatt csak kevesen tartózkodtak az utcán, amolyan havas eső szerűség áztatta az utakat és az embereket... Furcsa érzés kerített hatalmába, mintha egy filmvászonra lennék kivetítve. Ugye említettem? Eső, satöbbi, tehát én nem voltam vizes!…</p>
<p>Tamás Tomi és a cigicsikk<br/> Írta: Attila - benczi ( Dawn Bat )</p>
<p>Ma délután hazafelé siettem... Hogy mért? Igazából nem is tudom mi oka volt a sietségemnek, mivel senki nem várt, talán a három cserepes virágom, talán...<br/> A borongós időjárás miatt csak kevesen tartózkodtak az utcán, amolyan havas eső szerűség áztatta az utakat és az embereket... Furcsa érzés kerített hatalmába, mintha egy filmvászonra lennék kivetítve. Ugye említettem? Eső, satöbbi, tehát én nem voltam vizes! <br/> Nos, megálltam a villamosmegállóban s a zsebembe kotorászva kerestem még az utolsó szál cigim, de csak egy csikket találtam. Ujjaim között forgattam, amikor ráébredtem, hogy én vagyok egy csikk! Ahogy az ajkaimhoz emeltem... Megszólalt. <br/> - Hé, haver, ha most azzal tűzcsinálóval hozzám érsz, tudod, hogy saját magad égeted meg?<br/> Meglepetésemben a földre csaptam. Mi a... Megbolondultam?<br/> Valaki erőteljesen megragadta a jobb karom és hátrarántott. Elsőre egy nagy bundasapkát, amolyan kucsma szerűséget láttam, majd egy harminc - negyven éves, enyhén ráncos, de mégis szép,kellemes arcú nő nézett rám aggodalmas tekintettel.<br/> - Igen hölgyem, miben segíthetek?-kérdeztem riadtan. Szerintem végig sem mondtam, azt hiszem... amikor is korbácsként csattant a kérdése...<br/> - Uram, kér egy kis vizet? Olyan száraz... S vizes kesztyűével az ajkamhoz ért.<br/> Nem tudtam erre mit válaszolni, ezért a sárga gumicsizmája mellett, vizesen " heverő " csikkemet felkaptam és a nagy csörömpöléssel megérkező villamosra felszálltam. Mindenki engem nézett. Zavartságomban visszafordultam, hogy leszállok, de az ajtó becsukódott s az ablakon kinézve megpillantottam a hölgyet.<br/> Ott állt a verőfényes napsütésben... Csodálatos volt, mint egy angyal. Olyan varázslatos. A ruhája eszméletlen, mint ő maga... Magassarkú fehér cipő volt rajta - ahogyan integetett felém, bal lábát felemelte a földtől, bőrszínű harisnyája megfeszült csinosan erőteljes vádliján. Szoknyája türkizkék s ragyogott mint egy neon, hogy mit viselt még nem tudom, nem emlékszem, mert az ébenfekete haját figyeltem, mintha egy üzenetet küldene, úgy lobogott a nyári enyhe szellőben. <br/> - Most akkor mi van- kérdeztem magamtól, s nem figyelve, tántorogva kerestem egy széket. Leültem.<br/> Mindkét kezem a kabátzsebben volt, de az egyik, már nem tudom, hogy melyik, de ez lényegtelen - ott szorongatta a csikkem - magam...<br/> Arra eszméltem, hogy ráz a hideg s mindenki engem bámul már megint, s jogosan... <br/> Az alsógatyám is csupa víz volt... Körülöttem mindenki nyári cuccban és szárazon... Én meg vizesen és téli ruhában... <br/> Egy vékony, krákogós hangra lettem figyelmes. Tenyeremben lévő csikkem szólt hozzám...<br/> - Hé, nagyfiú! Akkor most vagy a filmvásznon, vagy az előbb voltál?<br/> -----------------<br/> Hmmm, ez jó kérdés. Én vagyok én, vagy csak egy kitalált filmbeli szereplő?</p>Reggeli Agónia, az agóniatag:www.erdelyimagyarok.com,2017-12-17:4464973:BlogPost:7074612017-12-17T10:52:44.000ZAttila Benczihttp://www.erdelyimagyarok.com/profile/AttilaBenczi
<p>Reggeli Agónia, az agónia<br></br> Írta: Attila - benczi ( Dawn Bat )</p>
<p>...hajadban a nyár illata,<br></br> vajon, csak egy tűnő pillanat? <br></br> Tétova lépteim sora, <br></br> álmodom képed sóhaját...<br></br> -----<br></br> Elmondanám, de másnap minden keserű...<br></br> ...ízléstelen pupillámon lógó fényről, <br></br> mi elszívja életem... igen, vízszerű... <br></br> -----------------<br></br> ...megkeresem papucsomat<br></br> ,amiben bátran kiálthatok:<br></br> Már fürdővizem is hideg!<br></br> Szeretem az ultrahangokat...…<br></br></p>
<p>Reggeli Agónia, az agónia<br/> Írta: Attila - benczi ( Dawn Bat )</p>
<p>...hajadban a nyár illata,<br/> vajon, csak egy tűnő pillanat? <br/> Tétova lépteim sora, <br/> álmodom képed sóhaját...<br/> -----<br/> Elmondanám, de másnap minden keserű...<br/> ...ízléstelen pupillámon lógó fényről, <br/> mi elszívja életem... igen, vízszerű... <br/> -----------------<br/> ...megkeresem papucsomat<br/> ,amiben bátran kiálthatok:<br/> Már fürdővizem is hideg!<br/> Szeretem az ultrahangokat...<br/> ------------<br/> ...fű gyökereibe gabalyodva tépem<br/> szakállam s közben rád gondolok, még vérem<br/> arcomon ejtett seben, cseppenként lehull...<br/> ---------------<br/> ...valahol, most távol sírnék,<br/> s nézném arcodat szitakötő<br/> szárnyain, mily nőiesség...<br/> Vágyam irántad csak egyre nő...</p>Meddő percek jajszavatag:www.erdelyimagyarok.com,2017-12-12:4464973:BlogPost:7069712017-12-12T18:03:19.000ZAttila Benczihttp://www.erdelyimagyarok.com/profile/AttilaBenczi
<p>Meddő percek jajszava<br></br> Írta: Attila - benczi ( Dawn Bat )</p>
<p>...meddő percek jajszava,<br></br> s szépséghibás álmok gomolyognak<br></br> anyám gyermekkori emlékeivel...</p>
<p>A Napba nézvén szememben a holnap fényei,<br></br> amiket nem fogok soha utolérni.</p>
<p>... kéklő erdők csöndje sem nyugtatja<br></br> háborgó lelkem, pedig harmaton jár a reggel...</p>
<p>Emlékeim terének zümmögése,<br></br> Madách: Az Ember tragédiája, mint gennyes seb<br></br> felgyullad tőle minden sejtem...</p>
<p>Elindulok…</p>
<p>Meddő percek jajszava<br/> Írta: Attila - benczi ( Dawn Bat )</p>
<p>...meddő percek jajszava,<br/> s szépséghibás álmok gomolyognak<br/> anyám gyermekkori emlékeivel...</p>
<p>A Napba nézvén szememben a holnap fényei,<br/> amiket nem fogok soha utolérni.</p>
<p>... kéklő erdők csöndje sem nyugtatja<br/> háborgó lelkem, pedig harmaton jár a reggel...</p>
<p>Emlékeim terének zümmögése,<br/> Madách: Az Ember tragédiája, mint gennyes seb<br/> felgyullad tőle minden sejtem...</p>
<p>Elindulok majd Krisztus útján,<br/> hogy megértvén Őt, válaszokra leljek...</p>
<p>Nem menekülhetek az ember bárgyú bugyraiból,<br/> ezért papírfecnire írt gondolataim<br/> ne süket fülekre és szívtelen szívekre találjanak...<br/> -------------------------------<br/> Isten Fia sem akart megszületni,<br/> hát ne legyen hiába áldozata...</p>Tamás Tomi és a melegtag:www.erdelyimagyarok.com,2017-11-19:4464973:BlogPost:7058682017-11-19T19:30:00.000ZAttila Benczihttp://www.erdelyimagyarok.com/profile/AttilaBenczi
<p>Tamás Tomi és a meleg<br></br> Írta: Attila - benczi (Dawn Bat )<br></br> - Rövid novella -</p>
<p>... emléktöredékek, aprók színesek és színtelenek csapkodnak éjjel álmaimban, nappal fel- fel villanó valós képekben. <br></br> ------<br></br>A hetek óta tartó esős napokon túl vagyunk. A Város, hát nem is tudom, olyan vizes, szomorú, de mégis ott bújkál a vidámság napsugaraival... Remélem.<br></br> ... elkábított a meleg, de nagyon. Próbáltam a tudatom maradványaiba kapaszkodni, hogy a való világban maradhassak,…</p>
<p>Tamás Tomi és a meleg<br/> Írta: Attila - benczi (Dawn Bat )<br/> - Rövid novella -</p>
<p>... emléktöredékek, aprók színesek és színtelenek csapkodnak éjjel álmaimban, nappal fel- fel villanó valós képekben. <br/> ------<br/>A hetek óta tartó esős napokon túl vagyunk. A Város, hát nem is tudom, olyan vizes, szomorú, de mégis ott bújkál a vidámság napsugaraival... Remélem.<br/> ... elkábított a meleg, de nagyon. Próbáltam a tudatom maradványaiba kapaszkodni, hogy a való világban maradhassak, egyre nehezebben ment. <br/> Honnan ez a meleg hullám? Mintha egy műanyagképernyőn keresztül látnám a környezetem, hullámzik minden,- lüktetve téves képeket kapok...<br/> Érzem a Város, a városom kidob,- eltaszít magától s ez az érzés éles, fizikai fájdalmat okoz. Talán napszúrást kaptam! <br/> Egy nő rám pillantott, sárga fogai félelmetes fegyvernek tűntek. Mi jöhet még? Fékcsikorgás, egy huszonéves srác habzó szájjal valamit ordít... Nem hallok semmit! <br/> A másodpercek elnyúlnak, egy hideg szellő elsárgult papírt csap az arcomba, ízzadtáságtól reszkető kézzel arcomról leveszem s a homályban elvesző betűket lassan összerakom:</p>
<p>te hiszed most vége,<br/> eldobom az üres üveget...<br/> várok, reménykedek.<br/> Csótányok földre tipornak,<br/> a sötétben kuporgók újra látnak.</p>
<p>Egy rendőr megfogja a vállam, a házak fölém tornyosulva vihognak, a parkban a gyerekek sírnak. Sziréna,- karok,- hordágyon fekve,- fehér köpenyek lebegnek. Ez fáj! Karom zsibbad, már nem zihálok, légzésem nyugodt. Mily kellemes illat!<br/> Nővérke ágyam mellett matat, rám mosolyog.<br/> Most már minden rendben - búgó hangja megnyugtat.<br/> Az operáció sikerült, a fő nyaki ütőér eldugult s nem kapott az agy oxigént, de most már minden rendben van - egy sárga papírt tesz a kezembe...</p>
<p>te hiszed most vége,<br/> eldobom az üres üveget...<br/> várok, reménykedek.<br/> Csótányok földre tipornak,<br/> a sötétben kuporgók újra látnak.<br/> Villanyégő, puha ágy<br/> újra ébredő vágy.<br/> Derekad hozzám simul<br/> vállamon hajtincseid<br/> s játszom vele vadul,<br/> csókolom szerelmesen ujjaid...</p>
<p>A Város nem hagyott el, mint szerető anya magához ölelt,- felkarolt ... Visszaadva életem.</p>Fáj
Írta: Attila - benczi ( Dawn Bat )
Érzed, érzitek a fájdalmat?
Fáj...
A fájdalmat, ami létezésünk óta gyötör minket,
de te, mi, nem akarjuk érezni, látni, hát ezért fáj...
Kisért. Mardos az Éhs…tag:www.erdelyimagyarok.com,2017-11-12:4464973:BlogPost:7055962017-11-12T06:32:53.000ZAttila Benczihttp://www.erdelyimagyarok.com/profile/AttilaBenczi
<p>Fáj</p>
<p>Írta: Attila - benczi ( Dawn Bat )</p>
<p></p>
<p></p>
<p>Érzed, érzitek a fájdalmat?</p>
<p>Fáj...</p>
<p>A fájdalmat, ami létezésünk óta gyötör minket,</p>
<p>de te, mi, nem akarjuk érezni, látni, hát ezért fáj...</p>
<p>Kisért. Mardos az Éhség, mindenkit</p>
<p>s futnak a forró homok simogatásától.</p>
<p>Hogy hová?</p>
<p>Egy színes délibábot kergetnek szebb, jobb jövőt remélve</p>
<p>s mit kapnak cserébe?</p>
<p>A Nyugat vigyorgó gyilkos álcáját.</p>
<p>Fáj...</p>
<p>Érzitek,…</p>
<p>Fáj</p>
<p>Írta: Attila - benczi ( Dawn Bat )</p>
<p></p>
<p></p>
<p>Érzed, érzitek a fájdalmat?</p>
<p>Fáj...</p>
<p>A fájdalmat, ami létezésünk óta gyötör minket,</p>
<p>de te, mi, nem akarjuk érezni, látni, hát ezért fáj...</p>
<p>Kisért. Mardos az Éhség, mindenkit</p>
<p>s futnak a forró homok simogatásától.</p>
<p>Hogy hová?</p>
<p>Egy színes délibábot kergetnek szebb, jobb jövőt remélve</p>
<p>s mit kapnak cserébe?</p>
<p>A Nyugat vigyorgó gyilkos álcáját.</p>
<p>Fáj...</p>
<p>Érzitek, vagy még mindig, azt remélitek,</p>
<p>hogy ti vagytok a jobbak, igazabbak</p>
<p>mert századokkal előbb erősebbek voltatok náluk...</p>
<p>Fáj ugye?</p>
<p>Hát csak fájjon a forró homok simogatása,</p>
<p>mert nekik is fájt akkor,</p>
<p>de ti mindenáron uralkodni akartatok...</p>
<p>Fáj...</p>
<p>Ma sírtok, gyászoltok s még most sem ébredtetek fel,</p>
<p>hogy a világotok, amit teremettetek az csupán álca,</p>
<p>ami, mögé megbújva leplezitek mindazt,</p>
<p>amit létrehoztatok:</p>
<p>Éhség, Nyomor, Háború...</p>… hófehér meztelenségtag:www.erdelyimagyarok.com,2017-08-09:4464973:BlogPost:7025772017-08-09T13:30:00.000ZAttila Benczihttp://www.erdelyimagyarok.com/profile/AttilaBenczi
<p>A puha, hófehér meztelenség,</p>
<p>ködöt bocsájt rá az új nemzedék?<br/> De azért nézd! Ugye egyedül nem vagyunk?<br/> Még akkor is, ha szorit, ölel a végzetünk…</p>
<p>Láthatatlan kezek megragadnak,<br/> s zuhanunk, talán valahól várnak-<br/> Lebegünk, s puha helyre érünk,<br/> mostmár senkitől sem félünk…</p>
<p>A puha, hófehér meztelenség,</p>
<p>ködöt bocsájt rá az új nemzedék?<br/> De azért nézd! Ugye egyedül nem vagyunk?<br/> Még akkor is, ha szorit, ölel a végzetünk…</p>
<p>Láthatatlan kezek megragadnak,<br/> s zuhanunk, talán valahól várnak-<br/> Lebegünk, s puha helyre érünk,<br/> mostmár senkitől sem félünk…</p>Jó lenne, ha kitartanánktag:www.erdelyimagyarok.com,2017-08-09:4464973:BlogPost:7024962017-08-09T13:30:00.000ZAttila Benczihttp://www.erdelyimagyarok.com/profile/AttilaBenczi
<p>Minden kincsem az ifjúság…</p>
<p>Törtető mély örvénye mára elveszett,<br></br> az ami magába szívta önmagát,<br></br> s mindent összetörve… <br></br> ---------------------</p>
<p>II. Felvonás</p>
<p>A szünet soká tartott, pihentem<br></br> közben mindent elfeledtem -<br></br> Játszani kell tovább <br></br> a vidám élet játékát!</p>
<p>Hogy ne mondhassák :<br></br> Gyengék vagyunk.</p>
<p>Jókedvvel tovább játszunk?</p>
<p>De a II. felvonás végtelen<br></br> nem éri át az értelem,<br></br> s tart vajon számítanak…</p>
<p>Minden kincsem az ifjúság…</p>
<p>Törtető mély örvénye mára elveszett,<br/> az ami magába szívta önmagát,<br/> s mindent összetörve… <br/> ---------------------</p>
<p>II. Felvonás</p>
<p>A szünet soká tartott, pihentem<br/> közben mindent elfeledtem -<br/> Játszani kell tovább <br/> a vidám élet játékát!</p>
<p>Hogy ne mondhassák :<br/> Gyengék vagyunk.</p>
<p>Jókedvvel tovább játszunk?</p>
<p>De a II. felvonás végtelen<br/> nem éri át az értelem,<br/> s tart vajon számítanak ránk?</p>
<p>Jó lenne, ha ki is tartanánk…</p>Most jó...Látodtag:www.erdelyimagyarok.com,2017-08-09:4464973:BlogPost:7027822017-08-09T13:00:00.000ZAttila Benczihttp://www.erdelyimagyarok.com/profile/AttilaBenczi
<p>Most jó… álmodom: hol a hófehér ifjúság?</p>
<p>Csókja a múzsa ajka, magát<br/> nem emészti, nem gyötri semmi.<br/> Gondjait fenn hagyja lebegni.</p>
<p>Látod, összefutnak mindig útjaink,<br/> a vágyak forróak, ütköznek szavaink!<br/> Még tiszták vagyunk, mert talán minden az,<br/> ami még érintetlen s még igaz…</p>
<p>Forró vágyaink lehűlnek azután,<br/> de hideg nem lesz. Fázni talán<br/> nem fogunk, hiszen most már<br/> Ketten, egymás mellett vagyunk…</p>
<p>Most jó… álmodom: hol a hófehér ifjúság?</p>
<p>Csókja a múzsa ajka, magát<br/> nem emészti, nem gyötri semmi.<br/> Gondjait fenn hagyja lebegni.</p>
<p>Látod, összefutnak mindig útjaink,<br/> a vágyak forróak, ütköznek szavaink!<br/> Még tiszták vagyunk, mert talán minden az,<br/> ami még érintetlen s még igaz…</p>
<p>Forró vágyaink lehűlnek azután,<br/> de hideg nem lesz. Fázni talán<br/> nem fogunk, hiszen most már<br/> Ketten, egymás mellett vagyunk…</p>Tomi és a fémes testektag:www.erdelyimagyarok.com,2017-08-03:4464973:BlogPost:7024482017-08-03T08:30:00.000ZAttila Benczihttp://www.erdelyimagyarok.com/profile/AttilaBenczi
<p>Jézusom! - kiáltok elcsukló hangon -</p>
<p>Valami kicsi, fémes test közeledett <br></br> csillogva az erőtlen napfényben.<br></br> Apró volt, a kicsinyek közül való. <br></br> Elmosódott fehér foltnak látszott.<br></br> Tomi ellazult.<br></br> - Hát ennyi. A frászt kapom ezektől a nyavalyásoktól. <br></br> Néha azt hiszem, jobb lenne, ha nem lennének.<br></br> Tomi, óvatosan elfogta mind,<br></br> s egy fémdobozba tette őket.<br></br> Lassan hátrál, s közben az eget<br></br> figyelve onnan ahonnan ezek jöttek.<br></br> Érzett valami…</p>
<p>Jézusom! - kiáltok elcsukló hangon -</p>
<p>Valami kicsi, fémes test közeledett <br/> csillogva az erőtlen napfényben.<br/> Apró volt, a kicsinyek közül való. <br/> Elmosódott fehér foltnak látszott.<br/> Tomi ellazult.<br/> - Hát ennyi. A frászt kapom ezektől a nyavalyásoktól. <br/> Néha azt hiszem, jobb lenne, ha nem lennének.<br/> Tomi, óvatosan elfogta mind,<br/> s egy fémdobozba tette őket.<br/> Lassan hátrál, s közben az eget<br/> figyelve onnan ahonnan ezek jöttek.<br/> Érzett valami furcsát. Tudta, jelek...<br/> Az erdei kunyhójába érve<br/> kinyitotta a dobozt.<br/> Csillogó fémdarabkákat talált.<br/> Tenyerében és lelkében enyhe<br/> bizsergést érzett.<br/> Szeméhez közelebb emelte az egyiket,<br/> mert ujjaival érezte a barázdákat.<br/> Igen, ezek betűk!<br/> Izgatottan végig nézte mind, ezeket olvasta:<br/> Szeretet<br/> Hűség<br/> Barátság<br/> Tisztelet<br/> Odaadás<br/> Önfeláldozás...</p>A gonosz halála... Vagy az ennyé...tag:www.erdelyimagyarok.com,2017-07-10:4464973:BlogPost:7018702017-07-10T15:30:00.000ZAttila Benczihttp://www.erdelyimagyarok.com/profile/AttilaBenczi
<p>Kavarogtak az érzelmek pont úgy ahogyan az őszi szél kavarja, pörgeti a száraz faleveleket a parkban. </p>
<p>Felemelték a koporsót, a négy férfi egymásra néztt, csodálkozás és rémület ült ki az arcukra… ugyanis a koporsó súlytalan volt, de ugyanakkor, ahogyan a vállukhoz ért, majdnem összeestek a súlya által.<br></br> Végül is úgy döntöttek, hogy a fából készült talicskára helyezik, de lebillent...<br></br> A szomszédból egy hétéves fiúcska, kötelet hozott, végül sikerrel jártak.<br></br> A falu apraja…</p>
<p>Kavarogtak az érzelmek pont úgy ahogyan az őszi szél kavarja, pörgeti a száraz faleveleket a parkban. </p>
<p>Felemelték a koporsót, a négy férfi egymásra néztt, csodálkozás és rémület ült ki az arcukra… ugyanis a koporsó súlytalan volt, de ugyanakkor, ahogyan a vállukhoz ért, majdnem összeestek a súlya által.<br/> Végül is úgy döntöttek, hogy a fából készült talicskára helyezik, de lebillent...<br/> A szomszédból egy hétéves fiúcska, kötelet hozott, végül sikerrel jártak.<br/> A falu apraja – nagyja zokogtt, de senki nem mert, nem sietett a segítségükre.<br/> Egymásra néztek mind a négyen, tudták az okát. A koporsó hársfából készült, de ami, aki benne volt annak súly alatt megremegett a föld... <br/> Az ég sötét vörösre váltotta kellemes halványkék színét. A madarak elvesztették tájékozódó képeségüket s egymásnak csapódva lehulltak.</p>
<p>-------------„”””””””---------„””””””-------</p>
<p>Lépj halkan, szólj csendesen...<br/> Az isteneim jogosan elhagytak.<br/> Megremeg a nyárfa a szélben<br/> s múltamra nem hullanak virágok...</p>
<p>-------„””””-------„””””-----</p>
<p>Mindenki felnézett. A Nap eltűnt. A koporsót a megrepedt föld legmélyébe engedték. <br/> A gonoszt azt hítték végleg bezárták...</p>
<p>Másnap még rosszabb volt. A hang édesen csengett, mindenki hallgatta, akár a réteken ázott virágok.<br/> Egyszer csak sírás ütötte meg a fülüket. Fényes pajzzsal megjelentek az istenek, zokogásuktól a folyók, tengerek vizei kiléptek medrükből, elárasztva a szárazföldet...<br/> Egyetlen egy hegyszoros állta útját az isteni áradatnak...<br/> Jajgatott a gonosz lélek a hársfakoporsóban, mert tudta, hogy vétkezett...<br/> Az öt istenség pajzsára emelte, a hegyszoros legmagasabb csúcsára helyezte, és tüzes láncokkal lekötözte, mondván:</p>
<p>-Ha megbánod, s kijavítod bűneidet, lehozunk...</p>
<p>A koporsó megremegett, s láncaival együtt a gránitsziklákon széttörve, a mélybe hullt...</p>
<p>-------„””””””--------„””””””-------</p>
<p>A homály peremére ráborult a végtelen vörös hajnal...</p>
<p>A gonosz lélek csak lebeg...</p>Utószó (4) -Negyedik mozaik-tag:www.erdelyimagyarok.com,2017-05-14:4464973:BlogPost:6981802017-05-14T19:39:33.000ZAttila Benczihttp://www.erdelyimagyarok.com/profile/AttilaBenczi
<p>Utószó (4)<br></br> -Negyedik mozaik-</p>
<p>Hirtelen kitisztult előttem a világ. Mostanáig fizikailag bántott,piszok egy rossz érzés... Néma csendben elfolytak az évek és semmit nem tettem ellene.<br></br> Nem hiszem el, megtörölöm izzadt homlokomat.<br></br> ------------------<br></br> Tudom sosem leszek más... A sors azt akarta, hogy megpróbáltatások s mentális sebeket ejtett rajtam. Nagyokat pislogok, hangja unalmas és színtelen. Kezd sötétedni, mintha valaki a vállán cipelne... A sors.<br></br> Egy házban…</p>
<p>Utószó (4)<br/> -Negyedik mozaik-</p>
<p>Hirtelen kitisztult előttem a világ. Mostanáig fizikailag bántott,piszok egy rossz érzés... Néma csendben elfolytak az évek és semmit nem tettem ellene.<br/> Nem hiszem el, megtörölöm izzadt homlokomat.<br/> ------------------<br/> Tudom sosem leszek más... A sors azt akarta, hogy megpróbáltatások s mentális sebeket ejtett rajtam. Nagyokat pislogok, hangja unalmas és színtelen. Kezd sötétedni, mintha valaki a vállán cipelne... A sors.<br/> Egy házban vagyok. Nyugodt. Tetszik, a plafont bámulom. Mezítláb vagyok, de nem érdekel. Fekszem a matracon, kellemes mert az enyém. Vajon mennyi az idő? <br/> Lerúgom magamról a takarót, felkelek, a padló hideg de nem érdekel. Karton dobozok, benne az életem. Mély levegőt veszek, egy kicsit csípi a torkom, nyirkos és dohos. Természetes, évek óta nem lakik már itt senki. Kinyitom az ablakot, a friss langyos tavaszi illatok kikergetik a rossz illatokat. <br/> Timi, elhagyott. Azt mondta, inkább a tekintete mondta, hogy örök vesztessel nem bír már sokáig maradni. Nem szóltam semmit, hagytam elmenni...<br/> Egy alak állt meg az ablaknál, oly ismerős, de még is idegen. Kerek szemekkel nézem, hozzá se szólok. A szeméből tudom ki ő.<br/> Új kór hajnala. Érzem a változást. Megfordul, követem őt... Csak Timikém lenne újra velem...</p>Éjszaka (3) -Harmadik mozaik - Látomás vagy valóságtag:www.erdelyimagyarok.com,2017-05-13:4464973:BlogPost:6979522017-05-13T22:00:00.000ZAttila Benczihttp://www.erdelyimagyarok.com/profile/AttilaBenczi
<p>Látomás vagy valóság</p>
<p>-Timi! - egy rossz álom. Nem tudok mit tenni ellene.<br></br> Belekortyolok a teámba, hányingerem lesz tőle, hagyma tea… Próbálok átsiklani felette.<br></br> Mindjárt vége.<br></br> Legördülő könnyeim hűti arcom. Felálltam a padról, már nagyon sötét lett, éjszaka van… <br></br> Előkaptam a telefonom, a kijelző éjfélt mutatott. Valami nem oké… Mintha nemrég a szobámban ébredve a teámból ittam…<br></br> Fogalmam sincs, hogy miért de lefényképeztem egy kupac száraz kutya szart……<br></br></p>
<p>Látomás vagy valóság</p>
<p>-Timi! - egy rossz álom. Nem tudok mit tenni ellene.<br/> Belekortyolok a teámba, hányingerem lesz tőle, hagyma tea… Próbálok átsiklani felette.<br/> Mindjárt vége.<br/> Legördülő könnyeim hűti arcom. Felálltam a padról, már nagyon sötét lett, éjszaka van… <br/> Előkaptam a telefonom, a kijelző éjfélt mutatott. Valami nem oké… Mintha nemrég a szobámban ébredve a teámból ittam…<br/> Fogalmam sincs, hogy miért de lefényképeztem egy kupac száraz kutya szart…<br/> Remek! Kutya szar…<br/> A taxit, amit leintettem hírtelen megfordult, és elment.<br/> Simogatást éreztem a tarkómon, lágy és kellemes volt.<br/> Timikém! Ő jutott az eszembe, de nem ő volt, hanem az éjszakában eltévedt fuvallat.<br/> A park apró kavicsinak ropogása billentett ki a gondolatomból, három fiatal srác, vagy mégsem… A hold megvilágította őket. Egy srác, egy fiatal leányka és egy angyal…<br/> Kiabáltam, de mint akik meg sem hallják.<br/> És akkor, ott belém villant a felismerés…<br/> -Timi! - ne enged el a kezem… Nem lehetek Tomi… A kupac kutya szar!<br/> ……………………<br/> Vége az éjszakának, mint mindig. A buszról leszálltam. Most merre? Gondolkodok.<br/> Pár lépésre vagyok a parktól,de vár Timikém…<br/> Érdekes, miért mosolygott olyan huncutul, reggel amikor elköszöntem tőle…<br/> A vér megfagyott az ereimbe, egy közterűleti alkalmazott állt meg mellettem, lapáttal és seprűvel…<br/> ……………………………<br/> Sötétség. Hát még is Én voltam a kupac kutya szar....</p>Az időtag:www.erdelyimagyarok.com,2017-05-06:4464973:BlogPost:6978822017-05-06T21:54:28.000ZAttila Benczihttp://www.erdelyimagyarok.com/profile/AttilaBenczi
<p>Szemem két idegen, sorsom, vajon a poklom?<br/> Hogy örök vándor vagyok, csak az én bajom...<br/> Ringatott lombhajnal s a kezdetet feledtem.<br/> Voltam tölgy s teret meghajlító fénysugár,<br/> Suttogó csillag, Földnek árnya lelkeknek vára...<br/> -----------<br/> Fut az idő s a kőr lassan bezárja a tegnapom...</p>
<p>Szemem két idegen, sorsom, vajon a poklom?<br/> Hogy örök vándor vagyok, csak az én bajom...<br/> Ringatott lombhajnal s a kezdetet feledtem.<br/> Voltam tölgy s teret meghajlító fénysugár,<br/> Suttogó csillag, Földnek árnya lelkeknek vára...<br/> -----------<br/> Fut az idő s a kőr lassan bezárja a tegnapom...</p>Nappal (2) - Második mozaik -tag:www.erdelyimagyarok.com,2017-05-06:4464973:BlogPost:6979802017-05-06T21:53:13.000ZAttila Benczihttp://www.erdelyimagyarok.com/profile/AttilaBenczi
<p>A tavaszi napsütés csiklandozta borostás és ráncos arcom, mily huncutság tőle…<br></br> - Mit szeretnél, hogy kilépjek árnyékvilágomból? Igen…<br></br> Sugarai a megviselt ablakredőny résein áthatolva körbe járták gyertyaillatú szobám.<br></br> Csak néztem, ahogy testet ölt a tavasz. Az utca zaját már nem érzékeltem, őt figyeltem.<br></br> A százéves padlódeszkák, szúette repedéseiből felszálló finom porszemek, a fény sugarát követve, s általuk lassan egy alak,egy forma kel életre. Simogat, csalogat……<br></br></p>
<p>A tavaszi napsütés csiklandozta borostás és ráncos arcom, mily huncutság tőle…<br/> - Mit szeretnél, hogy kilépjek árnyékvilágomból? Igen…<br/> Sugarai a megviselt ablakredőny résein áthatolva körbe járták gyertyaillatú szobám.<br/> Csak néztem, ahogy testet ölt a tavasz. Az utca zaját már nem érzékeltem, őt figyeltem.<br/> A százéves padlódeszkák, szúette repedéseiből felszálló finom porszemek, a fény sugarát követve, s általuk lassan egy alak,egy forma kel életre. Simogat, csalogat…<br/> Nyolc motoros robogott el, ekkor indultam el felé. Egyszerre igen nagynak, vidámnak, barátságosnak találtam a világot…<br/> A Tavasz lánya intett, s a porszemekbe zárt napsugár kezével mintha rajzolna.<br/> Egy út, inkább ösvény, amit rajzolt ajtóm helyén. Kíváncsian forgatta fejét, mintha beszélne hozzám.<br/> - Itt van valamerre… De hogy hol, csak te tudod, Tomi… Csak néztem Timit ahogyan egyenletesen, nyugodtan alszik…<br/> Felálltam s kézen fogva Tavasz lányát, elindultam a nappali fény felé…</p>
<p><span>Igen, újra élek!</span></p>Hajnal - Első mozaik -tag:www.erdelyimagyarok.com,2017-04-29:4464973:BlogPost:6976262017-04-29T20:00:00.000ZAttila Benczihttp://www.erdelyimagyarok.com/profile/AttilaBenczi
<p>- Tímea! Ez így nem mehet tovább - szolt elcsukló hangon Tomi a konyha közepén miközben fel- alá járkált, és lapos tekintettel fürkészte feleségét aki reggelit készített narancs színű köpenyében, ami a jobb válláról lecsúszva, hagyta, látszani formás napbarnított vállát, amin egy fehér, szexis anyajegy szerűség volt… egy rózsa.</p>
<p>- Miről beszélsz drágám? - kérdezte Tími, miközben tovább kente a rozs kenyérből készített pirítósat, a saját készített vajjal. <br></br> - Hát nem érted? - emelte…</p>
<p>- Tímea! Ez így nem mehet tovább - szolt elcsukló hangon Tomi a konyha közepén miközben fel- alá járkált, és lapos tekintettel fürkészte feleségét aki reggelit készített narancs színű köpenyében, ami a jobb válláról lecsúszva, hagyta, látszani formás napbarnított vállát, amin egy fehér, szexis anyajegy szerűség volt… egy rózsa.</p>
<p>- Miről beszélsz drágám? - kérdezte Tími, miközben tovább kente a rozs kenyérből készített pirítósat, a saját készített vajjal. <br/> - Hát nem érted? - emelte fel hangját, Tomi és még idegesebben kezdet el járkálni - Ez a Hajnal tönkretesz, megőrjít … Úgy érzem mintha egy bábu lennék, amivel azt csinál amit akar…<br/> Tími, erre a kijelentésre felemelte a fejét, a félig megkent kenyér kiesett a kezéből és öt és fél fordulatot téve a levegőben, természetesen, a megkent felével egy “ placcs “ hanggal landolt a konyha kövezetén. <br/> - Látod erről beszélek! Már téged is manipulál - Kiáltott fel Tomi, diadalittasan, és még idegesebben folyatta a járkálást. <br/> Felesége csak nézte azokkal a gyönyörű fekete szemeivel, miközben tűz lobogott a tekintetében. Pár pillanatig tartott csupán, mert ajkai körül egy fanyar mosoly suhant át, és rögtön úgy erezte, mintha egy szénsavas üdítő lenne és a benne lévő buborékok azonnal kirobbannak. <br/> - Most mi van? - Tomi, szeméről lekapta a szemüvegét és a konyha padlójához csapta… a két lencse mint a kutya futamoknál, kilőttek … milliónyi apró darabokként “futottak “ tovább a gáztűzhelyig, mintha az lett volna cél. És Tomi csak fel s alá járkált…<br/> Tími már nem bírta… kirobbantak belőle a “ buborékok “, kacagott és kacagott, miközben mezítelen lábai csattogtak a konyha kövezetén egyre közelebb és közelebb a leesett kenyérhez.<br/> Nem tudta levenni tekintetét kedveséről aki még mindig, megkergült birkaként, bal lábán papuccsal, ami mintha nyelvet öltene a világra - hát persze, mert a papucs talpa levált - és jobb lábán zoknival, lassan lecsúszó pizsama nadrággal még mindig járta a köreit, és enyhén fehéredő bajusza alatt csak egyet mormolt. <br/> - Bábu vagyok, bábu… <br/> -----------------------------------------<br/> - Tímea! Ez így nem mehet tovább, meg kell értened, választ akarok! - ordította Tomi.<br/> -Mégis milyen választ, mire? -kérdezte nyugodt hangon, mosolygós tekintettel kedvese.<br/> --------------------------------------<br/> Nem kezdi még egyszer, gondolta Hajnal és az írott papírt összegyűrve messze dobta. Elege volt már az egészből… milliónyi, inkább milliárdnyi életet teremtett és talán ugyan annyit is <br/> vett el. Elfáradt, megunta… A felkelő napsugarai már nem találták sehol. Hajnal, elhagyott mindent s mindenkit, egy sötét, hideg barlang mélyére bújt… Nem akar alkotni, világokat teremteni…</p>Ajkadon olvadó vattacukortag:www.erdelyimagyarok.com,2017-02-05:4464973:BlogPost:6939672017-02-05T16:00:00.000ZAttila Benczihttp://www.erdelyimagyarok.com/profile/AttilaBenczi
<p>... Ajkadon olvadó vattacukor,<br/> nélküled keserű a holnapom.<br/> A csend a Hold alatt imádkozik,<br/>
hűségemmel védelmezem az esőcseppeket,<br/>
de nem hallom a boldogság harangját...<br/>
Látlak mosolyogni a tavaszi napsütésben,<br/>
és a megmaradt tél ölelése szívemet<br/>
betakarva, dobálja, görgeti a semmi felé... <br/>
--------------------<br/>
Nekem a mélyben várnom kell...</p>
<p>... Ajkadon olvadó vattacukor,<br/> nélküled keserű a holnapom.<br/> A csend a Hold alatt imádkozik,<br/>
hűségemmel védelmezem az esőcseppeket,<br/>
de nem hallom a boldogság harangját...<br/>
Látlak mosolyogni a tavaszi napsütésben,<br/>
és a megmaradt tél ölelése szívemet<br/>
betakarva, dobálja, görgeti a semmi felé... <br/>
--------------------<br/>
Nekem a mélyben várnom kell...</p>Nevessetektag:www.erdelyimagyarok.com,2017-02-05:4464973:BlogPost:6941812017-02-05T15:30:00.000ZAttila Benczihttp://www.erdelyimagyarok.com/profile/AttilaBenczi
<p>Nevessetek...</p>
<p>Kétszer kettő néha öt,<br/> kiáltanám de nem merem-<br/> Szeretlek...</p>
<p>Biciklizem a befagyott<br/> folyón, olyan mint rólad<br/> álmodnom...<br/> Nevessetek...</p>
<p>Mattot adtam már a halálnak,<br/> lelassítván az életem,<br/> reménykedve, hogy utolérhetlek.</p>
<p>... mikor láthatnálak újra?<br/> Megfagyott esőcseppek zongora<br/> dallamára hangosan koppannak-<br/> Hát, nevessetek...</p>
<p>Nevessetek...</p>
<p>Kétszer kettő néha öt,<br/> kiáltanám de nem merem-<br/> Szeretlek...</p>
<p>Biciklizem a befagyott<br/> folyón, olyan mint rólad<br/> álmodnom...<br/> Nevessetek...</p>
<p>Mattot adtam már a halálnak,<br/> lelassítván az életem,<br/> reménykedve, hogy utolérhetlek.</p>
<p>... mikor láthatnálak újra?<br/> Megfagyott esőcseppek zongora<br/> dallamára hangosan koppannak-<br/> Hát, nevessetek...</p>Azt akarom, hogy megtaláljon - Tamás Tomi történet -tag:www.erdelyimagyarok.com,2017-01-29:4464973:BlogPost:6936922017-01-29T17:30:00.000ZAttila Benczihttp://www.erdelyimagyarok.com/profile/AttilaBenczi
<p>Azt akarom, hogy megtaláljon...</p>
<p>Azon a napon, esett. Pontosabban szakadt a havas eső és örökre megváltoztatott... engem.<br></br> - Ébredj! - mondtam magamnak rekedt hangon.<br></br> Az álmosan pislákolva próbáltam volna felülni. Mint kavicsokkal megtömött zsák zuhantam vissza az ágyba... megtalált. Ott állt a fekete alak egy méterre tőlem engem bámulva, egy picit meghajolva, az elmosódott arcából csak a izzó szemeit láttam. Megvillant a penge... hallom a susogását, ahogyan kettészeli a hideg…</p>
<p>Azt akarom, hogy megtaláljon...</p>
<p>Azon a napon, esett. Pontosabban szakadt a havas eső és örökre megváltoztatott... engem.<br/> - Ébredj! - mondtam magamnak rekedt hangon.<br/> Az álmosan pislákolva próbáltam volna felülni. Mint kavicsokkal megtömött zsák zuhantam vissza az ágyba... megtalált. Ott állt a fekete alak egy méterre tőlem engem bámulva, egy picit meghajolva, az elmosódott arcából csak a izzó szemeit láttam. Megvillant a penge... hallom a susogását, ahogyan kettészeli a hideg levegőt, mielőtt lecsapna. Mozdulni sem tudtam.</p>
<p>---Nyilván sokaknak ismerős ez a helyzet, álom, amikor valakivel vagy valamivel szemben - akarva-akaratlanul - mindig újra meg újra szembesül. Jómagam szinte állandóan találkozok álmomban ezzel az alakkal és ilyenkor annyira valós a cselekmény, hogy...<br/> Legnagyobb szomorúságom az, hogy másnak sorsának vagyok a szereplője és mégis a sajátom...<br/> ---</p>
<p>Sóhajt az acélpenge és kíméletlenül roncsolja, tépi a húsom, ereket és idegszálakat... kíméletlen. Érzem vérem melegét és illatát. Megvonaglik testem, íjként megfeszül a fájdalomtól amikor a Penge eléri csontom. <br/> A lehúzott függönyök mögött várom, hogy újra lecsapjon. Semmi.<br/> Szemem még mindig csukva,. Már nem érzem a fájdalmat. Remélem rémálom volt csupán.<br/> Érzem mozdulatlanságát, arra vár, hogy megmozduljak.<br/> - Hát nem! - próbálnék kiáltani, de csak tátogok kiszáradt ajkam közül egy hang sem érinti a Pengeélét...<br/> Egyenletes, állandó légzése átölelt. Keskeny régi ágyam megreccsen, egyre közelebb érzem... éles fájdalom. Fogja a tör markolatát, nem mozdul, csak fogja, s kezének súlyától még jobban nyomja a csontom.<br/> - Mit akarsz? Semmim nincs mit neked adhatnék - súgom felé mert érzem, pár centire van tőlem.</p>
<p>---Kitörés az ördögi körből, mindenki erre vágyik. Vannak akik a valóságost tekintik álomnak, mert az éj megnyugtató csöndjében, mikor alszik azzá válhat ami, aki mindig is szeretett volna lenni. Mások az álmoktól menekülnek és ezért krónikus álmatlanságban szenvednek - nem mernek aludni- <br/> ---</p>
<p>- Állj fel! - mindig ezt mondja<br/> - Igen, igen - válaszolom- Én nem igazán... csak...<br/> - Nincs semmiféle "csak" - megmozdította a Pengét.<br/> - Látod- mondta- kívánságod teljesült- Állj fel! S kirántotta testemből a Pengét.<br/> Már vele szemben álltam de arcából még mindig a tüzes szemeit láttam, egy jó fejjel magasabb volt nálam.<br/> - Újra, kérdezem. ki VAGY TE, aki oly régóta követsz s most már a valóságban is.<br/> - Az érem amit magadnál hordasz az az enyém. Az által mindig engem kerestél.</p>
<p>------</p>
<p>Ha az "ember" szót a lelki lehetőségeiben kiteljesedett lényre értjük, felébredésünket tekinthetjük úgy is, mint egy hazaérkezést, egyfajta visszaérkezés a valós világba, ami talán maga az álom avagy fordítva...</p>
<p>-------</p>
<p>Mit látsz magad előtt, amikor gondolkozol? Mit látsz, ha rámnézel? <br/> Legtöbb alkalommal egy fekete köpenyes alakot aki mindig követ, zaklat. A Penge, ami csontodig hatolt, nem gondolkoztál el, hogy az voltaképpen mi is? <br/> Ha ezekre a kérdésekre megtalálod a választ, már én sem leszek többé...</p>
<p>Mindenki szeret... unokám hangját hallom... a hideg érem a nyakamból lehullva hangtalanul kigurul a nyitott lelkem kapuján...</p>
<p>Igen, talán ma megtaláltam önmagam!</p>Immánuel, a vándor (Az idő foglyai vagyunk)tag:www.erdelyimagyarok.com,2016-12-25:4464973:BlogPost:6917502016-12-25T08:30:00.000ZAttila Benczihttp://www.erdelyimagyarok.com/profile/AttilaBenczi
<p></p>
<p>„ Kezdetben teremté Isten az eget és a földet. A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett. „ (Mózes első könyve - A teremtés)</p>
<p></p>
<p>… nézem, ahogyan elfogy, csak állok és várok, körülöttem fekete foltok, szinte megvakít. Nem tudom, hol vagyok, nem látni semmit. Erősen zihálok, alig kapok levegőt, valószínű valami szűk helyen lehetek. Egy pillanat, mi ez? Világosság áramlik be minden résen, kígyóként…</p>
<p></p>
<p>„ Kezdetben teremté Isten az eget és a földet. A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett. „ (Mózes első könyve - A teremtés)</p>
<p></p>
<p>… nézem, ahogyan elfogy, csak állok és várok, körülöttem fekete foltok, szinte megvakít. Nem tudom, hol vagyok, nem látni semmit. Erősen zihálok, alig kapok levegőt, valószínű valami szűk helyen lehetek. Egy pillanat, mi ez? Világosság áramlik be minden résen, kígyóként tekeredve felém. Körülölel, belém kapaszkodik, rángat, cibál, földre húz… Vörös csíkok cikáznak szemem előtt. Izzadnom kellene, ez lenne természetes, de fázom, hallom, ahogyan fogaim egymáshoz koccannak, reszketek. Hirtelen egész testem remegni kezd, szédülök, és hányingerem van. <br/> ---=---<br/> A tenger morajlását hallom, vagy mégsem? Enyhe sós fuvallat csípi kiszáradt ajkamat, akkor mégis a tenger közelében lennék? Mintha egy ólomnehezék nem engedné, hogy szemem kinyissam, s lássam, hol vagyok… <br/> Uram Jézus, mi ez? Tűnés innen te dög! – egy kóbor kutya vonyítva oldalgott el amint botommal csontos farára rávágtam.<br/> A kihalt, szellemváros utcáin a szél száraz leveleket és papírhulladékot görgetett. Nehezemre esett felállnom. Egy darabot letéptem a rongyos, szakadt köpenyemből, hogy arcom megtöröljem az előbbi kutya hugyától. <br/> Morogva és átkozva sorsom, elindultam. Talpamon az utca kövezete véres sebeket ejtett, minden lépésem fájdalmas, de még borzasztóbb a látvány, ami körülölel. <br/> Leírhatatlan a borzalom. Még füstölgő házak, elszenesedett emberi javak között vitt az utam, amikor is…<br/> --„”—<br/> … a hidegrázás tovább tart, lélegzésem akadozik, majd hirtelen elér. Meghaltam! Üvöltésbe akarok kitörni, de csak nyöszörgés, hörgésbe torzul el a hangom.<br/> Nem haltam meg, villant át az agyamon…<br/> Vagy mégis! A halál beálltával még párpercig minden működik, addig ameddig még kering a vér a testbe és el nem jut az utolsó csepp is az agyba…<br/> Őrület! Agyrém, már percekig magamban beszélek, akkor miért nem érzem a lélegzésem, szívverésem? <br/> És mi volt ez a fény, ami melegséget kellet volna árasztania, helyette megfagytam… beállt a fagyhalál. <br/> Ez egy utazás, vagy idősíkok robbanása…<br/> __””__</p>
<p>A vakítóan fénylő pór és hamu felhőből egy emberi alak rajzolódott ki. Káprázik a szemem, de ahogy az alak közelebb ér, átható halszagot áraszt, gúnyája nem úrias, de nem is rongyokból áll. Határozott, megfontolt a járása, alakja, mint egy fenyő, erőt sugárzott, hosszú tincsekben lógó aranyfürtjei csak úgy táncoltak a szélben. <br/> Kicsi kék szemével mogorván, bár nem barátságtalanul nézet végig rajtam. <br/> Mit keresel itt? Eltévedtél, vagy megtévedtél? – kérdezte, amikor közvetlenül párcentire megállt előttem.<br/> Nem… Nem tudom- dadogtam.<br/> Magam sem értem mit keresek itt, és hogy hol vagyok, csak azt tudom, hogy fáztam…<br/> Azt sem értem miért vagyok így öltözve, ezekben a rongyokban. Mi ez a hely? A pokol?<br/> Csak nézett, már kezdtem azt hinni soha nem fog megmozdulni, megszólalni.<br/> Nem… Nem a Pokol, ez a te poklod- válaszolta és botjával kelet felé mutatott.<br/> Arra néztem, mintha az ég kettéhasadt volna, szikrázott minden. <br/> Újra felém fordult. <br/> A nevem Immánuel, a vándor, azért jöttem, hogy útbaigazítsalak. Neked feladatod van, még mielőtt végleg eltávozol.<br/> Vagy úgy! – motyogtam.<br/> Vállamra tette a kezét, mosolygott, és ahogyan jött, a vakítóan fénylő pór és hamu felhővel tovatűnt.</p>
<p>--„”-- --„”-- --„”— --„”-- --„”-- --„”-- --„”—</p>
<p>Valaki hívja azonnal a mentőket!- hallottam egy női hangot - és hozzanak takarókat, meg forró teát.<br/> Szerencsétlen, meghalt, nézzék a kezét és az arcát, csupa lila… megfagyott. <br/> Ez nagyon furcsa- szólt egy harmadik hang – az arca… mosolyog…<br/> Itt vannak a mentősök, félre emberek. Tudnak segíteni rajta?<br/> Nem… Sajnos beállt a fagyhalál… Emeljük be, a kocsiba, de mi ez? <br/> A tömeg megdermedve nézte, ahogyan jégtestemet felemelték és nem jött, hogy higgyenek, a szemüknek…<br/> Ez lehetetlen- szólt halkan a női hang, ki mentőkért kiáltott- egy újszülött van a teste alatt, tíz körmével ásott gödröt, abba tette és ráfeküdt, hogy megvédje, hihetetlen…<br/> Kész csoda, a gyerek él!- kiáltott fel meglepetésében az orvos. Ez mi? Mintha vérrel írt volna valamit? Ez egy név! Darrea… Nevet adott a kicsinek…<br/> …………………………………………………………………………………………………………………………………………Másnap a hírekben ez állt:<br/> „ A névtelen, megfagyott koldus életet mentett, egy újszülött kislányét, akit Darreanak nevezett el”</p>Tamás Tomi és a lánytag:www.erdelyimagyarok.com,2016-12-07:4464973:BlogPost:6907752016-12-07T21:30:00.000ZAttila Benczihttp://www.erdelyimagyarok.com/profile/AttilaBenczi
<p>I.</p>
<p>...feladunk mindent másokért vagy egy felsőbb világért? Lelkem nem vár, inkább megfelezem az Időt. Te névtelen, suhanva szállsz tovább... Tíz körömmel kapaszkodsz valamibe, ami talán nem is létezik, vagy mégis- <br></br> Ma leültem magammal szembe és mélyen a megfakult barna szemembe néztem. Megrázó amit láttam s megkérdeztem: mi van veled, öreg barátom? Válaszom szinte hangtalan és csupán ennyi:<br></br> „Velem továbbra is minden a régi, a fehér, rugalmas, ugróágy-szerű semmi vesz körül,…</p>
<p>I.</p>
<p>...feladunk mindent másokért vagy egy felsőbb világért? Lelkem nem vár, inkább megfelezem az Időt. Te névtelen, suhanva szállsz tovább... Tíz körömmel kapaszkodsz valamibe, ami talán nem is létezik, vagy mégis- <br/> Ma leültem magammal szembe és mélyen a megfakult barna szemembe néztem. Megrázó amit láttam s megkérdeztem: mi van veled, öreg barátom? Válaszom szinte hangtalan és csupán ennyi:<br/> „Velem továbbra is minden a régi, a fehér, rugalmas, ugróágy-szerű semmi vesz körül, hiába szórtam el jelzéseket, már˙nem találom meg a régi önmagam”</p>
<p><br/> Utazni, messzebb, bátran-<br/> hát bonts vitorlát!<br/> Könnyem hull, keresem,<br/> az utat, az átjárót...</p>
<p></p>
<p>II.<br/> Ma reggel egy kicsit kialvatlanul ébredtem, nem találom a helyem... Vajon mi történt az este, nem emlékszem szinte semmire... Várjunk csak, igen, megvan... A nyitott ablaknál álltam cigarettázva és rég kihűlt kávémat szürcsölgettem, figyelve ahogyan közeleg az este. Elnémult az autók zaja s felgyúltak a város fényei, itt-ott pislákoló lámpák... Hűha! Hideg lesz ma éjszaka, lassan alászáll az őszi köd... Nem értem ma sem, hogy miért indultam el, de már kint voltam az utcán, pedig fújt a szél, érkezik szárnyain a hajnal...</p>
<p><br/> Arcom selyem simogatta,<br/> kiszáradt fáról hullt alá-<br/> Harangvirág illata elbódít,<br/> egy monogram égeti tenyerem...</p>
<p><br/> A porladó aszfalton lépteim kopogását nem hallottam, csak figyeltem a házak ablakaiban a fényeket, furcsán mozgó függönyök mögött táncoló árnyakat, amikor is hangosan jelezte telefonom, hogy üzenetet kaptam:<br/> „ Hogy vagy, remélem minden rendben?”<br/> Egy ismerősöm. Első olvasásra sablonosnak tűnt, olyan semmitmondó kérdés, amit mindig felteszünk másoknak, de lényegében nem igen érdekel, hogy mi van az illetővel, mert igazából saját magunkkal vagyunk elfoglalva. Végül ráébredtem: ez az üzenet-kérdés nem az, nem érzem sablonosnak, beindított egy folyamatot, rezgést, amit sokan figyelmen kívül hagynak... Válaszoltam.</p>
<p><br/> A vízből kimagasló tornyom<br/> ablakaiban nárcisz virágzik,<br/> néha egy kék galamb leszáll<br/> s csak nézem a szemét a szélben,<br/> s láttam izzó lelkét, ahogyan ég...<br/> Csőrében selyemre írt levél.</p>
<p><br/> Elköszöntünk, s megígértük, hogy ezután többet érdeklődünk egymás felől. Remélem így lesz. Továbbindultam, lassan haladtam, célom nem igazán volt, de hirtelen megváltozott minden. Felbőgtek a motorok, egy tornádószerű autó-áradat lepte el az utakat... Honnan az égből jöttek? Megvan, tegnap nagy buli volt a városban, az ősz ünnepe, vagy valami hasonló. A forgalom megállíthatatlan, a gyalogosátkelőnél szinte lehetetlen átjutni. Végül, talán a harmadiknál, sikerülhet... <br/> Ott állt fehér selyemruhában, a szél szinte befonta hosszú, fekete fürtjeit a gyalogosátkelő közepén, megbénítva a forgalmat. Ez hihetetlen... <br/> A versike jutott eszembe: „Arcom selyem simogatta” Keresgélni kezdtem a selyemdarabkát, természetesen nem találtam... A hajnali köd teheti ezt velem? <br/> Hihetetlen tülkölés közepette, odamentem a lányhoz és óvatosan, mint, ha egy porcelánbaba lenne, átkaroltam s az átkozódások savas szóáradata közepette átkísértem az úton.</p>
<p><br/> III.<br/> Mi örök, béke magunkkal, béke másokkal, avagy a lelkekben? Mondjanak, amit akarnak... Nekem nincsenek barátaim, már... Akik voltak is, hamisnak bizonyultak. Mégis, ha léteznek számomra, nem tudok róluk... Azért ne legyek magamhoz és másokhoz ennyire szigorú. Hisz az előbb kaptam üzenetet... A sors azonban nagy játékos, képes összekeverni a kártyát úgy, hogy nem tudhatod mikor nyersz, avagy veszítesz. Itt van ez a lány, hajnalban, hideg őszi ködben egy szál selyemruhában és pont én kell erre jöjjek, hogy átkísérjem, megmentsem, már szinte őrjöngő autósok elől...<br/> Ez egy jel?</p>Tamás Tomi és a faragott doboztag:www.erdelyimagyarok.com,2016-11-15:4464973:BlogPost:6895032016-11-15T22:30:00.000ZAttila Benczihttp://www.erdelyimagyarok.com/profile/AttilaBenczi
<p></p>
<p>Van rá esély? Becsukódik az ajtó, pillantása fagyos, lába remeg...<br></br> Távolban zongora hangjai reszketnek, valami kezdetét veszi, valami rossz, félelmetes- hát, nem látja senki sem!<br></br> Tamás Tomi pólóját hajszárítóval szárítja, közben a havas esőt figyeli...<br></br> Száraz, felveszi... Végignéz magán, hát igen, felemás zokniban áll, letolt nadrággal. Már nem hallja a zongorát. Az asztalon egy kézzel faragott doboz – ő készítette a bátyának – fedele nyitva, benne megannyi emlék:…</p>
<p></p>
<p>Van rá esély? Becsukódik az ajtó, pillantása fagyos, lába remeg...<br/> Távolban zongora hangjai reszketnek, valami kezdetét veszi, valami rossz, félelmetes- hát, nem látja senki sem!<br/> Tamás Tomi pólóját hajszárítóval szárítja, közben a havas esőt figyeli...<br/> Száraz, felveszi... Végignéz magán, hát igen, felemás zokniban áll, letolt nadrággal. Már nem hallja a zongorát. Az asztalon egy kézzel faragott doboz – ő készítette a bátyának – fedele nyitva, benne megannyi emlék: képek, levelek, aprócska tárgyak, mind gyerekkoruk emlékei...<br/> – Bábi, bábbikám!– Így nevezte bátyusát kiskorában.<br/> Cserépkályhában ropog a tűz, ajtaja nyitva, egy mozdulat és a dobozka az emlékekkel füstként szálnak a hideg téli éjszakában.<br/> – Hol rontottam el? – kérdezi magától miközben, nadrágját akkurátusan leveszi majd hanyagul a padlóra lökve és egy focicsatárt lenyűgöző rúgással a szemközti szekrényre rúgja. Talpát égeti a megkopott- állítólagos- perzsaszőnyeg. Furcsa minták rajzolódnak ki a háromhetes pórlerakódás miatt. Újra ez a zongora, egyre közelebb és hangosabban hallja...<br/> – Neeem! Az Istenért, nem akarom hallani!- úgy pólóban, alsógatyában, felemás zoknival a lábán kiszalad az udvarra.<br/> Csak áll az udvarközepén, majd a fáskamrába szalad... reszket, szemei félelmet sugároznak, olyan mint aki nem tudja hol van és mit keres ott ahol van... elmebajnak nincsenek nyomai... lelke sérült s egyedül nem tud megküzdeni... <br/> ----------<br/> Az élet miről szól? <br/> Pusztán egy különös hátérterület, látszólag logikus és intuitív döntések sorozata és ne feledkezünk meg a néha hirtelen felbukkanó ösztönös cselekedetről sem... <br/> A fizikai fájdalom, bármekkora is, elviselhetőbb mint a lelki sebek... Így élni ezekkel a sebbekkel egy állítólagos racionális világban, ahol mindenki próbálja elrejteni a belső sebeit, ez az elmebaj s mindez kihat ember-ember kapcsolatokra, lelki világunk görcsei megnyilvánulnak az erőszakos cselekedetekben... Az élet sajnos erről szól!<br/> ---------<br/> – Apa! Apa mit tettél?- Emese hívd a mentőket.<br/> Alig három perc múlva megérkezett a mentő. Tomit telenyomták injekcióval és betakarták fóliával, mert teljesen kihűlt, de még egy cseppnyi élet jel ott vibrált testében, de szeméből eltűnt a fény, csak a fájdalom látszott...<br/> – Ki hívta a mentőket?<br/> – Én Róbert, a fia vagyok és ő Emese, a lánya már négy napja nem jelentkezett, s mivel van kulcsom a lakáshoz eljöttem megnézni... ott találtam a fáskamrában... Túl éli?<br/> – Igen, de hosszú lesz a felépülés... <br/> – Robi! Gyere egy kicsit- Szólt Emese és intett bátyának.<br/> – Tessék. <br/> – Látod ezt?- egy darabka fadarabot mutatott Robinak.<br/> – Igen, tudom mi ez, a bátyának faragott doboz... Úgy látszik apának ez volt a saját Pandóra szelencéje!</p>Törékeny – Árvácska c. film s könyv nyomán -tag:www.erdelyimagyarok.com,2016-11-06:4464973:BlogPost:6895942016-11-06T17:30:00.000ZAttila Benczihttp://www.erdelyimagyarok.com/profile/AttilaBenczi
<p>Mindössze két hónappal ezelőtt érkezett. Már akkor szörnyű érzés kerített hatalmába, amikor megláttam törékeny testét, de azok az acélkék szemek, elárulták lelkének erejét... Sokszor láttam a házunkkal szemben, még megmaradt öreg diófa árnyékában kuporogni, még akkor is, amikor esett az eső, nem érdekelte vagy már annyira megtört, hogy nem is vette észre a hideg esőcseppek tűszúrásait... Igen, beköszöntött az ősz.</p>
<p>És egyszer csak, valahogy megtisztult, már nem láttam szemeiben a…</p>
<p>Mindössze két hónappal ezelőtt érkezett. Már akkor szörnyű érzés kerített hatalmába, amikor megláttam törékeny testét, de azok az acélkék szemek, elárulták lelkének erejét... Sokszor láttam a házunkkal szemben, még megmaradt öreg diófa árnyékában kuporogni, még akkor is, amikor esett az eső, nem érdekelte vagy már annyira megtört, hogy nem is vette észre a hideg esőcseppek tűszúrásait... Igen, beköszöntött az ősz.</p>
<p>És egyszer csak, valahogy megtisztult, már nem láttam szemeiben a keserű-sós könnycseppeket, csupán rövid életének, megaláztatásokkal teli emlékképeit, de álom hullámai között fel-felvillant egy kép, amikor halványan egy mosoly át suhant, és abban a másodperc tört részében ott volt a diófa és én, ahogyan hozzám bújva éreztem megtört lelkének az élethez való ragaszkodását... Mekkora fájdalom! <br/> Szenvedtem, mert ő is szenvedett. Ételt alig vett el. Dacból, vagy, mert nem értették üzenetét? Mert ő egy ember kinek sorsa s élete mások kezére volt bízva, de rosszabbul bántak vele, mint velem... <br/> Amikor csak tehettem mindig mellészegődtem, s némi élelmet is vittem neki, igaz ezért estére mindig megkaptam a büntetésem, nem érdekelt, mert tudtam ő végre evett s olyankor megsimogatta fejem...<br/> Embertelenek az emberek... Törékeny testét, egy reggelen kihűlve találtam, szeméből kihunyt a fény, de éreztem lelkének vibrálását, ahogyan magához ölel... Társa voltam életében s ezért társa leszek felemelkedésében... <br/> ----------------------<br/> Bodri te vén juhászkutya! Együtt haltál e lánnyal, csak hogy ott is hű társa légy...</p>
<p>Felemelkedés<br/> Írta: Attila-benczi (Dawn Bat)</p>
<p>Na, gyere te lány,<br/> ne félj, itt senki nem bánt<br/> sebeid okozta fájdalmad<br/> enyhülésre talál, kis csodám... <br/> Fényruhába öltöztetlek,<br/> s rétnek zöldhullámaiban pihenhetsz.<br/> Szárnyim alatt védelemre találsz,<br/> kavicstalan útra lépsz...<br/> Én várlak! Ne félj...<br/> Hallod? Diófád csak neked zenél...<br/> Csönd van már, hát aludj...<br/> Nem vagy egyedül, remélj...<br/> Szólnak az öreg kövek:<br/> Lelked békére talált<br/> s emberként élsz a fényben...</p>Tamás Tomi és a látogatótag:www.erdelyimagyarok.com,2016-10-08:4464973:BlogPost:6888332016-10-08T07:00:00.000ZAttila Benczihttp://www.erdelyimagyarok.com/profile/AttilaBenczi
<p>A szobámba indultam... A hajnali „nasival”, semmi különleges, csak egy kis szalmakrumpli, tükörtojással! </p>
<p>A kedvenc filmemet szerettem volna megnézni: „Eli könyve”, szuper film, igaz már láttam legalább vagy hatszor, de kit érdekel- jobban mondva engem…<br></br> A titkok, én szeretem az ilyen kalandokat, az életben is így van, csak nem igazán figyelünk oda, mert pont magunkkal vagyunk elfoglalva és csak akkor jövünk rá, hogy valami hasonlót mi is átéltünk, vagy a közepén vagyunk életünk…</p>
<p>A szobámba indultam... A hajnali „nasival”, semmi különleges, csak egy kis szalmakrumpli, tükörtojással! </p>
<p>A kedvenc filmemet szerettem volna megnézni: „Eli könyve”, szuper film, igaz már láttam legalább vagy hatszor, de kit érdekel- jobban mondva engem…<br/> A titkok, én szeretem az ilyen kalandokat, az életben is így van, csak nem igazán figyelünk oda, mert pont magunkkal vagyunk elfoglalva és csak akkor jövünk rá, hogy valami hasonlót mi is átéltünk, vagy a közepén vagyunk életünk filmjének...<br/> Szenvedély, a belsőhang hívása, minden áron elérni a célt... Igen, Őrült - szép álmok valóságtól távol, tiszták, mint könnyeim, amik arcomon oly sokszor legördülve áztatták a párnám.<br/> ------------""------------<br/> Szobám felé közeledve egy gondolat villant fel bennem... A világ pusztán egy festmény, amit mi mázolunk át, vagy egy valós világ, amire akkor döbbenünk rá, amikor az a bizonyos küszöb előtt állunk... Érdekes...<br/> Egy pici-pici félelem megsimogatta lelkem. Tehát éppen kinyitni készültem, a kajás tálcával a kezemben, szobám ajtaját... Mintha egy árnyék hirtelen elsuhant volna mögöttem és meglebbentette volna, amit meg is tett, a ruhafogason lógó kabátom... <br/> Idióta! Ez csak a huzat, nyitva van az ablak...</p>
<p>Végre beérve a szobámba, majdnem kiejtettem a tálcát a kezemből... Egy, pedig nem ittam... Megjelent a halványzöld mini felhő, egyenletesen lüktetve lebegett...<br/> Valahonnan nagyon mélyről hallani véltem, valaki beszél hozzám, de nem értem mit mond. <br/> A felhő mellettem elhaladva egy furcsa szagot, nem kellemetlen... Nem mégse szag, inkább kellemes, jó minőségű pipadohány illatot hagyva maga után. <br/> --------------""------------<br/> Hé, haver mi van veled! Biztos álmodod az egészet... Mit szoktak csinálni ilyenkor, megcsipkedik magukat az emberek? Na, jó, akkor lássuk, a francba ez fáj!<br/> Na, jó, ha nem álmodom és feltételezem, nem bolondultam meg akkor van erre magyarázat... Leültem és ettem a szalmakrumplim, hogy milyen nyugis vagyok ez már félelmetes...<br/> Próbálok nem figyelni erre a jelenségre, különben is eddig még semmi, csak lebeg, néha elmozdul, de...<br/> Te szellem vagy? Még is bolond lennék, magamba beszélek egy nem létező akármihez, ami most már idegesít...<br/> Mi a fenének lebegsz a hátam mögött? <br/> Látlak a képernyőn! Mi a fenét mész, bocs lebegsz folyton ugyan arra a helyre? Maradj, nyugiba ameddig e fenséges tápanyagot magamhoz veszem és megnézem a filmet, okés öcsém? <br/> Na, most meg hová tűntél? Jellemző rám nézve... mégsem kellene már ilyenkor ennem... Vagy csak a fáradtság hatására játszik velem az idegrendszerem... <br/> Vissza az életbe! Elég volt a titkokból, hallucinációból...<br/> Hmm, valós vagyok vagy csak festmény?<br/> Na, jó éjt öreg, holnap kemény napod lesz... De, miért is, hisz holnap szombat!<br/> --------------""--------<br/> Na, végre, kialudtam magam... Johnny! Te, hogy a ménkűbe kerültél ide, amikor ablak, ajtó zárva? <br/> Lehet még hajnalban, amikor kivittem a szemetet és nyitva maradtak az ajtók, na, mindegy gyere, öregem adok egy kis maradékot és langyos tejet, aztán, sipirc...<br/> Most mi van veled, miért karmoltál meg? Tudod mit, nem adok semmit, sic, menjél, amerre látsz, bolond macska...<br/> Mozgás, ne fújtassál itt nekem...<br/> - Jó reggelt Tomi úrfi!<br/> - Szép jó reggel kedves Elvira művésznő- mit akarhat szegény, biztos beszélgetni van kedve.<br/> - Átjönne egy percre, kérem, mondani, illetve kérdezni is szeretnék valamit magától tegnap éjszakával kapcsolatosan.<br/> - Hát persze kedves Elvira, csak előbb átöltözöm, ugyan is amint észre tetszett venni házikabátban és papucsban vagyok- ez se lesz egy perc, rámegy az egész délelőttöm, de csípem az öreglányt, mindig jó történeteket mesél a fiatalkorából, amikor balerina volt itt a városban.<br/> - Ne vacakoljon, jöjjön már!<br/> Hmm, érdekes, valami nagy baj lehet, soha nem beszél így.<br/> - Bezárom az ajtót és mentem.<br/> - Itt, egy kerítésdeszka meg van lazulva, jöjjön ott.<br/> Ez egyre furcsább, mindig ragaszkodik a formaságokhoz? <br/> - Itt is vagyok.<br/> - Jöjjön az isten szerelmére, üljön ide a verandára, a hintaszékbe, hozok egy forró teát.<br/> Nagyon, nagyon furcsa ma a Mama!<br/> - Itt is van a tea.<br/> - Kedves Elvira mi történt magával nagyon sápadt és izgatott<br/> - Válaszoljon. Találkozott és történt tegnap éjjel magával valami fölöttébb szokatlannal? <br/> - Most ahogy kérdezni te...<br/> - Látta a világos felhőt? Tudja mikor épült az a ház, amiben lakik és ki volt a lakója?<br/> - Ez nem lehet igaz, a francba, magamra borítottam a teát... Tud a felhőről?<br/> - Igen, tudok.<br/> - És? <br/> - A házat ezernyolcszázas évek végén építették és a városka legnagyobb híressége lakott benne Alfréd von Gratz, senki nem tudta, hogyan került ide vagy ki is volt ő valójában, nem is számított, csak az, amiket írt...<br/> - Mi a nyavalyákat írt és miről, meg mi köze mindennek a tegnapi jelenséghez?<br/> - Alfréd pazar történeteket írt a szellemvilágról, azt állította, hogy kapcsolatban áll.. velük... <br/> - De...<br/> - Most hallgass és ülj vissza Tomi! Elmondok mindent.<br/> Féltek is tőle, de tisztelték is. Éjszaka itt nem mertek járni az emberek, még a rendőrei sem, mivel furcsa hangok és fények szűrődtek ki a megvilágított ablakokon keresztül.</p>
<p>Csak néztem Elvira mamát, ahogy fel-alá járkál sápadt arcával a verandán.</p>
<p>- Nappal nem volt semmi gond, sokan megfordultak nála... A városatyák, a rendőrbíró is, de soha semmit nem vettek észre, azon kívül, hogy az elefántcsontból faragott halálfejes pipájából nagyon furcsa, de kellemes illat lengte be a házat, ami talán még is meglepő volt az, hogy a pipafűst. Világoszöld volt...</p>
<p>Na, ettől majdnem kiestem a hintaszékből... <br/> - Azt tetszik mondani, hogy tegnap éjjel ennek az Alfrédnak a pipafüstje látogatott meg? Na, ne...<br/> - Nem csak az, fiam Tomi... Nem csak... hanem ő maga is. Mióta lakik itt, három éve? És nem tűnt fel semmi?<br/> - Hát, ha most visszagondolok... ezek után... éreztem, hallottam és látni véltem dolgokat... azt tudtam, hogy nagyon régi ház és mindent úgy véltem emiatt és a fáradtságomnak tudhatom be... Akkor már értem Johnny kandúrt is miért viselkedett velem olyan rondán! <br/> - Köszönöm kedves Elvira felvilágosítást most mennem kell...<br/> - Azért mert tegnap volt az az a nap, 1922 október. 8-a, amikor is a dolgozószobájában megtalálták fejjel lefele, keze-lába szétterpesztve, felszegezve a falra, szájában a még füstölő pipával... a pipafüst már ellenben nem volt zöld...</p>
<p>Búcsút intettem Elvirának és a kerítésen keresztül visszatértem a házba.<br/> Baromság, ilyen nincs... Na, megnézem most már azt a filmet!<br/> -------------""-------------<br/> Ki a fene, dörömböl késő délután az ablakomnál? <br/> Rendőrség kérem, engedjen be, kérdezni szeretnénk öntől a szomszéd nénivel kapcsolatosan. A nevem Tompa Gáspár nyomozó.<br/> - Tessék, kér egy kávét? Mi történt Elvira művésznővel, hisz...<br/> - Nem, köszönöm. Mikor látta utoljára a szomszédhölgyet?<br/> - Hogy hogy mikor, ma délelőtt beszélgettem vele a verandán... teázgattunk-, miért néz olyan furcsán rám, nyomozó?<br/> - Ma délelőtt? Az nem lehet. Maga ittas vagy drogozik?<br/> - Ez hihetetlen, rám tör és ilyesmikkel vádol!<br/> - Nem vádolom, csak furcsállom az állítását, ugyanis az az öreg hölgyet meggyilkolták, már két hete... nem érezte a savanyú rothadó hűs bűzét? <br/> - Meggyilkolták! Nem mert olyan három hete voltam az orvosnál, mivel nem érzek szagokat, a doki azt állapította meg, hogy sajnos a munkám az oka. <br/> - Értem. A hálószobájában találtunk rá, fejjel lefele, keze-lába szétterpesztve, felszegezve a falra, szájában a még füstölő pipával... Pipázott a hölgy? <br/> - Nem dehogy...<br/> - Doki, gyere már, elájult a pasi...<br/> ---------------------<br/> ... Pusztán egy elmázolt festmény vagyok...</p>A hetedik kaputag:www.erdelyimagyarok.com,2016-10-02:4464973:BlogPost:6884562016-10-02T12:25:24.000ZAttila Benczihttp://www.erdelyimagyarok.com/profile/AttilaBenczi
<p>A hetedik kapu <br></br> Írta: Attila-benczi (Dawn Bat)</p>
<p><br></br> I.<br></br> Az örök sárga fűtenger közepén,<br></br> koporsómra a Hold árnya vetül.<br></br> Éjjel-nappal égő fáklyák körében<br></br> kísért a múlt, feketén, legbelül.<br></br> Testetlenül, páraként, mert az éhség<br></br> szöges-őrlővel lelkem tiporja,<br></br> fűtenger, én vagyok felettem ragyog<br></br> a végtelen csillagmező, porba<br></br> névtelen lábnyomok, köztük az enyém,<br></br> betakar a korgó gyomrom hangja,<br></br> félelmem általa, végleg elvesztem.…<br></br></p>
<p>A hetedik kapu <br/> Írta: Attila-benczi (Dawn Bat)</p>
<p><br/> I.<br/> Az örök sárga fűtenger közepén,<br/> koporsómra a Hold árnya vetül.<br/> Éjjel-nappal égő fáklyák körében<br/> kísért a múlt, feketén, legbelül.<br/> Testetlenül, páraként, mert az éhség<br/> szöges-őrlővel lelkem tiporja,<br/> fűtenger, én vagyok felettem ragyog<br/> a végtelen csillagmező, porba<br/> névtelen lábnyomok, köztük az enyém,<br/> betakar a korgó gyomrom hangja,<br/> félelmem általa, végleg elvesztem.<br/> Gyászének szól, megnyugvás a sírban.</p>
<p><br/> II.<br/> Egy alak itt előttem, nem szól, csak int,<br/> némán, erőtlen, remegő lábakkal,<br/> követtem s felettem a nincs-hold leint.<br/> Az idő-fellege csak engem ural?<br/> Áll, Apám arcát ölti az idegen, <br/> Ne sírj annyira, fiam. Bátran kövess...<br/> Az út végén Isten, vagy talán mégsem,<br/> Ha átléped "városod" határát, láss...<br/> Orcája változik. Már szólít, anyám:<br/> Szívem, gyermekem, ne tétovázz... Érzed?<br/> A párás, nehéz alkonyt, elmúlásom-<br/> Az agóniát, ami a hetedik kapuhoz vitt?<br/> ---------------------------------<br/> ---------------------------------<br/> Megjegyzés:<br/> A versem két írónak rövidített s általam, szabadon átírt változata.<br/> Az első rész(I.)<br/> François Villontól a "Ballada a senki fiáról"<br/> A második rész(II.)<br/> Dante- "Isteni színjáték " és ezen belül a "Pokol kapuja"</p>A hold sarlójatag:www.erdelyimagyarok.com,2016-07-23:4464973:BlogPost:6857292016-07-23T23:53:52.000ZAttila Benczihttp://www.erdelyimagyarok.com/profile/AttilaBenczi
<p>A hold sarlója<br></br> Írta: Attila-benczi (Dawn Bat)</p>
<p>Mögöttem a lenyugvó hold,<br></br> sápadt fátyla ezüstszínbe<br></br> borítja be a hajnali harmat,<br></br> vízcseppjeitől áztatott járdát.<br></br> E titokzatos fénytől, másképpen<br></br> látom magam körül a tárgyakat <br></br> s mellettem elhaladó, fénytelen<br></br> tekintettel, rám meredő embereket.<br></br> Hogy mit látok s mit érzek-<br></br> Nehéz lenne megmondanom.<br></br> Csak rám tört egy furcsa érzés,<br></br> valami van, amit még nem értek.<br></br> A hold sarlója…</p>
<p>A hold sarlója<br/> Írta: Attila-benczi (Dawn Bat)</p>
<p>Mögöttem a lenyugvó hold,<br/> sápadt fátyla ezüstszínbe<br/> borítja be a hajnali harmat,<br/> vízcseppjeitől áztatott járdát.<br/> E titokzatos fénytől, másképpen<br/> látom magam körül a tárgyakat <br/> s mellettem elhaladó, fénytelen<br/> tekintettel, rám meredő embereket.<br/> Hogy mit látok s mit érzek-<br/> Nehéz lenne megmondanom.<br/> Csak rám tört egy furcsa érzés,<br/> valami van, amit még nem értek.<br/> A hold sarlója lassan eltűnik,<br/> a felkelő nap, erőtlen sugarai<br/> mögött, s akkor ráeszméltem-<br/> A létünk értelmetlen-értelmére-<br/> Látnunk kellene a világot...<br/> A változó világot a maga valóságában.</p>
<p>Nagyvárad 2016. július. 23. idő: 03:26<a href="http://storage.ning.com/topology/rest/1.0/file/get/2543949176?profile=original" target="_self"><img src="http://storage.ning.com/topology/rest/1.0/file/get/2543949176?profile=original" width="259" class="align-full"/></a></p>A szerelmemtag:www.erdelyimagyarok.com,2016-07-17:4464973:BlogPost:6851412016-07-17T17:30:05.000ZAttila Benczihttp://www.erdelyimagyarok.com/profile/AttilaBenczi
<p>A szerelmem<br/> Írta: Attila-benczi (Dawn Bat)</p>
<p>Verítékben fürdik,<br/> teliholdas éjszakán...<br/> Legyőzött engem,<br/> nyakamba lehel,<br/> meg is érdemeltem...<br/> --------------------------<br/> Fejem, simogató karjában,<br/> megpihen...<a href="http://storage.ning.com/topology/rest/1.0/file/get/2543936884?profile=original" target="_self"><img src="http://storage.ning.com/topology/rest/1.0/file/get/2543936884?profile=original" width="718" class="align-center"/></a></p>
<p>A szerelmem<br/> Írta: Attila-benczi (Dawn Bat)</p>
<p>Verítékben fürdik,<br/> teliholdas éjszakán...<br/> Legyőzött engem,<br/> nyakamba lehel,<br/> meg is érdemeltem...<br/> --------------------------<br/> Fejem, simogató karjában,<br/> megpihen...<a href="http://storage.ning.com/topology/rest/1.0/file/get/2543936884?profile=original" target="_self"><img src="http://storage.ning.com/topology/rest/1.0/file/get/2543936884?profile=original" width="718" class="align-center"/></a></p>Most, ujjaim között, egerek ugatják a holdattag:www.erdelyimagyarok.com,2016-07-09:4464973:BlogPost:6850382016-07-09T14:12:10.000ZAttila Benczihttp://www.erdelyimagyarok.com/profile/AttilaBenczi
<p>Most, ujjaim között, egerek ugatják a holdat<br></br> Írta: Attila-benczi (Dawn Bat)</p>
<p>Előttem térkép, olyan, mint egy szánalmas vérkép,<br></br> fehér és vörös vérsejtek cikáznak ide-oda,<br></br> néha a vörösek "v" alakzatot öltve, mint a légió,<br></br> lándzsahegyként szelik ketté a fehéreket...<br></br> Az örök harc, még itt is egy oly világban, <br></br> amiről szinte semmit nem tudunk, de általa<br></br> élünk, lélegzünk, s néha megjelenik arcunkon<br></br> egy mosoly, amit oly hamar felvált szemünkből…<br></br></p>
<p>Most, ujjaim között, egerek ugatják a holdat<br/> Írta: Attila-benczi (Dawn Bat)</p>
<p>Előttem térkép, olyan, mint egy szánalmas vérkép,<br/> fehér és vörös vérsejtek cikáznak ide-oda,<br/> néha a vörösek "v" alakzatot öltve, mint a légió,<br/> lándzsahegyként szelik ketté a fehéreket...<br/> Az örök harc, még itt is egy oly világban, <br/> amiről szinte semmit nem tudunk, de általa<br/> élünk, lélegzünk, s néha megjelenik arcunkon<br/> egy mosoly, amit oly hamar felvált szemünkből<br/> zuhatagként... Könnyeink.</p>
<p>Most, ujjaim között, egerek ugatják a holdat...</p>
<p>Furcsa világ s még furcsább élet, fekete- fehér<br/> kockákon lépkedek, királyok között parasztként<br/> lélegzem s néha elveszítem emberségem s hitem.<br/> Hitem, mely nélkül értelem sem létezhet, mely <br/> nélkül porba kúszó féreg lennék vagy éhségtől<br/> vonyító vadállat lennék... Mi a rosszabb?</p>
<p>Most, ujjaim között, egerek ugatják a holdat...</p>
<p>Még ne örüljetek! Csak egy, egyetlen egy lépés<br/> és mattot adok s holdfénynél királyok palástján<br/> alszok s arról álmodom, hogy fordul a bolygó sorsa...</p>
<p>Most, ujjaim között pereg az idő, helyem sosem lelem...</p>Ha én nem volnék - Tamás Tomi és a márványtömb -tag:www.erdelyimagyarok.com,2016-07-03:4464973:BlogPost:6847872016-07-03T17:00:00.000ZAttila Benczihttp://www.erdelyimagyarok.com/profile/AttilaBenczi
<p>"Ha én nem volnék, a világ megváltozna? Szavaimmal erőseb lenne a hit, ami még megmaradt?</p>
<p>---""---<br></br> Régen szerette a Karácsonyt, este kiürülnek az utcák, majd mindenki családi környezetben ünnepel. Igen, valamikor ilyenek voltak azok az esték... Állítólag olyankor kevesebb volt a rossz szó, a rossz gondolat.<br></br> Nagyon régen volt, amikor együtt volt a család, s ott voltak a barátok, még ha nem is imádkoztak, egyszerűen, boldogok voltak s ez által mindenki kiegyensúlyozottabb,…</p>
<p>"Ha én nem volnék, a világ megváltozna? Szavaimmal erőseb lenne a hit, ami még megmaradt?</p>
<p>---""---<br/> Régen szerette a Karácsonyt, este kiürülnek az utcák, majd mindenki családi környezetben ünnepel. Igen, valamikor ilyenek voltak azok az esték... Állítólag olyankor kevesebb volt a rossz szó, a rossz gondolat.<br/> Nagyon régen volt, amikor együtt volt a család, s ott voltak a barátok, még ha nem is imádkoztak, egyszerűen, boldogok voltak s ez által mindenki kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb lett. Hmm..."<br/> ---""---<br/> Könnyű poggyásszal a hátán igyekezet Tamás Tomi elérni még sötétedés előtt a menedékházat... Végre kiszabadultam, gondolta magában...<br/> Végül is honnan szabadult? A város, nyüzsgő forgatagából és állandóan félhomályban lévő szobájából, ahová mindig is szívesen menekült...<br/> Egyedül volt, mint mindig s most sem tudott megszabadulni bizarr gondolataitól, pedig érezte a csípős, frissítő erdei levegő hatását. Vérereiben még mindig keringett a meg nem tisztult városi oxigénkeverék: tele gondokkal, világégéssel, ember által elkövetett kegyetlenségekkel.<br/> ---""---<br/> "Hangosabban szólna a nép szava, mely szétfeszíti a „börtönök”falát. Ha megtehetném, megtennék mindent a falak lebontásáért? Nem, nem tudom, lehet, talán akkor nem csillognának oly büszkén az árulás által szerzet fejdíszek."<br/> ---""---<br/> A megtört csönd visszhangjában. Sápadtan, remegő lábakkal elérte a menedékházat. Mindig is csodálkozott, hogy mit keres itt ez a fehér márványtömb, amire a fáradtságtól ráesett.<br/> ---""---<br/> "Ha itt lehetnének mind kiknek sorsát fehér papírlapokon döntötték el. Talán akkor a fejdíszek csillogó sárga fénye, vörös lenne. Süllyesztőbe a fejdíszek bitorlóival! <br/> Ha megtehetném, itt lennének! Mind, mindörökre s talán béke lenne."<br/> Tamás Tomi félórás pihenője után, amit a fehér márványtömb mellett eltöltött, végre kezdte érezni az ereiben a friss oxigént. Felpattant s gondolatait, amik eddig követték eltűntek, helyette egy furcsa boldog érzés kerítette hatalmába. Lazán, poggyászát a nyitott házikó ablakán belökte, majd kihozta a három petróleumlámpát, itt nem szerette a villany áldásos és kényelmes fényét...<br/> Most már tudta miért van ott a márványkő! Egy nagy és rozsdás fémládából előkotort egy kalapácsot és egy vésőt...<br/> Hajnalig dolgozott megállás nélkül, de kész lett- Két pár kezet faragott ki amint az ég felé nyúlnak s széttépik láncaikat s remekmű alatt, több száz név sorakozott...<br/> Tamás Tomi boldog volt, mert tudta már, miért volt itt a márvány!</p>Öröm glória, virágcsokor fölé - Valós történet a múltból -tag:www.erdelyimagyarok.com,2016-06-26:4464973:BlogPost:6845422016-06-26T13:30:00.000ZAttila Benczihttp://www.erdelyimagyarok.com/profile/AttilaBenczi
<div><div class="_1mf _1mj"><span> </span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span> </span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span>Rekkenő melegre ébredtem, pedig vasárnap hajnal volt. Összeborzolt frizurával - ha frizurának lehet mondani azt a néhány hajszálat - kétnapos szakállamat simogatva kibotorkáltam a fürdőszobába... Belenézvén a tükörbe, furcsa szédülés fogott el. Semmi pánik! Csak kinyíltak, azok a bizonyos "emlékfiókok", amik oly sok mindent őriznek, az egész életünket…</span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span> </span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span> </span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span>Rekkenő melegre ébredtem, pedig vasárnap hajnal volt. Összeborzolt frizurával - ha frizurának lehet mondani azt a néhány hajszálat - kétnapos szakállamat simogatva kibotorkáltam a fürdőszobába... Belenézvén a tükörbe, furcsa szédülés fogott el. Semmi pánik! Csak kinyíltak, azok a bizonyos "emlékfiókok", amik oly sok mindent őriznek, az egész életünket őrzik, elrejtik s egy adott pillanatban, újra megnyílnak...</span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span>---""--- ---""---</span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span> </span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span>Nyolc család lakott egy kertes, udvaros házban, jobban mondva bérelték, mert gyermekkoromban léteztek még a "házigazdák"... Ő is ott lakott... Ha jól emlékszem, mérnök volt, híd-mérnök, de nem ez a lényeg. A gyerekeknek szinte mindent megengedett, szeretett bennünket, nekik sajnos nem lehetett részük a gyermekáldásban.</span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span> </span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span>Egy borzasztó meleg nyári vasárnap délelőtt a srácokkal éppen bunkert ástunk egy nagyon öreg diófa körül. Hogy mért? Mert csak...</span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span>Csurom vizesen, szutykosan másztunk ki a gödör aljáról, s megláttuk őt, levegőt sem mertünk venni, gyönyörűséges... Ilyen szépséget csak a mozivásznon látni!</span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span>Szeme színe halvány zöldeskék, derekáig érő, hullámos éj-fekete haja, angyalszárnyakként ölelte körbe... Eszméletlen!</span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span> </span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span>Kis bunkóként, tenyeremmel letöröltem az orromon végig gördülő piszkos izzadságcseppeket s közben szemébe nézve ezt mondtam:</span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span> </span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span>- Van még egy ásó, segítesz? - és már nyújtottam felé, apámtól kapott katonai ásót.</span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span>- Márt ne! - kilépett papucsából s nem törődve fehér ruhájával a gödörbe ugrott. Az a pillanat felejthetetlen volt. Szoknyája egy picit megemelkedett s a haja, mintha tényleg szárnyak lettek volna, incselkedve lebegett...</span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span>- Mi lesz fiúk, meddig várjak rátok? - kacagott.</span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span>- Azt hittétek nem segítek? Hmm... - kezemben szorongatott ásót megfogta és maga után rántott.</span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span>Ott feküdtünk a sáros gödör fenekén és kacagtunk, attól a pillanattól kezdve elválaszthatatlan barátságot kötöttünk, azt hittük.</span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span>Gyöngyvérnek hívták és tényleg olyan volt nekem, mint egy gyöngy testvér, csak sajnos nem tartott sokáig...</span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span> </span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span>A fiúk is észbe kaptak, csatakiáltással utánunk ugráltak.</span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span>- Gyöngyvér, hol vagy? - hallottuk a "házi" bácsi hangját.</span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span>- Látom már össze is barátkoztál ezekkel az ördögfiókákkal! - mosolyogva szolt le hozzánk.</span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span>- De most gyere, meg szeretném mutatni a szobádat s jó lenne átöltöznöd, a fiúk holnap is itt lesznek- s egy huncut kacsintással kiemelte Gyöngyvért mellőlünk.</span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span> </span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span>Ő tizennégy éves volt én meg kilenc, amikor hozzánk került. Három év felhőtlen, boldog gyerekkor...</span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span>Már nem emlékszem pontosan a falu nevére, ahonnan jött, csak arra, amikor elengedték velem, vagy engem vele, mindegy...</span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span>A falusi csöndből jött a város forgatagába, nagy zöldeskék ámuló szemeiből nem hervadt le a tiszta üde fény.</span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span>Sokszor mondogattam neki, hogy:</span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span>- Nem a mostani világba kellene élnie, mert túlságosan is tiszta a lelke. - Ilyenkor megfogta a kezem, mélyen a szemembe nézett, közben a hajzuhataggal beborított s ezt súgta:</span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span>- Kedves vagy s szépeket mondasz nekem, mindig vigyázol rám, amikor kimegyünk a városba, a fiatalságod ellenére úgy viselkedsz, mint egy felnőtt, aki óvja gyermekét, bár én idősebb vagyok nálad s még is rád merem bízni magam s tetszik a fantázia világod. - ilyenkor elpirultam.</span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span>Furcsállottam én is e barátságot, pedig ő és az édes anyja "szolgáló" volt a házi bácsiéknál, tudjátok, olyan mindenes félék.</span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span>Gyöngyvér szinte már családtagnak számított, együtt örült, együtt búsult velünk.</span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span>Mikor elmentünk vásárolni és vettünk neki is valamit, megforgatta minden oldalról, majd meghatódva kimondta:</span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span>- Köszönöm, szép, nagyon szép. - csupa szív, gyöngédség, szeretet, tiszta fényű ártatlanság csillogott szemeiben.</span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span>Pedig csak apróságok voltak: egy hajfésű, egy tükör, egy- egy ruha... Tőlem szinte minden héten kapott egy faragott figurát - feltéve, ha faragványnak lehetett azokat nevezni -</span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span>Szóval, felhőtlennek látszott a barátságunk... Volt, hogy napok teltek el és nem találkoztam vele, amikor kérdezősködtem, válaszok helyet, szomorúsággal telt szemek tekintettek rám.</span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span>Mikor végre láthattam, sápadt volt s egy kicsit gyenge, de a szeme szikrázott a boldogságtól, amik meglátott, mosolygott és soha nem válaszolt, amikor arról faggattam, hogy hol volt olyan sokáig... Barátságosan barackot, nyomot a fejemre és egy- egy csókot kaptam az arcomra... Istenem, milyen puha, frissítő, angyali puszik voltak... Felejthetetlen!</span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span> </span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span>Egyik alkalommal behívott a szobájába, nem akartam menni, mert az az ő birodalma volt, de az édes anyja is megkért, bátorított, menjetek nyugodtan, mert a lánya szeretne nekem mutatni valamit.</span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span>Így hát, bementem. A szobája nem volt különleges, egy átlagos szoba.</span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span>- Gyere, ülj ide az asztalhoz - finoman megbökött az édes anyja a kezében levő tálcával, amin egy pár szelet szendvics és a kedvenc forró csokim.</span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span>Valami nagyon furcsa érzés keringett a szobában, éreztem egyszerre a fájdalmat, búcsút, félelmet és a szeretetet... A hiányt!</span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span>Az anyukája Piroska néni, megsimogatta a fejem és erősen megszorította a vállam, szinte fájt, bosszúsan is néztem fel, de ő a mutató ujját ajkához emelte és szomorúan mosolygott, miközben két kövér könnycsepp gördült végig az arcán.</span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span>Gyöngyvér oda ült az asztalhoz és beszélni kezdett, de éreztem ez a beszélgetés más, erőltetett, tele semleges semmitmondó szavakkal...</span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span>Hirtelen felállt és az ágya elé letérdelve, félig alábújva valamit keresett.</span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span>Megtalálta, amit keresett. Visszaült, szeme színe már nem volt zöldeskék, inkább szürke, nagyon sötétszürke... Megijedtem.</span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span>- Ne félj, kérlek, s ne sírj. Búcsúzni szeretnék tőled, mert holnap, kora hajnalban elmegyünk s félek, soha nem látlak. Köszönök mindet - próbáltam a szavába vágni, de gyöngéden ajkaimra szorította puha bársonyos tenyerét.</span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span>- Ne szólj, csak ne felejts el!</span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span>- Beteg vagyok, azért nem láthattál mostanában minden nap, egy nagyobb városba megyünk, ahol talán meggyógyítanak, de én érzem, hogy nem tudnak, pedig szeretném, miattad is. Te voltál az egyetlen igaz barátom, ezért ezt most neked adom.</span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span>Csak most vettem észre az ölében levő fémdobozt. Kinyitotta, akaratomon kívül felcsillant a szemem, benne voltak az összes "faragványaim"...</span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span>- Tessék, ez legyen nálad, ha emlékezni akarsz rám! - egy rózsafüzért nyújtott felém...</span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span>Hirtelen mindketten felálltunk, az öléből leeset a doboz, szétgurultak a figurák, nem számított, csak az ölelés.</span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span>Soha véget nem érő ölelés, a búcsú, barátság, szeretet a soha viszont nem látás ölelése. Tudtuk, hogy ezek az utolsó percek...</span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span>- Kérlek, holnap ne gyere ki, amikor elmegyek, ezt a pillanatot akarom magammal vinni.</span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span>---""--- ---""---</span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span>Hazamentem, egész éjjel nem aludtam a rózsafüzért szorongatva éreztem a lélegzését...</span></div>
</div>
<div><div class="_1mf _1mj"><span>Évtizedek teltek el és én minden héten veszek egy virágcsokrot, ami elé leteszem a rózsafüzért és fölötte látni vélem a mosolygós arcát, ahogyan pajkosan kacsint rám a zöldeskék szemeivel...</span></div>
</div>Liliom illat - Rövid történet -tag:www.erdelyimagyarok.com,2016-06-23:4464973:BlogPost:6846122016-06-23T16:00:00.000ZAttila Benczihttp://www.erdelyimagyarok.com/profile/AttilaBenczi
<p>... Ahogy kinyitottam a pinceajtót, egy végtelennek tűnő csigalépcsőt pillantottam meg, a félhomályban a kapcsoló után tapogatóztam a nyirkos, váladékos falon és akkor...</p>
<p>- Ki vagy te!- hallottam egy földöntúli sikolyt.<br></br> Nagy robajjal, recsegéssel becsapódott a pince ajtó. Valaki vagy valami meglökött s végtelennek tűnő percek teltek el ameddig végig gurultam a lépcsőn s végül valami ocsmány bűzös váladékkal teli tárolóban kötöttem ki...<br></br> Sűrűn vettem a levegőt. Elég! Kínomban…</p>
<p>... Ahogy kinyitottam a pinceajtót, egy végtelennek tűnő csigalépcsőt pillantottam meg, a félhomályban a kapcsoló után tapogatóztam a nyirkos, váladékos falon és akkor...</p>
<p>- Ki vagy te!- hallottam egy földöntúli sikolyt.<br/> Nagy robajjal, recsegéssel becsapódott a pince ajtó. Valaki vagy valami meglökött s végtelennek tűnő percek teltek el ameddig végig gurultam a lépcsőn s végül valami ocsmány bűzös váladékkal teli tárolóban kötöttem ki...<br/> Sűrűn vettem a levegőt. Elég! Kínomban s fájdalmamban felkiáltottam, de nem hallottam a hangom. Remegni kezdtem. Az "abszolút" sötétségben - ha van ilyen - megvillant előttem valami... Egy eszelős ordítás hagyta el újfent a torkom.<br/> Egy neonzöld, súlyos test esett rám, nem kaptam levegőt. A bűzös lével teli tároló, amiben még mindig tartózkodtam, fémszerű csikorgással szétrobbant.<br/> ----- ------<br/> Liliom illattal telt meg az egész helyiség. Reszkettem. Úgy látszik itt és most véget ér az életem... <br/> -------------------------------------<br/> A francba! Hogy lehet valaki ilyen idióta? Elaludtál öreg a kádba... Reszketve, de vigyorral az arcomon, korholtam magam, miközben jó erősen dörzsöltem kihűlt testem a puha törölközővel.<br/> Nagy levegőt vettem. Végül is jó, hogy itt vagyok s csak egy rémálom volt az egész!<br/> -'- -"- -'-<br/> Nagy robajjal becsapódik a pinceajtó...</p>