Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Január 2010 blogbejegyzések (46)

VÁRADI SÉTÁK 3



Újabb váradi sétára indulok a Szigligeti utcából.

Az utca egyik végénél ott folyik a Körös, másik vége az Úri utcába torkollik. Ezen a felén egyenesen egy kis karcsú templomtoronyra esik a tekintetünk. Az Úri utcára néző épületet vaskerítés és kemény tölgyfakapu védi, míg a mellette futó kis utca – a Szentpéteri utca – felé magas kőkerítés övezi a telket. Itt működött a kilencszázas évek elejétől kezdve a SZENT LÁSZLÓ KOLDUSÁPOLÓ ÉS… Folytatás

Írta Dr. Bige Szabolcs Csaba Január 15, 2010, 8:59pm — 2 megjegyzés

Megemlékezés

Ma négy esztendeje,hogy Széllyes Sándor,a közismert népdalénekes és mókamester végzetes mennyországi turnéra indult.Szűkebb családja szegényebb lett egy szerető és gondos apával, két lánya és egyetlen unokája máig is sirat,szegényebbek lettünk egy igazi szerető testvérrel, aki még mindig nagyon hiányzik a diófa alatt csöndes nótázásba forduló családi találkozásokról és nem utolsósorban a Nagyérdemű, amely sosem felejtheti azt a huncut szemű mikházi vőfélybotost, a Székely Népi Együttes egykori… Folytatás

Írta Bajcsi Borbala Január 15, 2010, 7:37pm — Nincsenek hozzászólások

VÁRADI SÉTÁK 2

Anyai nagybátyám, Mirowi Miskowszki Jenő Nagyváradon lakott a kilencszázas évek elejétől a második Világháború végéig. Pesten is volt lakása, és ügyvédi irodája. Életét a két város között megosztva töltötte: a Főváros és a Peceparti Párizs között. Ügyvéd volt, nem széplélek, de e két város légköre őt is elvarázsolta. Sokat mesélt nekem, gyermeknek a század elei Váradról, Ady Endréről. Nem mindig pozitív jelzőkkel. Váradi háza mellett lakott Diósy… Folytatás

Írta Dr. Bige Szabolcs Csaba Január 15, 2010, 4:39pm — 2 megjegyzés

VÁRADI SÉTÁK 1

Kedvenc időtöltésem volt kisgyerekkoromban a Váradi utcákon barangolni. De akkor voltak ezek a séták igazán nagyszerűek, ha valamelyik felnőtt rokonommal róhattam az utat. Kedves nagybátyám – sok nagybátyám volt -, Öcsi-bácsi (Váradi és micskei Baranyi Ödön) úgy ismerte a várost, mint a tenyerét. Sok általam csodált palota a szeme láttára nőtt ki a földből. Gyakori útvonalunk a Szigligeti utcából indult, és a Szilágy Dezső utcán folytatódott a Bémer… Folytatás

Írta Dr. Bige Szabolcs Csaba Január 15, 2010, 4:30pm — 2 megjegyzés

(Mi mindennek)…szép hazája: Erdély

Csávossy György, az erdélyi, de nyugodtan mondhatjuk, hogy

a magyar szőlészeknek és borászoknak is élő klasszikusa, doayenje,

írt egy monográfiát Jó boroknak szép hazája: Erdély címmel.

Csábító a cím, szinte felkínálja magát a jóindulatú plágiumra: mert

mennyi mindenről elmondhatjuk, hogy…. szép hazája: Erdély. Pillantsunk be ebbe

a Tündérkertbe, ahogyan mi láttuk akkor, Pünkösdtájt.





Szép napra virradtunk barátainknál az érmelléki kis faluban,… Folytatás

Írta Dr. Csuták János Január 15, 2010, 7:09am — 8 megjegyzés

Nehéz volt kuláknak lenni!

Az ötvenes évek elején, orosz mintára, Romániában is lekezdték lerakni a szocializmus alapköveit. 1949 márciusában a RKP plenáris ülésen határozta el a mezőgazdaság szocialista átalakítását, ami a fokozatosság elve szerint kellett végbemenjen. Először társas gazdaságot alakítottak, hogy az emberek meggyőződjenek a közös gazdálkodás előnyeiről. Ezek azonban rövid életűek voltak. Látva ezt, a hatalom emberei meggyőző munkával és kényszer alkalmazásával próbálták bevenni a lakosságot a… Folytatás

Írta Berekméri Edmond Január 14, 2010, 10:33pm — 3 megjegyzés

REMÉNYIK SÁNDOR: GYOPÁR

GYOPÁR



Azt mondta valaki:

A Korongyoson gyopár is terem.

Azóta vágyaimnak netovábbja

A Korongyos-tető.

Róla álmodom nappal-éjjel,

S a pici fehér csillagokról,

Mik szikráznak a vad kövek között.



Mert úgy lehet:

Egy hullócsillag szállt alá oda,

Ép a Korongyos tetejére.

Honnan indult: ki tudja azt?

Talán egy nagyváros felett

Látta útrakelni egy ifjú pár,

Sikoltó ívét elkísérték szemmel,

Míg legörbült a sötét… Folytatás

Írta JAKABOS PÉTER *BLUE EYES* Január 14, 2010, 4:03pm — Nincsenek hozzászólások

Apám emlékezete

Dancs Rózsa: Apám emlékezete



“Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.” (Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd)



“Halló, édes fiam...”

Még most is a fülemben ül sírásba csukló hangja. A hang, amelyet azóta túlságosan gyorsan szaporodó halottaim hangjával együtt emlékeim közé helyeztem. Érzelmesség nelkül próbálom megidézni némelyiket, csakhogy megbizonyosodjam, nem fakult-e el a színük. Még nem, még mindig nem, de most már egyre élesebben fáj a melléjük hívatlanul is… Folytatás

Írta Telchne Dancs Rozsa Január 14, 2010, 2:37pm — 37 megjegyzés

virtualis festmeny galeria

http://www.kazsoma.eoldal.hu/

Írta Katona- Zsombori Maria Január 14, 2010, 1:21pm — Nincsenek hozzászólások

Aranyos menti csalogató

Aranyos menti csalogató



Aranyos völgye – szépséges, rejtélyes táj ez. Ha fel akarjuk fedezni, alulról induljunk el a torkolattól, onnan, ahol összeölelkezik a Marossal. Székelykocsárd tájékától felfele haladva Várfalváig, az első negyven kilométernyi hossza, kisebb-nagyobb foltokban bizony elfelejtett Székelyföld a javából. Megtépázva, megritkulva, be-be olvadozva, de az utolsóként alapított székely székünk, az Aranyosszék. Dereka tájékától felfele a havasok csúcsáig pedig már… Folytatás

Írta Vetési László Január 14, 2010, 4:37am — 14 megjegyzés

értesítés

Szeretettel ajánlom honlapomat, nézzétek meg.:http://web.clicknet.ro/robibi/

Írta Rob Mária Ibolya Január 13, 2010, 8:25pm — Nincsenek hozzászólások

AZ ÉLET !!!

"Lehet,hogy csak egyszer élsz,

de tiéd lehet,bármit kérsz.

Ha szabad vagy és

szállni sem félsz,

csak tépd le a láncot,

és célhoz érsz"



"Az élet csak akkor szép,ha azzá tesszük"



"Minél tovább vársz arra, hogy megtedd azt, amiről tudod,

hogy meg kellene tenned, annál nagyobb lesz az esélyed

arra, hogy soha sem fogod azt megtenni."



"Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van,… Folytatás

Írta JAKABOS PÉTER *BLUE EYES* Január 13, 2010, 4:36pm — 1 megjegyzés

Egy kis nosztalgia

Kelet-Európában rendesen szétzilálták a vasutat. Pedig, sokak szerint, ma már normális körülmények között lehet vonatozni. Azt állítják, hogy a vagon tiszta, ritkán van toalettszag a folyóson, nincs zsúfoltság és nincs cigarettafüst a fülkékben. De utas sincs. Két-három vasúti kocsival száguld a szerelvény, néha alig több mint félszáz utassal. Az utazási körülményeket nem ismerem, de az üres vasparipát gyakran látom. Végét járná a vasúti közlekedés?

Olyan településen születtem és nőttem… Folytatás

Írta Berekméri Edmond Január 13, 2010, 12:30pm — 4 megjegyzés

BUÉK

"Új év, új élet. Új érv, új mérleg. Lerázni a sok régi gondot és koloncot, amit az ember elnézett és ezért jól el is rontott."

Írta JAKABOS PÉTER *BLUE EYES* Január 12, 2010, 2:57pm — Nincsenek hozzászólások

SZÜLŐVÁROSUNK

SZÜLŐVÁROSUNK

“A szülővároshoz a viszonyunk az évekkel mind bensőségesebb, bonyolultabb lesz. Az ember lassan elfelejt minden érzelmességet, s mint minden bensőséges kapcsolatban, nem erényeit vagy hibáit nézzük annak, aki fontos nekünk, hanem a tényt, hogy van. S ez, ahogy múlnak az évek, mindennél fontosabb.



A szülővárosba idővel nem emlékeket jár halászni az ember, hanem visszakapni egy pillanatra ez ingó, örökké változó életben és világban a biztonság érzetét.” (Márai… Folytatás

Írta JAKABOS PÉTER *BLUE EYES* Január 11, 2010, 4:31pm — Nincsenek hozzászólások

Erdélyi Kárpotlás magánszemélyeknek

Ha esetleg valaki kapott vissza valamit a Román államtól, akkor irja ide meg pozitiv és negativ élményeit.

Én, mi (még hat örökös) visszakaptuk a marosvécsi kastélyt. Nesze semmi fogd meg jól alapon, mert jóformán be se engednek, mert még korházféleség működik. Ezenkiívűl még egy- két használhatatlan épületet. egyelőre ennyit szeretnék írni, mert még soha nem volt blogom,…

Folytatás

Írta Nagy Kemény Géza Január 10, 2010, 6:00pm — Nincsenek hozzászólások

filmajánló

Filmajánló ma estére:

A film a Moldvában élő csángó-magyarok világába, ott is a magyarságát leginkább megőrző Pusztinába kalauzolja a nézőt.

http://erdely.ma/hatranyban.php?id=63357&cim=pusztina_magyar_dokumentumfilm_1998_video

Írta Szarvas Huba Január 10, 2010, 1:24pm — Nincsenek hozzászólások

Farsangi szokások régen és ma

A második világháború előtt, de az azt követő években is gyakori szokás volt Marossárpatakon a téli fonóesték megszervezése. Szinte minden családban, miután az asszonyok elvégezték a mindennapos házimunkát (főzés, mosás, takarítás), máris vették a guzsalyt és fonták a gyapjú illetve kenderfonalat.

A fonás eléggé egyhangú unalmas, monoton foglalatosság volt. Ezt a monoton jelleget ellensúlyozta a téli fonóesték megszervezése. A fonóestéket általában utcánként szervezték meg. Volt… Folytatás

Írta Berekméri Edmond Január 9, 2010, 8:07pm — 3 megjegyzés

A doni katasztrófára emlékezünk



1943. január 12-én a II. világháború keleti frontján nagy erejű támadás érte a Don-kanyarban védelmi állásokat elfoglalt, közel 200 ezer fős 2. magyar hadsereg egységeit. Sokáig csak annyit írtak a történelemkönyvek, hogy a Don-kanyarban elpusztult szinte a teljes 2. magyar hadsereg. A rosszul felszerelt, az orosz télre fel nem készült magyar katonák hatalmas túlerővel álltak szemben. Több mint 100 ezer ember pusztult el az ellenséges tűzben és az ennél is veszélyesebb orosz télben.…
Folytatás

Írta Berekméri Edmond Január 9, 2010, 10:30am — 1 megjegyzés

Douglas Pagels

Douglas Pagels: 100 dolog, amire mindig emlékezni kell, és 1, amit sosem szabad elfelejteni:



"Akarod tudni gazdaggá mi tesz?

Akkor mindig tartsd a fejedben ezt:

az idő felbecsülhetetlen,

a barátságnak ára nincs,

az egészség vagyon,

a szeretet a kincs.



A jót tartsd számon, és törődj az álmaiddal,

tanulj a tapasztalatokból, oszd meg szerencséd,

has

znosan teljen a napod.



Egyszer majd visszanézve észrevesszük,

hogy ami… Folytatás

Írta Rob Katalin-NAGYVÁRADON szttem! Január 8, 2010, 8:38am — Nincsenek hozzászólások

Havi archívumok

2024

2023

2022

2021

2020

2019

2018

2017

2016

2015

2014

2013

2012

2011

2010

2009

1999

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek