Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Március 2014 blogbejegyzések (50)

Bűnbocsánat

Bűnbocsánat

Írta:Attila-benczi

- Dawn Bat -

Találkoztam Vele, megkérdezte tőlem:

- Mit tárgyaltunk odafent?

Válaszom nem késet, szemébe néztem

- Arról, amit elloptak ide lent.

Szemében tűz lobbant, megéget

Tudta miről beszélek, ő tette.

Álruhába visszatért a Földre

Kétely, álnokságot hintve széjjel,

Ki barát volt egykor, mára, ellenség

Gyászt, éhséget, káoszt terjeszt

Förtelmes gyilkos szavaival,

Hol mosolyogva suttogja…

Folytatás

Írta Attila Benczi Március 5, 2014, 10:45pm — Nincsenek hozzászólások

Isten

Isten



Úttalan utakon

keresem, kutatom,

egyszer ha megtalálom,

csak ő lesz imádságom.



Fűben, fában, napban,

hajnali harmatban,

egyszer ha megtalálom,

társam lesz s jóbarátom.



Ha együtt szeretünk,

tán jobbak lehetünk,

közösen könnyebb a szó,

s minden megbocsátható.



Keresem, kutatom,

úttalan utakon,

pedig biztos, hogy hitben

megvan az emberekben,



fűben, fában,…

Folytatás

Írta Kalmár Erika Március 5, 2014, 11:53am — Nincsenek hozzászólások

Nikának

Nikának



Hajnal és reggel közt

hangtalan jött a köd,

nem is volt valóság,

oly furcsa lábon járt.



Hetykén és nehezen,

lengén és mereven

a víz fölé leült,

palástja szétterült.



Nézett át nagy lomhán

a falu kis tornyán,

nem látott egyebet,

csak öreg hegyeket,



didergő erdőket,

fekete fenyőket,

kerteket, házakat,

megszokott tájakat.



Délre már elunta,

nagy szemét lehunyta,…

Folytatás

Írta Kalmár Erika Március 5, 2014, 11:48am — Nincsenek hozzászólások

Próbállak szeretni

Próbállak szeretni

 

Csak derűvel próbállak szeretni,

míg tótágast áll ez a világ,

de tudjuk mindketten, hogy szenvedni

fogjuk a belső harmóniát.

 

Tudjuk, szívünkben a jót, a szépet

nem elég hordozni, óvni kell,

mit nem bír a test, elbírja a lélek,

akkor is ha végül bukni kell.

 

Csak reménnyel próbállak szeretni,

míg tart e gyönyörű földi lét.

S talán sikerül nem csak keresni

Isten…

Folytatás

Írta Kalmár Erika Március 5, 2014, 11:46am — Nincsenek hozzászólások

Séta a ködben

Séta a ködben

 

Este van, szitál a köd,

fények fickándoznak

fel-felsejlő vonalak közt.

Himbálózik az ég,

mint az álom, mint az élet-

egy vékony cérnaszálon.

Megyünk, mendegélünk ketten,

egy ilyen szertefoszló kedden.

 

Táncol, szállong a pára,

lassan rátelepszik

az útmenti fűre, fákra.

Végtelen tájakon,

utcaszélen, mint az élet-

úgy lépünk meseszépen.

Megyünk, mendegélünk…

Folytatás

Írta Kalmár Erika Március 5, 2014, 11:41am — Nincsenek hozzászólások

Valahol hiba történt.

                          

Régen történt, valamikor az 1970-es évek elején, mikor először jártam Magyarországon, amit azonban soha nem felejtek el. Ronániából autóval mentünk és az egyik falu végén két fiatal fiú integetett, vegyük fel őket. Kicsit későn vettem észre az integetésüket, és mire sikerült megállnom, 25-30 méterre voltam tőlük. A két fiú néhány métert szaladt, majd megálltak.

Nem tudtam mire vélni a dolgot, így visszatolattam hozzájuk és…

Folytatás

Írta Fodor Lajos Március 5, 2014, 5:46am — 23 megjegyzés

Mint

 MINT SZÉTHULLÓ  TÜKÖRCSEREPEK…

 …

Folytatás

Írta Olga Para Március 3, 2014, 12:27pm — 6 megjegyzés

Denevér halála

Denevér halála

Írta:Attila-benczi

- Dawn Bat-

Megint sötét lett, szomszédból szól egy szaxofon

Senki nem figyelt fel, a Hold fényénél egy denevér

Törött szárnyakkal kusza köröket ír le, borzalom,

Hogyan próbál újra meg újra átjutni a falon

Szaxofon új melódiába kezd, feje csupa vér.

Nem bírja sokáig, szemében könny csillan,

Lassan megnyugszik, tudja, élete véget ér.

----------------------------------------

Egy utolsó pillantás, ismerős…

Folytatás

Írta Attila Benczi Március 2, 2014, 8:02pm — Nincsenek hozzászólások

Felejteni is kellene

Retró

"Magyarországra telepedve, egy borozó ablakában megpillantottam a márciusi Tizenkét pontot. Fáradtságtól túlérzékeny szemem elsőként az Unió Erdéllyel képtelenné vált követelését kereste a sárgás, ünnepi-alkalmi másolaton. De azt takarta a barna ablak alsó széle, vagy talán lemaradt a nyomtatáskor valamely új Landerernél. Dühömben is értettem ezt az elhallgatást vagy rejtezést. Tudtam, hogy ami…

Folytatás

Írta Bölöni Domokos Március 2, 2014, 11:33am — 16 megjegyzés

Vigyázzuk az éccakát s a törökbúzát

Vigyázzuk az éccakát s a törökbúzát

 

Ládd-e itt vagyok, s tü es megjövél. Immáron ketten vigyázzuk az éccakát.

A makk még nem hullik, a disznók azért jőnek a zsenge törökbúzára. Ha hallod, hogy zereg az avar, cserdítsél nagyot, én meg majd forgatom a kerepelőt. Még ne tégy vizet a karbidra, csak ha mondom. Ne vesszen el az ereje idő előtt.…

Folytatás

Írta Dr. Bige Szabolcs Csaba Március 1, 2014, 10:27pm — 5 megjegyzés

Havi archívumok

2024

2023

2022

2021

2020

2019

2018

2017

2016

2015

2014

2013

2012

2011

2010

2009

1999

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek