Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Szeptember 2014 blogbejegyzések (30)

Helyzetjelentés beszédünk állapotáról

Éppen harminc évig tanítottam a debreceni Kölcsey-főiskolán beszédművelést majd beszédtechnikát – előbb az anyanyelvi tanszéken, utóbb pedig a Kommunikáció-és Médiatudományi Intézetben.  Eredetileg egyfajta melléktárgynak, kellemes időtöltésnek tekintettem, később azonban a kommunikáció szak megerősödésével majd létszámbeli gyarapodásával főtárgyammá lett, úgy is mondhatnám: nyakamba szakadt.

A beszédtanítás gyakorlatával és elméletével színjátszó csoportok vezetőjeként már odakerülésem…

Folytatás

Írta Ozsváth Sándor Szeptember 14, 2014, 8:45am — 4 megjegyzés

Harmónia

Harmónia

Írta: Attila-benczi (Dawn Bat)

Szomorúfűzfák között,

hideg patak sebesen

folyik, az ezernyi

virágokkal borított

egyhangú mezők alatt,

és apró cseppjeivel

felfrissítve, álmosan

ciripelő tücsköket.

Hajnali napfény halkan

követi útját, itt-ott

megvilágítva, víz fölé

emelkedő sziklák éles

csúcsait. Harmónia.

Ébredezik a természet.

Álomittasan nyújtogatják

nyakukat a bimbózó

virágok s közben: jó…

Folytatás

Írta Attila Benczi Szeptember 13, 2014, 9:14pm — Nincsenek hozzászólások

Erdélyi magyaroknak

Írta Kenéz Gyula Szeptember 13, 2014, 3:49pm — 4 megjegyzés

Sólyom és söralátét



   Akkurátus, kevés szavú ember volt Zsiga bácsi. Amilyen keveset szólott, olyan sokat dolgozott napestig. Ebben nem ismert tréfát. Meg is látszott a portáján - olyan rend, s tisztaság fogadta a belépőt, hogy később nem győzött példázódni vele. Volt egy korombeli fia, Zsiguci, nekem igen jó barátom. Néha, vasárnaponként édesapámmal meglátogattuk…

Folytatás

Írta Dr. Bige Szabolcs Csaba Szeptember 12, 2014, 2:16pm — 5 megjegyzés

Óvd az életet

Óvd az életet
Írta:Attila-benczi (Dawn Bat)

Tenyeredben apró neonzöld buborék,
éjsötétjében megvilágítja utad.
Szemed sarkából figyeled,körülölel
a szitakötők szivárványszínű népe.

Melled inda fonja körbe,ezernyi élet
minden szálvégén,hozzád szolnak,énekelnek.
Apró levelek szállnak légen át arcodba
mindegyik egy szívdobbanás,szeretetjele.

Ne feledd, senki sem kérte,hogy megszülessen,
de ha már e világon van,óvd,ne pusztítsd el.

Írta Attila Benczi Szeptember 11, 2014, 7:51pm — Nincsenek hozzászólások

Mennyei derű

Mennyei derű

 

Pár napja került kezembe egy amerikai jezsuita azonos c. kötete, a humor, a nevetés és a lelki élet kapcsolatáról. Mintha csak a tréfás kedvű Gondviselés játszadozott volna velem, miután -az alig egy hét alatt a mennyei öröm országába költözött két nagy ívű humorista-színész,- Robin Williams és Bajor Imre (R.W. állandó magyar hangja) néhány nagysikerű filmjét volt szerencsém újra megtekinteni. Elgondolkodtatott a színész őszinte önmaga, mert hitelesen megjátszott…

Folytatás

Írta Sebestyén Péter Szeptember 9, 2014, 5:19pm — 8 megjegyzés

Tűz és pernye

Tűz és pernye

Hatóra volt s

s megszólaltak

a harangok-

rozsdásodó

kertemen

úgy sétált át

a reggel mint

aki nem lát,

nem hall,

s mint akinek

nem fáj a nyár,

hazudott magának

nekem,neked,

hiszen a hátrahagyott

szép még benne dalolt

s a hangok összenőttek

a halkuló harangkondulással,

mint verssorok az…

Folytatás

Írta Fülöp Kálmán Szeptember 8, 2014, 10:55pm — 1 megjegyzés

Játék vagy

 

 

Istenek játszanak odafent,

te vagy a játék idelenn.

A te örök dolgod a játék,

mely összeköti az eget a földdel,

menyországot a siralomvölggyel.

 

Játssz hát szépen és teljesen,

ne rettegj folyton idelenn.

Tudd, a Nagy Isten játszik veled,

megtiszteltetés ez neked,

kapsz hozzá bánatot, szeretetet.

 

Sáfárkodj jól a kincseiddel,

ne panaszkodj a nincseiddel.

Sorsod…

Folytatás

Írta Bálint Mária Szeptember 7, 2014, 3:25pm — 2 megjegyzés

Ördögi kör

Ördögi kör
Írta: Attila - benczi (Dawn Bat)

Ördögi kör, ez a pénz uralma,
örök fogságba tartja a testet,
rozsdás bilincsként leköti
a tiszta érzékű lelket.
A pénz esztelen hajszolása,
ezernyi kőfal megjelenése.
Falak mellett falak, árnyékuk
alatt, elszáradt virágok.
Érzelem mentes emberek.

Írta Attila Benczi Szeptember 3, 2014, 1:34am — Nincsenek hozzászólások

Egy mázsa cukor

A vasúti csomópontnak, ahol úrfikorában atyánkfia tanított, legalább száz éve a resti volt egyik legfontosabb közintézménye. Még a Monarchia idejében vívta ki magának ezt az előkelő státuszt. Mivel Pest után először itt álltak meg a gyorsvonatok szenet, fát meg vizet vételezni, az úri utazóközönség addig ráért falatozni valamit, vagy legurítani egy-két korsó sört. A csatlakozásra várók meg akár egy órácskát is eltölthettek a damasztabroszos, virágcsokros asztaloknál. A második nagy háború…

Folytatás

Írta Ozsváth Sándor Szeptember 1, 2014, 6:46am — 10 megjegyzés

Havi archívumok

2024

2023

2022

2021

2020

2019

2018

2017

2016

2015

2014

2013

2012

2011

2010

2009

1999

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek