Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

November 2013 blogbejegyzések (45)

Ködös november

Ködös november

Írta: Attila-benczi

- Ötperces krimi –

Ködös novemberi éjszaka volt, vagy inkább december… Nem is tudom. Valahol a látóhatáron túl egy falu harangja éjfélt jelzett. Halkan szolt Vivaldi Négy évszak című műve, ilyen hosszú utakra mindig klasszikusok zenéjét hallgatom… Megnyugtat.

***

A köd lassan felengedett és átadta a helyét a dérnek, fehér lepelként terült el a tova suhanó tájon. Fékcsikorgás, forró kávé az ölembe borult… Óriási csattanás,…

Folytatás

Írta Attila Benczi November 30, 2013, 7:51pm — Nincsenek hozzászólások

Gondolatok hazafelé menet

Amikor Isten szelleme megjelenik az emberek között megváltoznak az arcok.

 

                 Egy lelki érintés mely békességet hoz az emberek közé, talán a legszebb élmény mely a mindennapokban meglephet minket. Mert bizony annyira kevés már az ami békés, hogy szinte eseménynek számít.

                 Amikor az ember kinek szemeiből egy egész társadalom szenvedése kiolvasható megszólalt, az ott jelenlevők arcára rászállott a…

Folytatás

Írta Szente Cs. Janos November 29, 2013, 1:00pm — 3 megjegyzés

Hét nap (folytatás)

Hét nap (folytatás)

Harmadik nap:

Reggel fáradtan, rémálmoktól meggyötörten ébredtem. Egy jó kis hideg zuhany jót tett, lefagyasztotta gondolataimat.

Hallom az olaj sercegését, tükörtojást készülök enni, kiscicám körbeugrál, várja, hogy töltsek neki finom tejecskét.

****

Igyekszem nem gondolni a tegnap estére, úgy néz ki a mai napom remek lesz. Reggeli után, egy kis sétát terveztem, csak úgy cél nélkül bolyongani az eső által áztatott utcákon.

***

Mi…

Folytatás

Írta Attila Benczi November 28, 2013, 5:48pm — Nincsenek hozzászólások

Különös kirándulás

Különös kirándulás

 

Egy rab vallomása, aki megszökött a Czuhtházból (feddőházból), járt egyet a világban, de aztán visszatért ugyanoda, ugyanis szüleit s hazáját megtagadni a lelki ösmeret reá nem vitte, különben pedig a költség is akadályoztatta cefetül

 

A: 1803. Die 23. Xbris…

Folytatás

Írta Bölöni Domokos November 28, 2013, 4:03pm — 1 megjegyzés

Csókolom, komámasszony!

A testes asszonyság éppen csak lehuppan a szemben lévő ülésre, máris összecsapja a kezét, Jaj, komámuram, maga itt, ebben a vonatban? Hadd tapogassam meg, különben még azt hinném, álmodom...

Megtapogat, csókot is cuppan két orcámra, tűröm, mint Góguj Marci a bakkecske közeledését, szerencsére nem történik egyéb incidens. Jól emlékszik, egyszer régen a feleségemmel „társkomák” valánk egyik…

Folytatás

Írta Bölöni Domokos November 27, 2013, 6:06pm — 9 megjegyzés

Egy sertés utolsó órái.

O én édes istenem, hogy ezt kellett megérnem,

Hogy felnőtt disznó fejjel leölnek engem.

Pedig hát milyen szépen kezdődött minden,

Amikor én megszülettem.

Alig, hogy megláttam ezt az árnyvilágot,

Az egész háznépe körülöttem forgolódott.

Mivel anyánk jó koca volt, s nagyra vágyó,

Ezért neki öt-hat malacság nem volt elég belőlünk,

Így mi összesen tízen öten lettünk.

Nem csoda hát, hogy nekünk odabent szűk volt a világ,

És alig vártuk,…

Folytatás

Írta ifj: Kovács Árpád November 26, 2013, 11:01am — 2 megjegyzés

Az autonómiáról

                                             AZ AUTONÓMIÁRÓL.

 

 

         Egy jó ideje nem hagy nyugodni a következő gondolat: mi lesz a Székelyföldi autonómiával? Reális-e, megvalósulhat-e, vagy kedvezőbb „széljárásban”, jobb politikai konstellációban kell-e bíznunk?

         Tudjuk az előzményeket, a mostani regnáló román hatalom meg akarja változtatni a jelenlegi megye határokat. Régiósítás címén megszűnne Kovászna és Hargita megye, ahol a magyar és székely…

Folytatás

Írta Barta László November 24, 2013, 1:00pm — Nincsenek hozzászólások

Hét nap

Hét nap

Írta: Attila-benczi

Első nap:

Szokatlanul nagy a csönd körülöttem, nem olyan, mint máskor szokott lenni, olyankor érzem, ahogyan átölel, megnyugtat… Most félek tőle… Hideg. Teljesen elzár mindentől, mintha figyelne, és csak arra várna, mikor adom fel, hogy jéghideg karjába vegyen.

Tombol a tévéből a rockzene. Imádom, máskor feldobott… Most idegesít.

A ház csöndes és sötét, macskám is itthagyott. Furcsa zajok, szuszogások… Égnek a villanyok, sehol senki,…

Folytatás

Írta Attila Benczi November 23, 2013, 9:50pm — 1 megjegyzés

Sorba álltunk...

   Édesanyám, a lánytestvérem, jómagam és Péter bácsi a nagybátyám, valahol a sor közepe táján álltunk. Négyes sor volt, egyszerre tíz embert engedtek be a boltba. Fejenként két, negyedkilós kávéért álltunk. Kávé?! Szóval: „Cafea cu năut”! Utcanyelven neutronos kávé. Aki kijött, szaladt a sor végére, hátha még elkapja a második kört.

   – Ejsze valami bombapor van benne adaléknak! – jelentették ki többen is a sorban állók közül. De az ízét már ismerték, nem volt rossz. Ugyan már, ki…

Folytatás

Írta Bíró Ernö November 23, 2013, 8:00pm — 3 megjegyzés

A VÉN INDIÁN..

A VÉN INDIÁN....

2012. január 17., 9:57

Ült sátra előtt a vén indián,

A felkelő nap hajnalán....

Nézte a magasan szálló felhőket,

Nézte,s dicsérte az életet!

 

Az égen, keringtek a sas madarak,

Prédát találtak a dombok…

Folytatás

Írta Gáspár Lászlóné November 23, 2013, 1:37pm — 2 megjegyzés

Szabadság,Szerelem,Igazság

Szabadság,Szerelem,Igazság

Írta: Attila-benczi

Vedd észre már!Integet feléd,

véres ingét lelöki eléd,

cserepes lila ajkai remegnek

kék szemei fénytelenek.

Csak állsz, mosolyogsz,

ruhádon nincsen kosz.

Gondod csupán annyi

hová mennél nyaralni.

Tévébe mondod: Jó lét!

Néptől elveszed életét.

Neki szabadság egy falat kenyér

boldogságra gondolni nem mer.

Lelkiismereted fekete holló

elvesz tőle mindent vadul.…

Folytatás

Írta Attila Benczi November 23, 2013, 3:50am — Nincsenek hozzászólások

A KEMÉNY SZÍVŰ

                           ....



Volt a falu végén, egy rozzant házikó.Abban lakott magányosan, egy öregember, ki hajnalonta kiment a földjére, szántott, vetett majd aratott...

Szótalan mogorva paraszt volt, oly annyira, hogy  a környezete , szinte nem is mert hozzászólni,mert úgy érezték, szavai tőrt döfnének a szívükbe., ha megszólítanák..



A falu népe csak pár családból állt, mert a fiatalok már rég elköltöztek a városokba, új életet kezdeni.

Szinte…

Folytatás

Írta Gáspár Lászlóné November 22, 2013, 10:55am — Nincsenek hozzászólások

ÉRZÉS.....



Egy érzés,mely felkavar,

Mi ez és mit akar?

Egy érzés a lelkemben,

Mit már elfelejtettem!

Egy érzés,mely melenget,

Rám tör és nem enged!

Szememből a könny,

Pereg mint vízözön!

Bánat és öröm,

Mind egyszerre jön!

Feltör mint a vulkán,

Forrón és tüzesen,

Majd úgy ahogy jött,

Elmegy csendesen.

Megfordult a világ bennem,

Úgy érzem,más lettem.

Nincs…

Folytatás

Írta Gáspár Lászlóné November 22, 2013, 8:16am — Nincsenek hozzászólások

VERS

TEGNAP

BOCSÁSS

MEG NEKEM…

Folytatás

Írta Antal Kovács November 22, 2013, 1:48am — Nincsenek hozzászólások

Mit ér....

Mit ér az ember,ha gazember...

Mit ér az ember, ha nem mer...

Mit érek én, ha  félek,

Mit ér , ha nincsenek fények...

Nincsenek fények, nappalok,

Csak sötétben bújkáló "rabok"..

Rabokká lettünk,újra  érzem,

Rabokkká lett ,az én népem...

Családok hullanak széjjel  darabokra,

Nem pendül már , a szeretet húrja.

Hej, ki lesz az  ki újra éleszt,

Ki viszi a fáklyát, kié lesz?...

Mit ér az…

Folytatás

Írta Gáspár Lászlóné November 21, 2013, 1:35pm — 2 megjegyzés

Legyen Ön is Angyal a Mezőségen !

Az Erdély közepén található Mezőség városoktól távol fekvő táj, a hagyományos magyar népzenei és néptánc kultúra bölcsője, és sok híres ember szülőföldje. Mezőségtől sok mindent kaptunk. Most mi is adhatunk.

A fő útvonalak mindig elkerülték, kevés a munkalehetőség, így a szórványban élő magyar lakosság jelentős része nagy…

Folytatás

Írta erdelyimagyarok.com November 21, 2013, 1:30pm — Nincsenek hozzászólások

Rekviem egy pár fekete szemért.

Nehéz volt elkezdenem ezen sorok papira vetését mivel egy tragikus esemény vezetett oda, hogy ezek a gondolatok megfogalmazódtak bennem.

Késő nyáron érkeztek ők családunk körébe a kistestvérével együtt és már világra jöttjükkor nagy izgalmat okoztak mindannyiunknak, de leginkább családunk gyermek tagjainak, az öccseimnek.

De csakhamar kedvenceink lettek ők, dédelgettük babusgattuk őket és igyekeztünk hogy mindenük meglegyen amire csak szükségük volt ahhoz, hogy jól érezzék magukat.…

Folytatás

Írta ifj: Kovács Árpád November 20, 2013, 6:07pm — 6 megjegyzés

Ma lennének 69 éves házasok ...Nyugodjanak békében!

Fénybe zárt emlék

 

Valami, újra és újra visszatérő belső kényszer érezteti veled azt a sürgető vágyat, hogy nyújtsd ki…

Folytatás

Írta Bartha Terike(szül.Gellér Terike November 20, 2013, 12:30am — 10 megjegyzés

Döglik a disznó!

   Kicsi süppedő félben levő ház, oldala tapasztott. Az udvar sáros, meglehetősen lejtős. Sánta Ferkóék laknak ott. Csak úgy hitelbe, mondja Ferike az iskolába. Távoli rokon Rózsika néni, görbehátú aszott öregasszony, a Ferkó apjának Péternek nagynénje. Így kerültek Ferkóék erre a portára.

   Mellettük a mészáros, Nádas István ezermester háza. Jó telek, rendezett gazdaság, minden a maga helyén, minden a maga rendjén, mert csak így lehet, mondja a Ferike padtársa az ezermester fia. Hát…

Folytatás

Írta Bíró Ernö November 20, 2013, 12:24am — 16 megjegyzés

Tetvek a kóréban

Milyen régen történnek a dolgok mindig. Azt kérdezi a rókaveres bundasapkájú vénember,  hogy háltam-e már kórérakásban, itt kint, a mezőn. Vannak ilyen okvetetlenkedők, akik mezei pockot vagy pincebéli pócegeret fohatnának a szerencsétlen gyerekekkel. Nyulat bezzeg sohasem.

Háltam-e már kórérakásban.

Hát maga hált-e? Kérdezem viszontag.

Ő…

Folytatás

Írta Bölöni Domokos November 18, 2013, 7:00pm — 9 megjegyzés

Havi archívumok

2024

2023

2022

2021

2020

2019

2018

2017

2016

2015

2014

2013

2012

2011

2010

2009

1999

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek