Utószó (4)

-Negyedik mozaik-

Hirtelen kitisztult előttem a világ. Mostanáig fizikailag bántott,piszok egy rossz érzés... Néma csendben elfolytak az évek és semmit nem tettem ellene.

Nem hiszem el, megtörölöm izzadt homlokomat.

------------------

Tudom sosem leszek más... A sors azt akarta, hogy megpróbáltatások s mentális sebeket ejtett rajtam. Nagyokat pislogok, hangja unalmas és színtelen. Kezd sötétedni, mintha valaki a vállán cipelne... A sors.

Egy házban…

Látomás vagy valóság

-Timi! - egy rossz álom. Nem tudok mit tenni ellene.

Belekortyolok a teámba, hányingerem lesz tőle, hagyma tea… Próbálok átsiklani felette.

Mindjárt vége.

Legördülő könnyeim hűti arcom. Felálltam a padról, már nagyon sötét lett, éjszaka van…

Előkaptam a telefonom, a kijelző éjfélt mutatott. Valami nem oké… Mintha nemrég a szobámban ébredve a teámból ittam…

Fogalmam sincs, hogy miért de lefényképeztem egy kupac száraz kutya szart……

Szemem két idegen, sorsom, vajon a poklom?
Hogy örök vándor vagyok, csak az én bajom...
Ringatott lombhajnal s a kezdetet feledtem.
Voltam tölgy s teret meghajlító fénysugár,
Suttogó csillag, Földnek árnya lelkeknek vára...
-----------
Fut az idő s a kőr lassan bezárja a tegnapom...

A tavaszi napsütés csiklandozta borostás és ráncos arcom, mily huncutság tőle…

- Mit szeretnél, hogy kilépjek árnyékvilágomból? Igen…

Sugarai a megviselt ablakredőny résein áthatolva körbe járták gyertyaillatú szobám.

Csak néztem, ahogy testet ölt a tavasz. Az utca zaját már nem érzékeltem, őt figyeltem.

A százéves padlódeszkák, szúette repedéseiből felszálló finom porszemek, a fény sugarát követve, s általuk lassan egy alak,egy forma kel életre. Simogat, csalogat……