A puha, hófehér meztelenség,

ködöt bocsájt rá az új nemzedék?
De azért nézd! Ugye egyedül nem vagyunk?
Még akkor is, ha szorit, ölel a végzetünk…

Láthatatlan kezek megragadnak,
s zuhanunk, talán valahól várnak-
Lebegünk, s puha helyre érünk,
mostmár senkitől sem félünk…

Minden kincsem az ifjúság…

Törtető mély örvénye mára elveszett,

az ami magába szívta önmagát,

s mindent összetörve…

---------------------

II. Felvonás

A szünet soká tartott, pihentem

közben mindent elfeledtem -

Játszani kell tovább

a vidám élet játékát!

Hogy ne mondhassák :

Gyengék vagyunk.

Jókedvvel tovább játszunk?

De a II. felvonás végtelen

nem éri át az értelem,

s tart vajon számítanak…

Most jó… álmodom: hol a hófehér ifjúság?

Csókja a múzsa ajka, magát
nem emészti, nem gyötri semmi.
Gondjait fenn hagyja lebegni.

Látod, összefutnak mindig útjaink,
a vágyak forróak, ütköznek szavaink!
Még tiszták vagyunk, mert talán minden az,
ami még érintetlen s még igaz…

Forró vágyaink lehűlnek azután,
de hideg nem lesz. Fázni talán
nem fogunk, hiszen most már
Ketten, egymás mellett vagyunk…

Jézusom! - kiáltok elcsukló hangon -

Valami kicsi, fémes test közeledett

csillogva az erőtlen napfényben.

Apró volt, a kicsinyek közül való.

Elmosódott fehér foltnak látszott.

Tomi ellazult.

- Hát ennyi. A frászt kapom ezektől a nyavalyásoktól.

Néha azt hiszem, jobb lenne, ha nem lennének.

Tomi, óvatosan elfogta mind,

s egy fémdobozba tette őket.

Lassan hátrál, s közben az eget

figyelve onnan ahonnan ezek jöttek.

Érzett valami…