Felkapta a fejét bosszúsan. A nemjóját! Már megint? Honnan ismét ez a beste kő? Negyven éve dobálta a köveket a kerítés aljába, vagy ha nem látták, s éppen orrolt rá, néha a szomszéd kertjébe (pszt!), vagy játékosan meg-megcélozva egy-egy gúnyosan nagyra nőtt csalánt, olykor keserűlaput. Nincs mit tenni azonban, hiszen a kert egy köves oldalban fekszik, lesz itt még ezután is, ha továbbra is borzolják a talajt, hol az ekével, hol a boronával. De ekkora? No, mindegy. Ezt is ki fogja ásni, ne…

Beszélnem kellene a szomszéd asszonnyal, lehetőleg még ma. No, hamar elkaphatom, mert nyolc óra tájt szokta sétáltatni a Maxi nevű minikutyáját.

Csak kitekintek az ablakon, s szólok neki.

De lőbb gyorsamn megfőzöm a kávét, megkavarom a meggyet, enni adok az én állataimnak, kicsit fanyalognak, mást szeretnének, megmagyarázom, nekik, hogy a csirkehús, az ritka dolog, amikor olyat eszem, azt még én is megünnepelem, olyankor szoktam felvenni a legritkább  ruhadarabjaimat (kiindulva…