1983. Szilveszter este. Majdnem felszabadult a légkör. Kizárjuk a külvilágot, a politikát. A diktatórium megengedi az óévet elbúcsúztatni, az újat köszönteni (nem engedi meg viszont a karácsony ünnepét...). Csillagszóróval, hangos hujjogatással lehet mulatni. Sőt, a vezér beszédet mond éjfélkor. Stimati tovarasi si concetateni, romani, maghiar si de alte nationalitati...( Tisztelt elvtársak és honfitársak, románok, magyarok és más nemzetiségűek...). Az ünnepi asztalon finomságok, igaz,…

Szédelegve, kissé bepánikolva állok a nagy áruházban, ötvenbanissal szerzett, kissé rozsdás vas-kocsinak támaszkodva. Jó szolgálatot tesz a csúnya szerkezet, lágyuló térdeim nem biztos, hogy megtartanának maguktól. Szemem, agyam keresi a menekülési útvonalat. Nincs, egyelőre nincs. Fokozódik a mellkasomban a nyomás, erőltetve hajtogatom magaban, mint egy mantrát: semmi baj, nem leszel rosszul, nem ájulsz el. Hol a kocsinak, hol nekem ütközik valaki, néhányan már furcsán néznek rám, bizonyára…

Az első karácsonyomra nem emlékszem. Ártatlan kisbaba voltam, szerető szülőkkel és egy testvérrel. Ha jól tudom, Marosvásárhelyen, a Kárpátok sétányának egyik tömbházlakásában jött az angyal.

Zsenge gyermekkorom néhány karácsonyi mozzanatára már jól emlékszem. Mondhatnám azt, hogy inkább érzésekre... Illatokra, hangulatokra. Édesanyú finom kezére, amint simogatva int türelemre. Mert türelmetlen voltam. Nagyon. A karácsony számomra akkoriban fokozott izgalmat jelentett, dió, méz,…

  Félálomban nyújtotta ki a kezét, s nyomta le a régi vekker rozsdás gombját. "Mint egy repedt fazék, olyan a hangja"- gondolta, s Isten tudja miért, mosolyra rándult a gondolattól az ajka. Most is, mint minden reggel, beletelt pár másodpercbe, míg felfogta, hogy nem tud kipattani az ágyból, úgy mint régen. Ép jobb kezével megtapogatta a csonkot. A bal keze helyén éktelenkedő végződésre tévedtek az ujjai. Rücskös volt a bőre ott ahol összevarrták. De már nem…

Ma reggel a városban akadt dolgom. Amikor kiléptem a kapun, hirtelen nem tudtam, miért van ilyen nyüzsgés... Beletelt pár percbe, mire rájöttem: ma elkezdődött az iskola, özönlik a sok nebuló. A Fenyő utcán leérve a Bolyain még nagyobb volt a tömeg. A kicsiket a szülők kísérték, általában az anyukák, de akadt egy-két nyakkendős apuka is. Előttem egy türelmetlen anyuka haladt, rakoncátlan fiával. A kisfiú nem bírt magával, sehogy sem akart szépen, illedelmesen lépegetni. Egyszer csak az…

Nyurga alakja ismert volt az egész városban. Legtöbbször az állomás környékén tűnt fel. Ritkás, szalmasárga haja a koponyájára tapadt, orra karvaly csőrére emlékeztetett, fura ellentétben állt ívelt, már-már nőies szájával, gödröcskés állával. Mindig frissen borotvált volt, kivéve mikor a szekuritáté falai közt töltötte az éjszakát. Elég sűrűn vendége volt a Rigó utcai épületnek, nem tudott, de nem is akart lakatot tenni a szájára. Egyenes tartású ember volt, a gerince nem görbült meg,…

Álmában is hallotta a dudát. Akkor is érzékelte: hat óra. A hét órás dudálásnál már ébren volt, a kávéját szürcsölte. Hozzátartozott a reggeli szertartáshoz a mély, az egész városon átívelő hang, legalább annyira mint a tej a kávéhoz, a rádió gombjának lenyomása, a tükörkép megvizsgálása, a viseletes pongyola még viseletesebb övének a megkötése... Hideg időben tisztábban hallatszott, melegben kissé fojtottan. "Na, fúj a gyár". Ezt a mondatot minden reggel kimondta. Félhangosan. Ez az a…

Apró házikó áll a hargitai fenyvesben. Kicsi, de rendkívül barátságos. Az ablakain cseresznyével díszitett vászonfüggöny. Illata van a házikónak. Otthonillata. Már hűs az augusztusi este, maga köré tekert egy durva pokrócot, úgy ült le a fűbe az udvaron. A hátát nekitámasztotta egy óriás fenyőnek. Jól mondják, gondolta, hogy a fának lelke van. Szinte érezni lehet a lélelgzését is, a szeretetet amit sugároz magából. Nyugalom szállja meg, tagjaiból eltűnt az elmúlt napok feszültsége. Roppan a…

Mama már a második kenyeret vette ki. Hajnali kettőkor kelt, egész hétre sütötte a ropogós héjú, fehérbélű mindennapit. Tata már a tejet szűrte, ma jól adott Mariska, a még fiatal fejőstehén, Böske, szegény már kevesebbet. Megette a szénája javát, mosolyodott el a tehén-kenyér gondolatára az öreg. A kis nyári konyhát belengte a finom, frissen sült kenyér illata.

-Málélisztet szórtál rá? - tette fel a szokásos heti kérdést, rá se nézve az asszonyra, pisolyogva a bajusza alatt, várva a…

Marika csinos leány volt. Enyhe kancsalsága csak növelte báját, sápadt arcbőre már-már úri finomságra vallott. Suttogták is az emberek, hogy a gróf vonásait örökölte. Finom kis keze a kapálás, gyomlálás ellenére is áttetszően vékony maradt, össze se lehetett hasonlítani a tenyeres-talpas falubeli leányokkal. Örökösen vasalt ruhában járt, mint aki éppen templomba készül. Pedig mindössze két rend ruhája volt, de azokra úgy vigyázott, úgy ápolta, hogy mindig újnak, frissen mosottnak, vasaltnak…

 Búcsút int mindennek, egy laza mozdulattal kilép mindenből, eltűnni vágyik, elindulni, idegen emberek közt lenni, vándorbotot venni a kezébe, utazni pénz nélkül, enni, ha van mit, éhezni, ha nincs, vadat lesni idegen ország idegen erdejében, beállni a paraszt mellé kapálni, tányér levesért,  sarokért az istállóban éjjelre, éretlen gyümölcsöt szakítani, hegyi patak jéghideg vízében fürdeni mezítelenül, s míg száradnak a ruhák a fűvön,…

Ült az ágy szélén, teste egyenes volt mint a cövek, már nem ringatódzott. Rövid haja tépett szálai verejtéktől nedvesen csillogtak, őzike-barna szemei olyan mereven néztek ki az ablakon, mintha már nem is élnének, nem is rezdült a szemhéja. Durva szövésű, kincstári hálóingéről hiányoztak a  gombok, kreol bőre barnán villant ki a fehér anyag erős kontrasztjaként.

 Robotszerű mozdulattal csúszott előbbre, letette  a lábait, felállt. A padló hidegét mintha nem is érezte volna. Volt …

Szedd a lábad Tildus, gyorsan kell haladni, itt van a nagy nap, a fing is szegen lógjon, a légy is seggen csússzon addig,értetted-e, na kislányom, megtanítalak én téged takarítani, micsoda, hogy derogál neked  grófkisasszony létedre a takarítás, há'sze nekem is, de most ez van, ezt kelll, elviselni, glédába álltak a ruhák, bizony, mikor még mi voltunk a naccságosok, de most te takarítod ki a párszárítót a morzsáktól, s a laskát is te siríted, ha úgy kívánja a naccságos…

  Simára kopott a kilincs ami a tenyerébe simul, amint benyit a réges régi lakás ajtaján. Végigcikázik rajta a gondolat, hogy mennyi kéz érinthette ezt a fémdarabot. S megannyi kézhez egy-egy ember tartozott, testtel, lélekkel, szenvedéssel, szenvedéllyel. Az ő szüleinek, nagyszüleinek a keze , mi több az övé is finomított rajta. Hamvas bakfiskéz volt ez még akkoriban, és lám, most újra lenyomja, immár öregedő tenyerével. Nem állja meg, ránéz a…

 Mennyi emlék, mennyi visszatérő arc. Itt lebegnek, láhatatlanul, de mégis szinte kézzel foghatóan. A  szék aluminium rúdjai  közé font színes damilok vágják a combját. Nem, most nem, de mégis érzi...Már nem azok a székek vannak, a mostaniak modernek, párnázottak. A kávé, amit szürcsölget friss, finom. Annak idején komoly előnyöket élvezhetett az ember, ha ilyen kávéhoz jutott. Ritkán tartotta meg, ha egy rokon, ismerős hozott negyed kilót, inkább odaadta…

  Pali úr vígan köszöngetett jobbra-balra, ahogy a sétálóutcán végig haladt kackiás léptekkel. Esett az eső már hetek óta, minden kis gödörben állt a víz. Az emberek már morcosak voltak a sok borútól, behúzott nyakkal haladtak, némelyik olyan arcot vágott, hogy hét rokonnak, hét temetésre való gyász is kitelt  volna belőle. Pali úr szívderítő jelenség volt. Vékony, hosszú alakján tarka ruhák virítottak. Soványsága ellenére hegyes kis pocakja volt, zsebéből  régimódi óra ezüstlánca…

  Kipattanok a melegből, nem az ágy meleg, hanem a hőmérséklet, első dolgom a kávét feltenni, finom,  nem a kávé, a tejszínhab, éles fénye van, nem a napnak, a villanykörtének, fogat mosok, marja a számat, nem a fogkrém, a szájvíz, kortyolom a kávét, olvasok, nem a leveleim, a napi igét, nagy az Úr kegyelme, ma is irányít, jujj, már fél nyolc, elkések, nem a munkahelyről, az iskolából, behívattak, nem a gyerek rossz, a padok esnek szét, felkérnek, nem a javításra, a szervezésre,…

  Visszhangot verve koppantak a léptei a betonon. Éjszaka van, minden nesz felerősödik a nagy csendben. Egy gyűrött újságot időnként fel-fel kap a szellő, lustán tovább tessékeli az "egylejespunga" mellé, hogy aztán kissé összegabalyítva őket megemelje és befújja egy csendes kapualjba. Nem siet. Van ideje hazaérni, örül a lehetőségnek, így legalább alhat pár órát. Éjszakás a héten, de elfogyott az anyag, nem tudtak tovább dolgozni. A főnök hazaengedte őket. Fura, gondolja magában,…

Reszket a hangja, el-el akad...könny fátyolozza a szemét. Egyszerre mosoly ragyogja be az arcát. Váltakoznak az érzelmek. Vékony hangjával történelmet idéz.

  -Jajj, Tündi lelkem, egy vastag regény kerekedne az én életemből. Ilyen vastag -mutatja öreg…

  Lubickolok a finom anyaölben, fájdalommal a világra jövök, anya melege most kívülről érint, gyengéd kezeivel simogat, emlőiből etet, ízlik az anya-ízű tej, magához szorít, nyugodt vagyok az ölelésében, ne tegyél le még, jajj, már szundítottam, hadd maradjak még, jó, akkor alszom egy kicsit, felébredve érezlek, hogy itt vagy, csendben teszel-veszel, gyere, etess meg, gyere fürdess meg, látod, most már oda tudok mászni hozzád, szeretem mikor rám mosolyogsz, ragyog a kis szívem, nekem…