vihar vitt

mennydörgött belül és

ázott ünnepek vártak

a fényre

jégkristályok csillanásával

emlék parolázott

sóvár felhők arcán olvadt

a szorongás

kaput nyitott az ismerős térvilág

zenéje

sámándob és harang

"hiányok térképén"

csontra fagy a jel

csapdákat épít a megszokás

és

sikkad a káprázat

csak a csupasz szilvafák

s egy koldus…

Angyalillatú álmok üzennek,
messzi magasból muzsikálnak,
Koppanása koromrögöknek:
lét-érdes visszhang és holló-ének.

Köd fénye ráhull,
hamuvá árvul
csillagcsodája
a teremtésnek -
harangszó hallik,
kopjafa hajlik,
mementóként -
az enyészetnek.

(Fekete István , 1896 -1985

 Fekete Istvánné Bandi Terézia, 1922 - 2007 )

   ANYÁM HIMNUSZA

Zsolozsmás hangjának békéjét
megirigyelték az angyalok,
szemöldökének hold-ívére
mind ráborultak a csillagok.

Gerince elvásott görbéjét
Tejúton simítja a magány,
beteg lábának lágy nyomait
égre rajzolja a szivárvány.

Kezének kicserzett árkában
égi manna morzsája éled,
megholt álmai bugyraiból
hull ránk áldása életének.

  J Á T É K O S D I

Elbújt előlem.

Bújócskát játszik velem a

gyermekkorom.

Házunk bütüjéből kiles,

tudja, valahol a közelben téblábolok:

felszedni lehullt zsindelydarabjait a

feledésnek -

megfürödni az

emlékek

gémeskútvizében.



Üzent utánam

a gólyafészek :

beázott a házfal,

szürke felhő foltosodik

jobbágykék színére,

szegről leesett

az öreg képráma -

apám…

  a  sz ü l ő f ö l d n e k

ha elmondanám

hogy zizeg hogy illatoz

e mézesmadzag mellyel

idegenbe

kötöttem magam

megvetőn

elfordulnál

hallgatva lelked iránytűjére

ha megmutatnám

hogyan kapargatom

a lúgmarta sebek varát

vélt képzelgéseim

fekélyes…

  OTTHON

Sziporka, szűzi csillogás,

gyermekkorom fehér varázsa,

ezüst hegytető, domboldal,

gyermekzsivaj, repülő szánka.

Kutyánk, a Maszat, itt csahol,

csűrben alszik apám kaszája,

anyám köténye ébren vár

december-illatú kalácsra.

Korsóban forr a répasör,

tűzgyújtóra pattog…