Cipeltem a ganés szalmát,

hajamból ráztam ki a guanót,

szennyes úton hason csúszva

izzadtam. Feszült a drót,

mit körém font önnön

választásom sátánkarja.



Világölelő mosollyal indultam egykor.

Eltereltek kerítők és görbe utak,

játszi gondolatok és laposak,

az agyhűtő barátok is olykor.



A kristályhegyek kitértek előlem,

kivénhedt kofák árulták a mézet,

ideggubancoló szabályok szegték kedvem

gyakran. A szellemmel…

Folytatás

Tompa, színehagyott sziklacsonk tetejéről

néztem a tarka világot.

Fentről minden parányinak,

gyermekjátéknak látszott.

Törpék, babaházak,

néhány zöld pont, kis bogarak...

A semmibe nyúlva arrébb a tenger,

felette az Istenanya kék köpenye,

egyedül ez, csak ez tűnt igaznak,

a többi beleolvadt a tenyerembe...



Déli irányból vörös homokot,

Szahara üzenetét

hozta szemembe a szél,

a lég megfakult, szűnt az…

Folytatás

(a barátom emlékére)

 

Ki keveri a halál színeit,
ki felejtette el beletenni
a borostyánkő-ragyogást,
a fosszília kései fényűzését,
az élő megkövesedett
életvágyát?

Ki keveri az élet színeit,
ki felejti el beletenni
a megmunkált zafír csillaghatását,
az aranygyűrű időtálló
életölelését?

Ki az, ki az, aki keveri
az élet, a halál
éktelen, színtelen színeit?

 

                           Mottó : „Gyakran bármilyen lépés jobb, mint a nem lépés, különösen, ha már hosszú ideje élsz egy boldogtalan helyzetbe ragadva."

                                                                                                                                           (Eckhart Tolle)

 

Ázik, foszlik a…

Folytatás

 

Háromszor szólalt meg a kakas,
amikor elmentem tőled,
s a testemmel megtagadtalak.

Te elárultál az életnek

az utolsó csókkal :
a halállal magadra hagytalak.

Melyikünk bűne a nagyobb, 
mondd, 
miként ró ki büntetést a Nagy?


E bűnhődés földi poklától
majd megtisztultan
leszek-e előtted igazabb?

Holnap biztosan szerencsés leszek,
nekem is jár a főnyeremény!
Frankón élek, lesz ágyam, kenyerem,
pezsgőt iszom, megillet a fény!

Ma az utcán lézengek, sorsjegyre várva,
a Valaki ledobja, látom a szemén,
tekintetemmel  a földet pásztázom:
sárba beragadt telihold-remény!

Partját a közönynek már megültem,
kacérkodott velem kaján magány,
lomha, űrsemmi játéka vágyat törölt,
hiányjelt hagyott az értelem falán.

(Mint gyermek, ki üveggyöngyöt szorongat,
hittem a talmi kincsek varázsát,
porladó kövek árnyékába bújtam,
neszeltem zörgő kórémuzsikát.)

Ments meg, Uram, vagy hagyj elveszni
e prikulicslét sikátorában,
teremts résnyi életillatot
lelkem szikkadt oázisában !

 

 

Mondd teli torokkal, kiáltsd, ordítsd,

tüdőt köpj, mikor üvöltöd,

szavad szilaj jégverésként hulljon a szívére,

csak a közöny szürke hangtalanságát

begyűjteni ne engedd,

ne engedd!



Ronts le a mezsgyéit, határait,

s akár a sav, közömbösítsd a belső csömört,

szökkentsd szárba mélyen sérült igazságmagvait,

fogd kezedbe fél-latnyi súlytalanságát,

simogasd vetései ígéretét,

súgd jövendője fény-dallamait,

súgd, mondd halkan, mondd…

Folytatás