Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Szente Cs. Janos blogja (43)

Távolodás

      Olyan dolgokkal látta el Isten ezt a világot, hogy bizony semmi hiányunk nem kellene legyen. Hitünk szerint, mely bizonyítottan kisebb mint egy mustármag, mindenért úgy dolgozunk meg, mintha csakis általunk lenne az megvalósulandó és csak a mi jussunk kellene legyen. Igen ám de kevesen veszik azt észre, munkánk során csak a materialista felét látjuk, ami nem is baj, viszont elfeledjük,…

Folytatás

Írta Szente Cs. Janos Május 4, 2012, 3:00pm — 9 megjegyzés

Kutyavilág

     Nagy divat ám a kutyaélet mostanában. Úri dolga van a kegyetlen embernek, viszont az annál szerényebb mulatság, a szenvedés, megmaradt a szegénynek. Keresett szó lett a dicséret és jó pénzért el is adják az embereknek na de úgy, hogy semmit nem érez belőle csak annyit éppen, hogy ez is pénzébe került. Ínséges időkben gazdagok ám a lelki szegények mert ők nem tudják miről maradtak le na de nem így egyesek, kik…

Folytatás

Írta Szente Cs. Janos Április 19, 2012, 1:13pm — 13 megjegyzés

Alkonyat elött

            Ott ült Istók a kocsma előtti fapadon és röhögött. De úgy, hogy a levegőt is nehezen vette, hiába is próbált volna csillapodni, arcára ráfagyott a széles jókedv. Röhögött könnyes szemekkel és amikor kínjában odavágta báránybőr kucsmáját a földhöz, újabb görcs kapta el és kétrét hajolva kezdte elölről, szinte kínozva a cselekvéstől. Rázta a testét az ördög de erősen.

            Mindez messziről…

Folytatás

Írta Szente Cs. Janos Március 1, 2012, 5:29pm — 21 megjegyzés

Menet rend

              Szép, kedves késő tavaszi nap volt. Épp tértem volna az állomás felé a Bogát utcából mikor egyik kedves ismerősömmel találkoztam. Azonnal volt miről beszélni, pár perc múlva ültünk a négyes számmal megjelölt tábla alatt egy padon. Beszéltünk mindenről, de fölég az utak minőségéről. Köztudott…

Folytatás

Írta Szente Cs. Janos Január 7, 2012, 4:30pm — 19 megjegyzés

Karácsonyi gondolat

És,

amikor megzizzent

a karácsonyfa ágán a sok édes meglepetés,

s az izgalom átjárta szobákban…

Folytatás

Írta Szente Cs. Janos December 24, 2011, 10:23am — 2 megjegyzés

Adventi kívánság





    Kissé cuppogós idő volt. Ott ült a piaci asztal mögött és csak nézte az embereket amint vászonszatyraikkal sétálnak az árusok között, lehajtott fejekkel, sietve,…

Folytatás

Írta Szente Cs. Janos December 4, 2011, 4:22pm — 20 megjegyzés

Liszt Rapszódia

Keze, lágyan siklott végig a zongora billentyűin.

 

...Amikor elolvasta a cikket nem tudott vele betelni. Állott az ablak üvege előtt és figyelte a cseresznyefák virágainak rezgéseit a szélben. Elméjében látta amint elsuhan a büszke női arc hirtelen a fa alatt és látni vélte annak homlokán és szempilláin amint felfogja és érzékeli a szél játékát. Aztán azt is látta képzeletben, hogy a nő megrezzen mikor a szél jobban megrázta a cseresznyefa lombját, virágai mint ezer apró…

Folytatás

Írta Szente Cs. Janos November 18, 2011, 3:32pm — 38 megjegyzés

A lélek ára

Az új pap komótosan szállott le a szekérről.

Körülötte szürkébe,- néhol színesvegyesen öltözött emberek álldogáltak, főleg asszonyok. Kicsit csend lett és a félénk hallgatásban mindenki arra figyelt vajon észrevette e, ha kicsit jobbra lép akkor beleesik a keskeny sáncba. Keserves pillanatok teltek el, míg a fiatal tiszteletes enyhén balra fordult és arra indult meg, így kikerülve a bajt.

Mindenki feszülten nézett, nézték ahogy ellép a szekértől és mint aki az eget kémleli,…

Folytatás

Írta Szente Cs. Janos November 2, 2011, 5:52pm — 50 megjegyzés

Igaz történet.

 

 

 

    Zúdulva folyt a Maros a kis szüget körül a meder közepin. Jó hely volt ez mosni, idejártak az asszonyok a faluból, főleg az alszegiek. Anna fogta a teknőt és indult volt hazafelé. Sokat dógozott…

Folytatás

Írta Szente Cs. Janos Október 10, 2011, 12:00pm — 67 megjegyzés

Agyament társadalom 1. rész

 

" Lassan dolgozott és fájt neki ha másnak több került az asztalára. fogait vacogtatva nézett sem előre sem hátra, inkább csak jobbra és balra, mint azok kik tartanak valamitől. Felhígult agyával semmire sem tudott gondolni, mint arra, figyelje a mások minden lépését és ne engedjen nekik.Így ült és gondolkodott már ébredése óta, kávéját már hidegen itta és dúhös volt ezért saját magára is. 

 

  Szeliden gondolt arra, ő nem tud ilyen lenni, ez minden csak saját…

Folytatás

Írta Szente Cs. Janos Október 6, 2011, 1:28pm — 7 megjegyzés

A ródli

Kegyetlen tél volt. Úgy repedt a fa az erdőn, csuda volt hallgatni éjjelenként, behallatszott a faluba is. Hajnalonként, megelőzve jóval a Nap sugarait, a fehér gyapjú alá rejtett szerény házacskák tetejéről fehér fűstcsikok indultak felfele, hogy majd találkozzanak a Holddal. Ám ez elég serény volt mind mindig, mert mire a füst felszállt valameddig, eltűnt, és helyette a Nap kopogtatta a jéghideg levegőt messziről. Úgy tünt, sok esélye nincs neki oly távolból, hogy…

Folytatás

Írta Szente Cs. Janos Szeptember 23, 2011, 4:30pm — 14 megjegyzés

Fogadalom

Valójában, mikor a Tamási Ábeljében elhangzott az "azért vagyunk..." mondat, én megfogadtam,

hogy majd ha eljön az idő, akkor visszatérek gondozni a "hegyeimet"és visszatérek , hogy majd ott végződjek

ahol elkezdődtem. Nehéz feladat egy olyan világban,hol nem nagyon számít a lélek, deee, talán mi abban különbözünk másoktól,hogy lelkünk értékesebb mindennél."

Írta Szente Cs. Janos Szeptember 22, 2011, 2:05pm — Nincsenek hozzászólások

Csak egy válasz

Ezt válaszként írtam novellámhoz. Megosztom veletek gondolatom,

 

"Valójában,amikor a Tamási Ábeljében elhangzott az "azért vagyunk..." mondatja,én megfogadtam,hogy majd ha eljön az idő, akkor visszatérek gondozni a "hegyeimet"és visszatérek oda,hogy majd ott végződjek ahol elkezdődtem. Nehéz feladat egy olyan világban,hol nem nagyon számít a lélek, deee, talán mi abban különbözünk másoktól,hogy lelkünk értékesebb mindennél."

Írta Szente Cs. Janos Szeptember 20, 2011, 8:24am — Nincsenek hozzászólások

Globális vadon

Elroppantom !

Elroppantom s kettöröm,

Ez a globál világ nem nagy öröm...

 

Senkinek sincs igaza,

És elfáradtam,

Régen,

Mikor még gyerek voltam

Dalolt mg a lélek

Felnöttem s

 most

a…

Folytatás

Írta Szente Cs. Janos Szeptember 15, 2011, 12:35pm — 2 megjegyzés

Déli harangszó

Hárman mentek a mezei úton. Egyik, talán az volt az idősebbik, sehova sem nézett, talán az utat is csak érzékből taposta úgy ment. Fehér ing volt rajta, épp olyan mint mellette lépegető komáján. Az néha csak szítt egyet a fogán és ő is közömbösen lépett előre. Nagy volt az izgalom a lelkeikben. Nem volt szinte semmi csomagjuk, talán szerencsésebb volt a harmadik, az nem ismert határt, nagy füttyentésekkel halad elöl…

Folytatás

Írta Szente Cs. Janos Július 5, 2011, 5:30pm — 34 megjegyzés

Novella lánc 2 rész

3. Talán a rémület, talán az iszony, nem tudta, hogy mi de végigfutott valami a hátán hidegen. És ez a hidegség volt az mitől hírtelen reálisan kezdte szemlélni a helyzetet. Egy koponya az ő kertjében. Arany fogú. Miután a meglepetés elengedte derekát és karjaiba is visszaszállt az élet fellélegzett. Morfondirozott kicsit és fejét lehajtva elfogadta, hogy a sors őt ennyire megtréfálta.

Iszonyodva ásta körbe a koponyát. Végig Istenhez imádkozott, hogy nehogy az ördög kibújjon ebből a…

Folytatás

Írta Szente Cs. Janos Július 1, 2011, 7:00pm — 1 megjegyzés

Aranka néni (novella-lánc)

Aranka néni időtlen-idők óta élt. Régenvolt szépségét ezernyi ránca, ősz haja, szemüvege takarta. Gyakran gondolt fiatalságára, de kertje nem hagyta nosztalgiázni, mert növényei naponta kiabálták:

-Szomjasak vagyunk! Vizet, vizet!

-Lazítsd meg a földet!

-Szedd le a termést, mert megszakadunk!

Így, Aranka néninek nem maradt más hátra, minthogy a pihenést és nosztalgiázást félretegye és ásson, kapáljon, öntözzön,…

Folytatás

Írta Szente Cs. Janos Június 15, 2011, 10:30am — 2 megjegyzés

A cifraság

            Volt egy kicsi hamisság abban a  sziklába. Mintha csak úgy lógna ki a hegyoldalból magába vigyorogva várva azt, vajon kire hulljon alá midőn épp alatta halad el. Segített volt ebbe a szörnyű tervében az Idő is, olykor alattomosan mosta ki alóla a földet és a kisebb köveket, igyekezve, talán,  pont az ő segítségével fogják ezt a számukra vicces csínyt elkövetni. 

A patak az út alant futott tervükön kacarászva előre, megmutatva az irányt mindazon lelkeknek kik messzi földről…

Folytatás

Írta Szente Cs. Janos Június 14, 2011, 7:00pm — 29 megjegyzés

Menyegző

 

-  Áldja meg az Isten! mondta hangosan, majd megemelte poharát. Ebben a nagy melegbe igazán jól esett most a jó hideg fröccs..

Úgy szállott a por, az embernek a szája már csak a látványtól kiszikkadt. Minden irányban csak por és por, itt-ott egy-egy lovas szekér. Odébb volt pár fa ugyan,annak árnyéka most drága volt, a nagygazdák birtokolták, nem engedték azt senki másnak.

Ennek…

Folytatás

Írta Szente Cs. Janos Június 7, 2011, 10:55am — 28 megjegyzés

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek