Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

 

               Történetem egyik kovásznai forró nyári délutánjára esik, ahol a nyári hónapokat majd később az óvodás, iskolás vakációs napjaimat töltöttem, az anyai részről lévő Bardócz nagyanyámnál. Nagyon szerettem itt tartózkodni, hisz az egyetlen nagyanyámat a rajongásig szerettem, és csodáltam, ahogyan tartotta magát, és végezte a napi teendőit. Soha se hallottam panaszkodni, hogy fáradt lenne, vagy fájna neki valahol. A napi tevékenységét szertartásosan kezdte meg. Ahogyan korán felkelt, a szépen megmunkált vas ágyából, ahová én is be szoktam esténként bújni, és hallgattam az éppen soron lévő Móricz, Mikszáth, Jókai, Gárdonyi könyveiből a hangosra váltott olvasást, amíg el nem álmosodtam, majd nagy nehezen a heverőre vánszorogva elaludtam.

              Nagymamám mindég korán kelt, hisz hét óra körül már jöttek az első fürdővendégek mofettázni. / Az este kontyból lebontott szinte derékig érő ősz haját gondosan befonta kalácsba, vagy kontyba csavarta attól függően, hogy mennyire sietős volt a dolga. Mosakodás után a kályha szélére készítette a megszokott csuprába a tejeskávéját, és a kiflijét puhulni melléje tette. Közben a pohár borvizet, amelyet esténkét hozott be az udvari kútról egy kancsó erejéig, két kanál mézzel beszörpölgette, mondván, hogy ez tartja rendbe a gyomrát. Az aranyló méz az szinte szent volt, ahhoz nem szabadott én nyúljak, de valahogy könnyű volt meg álljam, mert még soha sem kóstoltam és nem is kívántam ezt az édességet, amely majd egy életen keresztül, miután minőségi sportot kezdtem űzni, alap élelmiszerként szolgált részemre. Az ágyvetés is megszokott gépies mozdulatokkal volt meg téve, semmi sietség, kapkodás nélkül, minden fölösleges ráncot elsimítva a lepedőn, paplanon, és a takaró lecsüngő részét is mindég gondosan bemérte, túl csüngő de rövid se lehetett. A reggelizést, szellőztetés követte. Közben leszedte az asztalról a reggelizés után maradt mosatlant, amit elmosogatott a már megmelegedett vízbe. Télen, a fafűtéses konyhakályhán, nyáron pedig petróleum kályhán melegítette a vizet, amelyet egyik születésnapi ajándékként kapott szüleimtől. Mindezek után az udvarra ment, ahol az utcai bejárattól a mofetta bejáratig fölseperte a sétányt, hisz a fákról mindég hullott a levél.

           Az egyik kora reggelen, ez hétóra körül lehetett, én mentem ki hamarább az udvarra, elvettem a vesző seprűt és seperni kezdtem a bejárati részt, gondolván, hogy dicséretet kapok a nem kért munka elvégzéséért. Igen ám, de segítő készségem balul sült el, mert a vesszőeprű a hátamra került. Ugyanis az történt, hogy nem figyeltem meg a seprési technikáját, és a kúttól, amelyik szinte az udvar közepén volt ásva, hátrafelé curukkolva kifelé haladva az utcai kapu felé sepertem a lehullott faleveleket, meg a „kakasokat”, ezek a lehulló fa magok voltak.

       Nem vettem észre nagyanyám közeledtét, hisz háttal voltam fordulva, csak a felháborodott hangját halottam meg : „ A teremburádat te gézengúz, a pénzt nem ki, hanem befelé seperik az udvarra, és arra már suppant is a hátamon a vesszőseprű, amelyet oly hírtelen kapott ki a kezemből, hogy csak a seprű súlyát  éreztem a hátamon. Fájdalmat nem okozott az ütés, de annál nagyobb volt a meglepetésem, hisz én kérés nélkül jó szántamból segítek, azaz dolgozom és ezért dicséret helyett seprűzést kapok jutalmul. Előre nem értettem a nagyanyám haragját, de amikor ő zsörtölődve befelé kezdte seperni az ösvényt, maga elé pufogva, hogy „Ma biztos gyenge lesz a bevétel kevés vendégünk lesz, hisz a vendégeket, a lejecskéket kifelé kezdte a lelkem seperni, ahelyett, hogy befelé söpörte volna” és megszokott mozdulattal egy csomóba seperte a kakasokat meg a lehullott faleveleket.

A reggeli órákat át is duzzogtam, még édesanyám ígérete sem tudott megvigasztalni, ígéret, ami igen csak csábító volt számomra. Megyünk a piacra vásárolni és cseresznyét is fogunk venni, próbált édesanyám vigasztalni, arra gondolva, hogy a kedvenc gyümölcsöm hallatán majd csak megbékélek. 

          A fürdővendégek lassan egymás után elkezdtek szállingózni, a mofettába.  Nagyanyám már rég elfoglalta megszokott helyét a fapadon és a kézimunkájával foglalta le magát. Most történetesen a tegnapi zabszemvarrásból,  csipke horgolásába fogott. Csak a fürdővendégek köszönéseikre pillantott fel, és fogadta a reggeli jó kívánságokat, amit leginkább a hegyes ajka mozgása jelzett, a sajátos mosolyának kíséretébe, és mormogva köszönte meg az asztalra tett aprót, ami a mofettázás ára volt. Ugyan akkor felmérte egy gyors pillantással, hogy nem - e kell, visszaadjon a letett pénzből, és folytatta a horgolást, kötést, zabszemvarrást attól függően, hogy mihez volt pillanatnyilag kedve. Olvasni csak a délutáni órákba, meg este lefekvés előtt szokott. 

Én a fásszín mögé bújtam el, sértődöttségemben és duzzogtam, a reggeli seprűzés miatt. Ez az állapot nem sokáig tartott, mert édesanyám

hívó szavára lettem figyelmes.

-Ernőke merre vagy? Gyere fiam, mert indulunk a piacra vásárolni.

Tessék-lássék alapon bújtam elő rejtekhelyemről. A reggeli balhéért még mindég neheztelve, nagyanyám felé nem is nézve álltam édesanyám elé. Én abban a reménybe, hogy a piacról a beígért cseresznyével fogunk haza térni, elvettem a szatyrot és előre szaladtam, hogy a könnyeimet az arcomról titokba letörölhessem.

Szombati nap lévén, nagy piac volt, és a kavargó zsivaj, meg a piaci

hangulat, magával ragadott, és hamar feledtette sértődöttségem, feloldva a duzzogó mivoltomat. A cseresznyét is megpillantottam, egy földön lévő ládába,

amely hívogatóan kacsintgatott rám a sok piros szemével. Nekem ez volt a legfontosabb vásárlási célpont, hát rá kezdtem:”vegyünk cseresznyét, ott van a

cseresznye” Édesanyámmal odamentünk, és a regáti (hegyen túli román) árussal románul beszélgettek, ami nekem nagyon érthetetlenek tűnt, de a lényeg az lett, hogy nagy csodálkozásomra ott hagytuk a csábító láda cseresznyét. Drága, és nyüves, közölte édesanyám, majd másnál próbálkozunk. Jó volt a döntése, mert két sorral arrább sokkal nagyobb szemű cseresznyék mosolyogtak ránk. Ez lesz az, mondta édesanyám, és már mérette is ki a csemegét. Én rögtön meg akartam kóstolni, de nem sikerült, mert az újságpapírba csomagolt gyümölcsöt gyorsan elnyelte a nagy vásárló necc. A vásár forgatagába tovább mentünk, hogy a zöldségfélét is meg vegyük. 

             Az idő kezdett fölmelegedni, és én már nyűgös kezdtem lenni, a napsugarak meleg hatására, és arra gondolva, hogy majd otthon belakok a cseresznyéből, édesanyám sürgettem, hogy menjünk már haza. Mentünk, mert közbe a necc ( szatyor )  megtelt mindenféle finomsággal: friss orda, egy szelet sajt, zöld- hagyma, zöldség féleségek, amelyek miatt nem sikerült lopva a necc alján lapuló cseresznyéhez férnem, amely oly jól megfért egy üveg méz társaságába, amit édesanyám nagyanyámnak vett, mert a reggel már nagyon kellett kaparnia nagyanyámnak a mézesüveg oldalát, hogy a kiskanál porció méz kiteljen. A neccet ugyan is én vittem, tekintettel az édesanyám fájós lábára. Ő a papírzacskóba csomagolt tíz darab tojást fogta, hogy nehogy valamelyiket „kiköltse”!

Otthon újabb csalódás várt. Cseresznye lakoma helyett, el lettem küldve Böske nagynénémhez, édesanyám legnagyobb testvéréhez, aki az alszegbe lakott, hogy délutánra szívesen látja nagyanyám. Keserű szájízzel mentem a kérést teljesíteni, a meghívást átadni. Mivel a város központján keresztül kellett menjek, és a hídon átkelve a Kovászna patak vizét is bámulhattam, a pecázó gyerekeknek drukkolva, lábaim a nyakam közé vettem, majd feledve minden bajom, keserűségem, elindultam az alszegbe. A Kovászna patakjától nehezen tudtam megválni, hisz a halászó pajtások közé képzeltem magam, és a kicsi méretű szélhalak helyett, képzeletembe én fogtam ki a patak legnagyobb halát. Az ábrándozás nem sokáig tartott, mert eszembe jutott, hogy úgy engedtek utamra, hogy aztán igyekezz haza, egyik lábad ott a másik meg itt legyen, mert az ebéd nemsokára kész lesz fiam.

Nem messze a Kovászna pataktól ott húzódott a malomárok, amely mellett szaporáztam lépésem, hisz ugyancsak eltelt az idő és ez a kis vizes árok pótolta a nagy víz csobogását, amely egészen a néném kapujáig vezetett. Itt, a szomszédba valamikor a század elején nagyon felkapott strandfürdő

működött. Ma már híre hamva se mutatkozik, a képről ismert szép strandfürdőnek, ahol még egy olasz vívómester is volt alkalmazva, aki vívó leckéket adott a nyár folyamán a jobb módú ifjaknak-

Nagynénémet a konyhába találtam. Elmondtam mi járatba vagyok, és a megbízatásom végeztével gyorsan elköszöntem, arra gondolva, hogy még a

pecázókat nézhetem, akár csak az újnyi, arasznyi halak úszkálását a göbébe. A nap melege igencsak kezdte cirógatni a bőrömet, és nagy kedvem lett volna egyet göbbenteni (meg mártózni), a patak hűs vízébe, amely csobogásával is biztatott, de nem mertem megtenni. A pataki fürdéstől mindég is tiltva voltam, és ha most megteszem, akkor a szidásra igazán rá szolgáltam volna.

Amire haza értem, az asztal már meg volt terítve, mintha csak rám vártak volna az étkezéssel.

Nemsokára mindnyájan asztalhoz ültünk. A második fogás, ami túrós laska volt, úgy dobáltam magamba mintha a tatár hajtott volna. Közbe a délelőtt vásárolt szép nagy szemű cseresznyére gondoltam. Amikor a pohár borvizet is a túróslaska után küldtem, megkockáztattam, hogy a cseresznye után érdeklődjek, mert sehol se láttam előkészítve. Mi még nem fejeztük be az evést, volt a nagymamám válasza, és szúrós szemekkel szeretett volna megnézni, ami neki sehogy se sikerült, hisz a jóság még akkor is sugárzott aprócska kisgombnyi barna szemeiből, ha netán valakire neheztelt.

          Vártam, hogy fogyjon a tányérokból az étel. Nagyon lassan de kiürült mindenkinek a tányérja. Na most jöhet a cseresznye, ujjongtam magamba! Hát nem jött. Helyette a nagymamám ki jelentette, majd ha megjön Böske nagynénéd, csak akkor vesszük elé, hogy legyen, amivel a vendéget megkínálni. Apelláta nem volt, én kivonultam a Foxi kutyával barátkozni, mert ő engem mindég megértett, lábamhoz simult és a kezem is nyalta, hálából a simogatásokért.

           Lassan, nagyon lassan telt az idő. Végre a kerítés lécein keresztül megpillantottam nagynéném alakját, aki ráérősen sétálva lépegetett mit sem sejtve az én végtelen sóvárgásom a cseresznye után. A szokásos üdvözlés, puszik után édesanyám azonnal ment a kamrába és hozta a cseresznyét, én meg a kancsó vizet, hogy meg mossuk a cseresznyét. A tornác földjére közbe pokróc terítődött le és azt körül ülve egy fehér tálba odakerült a cseresznye.

         Édesanyám, hogy a kis óvodás számtan tudományomat fitogtassa, felkért, hogy osszam el a cseresznyét mindenkinek egyformán. Hát ez nem volt nehéz feladat, csak akkor bokrosodtam, meg amikor a cseresznyék párosával, sőt hármasával kerültek sorra. A nehézséget az okozta, hogy ezen, darabokat magamnak szerettem volna, hisz élvezet volt a füleimet fel

díszíteni velük, és az ujjaimra akasztani száruknál fogva. Végül csak sikerült az osztozkodás, a tálka kiürült, és mindenki előtt ott volt egy kis kupac cseresznye.

            Mindnyájan nekilátottunk enni, szemelgetve a kívánatos cseresznyét. Igaz, hogy én közbe játszottam, osztályozva a száras szemeket. Az egyedüliek a hasamba, a kettősök a füleimre, a hármasok az ujjaimra kerültek.

Nagyon jó ízű, húsos, sötét bordó színű, ropogós cseresznye volt. Lassan ettem, így tovább tartott, és a magokat is addig forgattam a számba, amíg minden

húsos rész lejött róla. A füleimre akasztott, és a hármas-négyes páros cseresznyékkel jól el voltam, és sehogy se akaródzott, hogy az előttem kacérkodó, kiváltságot élvező cseresznyeszemeket megegyem.

           A játék hevébe észre se vettem, hogy a nagyok cseresznyéi már fogytán vannak, és lám, nagynéném, aki az utolsó cseresznye szemét befalta, felém fordulva kárörvendő mosoly közepette mondta: Aki az övét hamarább megeszi, a másét elveszi, és már nyúlt is a cseresznyéim felé.

          Én csak néztem, néztem, hogy mi lesz ebből. Amikor láttam, hogy ez nem vicc de nem is hecc, mert, hogy elvette a hármas cseresznyém egyikét és egyet be is falt, kaján vigyorok közepette, hát elsötétült a világ a szemeim előtt. Ez nem igaz, ez nem igazságos, hisz azok a cseresznye szemek az enyémek, nyilallott belém. Nagyanyám és édesanyám is csak összenéztek, szólni ugyan nem tudtak, mert én már felpattantam a törökülésből és az elzsibbadt lábam dacára, nagynéném háta mögé kerültem, és neki estem a görbe hátat kujakolni (ököllel ütni). Ebben a percben a cseresznyék nem is érdekeltek, a finom édeskés ízük is keserűvé, sóssá változtak, a számba tóduló könnyek miatt. Amíg a felnőttek fel ocsúdtak volna, hogy mit teszek, én már az ülő nagynéném hátát elkezdem, ütni a kujakjaimmal, tele torokból kiabálva: Az a cseresznye az enyém, én kicsi vagyok, tőlem könnyű volt elvenni, de nem hagyom magam, ami az enyém, azaz enyém, és ütöttem, ütöttem, ahogyan csak az erőmből ki telt. A füleimről a páros cseresznyék szanaszét hulltak, a markomba maradt cseresznye szemek a szorítástól vérüket engedték, ami az egész meggondolatlan tettem még szörnyűségesebbé tette.

              A felnőttek első pillanatban, meglepetésükbe szóhoz se tudtak jutni. Nagynénémnek nem volt, ahogy védekezzen, hisz ült, és én a háta mögött bosszultam az elvett cseresznyém, a hátán keresve az igazságom. Én viszont, se nem láttam se nem halottam csak a düh, indulat szaporázta az ütések zuhatagát, hisz már a cseresznyém soha vissza nem kaphatom nagynénémtől. Nagyanyám, aki végül is valamiképpen mögém került, és erőszakkal vett félre, de én meg akkor is csak rúg-kapálóztam, rúgások, amelyek többsége

nagynéném oldalát, hátát is érte, és kiabáltam, zokogó artikulátlan hangon: hogy ez nem igazság, nem igazság…

                     Nagynéném feltápászkodott a gyűrött pokrócról, és a hátát fájlalva szidott engem szemtelen, neveletlen kölyöknek. Mindez oly gyorsan zajlott le, hogy édesanyám egy szót se tudott szólni, csak amikor az egyetlen fiát szidta a tanárnő nénje, akkor benne is feltámadt az anya, kifakadt, mondván: Te kerested magadnak, neked több eszed lehetett volna, tanárnő létedre! Édesanyám pártfogását halva a szemeim csillogása jelezte feléje, hogy köszönöm segítségét az igazam mellé pártolva.

         Gondolom, hogy a dolgok még jobban el ne fajuljanak, nagyanyám életembe először a sarokba parancsolt, ahol le kellett térdeljek. Ez volt a büntetésem, a nagy

igazság keresésem közepette, amit sokáig nem értettem meg, és nagyanyámra mindég nehezteltem akárhányszor a cseresznyézési eset eszembe jutott.

        Nagynéném sokatmondó gyilkos tekintete, többször is a sarokba térdeplő, még mindég hüppögő méregzsák emberpalántára tévedt, és ha a sarkomra ereszkedtem, már jött is a figyelmeztetés: húzd ki magad, ne ülj a sarkadra.

        Nagynéném nemsokára szedelőzködni kezdett, elbúcsúzott, de felém se nézett, úgy ment el, a neveletlen rosszcsont unoka öccse mellett, aki őt, a tanárnőt annyira meggyalázta felnőtt létére. Én meg a sarokba azon keseregtem, hogy miért csak én voltam megbüntetve, hisz nem én vettem el másnak a cseresznyéjét!

       Így búcsálódva magamba, a térdepelés szényenébe, egyszer csak nagyanyám alakja jelent meg a nyitott ajtó között. Felnőttekhez méltó szigorú hangnembe rám szólt:

      Nénéd elbúcsúzott, menni készül, de most menj és állj elébe, kérj bocsánatot tőle a történtekért. Na, ne, gondoltam magamba, hogy még én kérjek tőle bocsánatot? Ezt az én drága jó nagyanyám se kérheti tőlem! De biz a kérte, mert még egyszer megismételte, most már hangosabban a bocsánatkérésre sarkalló mondatot. Kényszeredetten álltam fel a szégyen teljes térdeplő pozicióból, de egy tapodtat se mentem e helyről. Lódulj már fiam, hisz nénéd mindjárt elmegy, hallottam nagyanyám hangját. Én közben édesanyám lesütött tekintetét akartam elkapni, hogy onnan kérjek biztató erőt, ezen újabb igazságtalanág elviseléséhez, a bocsánatkérés végre hajtásába. Ezt a várva várt pillantást nem kaptam meg, mert kitört belőlem az én igazsági érzékem, kezem védekezve felemeltem, hogy ha ütnek védekezhessek és szinte kiáltva mondtam:

         Az, aki engem megbánt, és elveszi azt, ami az enyém, nem érdemel bocsánatkérést, legyen az bárki, és ha engem valaki megüt, akkor majd ezt az ütést háromszorosan fogom vissza adni! Közbe behátráltam a sarokba,

 védekezési pozíciómba, és vártam, hogy most mi lesz? Biztosan ég, földindulás a felnőttek részéről.

Hát nem ez történt, hanem nagyanyám felém lépett, és halkan, oktató hangnembe megszólalt: Amit te tettél az nem helyes, és amit te most mondtál azt az Isten, elítéli. Jegyezd meg, hogy ha valaki téged kővel dob meg, te kaláccsal dobd vissza! Én azt már nem! Kiáltottam, szinte védekezésül. Ha engem valaki kővel dob meg, akkor én sziklát hengerítek rája! Hát ezt az álláspontot nagyanyám és lehet édesanyám se várta tőlem. Közbe a sarokba összekucorodtam, amennyire csak lehetett, hogy kisebb célpontot kínáljak az ütlegeknek. Ütlegek, amelyek el maradtak, nagy megkönnyebbülésemre, de lehet nagyanyám lemondó halkan megjegyzett szava erősebben csattan szívembe, mint egy jól irányzott nyakleves: Fiam, te javíthatatlan vagy! Tehetetlenül szét tárta karjait, és magamra hagyott, a sarokba.

A bocsánatkérés elmaradt, én még sokáig a sarokba kuporodva elmélkedtem a történtekről, azaz a felnőttek igazságérzetükről. 

           Az általam meg nem evett két-háromszárú cseresznyék ott hevertek a pokrócon szanaszéjjel, és már nem is érdekeltek, nem kacsingattak csábosan felém fekete szemeikkel.

Gyanították szomorú sorsukat: soha senki meg nem ette őket, négy nap múlva a kamrából megromolva a kukába kerültek.

         Ez a félresikerült cseresznye lakoma egy életen keresztül elkísért. Nagynéném soha életébe nem jött el hozzánk, igaz addig se sokat koptatta a házunk küszöbét.

             Harmadik, negyedik osztályos lehettem, amikor téli vakációzni Kovásznán voltam, és a nagyanyám újból, nagynénémhez küldött, ez úttal csörögét vittem neki, mert beteg volt és kellett menjek meglátogatni, megtudakolni, hogy nincs-e valamire szüksége. A hideg tél a malomárok vizét befagyasztotta, és kicsin múlott, hogy a fogam ott nem hagytam a befagyott malomárok vizébe, ahová csíszinkázni merészkedtem le a befagyott jégre, amely alattam betörött. De ez egy másik történet.

           Egy biztos, hogy akárhányszor az életbe cseresznyét ettem mindég előttem volt, nagynéném keze, amelyik elvette a cseresznyém, engem arra figyelmeztetve, hogy ami a másé az nem az enyém! Ugyanakkor még sokszor vissza kellett fogjam magam ifjú koromba, számolva azzal, hogy az önbíráskodás az nem mindég a járható út, hisz ha igazad is van, de ha te adsz nyomatékot neki, balul üthet ki, mint a felfelé eldobott kő …!

 

2013 06 25

Kézdivásárhely                                                                   Beke Ernő

Megtekintések: 265

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Beke Ernő Április 27, 2014, 5:46pm

Kedves Hajnal! Tökéletesen jó az észrevétele. Igen egy életen keresztül elkisért, és lám 60 év távlatából még mai  nap is látom lelki szemeim előtt a leírtakat. Bizonyára mások is vannak, éreznek így.Köszönöm, hogy olvasta írásom.

Hozzászólt Beke Ernő Április 27, 2014, 5:43pm

Kedves Mária! A kovásznai Bardócz mofetta, az száraz mofetta. Pontosabban, a gáz nem a vizből, hanem a földből tör elő, és ez e felület van berácsozva padlóként stólgálva és oda álnak meg a betegek mofettázni.

Hozzászólt Kiss Hajnal Július 8, 2013, 2:03pm

Hátborzongató, hogy az óvodásnak tökéletes igazságérzete felülmúlta a felnőttekét, akik nevelés címén megalázták őt. A sérülés maradandó lett, olyan, mintha a felnőttkorban is fájna.

Hozzászólt Bálint Mária Június 30, 2013, 8:06pm

Gázokat kibocsátó iszapkút, amely gyógyító hatású, főleg izületi fájdalmakra jó. Körbeépítik menedékesen padokkal (de más kialakítás is lehetséges), oda ülnek a betegek.

Hozzászólt Beke Ernő Június 30, 2013, 7:02pm

Mofetta = száraz vagy nedves gázkiömlés a földből, amely 1,5, - 1,8 m magas szintet ér el a kiásott gödörbe, amely ki van padolva rácsosan, hogy a gáz feltörhessen. A gáz beszippantása halálos! Ezért a gáz magasságát naponta többször is meg mérik égő gyufával, és ahol a láng kialszik ott a gáz jelen van, és a korláton lévő piros zsinorral jelzik a gáz szintjét.. Az orvos mindég előirja, hogy hány perces a kezelés és meddig mehet bele a paciens a gázba, ezt a képcsők segitségével tudja szabályozni attól függöen, hogy  melyik fokra áll. Az első kezelés 3 - 5 perces, majd naponta fokozatosan emelkedik, egésszen 40 percig is. A mofettázást gyogyfürdő után szokták végezni, de van akinek nem szabad gyogyfürdözni ezért ő naponta kétszer is mofettázhatik, ahogyan a kezelő orvossa előirta. Még sok minden lenne amit irjak de ha érdekli kedves Gusztáv privátiba szivesen válaszolok kérdéseire E-mail címem ernobeke@yahoo.com Szép estét kívánva elköszönök.

Hozzászólt Velicsek Szaniszló Gusztáv Június 30, 2013, 2:05pm

Elnézést kérek a tudatlanságomért, de nem tudom, mit jelent a "mofettázás". A nagynéninek, biztos nem volt gyereke, a szülő inkább lemond, mint elvesz a gyerektől, akkor is, ha nem a sajátja.

Hozzászólt Nagy Gizella Június 30, 2013, 12:53pm

"Az is velem történt ami veled történt"....K.Gy.

Hozzászólt Beke Ernő Június 30, 2013, 11:39am

Hű de ennivaló cseresznye! Ott lógnak a kettős, hármas fürtő emlékezetes cseresznyék is... Kösz a képet, meg a hozzászólást.

Hozzászólt Hilda Márkus Június 30, 2013, 11:20am

Köszönöm Ernő, hogy olvashattam... Nekem is a gyermekkorom a legszebb... Engem nagymamám nevelt fel, tehát ismerős a történet!

Hozzászólt Kenesei Aurélia Június 26, 2013, 9:22am

...gyermekkorod emlékei...gyermekkorom emlékei... egy marék cseresznye, egy letört virágszál , vagy csak egy szó...bennünk marad, lelkünkbe ég s hogy megírjuk mintha szétterítenénk a világban...cseresznyés lesz a világ...a kedves írásoddal.

Hogyan segíthetsz?

vagy

vagy

PayPal és bankkártya

 vagy

adományozok


Banki utalással

magyarországi átutalással
Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany[kukac]erdelyimagyarok[pont]com email címre!

© 2019   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek