Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

                               A    H  A  M  I  S    C  S  Ó  K    Ö T   P I L L A N A T A .

 

             - A novellában megjelenő személyek,a nevek, a velük történő események,a helyek, az alkotói képzelet szülőttei. Bármely név,dátum,helység vagy esemény egybeesése a valósággal a véletlen műve.-

                                                                                                                              

      

  Mottó: „Teheted, mit teszel hisz van, aki tűrje „

                   / García Márquez Gabriel: A szerelemről és más démonokról./

 

                                                                                                                

                       - Első pillanat.-

                        --------------                    .      

 

      Késő őszi éjszakán, szinte csípős hidegben egy fiú és egy lány állt a Főtéri taxiállomásnál.

- Tényleg nem akarsz a koleszbe menni? – kérdezte a fiú a karjába kapaszkodó lánytól.

- Biztos ezt akarod?  Hozzám, a lakásomba akarsz jönni? – kérdezte újból nyomatékosan a fiú.

      A lány csillogó szemmel nézte a kételkedő fiút. Nem szólt azonnal, kivárt, aztán magához húzta jobban a fiút, melegség járta át és a fiú nyaka köré fonta karjait.

      M e g cs ó k o l t a.

Ez volt az első csókjuk. Hirtelen jött, szenvedélyesen. Csókolózás közben a lány magában ismételgette: igen...igen...igen!

Hosszú forró csók volt. Körülöttük kihalt volt az utca. Várták a taxit.

 

                                                                     X

 

      Egy kora őszi napon ismerkedtek meg. Nagy hirtelen, váratlanul. Egy erdélyi egyetemi városban. Ahogy az őszi szél összeterelgeti a megsárgult, lehullott faleveleket összekoppannak, simogatva súrolják egyik a másikat, zizegnek, mozognak még, aztán egy újabb szélroham tovább kergeti őket útjukon, a járdán, a sárban, vagy felrepíti őket a magasba. Majd keringőzve visszahuppannak a porba. A kopasz fák ágain ilyenkor még áttör a bágyadt napfény és a sétányon arra járókat felmelegíti, némi melegséget árasztva.

      Azon a bizonyos első napon, amikor összetalálkoztak, egymásra néztek és valami elkezdődött a lelkükben.

      A fiú, Ádám, a város szülötte volt, már túl a harmincon, de eléggé gyerekes arccal . A lány, Éva, faluról jött, pár évvel fiatalabb volt, csinos, karcsú és nagyon tudott nézni. Ádám komoly kinézetű, átlagos magasságú, barna hajú, kék szemek, magabiztos, határozottnak tűnő járása volt. Éva egy fél fejjel alacsonyabb volt, szőke hajjal, kissé néha hetyke ”kivagyok én”-hanghordozással, távolságtartó, büszke ábrázattal. Nem lehetett nem észrevenni hosszú szőke haját, darázs derekát, csilingelő hangját, amikor megszólalt. Mindketten tele voltak álmokkal, vágyakkal. Fiatalok voltak. Még keresték a helyüket a világban. Ádám magában fogadalmat tett, addig nem nősül, nem alapít családot, amíg be nem jut, és el nem végzi az egyetemet. Szülei korán elhaltak. Így magát kellett eltartsa. Gyárban dolgozott, saját lakásában lakott egyedül. Most már harmadéves volt a látogatásnélküli tanárin. Éva is akaratos volt. Makacs. Mindenképp bizonyítani akarta magának, szüleinek, hogy nemhiába támogatták továbbtanulását. Korábban még magántanárhoz is eljárt, hogy angol nyelvtudásával ne legyen probléma az egyetemi megmérettetésen. Neki még egy éve volt az egyetem befejezéséig.

        Még sok mindent nem tudtak magukról. Még nem voltak igazából nagyon szerelmesek. Csak csipegették az ilyenfajta morzsákat. Tapasztalatokat gyűjtöttek. Csak figyelték a körülöttük virgonckodó- viháncolókat, akik nagykanállal merték az élvezeteket. Most, hogy összehozta a sors őket, még nem számított, hogy ki teszi meg az első kezdeményező lépést a másik felé. Kíváncsisággal vegyített nyitottság állapotában voltak, mint általában a fiatalok. Céljuk közös volt, ez később kiderült, igazi társat találni egyszer, olyant, akit meg lehet becsülni, aki megértő, hűséges, intelligens és tudjon nagyon szeretni. A sorrend mindegy volt. De mindkettőjük előtt lebegett az-az eltökélt szándék, előbb tanulni kell, megalapozni a jövőt, biztos egzisztenciát teremteni, s aztán jöhet a család egy-két gyerkőccel. Meleg családi fészekről, szeretetről, boldogságról, nyugodt életről ábrándoztak titkon.

     „...Óh, boldogság kék madara, merre röpködsz, merre jársz?!...” – Néha sóhajszerűen emlegették tréfásan maguk közt ezt a mondást.

        Ábránd és valóság keveredtek körülöttük.

 

                                                                        X   

 

       A fejlemények hamar követték egymást.

       Tulajdonképpen egy egyetemi színjátszó körben jöttek össze. A bölcsészkaron több volt a lány és a fiúk híján a Mester máshonnan hívott segítséget. Másképpen nem tudták volna bemutatni a tervezett színdarabot a diákfesztiválon.

        A fiúk, amikor megérkeztek az első próbára csak nagyot néztek és vigyorogtak maguk között, hogy mennyi sok széplány közé csöppentek. A lányok is, ki lopva-ki bátran, hamar szemrevételezte a fiúsereget. Volt zsongás, susmogás, susputyálás a teremben.

        Az őszi próbák a tél közeledtével sűrűsödtek. A barátságok, a szimpátiák elég gyorsan kialakultak, a párocskák is hamar összejöttek. Már akinek sikerült. Így Ádám és Éva is gyakrabban találták magukat egymás mellett a próbák szünetében. Az elején még csak távolról szemezték egymást, aztán mindinkább közelebbre sodródtak a közös beszélgetésekkor. A kezdeti távolságtartás kezdett eltűnni, feloldódni. Egyre közelebb kerülve, méricskélték egymást. Magukban folyt a találgatás: „... vajon Ő az igazi... mit akarhat...tényleg tetszem neki?” – így a fiú.  „ ...komoly ez a pasi, vagy csak szórakozni akar velem és ennyi? Ezért néz olyan sokat...vajon mi van a fejében?” – gondolta a lány.

        Így ment ez elég sokáig egymás közt.

Azért a mosolyokból, a nézelődésekből kijutott mások felé is. Itt is, ott is. Azért Ádámnak tetszett az Éva néha incselkedő kacarászása, de látta, érezte valahol belül komoly ez a lány, nincs benne léhaság. A szemeiben tisztaságot látott, nagyon is őszintének tűnt viselkedése. Valójában Éva visszafogottabb volt, mint a többi lány, visszahúzódóbb és csak figyelt. De nem maradta észrevétlen. Ráadásul még szépen is énekelt, ezzel is kitűnt a többi lányok közül. Erre is fel lehetett figyelni. Meg szép hosszú szőke hajára, amely lágyan hullámzott, omlott le a vállaira, és amelyet néha lófarokba kötött, ami nagyon jól állt neki. Magabiztos, határozott járása és nagyon karcsú dereka volt. „Széplány!” – állapította meg magában Ádám.

        Idő múltával, a sűrűsödő próbák alatt a lányok mindinkább összebarátkoztak a jövevény fiúkkal. Ádám és Éva is többször kerültek egymás mellé. Sokat beszélgettek és kezdték jobban megismerni egymást. Volt úgy, hogy néha egy-egy próba után Ádám a kollégiumig is hazakísérte Évát. Ez jó messzire volt, szinte a város túlsó végében, de nem bánta a hosszú utat, jól elbeszélgettek addig is.

        A kis társaságuk, fiúk és lányok olyannyira összemelegedtek, összebarátkoztak, hogy a hétvégi próbák után jó néhányan az egyik lány lakásán házibulira is összejöttek.

        - Jössz a buliba? – kérdezte Ádám Évától.

        - Megyek, miért ne – szólt vissza a lány. A kérdést meghívásnak vette.

        Ekkor már az őszi napok hidegebbre fordultak. Gyakorta az utcákon, a tereken jeges szél cibálta a leveleiktől lekopaszodott, csupasz fákat. A gyalogosok is jobban szaporázták lépteiket. Ilyenkor jól esett a házibulin összebújni a félhomályba, simulós táncikába gabalyodni és jól esett egy-két kupica pálinka, néhány pohár bor is.

         Azon a bizonyos napon is így volt, amikor sok minden eldőlt Ádám és Éva kapcsolatában. A soron következő szombati házibulin egymást gyengéden átölelve, andalító tánc közben jól érezték magukat. Nem igen figyeltek a többiekre. Éva korábbi feszélyezettsége elillant a félhomályos világításban. Bátran kortyolgatta a jófajta házi bort. Ádámot meglepte a lány felszabadultsága, de őszintének érezte viselkedését, nyíltságát. Táncoltak, beszélgettek és még többet nevetgéltek. El nem engedték egymás kezét, jó hangulatban voltak. A bor is jócskán fogyott az előttük lévő üvegből. Ádámnak volt már ilyenfajta „bor-edzettsége”, de most mértékletesen ivott, Évának mintha kezdett volna megártani a gyakori pohár emelgetése. Ádám ezt látta, nem szerette volna, hogy rosszul legyen partnere a túlzott italfogyasztástól.

         - Mennünk kéne – szólt Ádám – mindjárt éjfél lesz.

„Jó messze van a lánykollégium is” – gondolta magában. „Amíg odaérünk és én hazabattyogok, jócskán hajnal lesz.” Ilyenkor már a buszok sem járnak, morfondírozott magában. Amúgy Ádámnak a város túlsó végében volt a lakása, ahol egyedül lakott.

  Éva még kiitta a maradék borát a poharából, aztán kissé bizonytalanul felállt, öltözködni kezdett.

         - Mehetünk – mondta.

Ádám feladta a lány kabátját és úgy távoztak csendben, hogy a többiek a nagy danolászásban, táncolásban észre sem vették elmenetelüket.

Odabent, a füsttel teli szobában a többiek tovább ropták a táncot, szólt a nóta.

 

                                                                            X

  

 

                      - Második pillanat. - 

                          ------------------

         Ádám és a karjába kapaszkodó Éva ott álltak a Főtéren az üres taxiállomás előtt. Várták, hogy végre jöjjön egy szabad taxi. Ilyenkor éjféltájt kevés járt a városban.

         „...Tényleg nem akarsz a koleszbe menni?...Biztos ezt akarod?...” – Ádám kérdéseire Éva erősködött magában, az járt a fejében, hogy őt már úgyis beírják a késők füzetébe, amúgy este 11-ig van szabad kijárás a bentlakásból. Tudta, hogy Ádám egyedül lakik és Éva magában rég eldöntötte, hogy ő mit akar. Ez a hétvégi buli épp kapóra jött. Azért is ivott a kelleténél többet, hogy bátorságot merítsen magának. Kinézte már rég magának ezt a fiút. Nem volt közömbös számára. „Nem megyek a koleszbe...nem és nem!” – hajtogatta, ismételte önmagának. Nézte, figyelte hogyan reagál Ádám s közben nagyon is magabiztosnak akart látszani a fiú előtt. Nem szólt, csak nézett. Mosolygott huncutul a fiú felé. Magához húzta Ádámot.

            M e g cs ó k o l t a.

Eddig nem merte, nem akarta. De most nagyon is.

 

       Nemsokára megérkezett egy taxi. Beszálltak. Ádám bemondta a címet. Az úton alig szóltak egymáshoz. Éva odabújt Ádámhoz, fogták, szorongatták egymás kezét. Mindketten tudták, sejtették, valami új jön ezután az életükben. Valami megismételhetetlen.

A taxi tompa, monoton zúgással szelte a kihalt utcákat. Negyed óra múlva megérkeztek Ádám házához.  Egy emeletes szocreál típusú társasházban volt Ádám lakása, az első emeleten. Nyílt az ajtó, Éva belibbent, mintha otthon volna. Térült fordult, kíváncsian nézett körül, előbb a konyhába,majd a szobába is . A lakás nem volt nagy, egyszobás, nagy konyhával, fürdőszoba tusolóval. A konyha tágas volt, olyannyira, hogy elfért benne egy összecsukható kanapé is, meg asztal székekkel, régimódi konyhaszekrény és egy gáztűzhely is. Az utcára nyíló szoba sem volt nagy, de tágasnak tűnt, barátságos, hangulatos volt. Az egyik sarokban zöldfényű hangulatvilágítás gyúlt, ahogy kinyílt a szobaajtó, szembetűnő volt a sok könyv a polcokon, a szekrény tetején. A szoba egyik sarkában televízió, a másikban lemezjátszó, mellette rengeteg hanglemez. Az ablak előtt íróasztal állt, rajta ottmaradt egyetemi jegyzetekkel, könyvekkel. A szekrénnyel szemközti fal mellett egy kényelmes kinyitott kanapé állt, kalotaszegi hímzésű díszpárnákkal. A díszes kanapé szinte a fél szobát betöltötte.

      - Hoppá, hoppá! - perdült egyet Éva, amikor a kanapéhoz ért, és Ádám tekintetét kereste. Az meg csak állt és mosolyogva nézte Éva kissé imbolygó-sasszézó bolyongását a lakásban.

      - Csak lassan, lassan Szöszike! – szólt vissza.

A falakon kisebb-nagyobb festmények voltak. Mindezeket Éva egy szempillantás alatt számba vette, de fél szemmel Ádámot nézte, várta, hogy most mi lesz?  Meg is feledkezett, hogy éjfél már jócskán elmúlt, a házibulis borozgatás után túlon-túl is felszabadultnak, kissé bódultnak érezte magát. Nézelődés közben szinte körbetáncolta Ádámot. Kacérkodott, nevetgélt is. És várt.

      - No, most akkor mi lesz? Itt vagyok!  - szólt hetykén. „ A kocka el van vetve...”- gondolta magában. „Jöjjön, aminek jönnie kell...” – bátorkodott magában Éva. 

       Ádám már a taxiban, hazafelé jövet eldöntötte, hogy mi legyen a továbbiakban. Látta, érezte, hogy Éva most többet ivott a kelleténél, ezen meg is lepődött kissé. Talán e miatt is bátorodott fel, ezért akar nála éjszakázni?! Ilyen még nem volt köztük, ő még nem hívta Évát a lakására. Ezt csak későbbre tervezte.

       Éva nem tudta mire vélni, hogy elmaradt, egyáltalában szóba sem jött köztük a lakásmeghívás. Gondolta, ha már ilyen szépen összejöttek és több mint szimpátia alakult ki köztük, akkor jó volna tisztázni, dűlőre vinni a kapcsolatukat.

       Ádám határozott volt. Nagyon is komolynak ismerte meg idővel Évát és nem egy futó kalandra gondolt vele kapcsolatban. Most, hogy itt van nála és egy kicsit bepiált, ilyen állapotban nem élhet vissza a lány bizalmával, gondolta magában. Ez a kapcsolat több lehet, mint futó kaland, nagyon is szépen indult, most kár volna elrontani, morfondírozott tovább magában. „Lehet, épp próbára akar tenni ez a lány!”- még erre is gondolt.

       Korábban Ádám nem egyszer hozott haza lányokat a lakására, de azokat csak futó kalandnak tartotta, szórakozott velük. Nem akarta magát még elkötelezni senkivel. Tartotta magát saját korábbi elhatározásához. Első a tanulás! Nem akart gyári melós maradni. Többre tartotta magát, ebben eltökélt volt. Tudta alkalmi „pillangók” mindig akadnak a városban. De tőlük megtartotta a tisztes távolságot. Senkinek nem ígért semmit. Ebben nagyon elszánt volt. Eddig!  Az utóbbi hetekben végiggondolta saját helyzetét. Úgy vélte, most már sínen van, még két éve van az egyetemi tanulmányaiból. Elég sok lányt megismert már, belement sokféle kapcsolatokba. Saját elhatározásból, valósággal próbára tette magát. Próbálgatta ilyen-olyan érzéseit, türelmét, akaratát, kitartását, tesztelte önmagát szinte mindenben. ”Önismereti éveknek” nevezte ezt az időszakot. Erről nem beszélt senkinek, ez a saját titka volt.

Ádám most már túl a harmincon, mind gyakrabban gondolt nősülésre, családalapításra. Kezdett elege lenni a kanos életvitelnek, meg a kosztos edényekbe hazahordott kifőzdés ételeknek, meg már az évek is teltek. Családra gondolt, egy jóravaló feleségre, akit igazán szeretni lehet, egy igazi társra, akivel szót tudnak érteni, egyforma az érdeklődési körük és van kivel megbeszélni a mindennapok ügyes-bajos dolgait. Egy szerethető, izgalmas társra vágyott.

        De... hol találni ilyent? Van-e ilyen valahol? –efféle gondolatok foglalkoztatták mostanában Ádámot. Idáig elég sokféle lánnyal találkozott, akikbe nem tudott igazán beleszeretni. Üresnek, felejthetőnek, megbízhatatlanoknak tartotta őket.

       .... És tessék, nemrég ismerte meg ezt a szemrevaló szöszit, Évát, aki most épp a lakásában szinte ugrabugrál jókedvében, simul hozzá és csak nevetgél. Igaz, ebbe még az esti buli, a borozgatás is besegített. Lám, most itt van, szinte incselkedik, kissé bódult, talán nem is fogta fel, hogy milyen helyzetbe keveredett. Vagy tán nagyon is tudja, mit akar... Azért Ádámnak jól esett, hogy Éva így döntött, merte ennyire felvállalni kettőjük kapcsolatát. Végül is Ő döntött így. „Igen,” – gondolta –„most könnyű volna ágyba bújni vele...biztos jó volna vele!” „ Most minden eldőlhet”.- mérlegelt Ádám magában. De oda kellene állni Éva elé és elmondani, amit most gondol kettőjükről: - „Figyelj Szöszike! Amikor rád találtam és megismertelek, tudtam, hogy köztünk nem lesz „csak” kaland! Ez több kell, hogy legyen annál. Úgy érzem, mi összetartozunk. Ez nem lehet véletlen!” – Ádám nem mondta ki ezeket, csak magában gondolta ismét végig. Most mást kell cselekedni.

        - Vacsora? Éhes vagy? – kérdezte a lányt.

        - Nem kérek, köszi. – rázta a fejét Éva és továbbra is sejtelmesen nézte Ádámot.

Ádám az ágyon ülő lány elé állt, kezét nyújtotta, majd magához húzta, megölelte.

        - Későre jár, ideje eltennünk magunkat holnapra - szólt – most szépen átülsz a fotelbe. Éva kérdőn felvonta szemöldökét.

        - Az lesz Szöszi-angyalkám, - mondta nagy komolyan Ádám – hogy most megvetem ezt az ágyat neked itt a szobában és szépen bebújsz alukálni. Én meg kint alszom a konyhában.

Meglepett, kétkedő mosoly volt Éva reagálása. Másra számított. Egészen másra. Ádám a szekrényből előkapott egy pizsamát, a lány kezébe nyomta, aki hírtelenjében szólni sem bírt.

Ádám megvetette mindkét ágyat. Éva továbbra is némán figyelte Ádám szorgoskodását.

        - Majd reggel megbeszéljük közös dolgainkat, és örvendek, hogy itt vagy velem! - mondta Ádám.

Megpuszilta az ámuldozó Évát, megölelte, még egy hajtincset is visszatolt Éva homlokáról a szőke hajzuhatag köze. A lány csak állt, kezében a pizsamával.

        - Jó éjszakát, szép álmokat Szöszikém – mondta kifele menet. Becsukta maga mögött a szoba ajtaját.

 Ádám sietve letusolt. Mire kijött a fürdőszobából, odabent a szobában már sötétség volt. Bebújt a konyhai ágyba, magára húzta a takarót. Mielőtt elaludt volna, végiggondolta az aznapi eseményeket: „- Itt van nála ez az aranyos szöszi-lányka...ő tudja miért. Talán ma döntötte el, hogy mit akar. Talán ő is boldogságra vágyik, talán férjet akar...Talán épp jól jönne egy házasság az egyetemi kihelyezés előtt, pláne egy városbelivel,...meg a szülei sincsenek olyan távol innen...Ki tudja,talán tényleg szerelmes lett belém...idáig nem mondta, igaz  én sem neki...Igen, nekem sem közömbös,sőt...szerethető,megbízhatónak néz ki  és hinni kell valamiben, kell a bizalom, az őszinteség! Igen, dönteni kell már egyszer...nem lehet tovább vacillálni. Szerethető ez a lány, lehet jó feleség lesz...Na, majd holnap tiszta fejjel megbeszéljük, mi legyen ,hányadán állunk...kettőn áll a vásár!” – így gondolta végig Ádám, ezzel megnyugodva hamar álomba szenderült.

         Csend és békesség honolt a kis lakásban.

    

         A diákfesztiváli színdarab bemutatója után, Ádám és Éva közti barátságból szerelem lett. S ahogy a fagyos télre üde tavasz jön, április-májusra kibomlanak a fák virágai, ezer színben pompázva, úgy a kettőjük élete is mély és látványos fordulatot vett, náluk is kivirult a szerelem. Éva előbb egy-két hétvégén, majd mind gyakrabban Ádámnál maradt éjszakára. Hét közben is, ahogy idejük engedte együtt voltak, színházba, moziba, kiállításokra jártak. Ádám szinte mindegyik kedvenc helyére elvitte Évát, a Fellegvárról együtt csodálták a hajdani kincses város panorámáját, a Sétatér lombkoronája alatt gyakran sétáltak szorosan egymáshoz bújva.

         A sok közös együttlét még inkább elmélyítette Ádám bizalmát.

         - „ Minek húzni tovább az időt...- gondolta – csapjunk bele!”

        Egy tavaszi nap délután odahaza virággal várta Évát. Meghozta a maga döntését. Egy régi bölcs mondás motoszkált a fejében: „Alea jacta est” – a kocka el van vetve! Az elhatározást tett követte.

        Ahogy a lakásba megérkezett Éva, aki friss volt és üde, mint mindig, Ádám nagy hírtelen odaállt eléje, háta mögé rejtve a virágcsokrot.

        - Leszel-e a feleségem? Leszel-e Ádám Évája? – kérdezte – ez most lánykérés! – mondta széles vigyorral.

       Éva, mintha a lélegzetét is visszafogta volna a kérdés hallatán, arca egyből kipirult.

       A válaszra nem kellett sokat várni:

        - Igen, igen! – s máris ugrott Ádám nyakába.

        M e g cs ó k o l t a.

  Jó hosszan, mint akkor régen, kora ősszel a taxiállomásnál. Ez a csók nem volt váratlan. Ez is forró és őszinte volt. Ádám legalábbis így érezte.

  A válasz, a döntés nem volt kétséges. Már korábban, félszavakkal jelezték egymás felé, hogy összekötnék sorsukat. Együtt képzelik el a jövőjüket. A bizalom, a vonzalom, egymás tisztelete, megbecsülése, a szeretet töretlennek látszódott köztük. Akkor és elég sokáig...

     ... A csók utáni ölelésből kibontakozva, Ádám, most már túllépve a feleségkérés lelki gátján – amire bizony régóta készült –, most visszaemlékezett, hogy évek óta találgatta magában, vajon mikor jön el ez a „történelmi pillanat” , és kinek fogja majd ezeket a feleségkérő szavakat elmondani, milyen lesz a Nagy Ő, akivel együtt az életét le akarja majd élni...

       Most fogta Éva kezét és szinte patetikusan mondta:

       - Szöszikém, Évám! Nagyon foglak szeretni!  - A pillanat hevében ez járt a fejében és őszintén így is gondolta.

Ádám magában  korábban eldöntötte, hogy már elege van a bulizásokból, a csip-csup kalandokból. Itt az ideje a családalapításnak, túl van már a bűvös harmincadik évén is, nincs mire tovább várni.

       - Nahát, ujjé és sok gyerekünk is lesz! – mondta Éva huncut mosollyal.

       - Tán egy fél-focicsapatra való..., meg lehet majd köztük egy új Beethoven is! – tetézte, fokozta Éva a jó hangulatot.

   Aznap este pezsgőt bontottak, ünnepeltek, a jövőre koccintottak.

    A közös boldogságukra.                                                                          

                                                                          X

       /Folyt.köv./

            

                                                                     

Megtekintések: 402

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Barta László Június 26, 2014, 10:47pm

Kedves, tisztelt Barátaim! Köszönöm a biztatást.Megtisztelő Mindnyájuk érdeklődése.Még ezután következik a befejező " 5.pillanat",rövidesen azt is közlöm.Remélhetőleg az is tetszeni fog.Üdvözlettel.

Hozzászólt Süle Irén Június 26, 2014, 6:20pm

Nagyon jó ,kedves kis történet volt!Köszönöm!

Kiváncsian várom a folytatást!

Hozzászólt Biro Anna Június 26, 2014, 7:27am

Jo volt olvasni!

Hozzászólt Beke Ernő Június 24, 2014, 10:08pm

Érdekfeszítő, meg egyben szépen követő élethű leírások, fiu meg a lány esetéből! Kiváncsi vagyok a folytatásra, valyon lesz egy bizonyos harmadik is, vagy ketten kezdték és ketten is fejezik be....Hm!

Hozzászólt Fodor Lajos Június 24, 2014, 9:34pm

Jó irás, kellemes olvasni, várom a folytatást.

Hozzászólt Gálffy Mária Június 24, 2014, 9:24pm

Jó volt olvasni,kedves történet,de a címből ítélve nem lesz minden csak szép és jó.Türelmetlenül várom a folytatást.

Hozzászólt Stenczer Enikő Június 24, 2014, 12:40pm

Örömmel és emelt szívvel olvastam, várom a folytatást! :-)

Hozzászólt Barta László Június 24, 2014, 12:30pm

Kedves Páll Albert! Ne essünk azért túlzásokba.Köszönöm a gratulációt Neked és Németh Rais Gyulának is.

Tisztelt Tőkés Béla!Örvendek,hogy tetszik az írásom.

Hozzászólt TŐKÉS BÉLA Június 24, 2014, 11:26am

Kitűnő előadáskészség, olvasmányos történet. Várom a folytatást. A "szüszpansz" idéje alatt is megkérdem: ez melyik században történt? Nemrég lektorizáltam egy (mai) önéterajzi regényt, amelyben a történtek öszinteségéhez alig fér (néha) kétség. Hát az bizony máskép festett!

Hozzászólt Nemeth Rais Gyula Június 24, 2014, 11:24am

Eddig remek. Ha a folytatás is ilyen jó lesz, egész jó kis irás kerekedik belőle. Gratula.

Hogyan segíthetsz?

VAGY

VAGY

PayPal és bankkártya


Banki utalással

magyarországi átutalással
Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany[kukac]erdelyimagyarok[pont]com email címre!

© 2019   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek