A sötétség még vastagon üli meg a tájat,
a komondor épp ilyenkor tereli a nyájat,
derékig ér a fű, ezüst harangokkal tele,
- "Úrfelmutatás", kongatják az éterbe bele,
érkezik az öreg kaszás kalapját levéve,
élesre fent kaszáját vevé ráncos kezébe.

Kaszapengés veri fel a reggeli mély csendet,
dolgozik az öreg, vágja a tizedik rendet,
madárfüttytől hangos a rét, életerős minden,
gólyamadár lépked lassan a levágott renden,
öreg izzad, ina feszes, suhog a kaszája,
reggelivel várja nyolcvanévesen babája.

Mire a Nap felbukkant a csodaszép, kék égen,
csak a halált látta már a rég lekaszált réten,
lekaszabolt fűrengeteg látványa fogadta,
öreg kaszás a kaszáját már régen lerakta,
gyors léptekkel hazafelé tartott most a réten,
várta őt a kis konyhában reggelije készen.

Aznap reggel jött az Isten, bekukkantott hozzá:
"Asszony, az Úrnak is csak citromfűteát hozzál" -
mosolyog az Isten, azzal gyorsan helyet foglal,
diskurálnak úgy egy órát az öreg paraszttal,
majd elmenőben áldását adja a kis házra:
- "Húsz év múlva viszlek csak az örök hazádba".