Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

.

. és mondom én nektek! Megyek az utcán és nem emberekkel találkozom, hanem egókkal!

 

Én mikor gyermek voltam, meggyőződésem volt, az emberek felnőttként mind felelösségteljesen, becsületesen és biztonságosan gondolkodnak, cselekszenek.Nem kell majd félni felnőttként, az csak a mi dolgunk gyermekként, hogy féljünk valamitől vagy valakitől.

Talán a szomszéd kutyájától vagy a villámlástól, netán a sötéttől. Biztos voltam benne, mikor felnövünk képesek leszünk megvédeni magunkat ezen típusú dolgoktól és az lesz az egyik szerepünk mint új apák és anyák, hogy megvédjük gyermekeinket és természetesen fizetést kapjunk.

Na persze, gyermekként azért nem volt mindenki tökéletes a szemünkben mint felnőtt de valahogy az ilyen kategória mit sem jelentett nekünk mint teljesen egyebet mit a normális, biztonságot jelentő felnőttek ideális csoportja. Na az, hogy a szomszéd G bácsi vagy a jóval távolabb lakó C bácsi néha olyan részeg volt, hogy az utcában a sáncban találtunk rá, na az valahogy elkerülte a figyelmünket. Számunkra az ideális felnőtt emberi kép az az apánk volt és még az az egy két ember kiben bízhattunk mindig.

Furcsa volt látni  például a részegen alvó vagy kalimpálodzó szomszédot az utcai sáncban a papsajtok és kamillák között, és elképzelhetetlennek tartottuk azt, hogy ez az ember még valahová haza is fog menni, hol otthon van és hol kicsit más a világ ilyenkor mint nálunk a megszokott, biztonságos, békés környezet.

Hát igen. Nőttem felfele és valahogy a világ is kezdett változni ami engem körülvett. Na nem arról beszélek, hogy a közvetlen közelségemben hanem az volt a furcsa amit az addig biztonságosnak látszó felnőttek körében kezdtem tapasztalni. Valahogy vicces volt, mikor Sz. bácsit le kellett vágják a gerendáról úgy hogy közben a fél utca gyerek serege ott lógatta az orrát,  majdan nagy téma lett belőle közöttünk és nem fogtuk fel valójában mi történt főleg, hogy később –az úriember túlélve mámorát- ugyanúgy élt tovább, ivott és embereket kergetett az utcán nagy macskaköveket dobálva utánuk.

Valójában mi is történik ? Valaki ha annak idején megmondja, hogy mennyire nem az a világ vár minket fiatalokat mint aminek láttam hát lehet, hogy sok dolgot feleslegesen nem kezdek el hanem belevágok bátrabban az életnek, mert nincsen már az, hogy szép és biztonságos.

Felnőve, pontosabban felnőtté válva 35 éves koromban jöttem rá arra, ez a szó valójában semmit sem jelent, biológiai értelmén kívül. Felnőtt!

Jaj de szépen felnőttünk és de jó, hogy már pénzt keresünk, találunk is és nem kell kérnünk szüleinktől hanem mi magunk vásárolhatjuk meg magunknak az annyira áhított kiegészítőket. Az a fura meglátásom van, hogy bizony nagyon kevesen változtunk meg és ugyanazok a gyerekek vagyunk mint voltunk kisebb biológiai korunkban is. Na hogy a hangunk megváltozott és nem csak eszünk hanem főzünk is az mégiscsak valami fejlődés. De nézzük csak meg a dolgokat közelebbről. annak idején emlékszem, az utcára kimenve játszani a többi gyermekkel ha vita kerekedett azt úgy oldottuk meg, hogy rendesen elvertük egymást vagy talán „megmondtuk”, vagyis elárultuk egyik a másikat szüleinknek. Voltak olyanok is kik mindig fenyegettek egy nagyobb testvérrel netalán katona viselt unokatesóval, persze kiszínezve, hogy az már tud karatézni és olyan erős né! Mi van most? Mikor felnőttünk? Megmondom én , hogy semmi különös, köszönjük szépen megvagyunk.

Ugyanúgy és ugyanazzal a reakciókkal. Na, hogy nem mondjuk ki direkt a másik szemébe mi a bajunk? Hát nem lehet kérem mert a másik feljelent. Inkább elmondjuk a háta mögött. Így kevésbé ártunk önmagunknak ugye. Valójában az van, hogy már nem a sötétöl félünk mint gyermekként, hanem teljesen önmagunktól és cselekedeteinktől. Tudjuk mire vagyunk képesek, Emlékezzünk, hogyan viselkedtünk gyermekként iskolapadban nézzük meg most, hogyan érvényesülünk a munkahelyi „padban”. Ugyanúgy viselkedünk reagálunk csak óvatosabban. Nézzük meg, hogyan töltjük el szabaidönket és csodálkozzunk el azon, hogy miért vagyunk feszültek mostan, szabadidőben. Mert nem azt tesszük amit szeretnénk hanem amit a környezetünk megenged. Mert nem tudjuk őszintén belevinni életünkben a saját egonkat, és inkább elvárjuk a környezetünktől, hogy úgy alakuljon és úgy viszonyuljon hozzánk, ahogyan mi azt elvárnánk anélkül, hogy azt előbb tudatosítanánk.Tiszteletem azoknak a „felnötteknek” kik valamilyen szinten megérték azt a mentalitást, hogy inkább kívülállóként éljenek a mai világban és legtöbbször már csak inkább megértően viselkednek.Csak ezzel is az van, hogy azért teszik ezt mert vagy unják már a banánt, vagy rájöttek, ok egyszerűen tehetetlenek és bezárkóztak. Vajon, az a nagy biztonság érzet amit annak idején gyermekként éreztem a felnőttek részéről az mi is volt valójában? Talán egy illúzió vagy csak egy otthoni valóság? Ami nem vall egy nagyobb csoportosulásra? Ahány ház annyi szokás szokták mondani. Igen itt kezdődhet a magyarázat. Gyermekként a saját házunk szokásait láttam majd egyre jobban korosodva egyre több ház szokásaival kezdtem megismerkedve, megkaptam az első leckét arra, hogy kezdjek óvatosabb lenni mert ugyebár tiszteletbe kell tartani a mások kialakított környezetét.

Mi is ez a környezet? Sokat, nagyon sokat gondolkodtam azon, miért van az, hogy egy olyan társadalomban, hol az ideál a tökéletesség, az eredmény egy totálisan bonyolult rendszer lett? Bonyolult rendszer lett mert sajnos tökéletességet csak akkor lehet létrehozni, ha minden egyes résztvevője a rendszernek egy biztonságos jövőre hangolva ugyanúgy alakítja ki a fejlődését és viselkedését. És itt van az, hogy kijelentettem, az utcán nem emberekkel hanem egókkal találkozom. Fizikailag felnőtt gyermekek, korosodó gyermekek kik csak a lendületüket vesztették el és veszítik el egyre inkább teret adva a beolvadásnak ebbe a rendszerbe mert ez a rendszer lényege nem a stratégiákra kiépített működő életforma hanem a továbbiakban is az egóra és egótól függő folyamatosan változó akaratháború. „Akarom! Én így akarom! Hé, ez vagyok én! Nem látod, hogy én itt vagyok?! –szinte hallani olykor egyesekre ránézve ezeket a gondolatokat.

Nézem olykor, ismerőseim gyermeke ugyanúgy viselkedik egyes dolgokban mint ő maga akkora korában. Nézem, hogy az én gyermekeim viselkedése olykor tökéletesen megegyezik az én viselkedésemmel. Mi azt gondoljuk magunkról, hogy megváltoztunk. Mindenki egyre nagyobbnak, felnőttebbnek, erősebbnek érzi magát. De valójában ugyanazok maradunk, és ugyanúgy engedjük be életünkbe az újat és ugyanúgy reagálunk az újra mint gyermekkorunkban, annyi különbséggel, hogy újabban nevet, formát, meghatározást és magyarázatot tudunk mellékelni a viselkedésünkhöz. Felnőttként többet elemzünk és csak utána cselekszünk óvatosabban, míg gyermekként hamarabb cselekedtünk és nem gondolkodtunk utána. Akkor azt tettük amit kell, most azt tesszük amit a társadalom /az egók összességének eredménye elvár és elfogad.

 

 Egy egó.

Megtekintések: 261

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Mezey Virag Szeptember 23, 2013, 8:25pm

Érdekes, nem árt elgondolkodni, az egók tengerében nem mindenki tud evezni kellőképpen

Hozzászólt Kacsó Márton Július 15, 2013, 8:03am

...két hete egy hétig minden reggel "beszélgettem" Dodóval - persze nem soká ért rá - hisz minden reggel napozni ment...!

(Dodó = a barátom szamara Gyergyószentmiklósban)

Hozzászólt Szőcs Árpád Július 14, 2013, 11:41pm

Talán közhelynek hangzik(de szerintem nem az):"Gyermek az ember amig él,csak a játéknemben cserél"

Jó dolog gyermekként élni.

Az "akol fogalom" nekem nem tetszik,de a "gyermekakol" tagjának lenni JÓ.

Hozzászólt Bartha Terike(szül.Gellér Terike Július 12, 2013, 1:12pm

Csak addig tartózkodjunk az „akolban”, ameddig feltétlenül szükséges. „Aklon” kívül meghúzzuk azt a kört, amelyen belül önmagunk lehetünk, a hasonló gondolkodásuakkal együtt, a saját világunkban, akár a gyermekkorból visszalopott érzésekkel is. És mindig szem előtt tartani azt a bizonyos „takarót”, hogy meddig is ér. Zene, könyv, kézimunka, kertészkedés, barkácsolás, ecset, beszélgetős, hosszú vacsorák - megengedett, sőt ajánlott. Tv, rádió ártalmas és zavaró körülmény. Aki már le tudja küzdeni a „kaptafa” modellt, az már fél siker. A többi már könnyebben megy. Ebből a körből egészen más kilátás nyílik az „akolra”.

És tartsuk tiszteletbe mások köreit.

Nagyszerűen megfogalmaztál egy életérzést!

Hozzászólt Kozák László Július 10, 2013, 2:16pm

Boldog az, aki megengedheti magának, hogy tegyen az egók összességére...

Hozzászólt Barta László Július 9, 2013, 7:59pm

 Kedves Csaba! Lám csak idővel rájövünk,hogy hajdanán milyen gyerekek voltunk és csak néztük,lestük a felnőtteket.Néha próbáltuk utánozni őket.Most jó kis filozofálással közelítettél a témához.A kérdés az,hogy városi vagy falusi gyerkőcökről beszélünk-e,vagy ez a helytől független? Az biztos,hogy mindnyájan,én is,szamárként kezdtük a nagy nekifutást és eljutottunk valahova. Ahogy fogalmaztad,sokan az egóhoz.Ezen el lehet gondolkodni,sőt érdemes.Nekem tetszett az eszmefuttatásod!Üdvözlettel. 

Hozzászólt Ruszka Zsolt Július 5, 2013, 7:17pm

Csaba le a kalappal. Nekem a szamaras kép tetszik a legjobban, de tudod miért , én is ilyen SZAMÁR vagyok de tudom. Az a baj aki nem tudja........

Hogyan segíthetsz?

VAGY

VAGY

PayPal és bankkártya


Banki utalással

magyarországi átutalással
Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany[kukac]erdelyimagyarok[pont]com email címre!

© 2019   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek