Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Falunk, Mezőbergenye, az erdélyi Mezőség déli peremén, Marosvásárhelytől nyugatra pár kilométerre fekszik. Északon gyümölcsfa-ligetek és fenyő-, délen pedig lombhullató erdők veszik körbe.

 

A helység egykorú a székelyek marosszéki megtelepedésével.

7OO éve, a pápai tizedszedők adójegyzékeiben 1334-ben már Bergune néven említik.

 

Túlzás nélkül állíthatjuk,hogy Mezőbergenye a XIX-XX.században is megmaradt alapvetően magyar helységnek, bár éltek és élnek a faluban szép számmal románok is, akikkel a magyar népesség békességben élt és él napjainkban is.

Jómagam 1963-ban kerültem a faluba, mint román-magyar szakos tanár. 1998-ban vonultam nyugdíjba. Mindig szem előtt tartottam a közösség érdekét, javát szolgálni. A helyi önkormányzatban négy évig voltam tanácsos, kezdeményezésemre sikerült a falut járdásítani. Egyházközségünket is odaadóan támogattam. Közben évente alkalmam volt több alkotótáborban részt venni (Szováta, Kund, Mezőmadaras, Mezőpanit, Csittszentiván) Eldöntöttem, hogy gondolok egy merészet és Mezőbergenyében is életre keltek egy alkotótábort.

 

Az első tábor 2OO3 indult, azóta minden évben megnyitja kapuit a vendégművészeknek. Hetvennél több alkotóművész hagyott itt értékes munkákat az évek folyamán.

A tábor célja, erdélyi, közelebbről székely mezőségi fogantatású alkotások létrejöttének ösztönzése, a tervezett állandó tárlat anyagának gazdagítása és a helyi közösség érdeklődő tagjainak megismertetése az alkotás nehézségeivel, szépségeivel, titkaival. Menteni még, amit egy faluközösség felkínál, és még nem ment feledésbe, betekintést nyújtani a falusi ember napi életvitelébe, ismeretséget, barátságot kötni a befogadó közeggel.

 

Az itt készült munkákból már több közös kiállításra is sor került, (Mezőbergenye, Mezőpanit, Marosvásárhely, Kolozsvár, Szászrégen)

A tábor minden évben közös kiállítással zárul, melyen a falu lakosai, a vendégművészek, az önkormányzat és a sajtó képviselői vesznek részt. A művészi élményt fokozza a Domahidi kvartet fellépése klasszikus darabokat előadva. A faluközösség életében, biztosra vehető, hogy a tábor tevékenysége új színfoltot jelent. Csapatmunkát feltételez mindez.

 

Lelkes segítőtársaim ebben a nemes feladatkörben Domahidi Béla tiszteletes és családja, a faluközösség tagjai (akik sütnek, főznek, gondoskodnak a tábor lakóiról), a mezőpaniti önkormányzat, a mezőbergenyei egyházközség, és néhány jó szándékú támogató, a helybeli Kincsásó Egyesület, valamint az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány.

Idén a tábor augusztus 22-28 között kerül megrendezésre. Mezőbergenye már várja.

                                                  

Ősz P. Zoltán,

táborszervező

Megtekintések: 253

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt FARKAS ILONA Október 8, 2011, 8:25am
Sok dicséretet kaptál lehet hogy az enyémre már nincs is szükség.Mindig büszke vagyok ha közülünk bárki különleges tetteket tud megvalósítani,igy a te áldozatos munkádra is.Csak így tovább.....
Hozzászólt Lévai Regina Augusztus 10, 2011, 11:32am

Tisztelt Ősz Úr!

 Először is köszönet a tábor szervezéséért.

Sajátlag is érdekel a tábor.

Budapesten élek ugyan,de/és nagyon szeretnék részt venni.

Nyugdíjasként festek, rajzolok, amennyit az Élet enged.

Amennyiben még beleférek az időbe és a létszámba,  nagyon

örülnék,ha mehetnék.

 Tisztelettel, üdvözlettel:

     Lévai Regina 

Hozzászólt Ősz P.Zoltán Augusztus 10, 2011, 10:05am
Köszönöm szépen Enikő az elismerést és az értékelést.Valóban így van.Mivel nem öncélú tevékenységről          van szó,hanem sokkal inkább magasztosabb célokat követ,megéri a fáradtságot.
Hozzászólt Laza Kozma Eniko Augusztus 10, 2011, 6:56am
Oszinte tiszteletem a tabor szervezesert.En is jarok alkoto taborokba,tudom mennyi gonddal-munkaval jar.Sok sikert,kitartast kivanok                Eniko
Hozzászólt László Jávor Július 14, 2011, 3:53pm
Tisztelt Ösz Ùr! Nagyon érdekelne ez az alkotótábor,bár én Kb 3000 kilométerre élek,de mindent meg lehet oldani,csak akarni kell. Az meg van.Èn is nyugdijas vagyok,15 évig festettem,jó lenne felfrissiteni-amit még tudok./3-4 éve nem volt a kezembe ecset,más elfoglaltság miatt./ Késöbbiek folyamán szeretnék még kérdéseket feltenni a megközelités utvonalával kapcsolatban./Igaz 3 hete jöttem vissza Csiksomlyóról,és valószinü ez az év már kiesik. Tisztelettel üdvözlöm és gratulálok  a tábor megalkotásához.       Jávor László Stockholm
Hozzászólt Fekete Mária Július 14, 2011, 2:42pm

Tisztelt Ösz ur!

Fekete Mária vagyok Budapesten élek, festő és kerámikus vagyok , tanitok is több mint 30 éve. Többször voltam Székelyföldön .ahová mindig visszavágyom. Szeretném megkérdezni hogy hogyan lehetséges az alkotótáborban részt venni, milyen feltétellel. Köszönöm Üdvözlettel Fekete Mária

Hozzászólt Kántor József Július 14, 2011, 10:47am

A Mezőbergenyei Alkotótáborról szeretnék több információt megtudni.

Kiknek és milyen feltételekkel lehet részt venni az Alkotótáborban?

Hozzászólt Ősz P.Zoltán Július 6, 2011, 9:13pm
Erről Ernő barátom tudna pontosabb felvilágosítással szolgálni,ugyanis ő volt a szenvedő alanya                          a kecskés kalandnak.
Hozzászólt Bálint Mária Július 6, 2011, 7:35pm
Hinnye! Lassan kiderül, hogy kit kergetett meg a keske.
Hozzászólt Ősz P.Zoltán Július 3, 2011, 8:10pm
Köszönöm szépen Magdinak és Ernő barátomnak,hogy meglátogattatok.Ne feledd Ernő,Bergenye visszavár!

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek