Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Még maga Madame Berta sem sejtette, mikor megnyitotta nyilvánosházát Nagyváradon, hogy műintézménye rövid időn belül maga mögé utasítja a vetélytársakat. A hat válogatottan gyönyörű teremtés, a különleges szolgáltatások és a miliőhöz képest visszafogott árak híressé tették, de nem hírhedté. Maga a rendőrkapitány vállalt kezességet a házért, melynek jó hírére, tisztaságára és nem utolsó sorban diszkréciójára maguk a váradiak is büszkék voltak. Míg a Stern-féle házban rendszeresek voltak a csetepaték, és a ragadós kezű lányok is úgy cserélődtek Szidi mama házában, mint a lepedő, addig Madame Berta vaskézzel irányította népét, és nem tűrt lazaságot. Rendszeres látogatói közé tartozott a kereskedő osztály számos illusztris tagja, politikusok, diákok, megcsalt férjek és bohém szeretők.  A város kereskedelmi iskolájának végzősei az évzáró bankett után izgatottságukkal és bűntudatukkal birkózva osontak a sárga házba, kiket aztán a szerelem berkeibe irgalmas kézzel bevezetni a rövid frizurájával új kort idéző Miranda kisasszony dolga volt. Alkalomadtán az ikrekként elhíresült Stella és Bella kegyeit is igénybe vehették, kik közül az előbbi Brassó szülötte volt, míg az utóbbi Losonczon látta meg a napvilágot. Ám hajfestés után a saját édesanyjuk sem különböztethette volna meg őket, bár mindkét lányt viselt egy anyajegyet teste legintimebb részén, amit különösen kedveltek a vendégek.

Pipszi kisasszony, a mindig szűz, orvosi csodaként még egy egyetemi professzor tankönyvébe is belekerült, és a vizsgálat olyan jól sikerült, hogy a professzor úr havonta egyszer leutazott Budapestről a kisasszony állapotának ellenőrzése végett. Biztos helyről egyesek azt is tudni vélték, hogy a professzor feladva évtizedes agglegény létét, máris oltár elé vezetné Pipszi kisasszonyt, ám az egy fess huszárkapitányba szerelmes.

Regina kisnagysád rézvörös tincseibe és hűvös kék szemeibe sokan voltak szerelmesek, többek között egy idősebb déligyümölcs és delikatesz nagykereskedő. Straub úr hetente elhalmozta kedvencét aranymazsolával, bonbonnal és ananásszal roskadásig megtömött csemege kosarakkal. Egyszer egy pár selyemharisnyát és egy üveg francia parfümöt rejtett a finomságok mellé, ám az üvegcse véletlenül eltörött és a kifutó fiú hetekig Chat Noirban pompázott.

Egzotikus, keleti szépségével, vad természetével talán a kolozsvári teknővájó cigány elsőszülöttje, művésznevén Zulejka, a török lány, aratta a legnagyobb elismerést, kinek mellei mérete láttán a legtöbb vendéget elöntötte a vér, és nem tudván betelni az általa nyújtott örömökkel, újra és újra birtokolni óhajtotta. Zulejka szép szemei miatt még párbajoztak is, ugyanis egy fiatal zsurnaliszta azt állította, Zulejka apja cigányvajda Kolozsvár mellett, ami lássuk be, nem volt igaz, ugyanis a kedves papa valójában csak a teknővájásig vitte, de ez ugye nem volt publikus. Ám egy kereskedő segéd, ki a kisasszony által szabadult meg életét megkeserítő gátlásaitól, sérelmezte a kijelentést és egy boros este után inzultálta az újságírót. A párbajt maga a rendőrkapitány volt hivatva megakadályozni, akit Madame Berta értesített, így a váradi polgárok megélték azt a csodát, hogy az újságíró saját újságjában követte meg Zulejka kisasszonyt. Ám minden csoda három napig tart, így a következő héten Zulejka kisasszony apró, törökös budoárjában csak a zsurnaliszta kedvét kereste.

Mesterségük gyakorlása közepette szinte minden kisasszony megperzselődött, de mindnyájuk közül maga Madame Berta, aki még fiatal és kívánatos asszonynak számított, volt az, ki szerelembe esett a váradi művészvilág egy jeles tagjával, ki a színházban prímhegedűsként volt hivatva esténként szórakoztatni a közönséget. Ritka estének számított, mikor Tóth Tihamér elegáns alakja nem jelent meg Madame Berta házában az esti előadások után. Románcuk izzó volt és intenzitásának megfelelően rövid, és egyik este Tóth Tihamér úgy érezte, megkívánta Zulejka bájait.

Attól az estétől számítva természetesnek vették, hogy a fess hegedűs minden este csipeget a ház dús gyümölcseinek táljából. Harag nem volt, könny sem, olyannyira, hogy pár hét múlva Várad leggazdagabb ügyvédje szegődött a Madame hódolóinak táborába, és rövidesen maga mögé utasított mindenkit a mezőnyből.

Az üzlet virágzott, a Madame is, olyannyira, hogy lassan eladósorba cseperedő unokahúgát, kit nénjének halála után rendszeresen támogatott, jónak látta beíratni egy svájci intézetbe.                                A kisasszony, ki a keresztségben az Erzsébet nevet kapta, ám kis korától az egész család bálványozott Zsizsikéje lett, példás szorgalommal művelődött. Kitűnő eredménnyel végezte el a híres debreceni tanítónőképzőt, szépen zongorázott és a francia és német nyelv mellett figyelemre méltó botanikai gyűjteménye volt, melynek darabjait biztos kézzel rajzolgatta természetben tett sétái során. Zsizsike kisasszony nem volt szép, a szó hétköznapi értelmében, eleven és nyílt zöld macska- szeméhez barna hajkoronát viselt, orcáját szeplőssé pöttyözte a nap a gyakori séták alatt, miket rajzolás címén tett. Teste apró volt, karcsú és rugalmas, és azzal döbbentette meg a váradi hölgyeket, hogy kilométereket bírt gyalogolni egy mutatós vadrózsabokor miatt, amit aztán órákon át rajzolt, megfeszített figyelemtől ráncos homlokkal, ajkai között kikandikáló nyelvecskével. Egészen modern elgondolásai voltak az életről, híve volt a hideg vizes lemosásoknak, a napkúrának, a nyers kosztnak és nem jött zavarba, ha az utcán valami idegen kutya besározta lenvászon szoknyáját. A rajzolás mellett a zene volt a másik szenvedélye, bár ő maga az átlagosnál jobban zongorázott, élvezettel és értő ízléssel hallgatta más muzsikáját. Természetesen páholyuk volt a nemrég felépült nagyváradi színházban, ahová nagynénje, Madame Berta révén bejáratos volt.

Tóth Tihamér mit sem sejtett volt szeretője és Zsizsike kisasszony rokoni kapcsolatáról, csak azt tudta, ha feltűnik a szeplővel tarkázott arcocska és az aranybarna hajkorona tulajdonosa, menten meglódul a pulzusa. Párszor futottak csak össze, hol a színházban, hol a korzón, egyszer pedig Netyő cukrászdájában. Aztán a kisasszony Svájcba utazott tanulmányait tökéletesíteni, és Tóth Tihamér meg is feledkezett róla, ugyanis életében először komolyan foglalkoztatni kezdte jövője. Lassan krisztusi korba lépett, egzisztenciája megalapozott volt, elismert művészt és megbízható polgárt tiszteltek benne a váradiak, és mikor felkérést kapott a Nagyváradi Zene Egylet vezető tisztségének betöltésére, egy percet sem habozott. A közgyűlésen közfelkiáltással szavazták meg, elismerve ezzel erkölcsi feddhetetlenségét és szakmai nagyságát. Minden együtt volt tehát, a szép karrier, a társadalmi elismertség, egyedül a családi boldogság hiányzott. Eljátszva egy potenciális nősülés gondolatával, Tóth Tihamér rájött, a szokott és lassan már unalmas flörtökön kívül nem tudna olyan leányt elképzelni a városból, akit boldogan vezetne haza az Úri utcai hajlékba. Előző udvarlásai közül korántsem volt mindegyik sikeresnek mondható, egy bérháztulajdonos lánya megorrolt rá egy szerenád miatt, volt afférja abbáziai szépséggel, pesti kokottal, egyszer elvesztett menyasszonyt is talált, csak a tiszta szerelem váratott még magára. Pár hét elmélkedés után elhatározta, felkeresi a város egyetlen önjelölt jósnőjét, adjon tanácsot a továbbiakhoz.

Stancl Jozefa háza kis mellékutcából nyílt, közvetlenül a város Szent Lászlónak ajánlott temploma mellett. Nagy halszemű, átlagosnál testesebb asszony volt, valahonnan Bohémiából hozta Váradra az ura. Gyermekük nem született és férje halála után kevéske életjáradékát jóslásból egészítette ki, melyhez tehetségét és tudását családjából eredeztette. Kártyából vetette ki az

érdeklődő életét, veleszületett éles megfigyelőképessége, emberismerete és intuíciója segítette ebben. Kis ébenfa ládikában őrizte a szerény összeget, melyből rendszeresen adakozott a helyi árvaház javára. Emberszeretete sok nehéz élethelyzeten átsegítette, halált sosem jövendölt, csak változásról beszélt. Azt rebesgették, fekete noteszében őrzi a hozzáfordulók neveit és jóslatai teljesülésekor kipipálja azt.

Kis kártyaasztalán fürgén jártak köszvénytől csomós ujjai, vízszínű szemei figyelmesen követték a lapokat majd nagy pontossággal elsorolta Tóth Tihamér eddigi életének főbb eseményeit. A jövőre nézve meglepő nyilatkozatot tett, sírig tartó hű szerelmét egy esztendő multán egy nyilvánosházban fogja megpillantani, érzelmeik kiállják az idők próbáját, családjaik megelégedésére szolgál majd a frigy.

A hallottaktól megdöbbenve Tóth Tihamér gyorsan lepergette maga előtt nyilvánosházi ismeretségeit, a szőke Anzsit, Marcsingó Erzsét a Kert utcából, a nagymellű Zulejkát, sorban a szőkéket, barnákat és vörösöket, kikben kedvét lelte, majd Madame Berta arca is felsejlett halványan, mint egy látomás, és megpróbálta elképzelni családja arcát, amint közli velük, hogy megkérte a kuplerosnő kezét. Úgy ment el Stancl Jozefa házából, hogy rögvest betért egy imára Szent Lászlóhoz, és arra kérte a tiszteletre méltó és ehhez mérten nagyszakállú szentet, ugyan járna közben az érdekében, ne legyen igaz semmi a jósnő szavaiból.

Ezek után a váradi nyilvánosházak szegényebbek lettek egy klienssel, mert Tóth Tihamér még az utcájukba sem tette be a lábát. Elmaradtak a lumpolós, szivarfüstös éjszakák, a hajnalig tartó kártyacsaták és elmaradtak a nagymellű, csókos szeretők ajnározásai és kedveskedései. Hősünk aszkétikus életmódváltását sokan és sokféleképpen magyarázták, akadt, aki betegséget gyanított, ám ennek ellentmondott arca egészséges színe, mások titkos szeretőt sejtettek eldugott szerelmi fészekben, ám Tóth Tihamér az esti koncert után konflissal egyenesen hazahajtatott, akárki láthatta. Így ment ez jó egy évig, és a hegedűs boldogan dörzsölgette tenyerét, agglegény életének nyugalmát biztonságban érezve.

Egy bomló szirmú májusi reggelen azonban befutott Zsizsike kisasszony vonata Svájcból. Az állomás előtt virágba borult gesztenyefák köszöntötték, és ő, míg beszívta a vonatfüst, lócitrom és virág illatát arra gondolt, sehol nincs ilyen zamata a tavasznak, csak Nagyváradon. Utazó bőröndjeit épp csak konflisra rakta a nevelőnővel, ő maga azon frissiben nénje sárga házába sietett. Egy év alatt nagy változások álltak be a kisasszony korábbi állapotában, a hajdan volt nyers fruska sokat szelídült, zöld szemében apró aranycirmókok kacagtak, bőre érett barackszíne finoman elpirult, ahogy a hódolók üdvözletét fogadta. A svájci intézetben eltöltött év során nemcsak tudása mélyült el, életszeretete, világra csodálkozó fiatal vadsága átlényegült egy művelt, finom hölgy harmóniájába.

Ahogy belépett, hirtelenjében senkit nem talált, a nyilvánosház redőnyös ablakszemei félig szundikáltak, akárcsak a lányok, csak a Madám ablakán játszott a szél a függöny csipkéjével, ő maga a cseléddel a piacot járta. Zsizsike kisasszony, nénjére várva bejárta a szépen gondozott kertet, a nappaliban leütött pár hangot a zongorán majd unalmában kikönyökölt Madame Berta klöplicsipkés ablakán. Az utca délelőtti arcát mutatta, tisztek sétáltak arra, mosolyogva köszöntötték az ablakban könyöklő ismeretlen szépséget, majd összesúgtak, Madame Berta új lányt hozott. A túloldalon Tóth Tihamér közeledett délelőtti próbára tartva, majd az ablakhoz érve megtorpant, és fülig pirulva, kalaplevéve üdvözölte, hite szerint, a ház új üdvöskéjét. Jaj, a jóslat, nyilallt belé a felismerés, és idegesen távozott a színház irányába.

Egész nap az ismerősnek tűnő szépség járt az eszében, a próba monotonitásán csak rutinja segítette át, és miután elfogyasztotta ebédjét a Kispipában, végigfutott a korzón, hátha sikerül híreket szereznie Madame Berta legújabb szerzeményéről. A következő hét egy délutánján a Zene Egylet új tagjainak beiktatásán gyűlt össze szépszámú közönség a Fekete Sas dísztermében, ahol a hagyományokhoz híven a bemutatkozó tagok kicsiny házi koncerttel örvendezették meg a hallgatóságot. A vöröslő fülű fiatalemberek és izgalomtól sápadt hölgyek között szinte tündökölt szépségével Zsizsike kisasszony, mikor a pódiumon helyet foglalt a zongoránál.

A kicsiny, izmos kezek Debussy furcsa akkordjait, keleties harmóniáját oly alázattal és mégis oly tűzzel szólaltatták meg, hogy adott pillanatban nagy súlyos kontyában meglazult a teknőc fésű és az aranybarna zuhatag a vállára omlott. Zúgott a taps, és Zsizsike kisasszonyt csodáló tekintetek kísérték, míg helyet foglalt nagynénje mellett. Tóth Tihamérnak, miután magához tért döbbenetéből, épp csak annyi ereje maradt, hogy dadogva gratuláljon Madame Berta döntéséhez, miszerint legújabb szerzeménye nem csak gyönyörű, de elsőrangú művész is egyben.

A Madame csodálkozva felvonta szemöldökét, Zsizsike vérvörösre gyulladt, majd mire kiderült a félreértés, már Netyő cukrászdájában ültek.

Az elkövetkező három hónap úgy telt, mint egy álom. Tóth Tihamér állandó hódolóvá avanzsált elő, előjogai voltak, városszéli kirándulásaikon ő vihette a kisasszony vázlatkönyvét és rajzeszközeit, zongoraestjein malomkeréknyi csokrokkal örvendeztette meg, egészséges üzleti fellendülést szerezve ezzel az ismerős virágüzletnek és nem volt nála türelmesebb lovag, míg Zsizsike kisasszony elmélyülten rajzolgatott egy cserebogarat.

Eltelt a nyár, boldog bódulatban, és amint az első dér pirosra csípte a gesztenyefák leveleit, Tóth Tihamér egy szerény, nem hivalkodó gyémántgyűrűvel jelent meg Madame Berta előtt és tisztelettel vegyes elfogultsággal megkérte Zsizsike kisasszony kezét.

A legszebb menyasszony a városban, súgtak össze a polgárok, midőn egy májusi napon Zsizsike kisasszony talpig fátyolosan kimondta a boldogító igent Tóth Tihamér karján. A Szent László templom zsúfolásig megtelt, Stella, Bella, Zulejka, Pipszi és Miranda kisasszonyok hangosan zokogtak csipkés zsebkendőikbe, még a hűvös tekintetű Regina is elmorzsolt egy könnyet a szeme sarkában, míg a pár ünnepélyes orgonaszó mellett kivonult.

Stancl Jozefa a hátulsó sorban kicsiny retiküljéből elővette bőrkötésű fekete noteszét és megnyálazva aranyvégű tintaceruzáját, kackiás pipát kanyarintott Tóth Tihamér neve mellé. Ezzel is megvolnánk, sóhajtotta, majd óvatosan behúzta maga után a templom kapuját.

 

Megtekintések: 595

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Dr. Dobos Elek Június 6, 2012, 10:37am

hello

Hozzászólt Kenesei Aurélia Június 6, 2012, 12:21am

 ÜZENEM NEKTEK KEDVES BARÁTAIM !...a novelláskötet nagyon szép kivitelezésű és nagyon tartalmas szép könyv! Boldog tulajdonos vagyok és őszinte tiszta szívemből ajánlom!...olyan igazán nekünk való valóságos szép történetek...osztozzatok a sok szépségben hogy vidámodjon az életetek ...

 

Hozzászólt Szilágyi Perjési Katalin Június 5, 2012, 9:17pm

Kedves Terike!Jó hírem van! Az Ünnepi Könyvhétre megjelent új novelláskötetem Mackó Úr repülni akar címmel.

Megrendelhető az email címemen, szipeka65@gmail.com-on. Az ára 1500 Ft+300 Ft. postaköltség.

Hozzászólt Szilágyi Perjési Katalin Május 1, 2012, 8:01pm
Köszönöm!Igyekszem!
Hozzászólt Dr. Csuták János Május 1, 2012, 1:00pm

Tiszta szívből csatlakozom Bartha Terike hozzászólásához. A könyv, ha nem is a kritika által diktált HIVATALOS, de a közönség által szívesen elfogadott  "mai magyar irodalom" mértékadó kötete lenne.

Hozzászólt Bartha Terike(szül.Gellér Terike Május 1, 2012, 11:08am

Szívesen látnálak a könyvespolcon,kis Kató! Nyomtatgatlak,gyűjtögetlek,de könyvben az igazi.

Hozzászólt Vogel Josef Stefan Április 28, 2012, 4:31pm

Jó izzü békebelli Nagyvárad....

Hozzászólt Laza Kozma Eniko Április 26, 2012, 7:41pm

Annyira szivesen olvaslak !

Hozzászólt Nagy Kata Április 26, 2012, 3:11pm

Remek! Annyira jó volt egy kicsit a púderszagban lépkedni, a régi, igazi Várad hangulatába beleszippantani, még akkor is, ha épp egy nyilvánosház ablakán át tehettük. A nyilvánosház levegője is kulturáltabb volt akkor, mint most a legmenőbb kávézó vagy akár a korzó levegője. Vágyom haza....köszönöm, született váradiként jó volt olvasni, gratula! :)

Hozzászólt Adorjáni Ildikó Április 26, 2012, 2:31pm

Nagyon tettszik az írásod, mindig várom, hogy mikor írsz ismét, egy különleges adottsággal rendelkezel, írj minél többet.Gratulálok

 

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek