Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Hogy pontosan melyik évben került hozzánk ő alig pár hónaposként, már nem emlékszem. Azt azonban állíthatom, hogy az első naptól kezdve meghatározó egyénisége volt családunknak.
Hogy miért nevezek egy Cocker Spaniel meg egy ismeretlen faj párosodásából származó keverék kutyát családtagnak, az talán ki derül mindenki számára az alábbiakban.
Amint az eme írás címéből is kiderült már „Füles” volt a neve és aki ismeri a Spaniel faj jellegzetességeit azok számára nem titok, hogy miért kapta ezt a nevet. Hiszen a hosszú lelógó fül az egyik meghatározó jellemzője a szóban forgó fajnak.
Ezen kívül a szeretet teljes ragaszkodása és a nyugodt természete amelyet akár előző gazdájától édes anyám nővérének második férjétől is kölcsönözhette volna. Aki ugyan a golyóstoll felfedezőjének Bíró Lászlónak a nevét viselte de bevallása szerint semmi köze nem volt a neves felfedezőhöz.
Lehet, hogy profán dolog ezt állítani, de a „Laci bácsi” is ugyan azokkal a fent említett szeretetre méltó tulajdonságokkal rendelkezett mint a „Füles” kutya, avagy éppen fordítva. Ahogy tetszik.
Amint azt említettem, az első naptól kezdődően szoros kapcsolat alakult ki Füles és a család minden tagja között. Szinte észrevétlenül lopta be magát mindnyájunk szívének legmélyére. Ha csak saját élményeimet említem naponta eljátszottunk ketten több órán keresztül, s bizony az első hónapokban bizony sokszor megesett, hogy fogainak nyomait viseltem a karomon a játékaink jeleiként, de ezek csak véletlenül kerültek a karomra és én ezért őt soha sem hibáztattam. Aztán szuka lévén nemsokára kölykei születtek Fülesnek és mivel ekkor már többen is megismerték jó tulajdonságait több gazda is jelentkezett a kölykök leendő gazdáinak és egyet közülük magunknál tartottunk társként Fülesnek. Ő volt a Rex. Ezután már ketten vártak minket az utcánk végében amikor egy-egy hét végén hazaérkeztünk Cséjéről ahová nyaranta többször is sikerűt nyílt titokban elmennünk a édesapám használatában lévő SMA-ás traktorral. Jó hallásuknak köszönhetően e vagy rendkívüli idegrendszerünknek, még ma sem tudom meg magyarázni. De egyetlen alkalommal sem mulasztották el a fogadásunkat. De a Füles felém mutatott ragaszkodásának egyik legjobb példája az volt, hogy mikor nyaranta fürödtünk a Kis-Kűkülőben, ő el nem mozdult mellőlem amíg én az úszógumimmal a folyóban voltam. De ugyan így elkísérték akár más faluba is az akkor kamasz korú bátyámat is amikor ő hétvégente szórakozni ment. Elmondása szerint gyakran megesett, hogy Füles meg Rex volt a kísérete.
Egy nap arra eszméltünk, hogy Füles eltűnt és mivel ez szokatlan volt tőle eleinte kevésbé majd egyre fokozódó aggodalommal vártuk, hogy előbukkanjon valahonnan, de le ment a nap és Füles még sehol sem volt. Aztán már majdnem sötét volt amikor egyszer csak haza érkeztek és kiderült, hogy a szomszéd bácsit kisérték el a szülőfalujába a szomszédos Abodba. Ez ezután aztán többször is megismétlődött, mintha csak azért kísérte volna el Jóska bácsit, hogy segítségére legyen ha kell.
De példás volt a kötelesség tudása is Fülesnek. Akkoriban minden tavasszal kukorica vetés idején édesapám és pár munkatársa éjjeli őrnek szegődött a helyi állami állattenyésztő farm friss kukorica vetései mellé, hogy megőrizzék azokat a garázdálkodó vaddisznó hordáktól. Persze a jó kutya ilyen esetekben nélkülözhetetlen segítő társ így hát édesapám is vitte magával Füleséket. Pár alkalom után már szinte a napot is tudva este felé már indulásra készen álltak s várták, hogy mikor nyílik a traktor ajtaja amivel az őrzésre kijelölt parcellához mentek, ott meg az első dolguk az volt, hogy körbejárják azt és csak azután telepedtek le az éjjeli szálásnak számító kalyiba mellé s onnan időközönként ismételten eltűntek és ha kellett jelezték édesapámnak, hogy indulni kell a traktorral is megvédeni a vetést.
Jó pár év telt el így míg egy meleg nyári vasárnapon a „Kükűlőről” hazafelé jövet a Füles autóbaleset áldozata lett. Súlyos sebesüléssel hozták haza, napokig kétséges volt az életben maradása. Mi persze mindent megtettünk az életben tartásáért és, hogy szenvedését enyhítsük és persze aggódva figyeltük állapota alakulását. Végül nagy megkönnyebbülésünkre lassan-lassan felépült és ezután még jó két évig boldogított minket jelenlétével az életünkben. Minden ment a régi kerékvágásban azzal a különbséggel, hogy Fülesnek többé nem születtek élő kölykei. Akkor még talán nem tudtuk vagy talán nem akartunk tudomást venni róla, de a kocsi okozta ütés nagyobb bajt okozott nála mint azt gondoltuk. Aztán egy szép tavaszi reggelen Füles kölykezés közben itt hagyott minket… Napokig sirattuk alig tudva fölfogni, hogy Füles nincs többé és már sosem jön oda hozzánk, hogy megnyalja kezünket és már soha sem nézhetünk okos fekete szemébe.

Hogy mi lett Rexel? Hát neki is megvan a maga története. A szomszéd „Pista bácsi” mesélte, hogy sokszor kísérte öt haza amikor „mámorosan” támolygott haza a helyi ivóból. (Ez nála elég gyakran megesett). Egy kora tavaszon a hólétől megáradt patakból is sikerült kimásznia a Rex segítségével, elmondása szerint. Az esetett követően gyakran mondogatta „Meglássátok én addig élek ameddig a Rex. S valóban miután egy nyáron „Pista bácsi” elhunyt pár napra rá a Rex is követte öt…

Mesének tűnhet, de ha az akkor ez egy igaz mese.

Ifj: Kovács Árpád
Makfalva.

Megtekintések: 85

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Fodor Rozalia Február 25, 2013, 11:16am

Hat  nem talalok szavakat ,annyira tetszett  es me Cseje is  ami ismeros . Le a kalappal. Koszonom..

Hozzászólt ifj: Kovács Árpád Február 21, 2013, 7:13pm

Köszönöm szépen a dicséretet Magdi

Hozzászólt Fábián Magdi Február 20, 2013, 10:26pm

A kutyák nagy kedvenceim,és ez az irás a legjobb barátról vagy inkább barátokról remekre sikeredett!

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek