Erdélyi magyarok a világban

"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!"

Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Egy csók története

Az egyik északról jött, a másik délről.

A nőnek repesni kezdett a lelke,

a férfinak megborzongott a teste,

a nő örült, a férfi meglepődött.

A nő még félkézzel elrendezte maga körül a dolgokat, bár remegett a lába, tikkadt a szája, - eddig maga se gondolta, hogy ilyen reakciót válthat ki belőle a férfi látványa -, gondolatban lesimította a haját, ruházatát, de a keze nem mozdult, nehogy a férfi észrevegye, hogy készül, hogy tetszeni akar, hogy számít neki, mit lát és mit gondol a Másik, majd ajkán biztató- bizakodó mosollyal, hosszú, fekete szempillái alól beszédes tekintetét a férfi szemébe lopta.

A férfi gombolt egyet a tavaszi kabáton, - ki vagy be -, önkéntelenül végigvitte a kezét az arcán fültől az áll felé, hadd lám, borostás-e, már bánta a tegnapi konyakozást, mely mára mély karikákat rajzolt a szeme köré, sajnálta, hogy adok-kapok viszonyba keveredett a szomszéd elvált nővel, egyáltalán minden pillanatot, amit nem Ővele töltött el…

- Hogy vagy? –nyögte ki a pillanatnyilag elmésnek hitt kérdést, aztán hirtelen vér szökött a fejébe, hogy csak ennyire képes, de ebben a gyakorta elhangzó, soha őszinte választ nem váró kérdésben benne volt minden. A hangsúly, a hangnem, de főképpen a bársonyosan zengő hang kifejezte mindazt, amire a kérdés vonatkozott: Mit csináltál, mióta nem láttalak? Hogy sikerült az életed, hogy bírtad nélkülem, bírtad nélkülem, vagy soha nem is gondoltál rám? Tanácsadó voltam csupán?

- Köszönöm, ahogy lehet – válaszolt a Nő tettetett könnyedséggel, s ebben benne volt minden, amire a férfi kíváncsi volt: vacakul, kornyadozom, keresem az utamat, magamat, épp hogy elfelejtettelek, de lehet, hogy nem is, nem jókor jöttél a múltkor, most nagyon örülök neked, talán el kell volna fogadnom a közeledésedet.

- Elkísérhetlek?

- El.

Mentek egymás mellett a homokos parton, s beszéltek, beszéltek, egymás gondolatait kapták el félúton, egyszerre a férfi gondolt egy nagyot, a nő fölé hajolt és behunyta a szemét. Ugyanakkor a nő kicsit csókra emelte a fejét, s behunyta a szemét. Néhány pillanatig mindketten vártak. Epekedve. Mindketten azt várták, hogy a másik teljesíti be a mozdulatot, aztán – mivel annyira egyformán gondolkoztak -, hirtelen mindketten visszakoztak. Szemük egyszerre pattant ki, addigra a másikat már úgy látták, mintha soha nem tett volna kétértelmű, - avagy félreérthetetlen? - mozdulatot.

- Megint tévedtem – gondolta a férfi.

- Mostmár nem kellek neki – gondolta a nő.

A sétány végén örökre elváltak útjaik.

2012

Megtekintések: 491

Tetszik

25 tagnak tetszett

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Szanto Geza November 18, 2013, 7:32am: Kedves Maria

Nagyon tetszett, szerintem amit irtal nagyon elethu volt es valosagos. Marika eljen a fiatalsag !

Geza

Hozzászólt Nagy Magdolna Augusztus 3, 2013, 10:10am: Mondtam én, csak ritkán fordul elő. No de lehet még álomból valóság, egyet se búsuljunk...

Hozzászólt Bálint Mária Augusztus 3, 2013, 2:00am: Nem lett nekem semmi bajom attól, csak rá akartam világítani, hogy amit írsz, az álomnak is szép, nemhogy lépten-nyomon előfordulna.

Hozzászólt Bartha Terike(szül.Gellér Terike Augusztus 2, 2013, 11:56pm: Nem akartalak megbántani,kedves Mária! Nagyon tetszett és utólagos engedelmeddel,kissé tovább szőttem a gondolatot. Ennyi volt csupán.Többé nem teszem.

Hozzászólt Bálint Mária Augusztus 2, 2013, 7:48pm: Nem álmot írtam...

Hozzászólt Nagy Magdolna Augusztus 2, 2013, 7:10pm: Jól hangzik... :)

Hozzászólt Bartha Terike(szül.Gellér Terike Augusztus 2, 2013, 1:33pm: A sétány végén -azt hitték- örökre elváltak útjaik. Egymástól távolodó lépteik koppanását figyelték,melyek nem halkultak,inkább egyre hangosabbak lettek a halántékdobogtatóan feltörő érzések hevében. Egyszerre fordultak meg mindketten ... és már szavakra sem volt szükség ...

Hozzászólt Bálint Mária Július 27, 2013, 7:58pm: Köszönöm a verset!

Hozzászólt Szőcs Árpád Július 25, 2013, 2:52pm: Beesteledett,az olvasónak Kár.

A szereplőknek......csak ők tudják.

(a dal szerzőnek:"mindig az a csók a legszebb csók,mit el nem csokol az ember")

Hozzászólt Gálffy Mária Július 25, 2013, 1:41pm: Az én koromban,könnyű bölcselkedni.Így vissza tekintve,vannak mozdultok,amit utólag megbán az ember,hogy nem tette meg,de az sem biztos,hogy ha megtette volna ,jobban alakul a sorsa.Ez örök talány marad.

Különben,tetszik az írás,további jó munkát!