Szükségét éreztem hogy megírjak egy kis történetet, talán ez is ér valamit.

Holnap ünnep van, kitettem a zászlókat  a lépcsőházak fölé. A környéken alig vannak zászlók kitéve, mintha már az ünnep sem lenne az, ami volt, már a szabadság eszméje sem érdekli ez embereket, el vannak fásulva, a sok hazugságtól, ami reájuk zúdul ebben a lelketlen vadkapitalista anyagias világban. Én már nem csodálkozok azon sem, ha a nemzet rohamosan pusztul a sok gonoszság miatt is. Nagy az irigység a rosszindulat a betartás, a bizalmatlanság, a személyeskedés az önzőség. Mi egy maroknyian itt-ott a társadalomban még tartjuk magunkat próbálunk menteni amit még lehet, próbálunk olyan harcosoknak lenni akik a szeretetet fordítjuk a gonoszok felé! Ma egy szeretethiányos világban élünk, ahol kevés az egymásra figyelés, az együttérzés, a tenni akarás a segítségadási készség. Nehéz ezen változtatni. Ma az iskolában rendhagyó órákat tartottam, a fiaimnak, egy különleges megvilágításból beszéltem az ünnepről a szabadságról. Ennek a lényege a szeretet szabadsága az önzetlenség volt. Figyeltek a srácok, beszéltem nekik az én Március 15.-ről. Ők még nem halottak hasonlót.

Tudjátok, számomra kettős ünnep a Március Idusa, mert ezen a napon születtem, Erdélyországban. Ott szívtam magamba a hegyi levegőt, tiszta forrásvízen nőttem fel, az őseink földjének pozitív kisugárzású helyeit látogattam éveken keresztül, ahová még mindig vissza járok.

Diákjaimnak elmeséltem egy kis történetet:

"Gyermekkoromban, amikor szoci-korszak volt, nem lehetett ünnepelni a M. 15. –ét, még a dátum nyilvános emlegetése is bűnnek számított.

Szegénység volt, szerényen éltünk. Édesanyánk addig ügyeskedett amíg csak előkerítette a rávalót egy kis családi ünnepségre. Az ajándékokat is saját dolgos kezével készítette el, nehéz bútorgyári munkája mellett, néha még éjszakázva is. A torta sohasem maradhatott ki az ünneplésből. Bármilyen szegényes is volt, a kevés hozzávalókból mégis finom torta készült. Belesütötte a lelkét és szeretetét.

Felfigyeltem akkoriban, amikor már nagyobb fiú lettem, hogy az asztalon mindig megjelent a három csodás szín, a piros-fehér-zöld. Volt amikor a torta krémje fehér, szélei zöldek és benne egy piros virág volt. Máskor amikor kissé gazdagabb volt a torta a krém lett háromszínű, vagy a gyertyák lettek színesek. Amikor serdülő lettem, kezdett mesélni nekem a Márciusi Ifjakról, a szabadság eszméjéről, arról, hogy milyen nevezetes napon születtem. Ezt a napot tisztelnem kell, és nemzeti összetartozásunkat ápolnom, s majd ha eljön az ideje, nekem is tennem kell ezért. Akkoriban a 70-80 -as években már dúlt a diktatúra, de a hagyományokat a családban megőriztük. Éveken át titokban és a baráti körökben csöndesen megemlékeztünk  erről az ünnepről. Gyorsan peregtek le a nehéz évek 1989-ig. Ekkor, ősszel Temesváron, persona nongrata lettem. A reformátusok gyülekezetéhez tartozókat is kezdték, figyelni,  követni, üldözni, zaklatni. Bár még sejtésünk sem volt, a forradalom már a levegőben volt, amikor engem is többször behívtak a szekura. Harmadik alkalommal még azt is felrótták nekem, hogyan merészeltem M.15. -n születni! Hosszú, szomorú és veszélyes történet után kerültem át az Anyaországomba még a forradalom előtt. Azóta itt Győrben minden Március15.-én kimegyek a Petőfi szoborhoz megünnepelni ezt a kettős ünnepemet."

 Az elmúlt két évtizedben az emberek is lassan elfogytak az ünneplésekről. Szomorúan tapasztaltam, hogy már alig volt pár kisebb csoportnyi ember. Ami még szomorúbb, hogy ide pofátlankodtak a hiteltelenek is, azok akik akadályozzák a nemzetünk felemelkedését. Nem csoda, ha az emberek kiábrándultsága igen nagy, s egyre kevesebben hisznek már a valós szabadságban és a demokráciában. Hiányzik az összetartó erő, a kitartás a szeretet mint kohéziós erő. Ezt megváltoztatni már csak az ifjúságon keresztül lehetne, de sajnos kevesen vagyunk már akik a hitelességet képviseljük, hagyományokat őrizzük és a szeretetet hordozzuk.

Végre most 2015 -re új szelek fújdogálnak, s kezd ébredni a nép. Lassan kezdünk bátrabbak, nagyobbak lenni, megvédeni, tisztelni a szabadság eszméjét. Egyesítettük a nemzetet az 5 millió határokon túli magyar testvéreinkkel.

Lassan már ébred a szolidaritás, s talán lerázzuk magunkról a külső befolyást.

Istennek legyen hála az ÉBREDÉS ! Ha pedig még szeretettel is párosul, akkor lesz majd tartós a megmaradás.