Korán reggel villany égett benn a kávéházban,
asszonynépek tüsténkedtek csinos ruhácskákban.
Arra járó embereket megcsapta egy illat,
munka előtt milyen volna, hogyha kávét ihat.
Nyílt az ajtó, benépesült hamar a kis helység,
nem volt hely egy tűnek sem, nemhogy leejtsék.

A kávé mellé jöhet még bagó is vagy kettő,
meg friss újság, ma éppen január tizenkettő.
Beszélgetőpartner is egy nagyon fontos dolog,
a bárpult ajtajából lám, hiányzik egy horog.
Barátságok, netán szerelmek szövődhetnek itt,
kávékultúra fontos része, gyorsan nehogy idd.

Csakhogy a falon állt egy ósdi kakukkos óra,
felnéztél rá, szinte mondta, menni kell melóba.
Rosszabb az asszonynál, egyiktől sem lehetsz nyugodt,
"megmondtam, el fogsz késni a munkából, ugye, tudod?"
Maradék kávéját gyorsan bekapá a paraszt,
úgy ment ki az ajtón, hogy a fizetés elmaradt.

Reggel nyolc óra van, most történik épp a csere,
ha nem mész munkába, akkor tüstént hozzánk gyere.
Újra megtelik hamar a kávéház vendéggel,
beszédfoszlányok, mint szilánkok, szóródnak széjjel.
Így megy ez minden nap egész este nyolcig,
írhatnám a balladám is a végtelenségig