Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Igen, a magyar nagyon pontosan fogalmaz: A szem a lélek tükre! Szinte minden kiolvasható belőle. Már a szeme sem áll jól - mondják a semmirekellőre. Nem verbális eszközeink közül a tekintet az egyetlen, melyre a partner mindig figyel. Jól ismerjük például a meleg, az érdeklődő, a biztató, vagy éppen a neheztelő, a korholó, a hűvös, sőt a sunyi tekintetet.  A kommunikációval hivatásszerűen foglalkozók nagyon jól tudják mindezeket, s hogy jelentése van időtartamának, sőt irányának is!  A tekintet hitelesít, aláhúz, kiemel vagy éppen ellenkezőleg: hiteltelenít (mást „mond” a szem, mint amiről a száj beszél).

Olcsó megoldás lenne most a politikusok tekintetét elemezgetni, pár megjegyzést érdemelnek csupán: A különböző fórumokon rólunk szóló, vagy a hozzánk látogató (értsd: gyarmati vizitációt tartó) EU-s politikusok szemjelzései például egyenesen kétségbeejtőek - talán még a szemforgatás a legideillőbb minősítés. A hazaiaké sem túlságosan pozitív: nem tartanak szemkontaktust velünk, de egymással sem, elnéznek a partner mellett, nem néznek ránk csak felénk, vagy egyenesen átnéznek rajtunk. Az ilyen régi-új közszereplő nem kíváncsi a partnerre, olykor egyenesen kerüli annak tekintetét, nehogy olvasni tudjon már belőle – tisztelet az igen kevés kivételnek! De ez legyen politikusaink sara.

Engem sokkal jobban érdekel Pista, Józsi bácsi, Marika, a boltos meg az utca emberének lélektükre! A külföldiek gyakran jegyzik meg, hogy nálunk milyen sok a szomorú ember. Magam is látom, s erről leginkább a szemek árulkodnak. Egyre több üres vagy kifejezéstelen tekintetű embert látni az utcán, autóbuszon, villamoson, intézményekben, hivatalokban. Sok a lesütött szemű, üveges tekintetű, céltalanul, már-már bambán bámuló ember, legyen idős vagy fiatal - túlságosan is sok! Ha érdeklődve rájuk nézek, majd mindegyik elkapja a tekintetét. Határainkon túl járva mindezeket csak ottani magyarjainknál tapasztalom, a szerbek, románok, szlovákok vagy ukránok szeme, meg az, ahogyan a világot nézik sokkal derűsebb, bizakodóbb, már-már szocreálosan optimista. Pedig őket is – hogy mást ne mondjak - sokféle adóteher nyomja, vagy EU-s előírás korlátozza!

A tekintet önkéntelen jelzései árulkodnak. Ezért más hát a testileg-lelkileg – olykor évszázadon át – nyomorított, önérzetében sértett vagy egyenesen megalázott nép fiainak tekintete, mint a boldogabb sorsú nemzetek gyermekeié!



(Megjelent a Magyar Hírlap április 2-i számában)

 

Megtekintések: 735

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Nagy Magdolna Április 3, 2012, 11:22am

Az is lényeges lehet, hogy más szemével (is) lássuk meg önmagunkat... 

Hozzászólt Dr. Varga Terézia (vterezia) Április 3, 2012, 10:10am

.........,,A kifelé nézés és a kifelé élés az ego legerősebb pillantása: ő maga is tükrökből állt össze, s örökké e tükröknek akar megfelelni. Igazi arcát csak akkor mutatja az ember, ha önfeledtté válik. Ha dühében kiborul, ha végső kétségbeesésében felzokog, ha fájdalmában felüvölt, vagy valami ellenállhatatlan kényszernek engedelmeskedve, hangosan röhögni kezd. Mindig akkor, ha túlcsordul a pohár – ha az ego hatalma megtörik.” (Müller Péter: Boldogság)_______________ elgondolkoztató írás, köszönöm , üdv.

Hozzászólt Verebelyi Tabajdi Marta Április 3, 2012, 5:37am

En most nem a tartalomhoz, hanem a hasznalt nyelvezethez szeretnek hozzaszolni. Mivel kulfoldon elek, naponta jovok erre az oldalra feltoltodni a magyar nyelv szepsegeivel. Felnott fiaim beszelnek ugyan magyarul, de mikor ilyen "kincs"-re akadok, mint ez az iras is, rogton megmutatom nekik. Ez nekem is kihivas, mert a nehez szavakat elobb le kell forditanom angolra, hogy pontosan megertsek a magyar kifejezes jelenteset.  Koszonom ezt a mai nyelvlecket a csaladom neveben.

Hozzászólt Tibor Fodor Április 2, 2012, 1:36pm

  Igen,  teljesen igazat adok e sorok irojanak, mert sajnos _  en is tapasztaltam. es nem kivanom senkinek sem.   A vagott,-,  torott-, zuzott-, szurt- seb begyogyul ,  de a lelki trauma, az egy eleten at elkiserheti a hordozojat. 

Hozzászólt Boros Magdolna Április 2, 2012, 11:25am

Nem véletlen ez a szomorú tekintet!  Tettek érte sokan, sokat!  A csalódottság a magyar élet alapértelmezése lett. Mint tudjuk: "sírva vigad a magyar"

Hozzászólt Kenéz Endre Zoltán Április 2, 2012, 11:24am

A tekintet önkéntelen jelzései a történelmünkről, sorsunkról is árulkodnak.

Hozzászólt Dr. Csuták János Április 2, 2012, 10:40am

Sajnos...

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek