Erdélyi magyarok a világban

"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!"

Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Beszédállapotunkról

Negyven éve foglalkozom beszédtanítással. Nagy-nagy hálával gondolok egykori mestereimre, Fischer Sándor és Montágh Imre tanár urakra, az utolsó mohikánok közül pedig Wacha Imrére, de a minap döbbentem csak rá régi könyveimet, sárguló feljegyzéseimet forgatva, hogy a legtöbbet mégis annak köszönhetem, akivel nem is találkozhattam: Kodály Zoltánnak. Már diákkoromban nagyon imponált nekem a Mester sokoldalúsága (zenét szerzett, tanított, sportolt, jógázott, politizált), s főképpen az, hogy szenvedélyes beszédművelő volt. Felesége, Emma néni ezért gyakran feddte: „Ne lőrinczézzen már annyit!” Nevezett később derűsen említette egyik rádióműsorában, hogy ő bizony megigésedett.

Kodályt, különösen életének második felében, foglalkoztatta beszélt nyelvünk romlása, s talán nem véletlenül, hiszen diákkorában, a Csillag utcai Collegiumban a kitűnő nyelvész, Gombocz Zoltán volt magyarból a szakvezetője. De Gombocz oktatta finnre, franciára és angolra is, fonetikai alapon tanítva, és figyelmeztetve a hanglejtés sajátosságaira minden nyelvben. Tőle látta először, hogyan lehet a hanglejtést kottával rögzíteni. Azt már együtt állapították meg, hogy „nálunk semmi beszédkultúra, semmi oktatás nincs, sőt a hangzó beszéd alaptörvényei sincsenek tisztázva”. Gombocz nyomán haladva, tudósi tárgyiassággal és művészi szenvedélyességgel ostorozta beszédeiben az idegenszerű fonetikát, a magyartalan hangsúlyozást és hanglejtést, rámutatva arra is, hogyan kényszeríti rá „egy törpe minoritás nyelvszokását a többségre”. Hangsúlyosan foglalkozott beszédünk zenei követelményeivel, és különösen helytelenítette az artikuláció és a ritmus elváltozásait.
Egyik legfontosabb tétele az volt, hogy a beszédbeli nyelvhelyesség nem nyelvtani, hanem nyelvszociológiai probléma. Helyes az, ami egy nyelvközösség szokásaival megegyezik, és helytelen, ami vele ellentétben áll. Fájdalmasan jegyzi meg: „Más, boldogabb országokban a legműveltebbek kiejtése a norma. Ha mi is követnők: rosszul beszélnénk valamennyien.” Azt már én teszem hozzá, hogy ma még sanyarúbb a helyzet, mint volt háromnegyed évszázada. A mai magyar szellemi-politikai elit és különösen a média gyakori szereplői szinte minden területen vétenek beszédünk alapvető szabályai ellen: rosszul hangsúlyoznak és intonálnak, szétdarabolják a szólamokat, hadarnak vagy motyognak, pattogva vagy leppegve beszélnek, azaz ritmushibásan, zártan vagy orrhangzósan, szürkén, színtelenül, olykor préselve vagy összevissza kapkodó levegővétellel.

A még jócskán bővíthető felsorolásból is kitűnhet, hogy mennyi zenei kifogással éltem. Nyelvünknek ugyanis nemcsak a leírható része van kitéve romlásnak (ez elsősorban nyelvhelyességi kérdés), hanem még annál is jobban a jelekkel nem rögzíthető, csak hallható része. Itt a legtöbb a baj, s e területen legtöbb a teendő.

Amikor ma mindenki mindenhol kommunikál, kommunikációról beszél, kommunikációt hiányol vagy dicsér – Magyarországon nincs intézményesített beszédtanítás! Valaha pedig a szónokok országa voltunk. Egykor a beszédtanítás nálunk is a „hét szabad művészet” egyik tárgya volt, azon belül is a triviális fokon, vagyis a háromesztendős alapiskolában tanították. Később a híres protestáns és katolikus kollégiumok oktatási struktúrájában szintén fontos szerepet töltött be, egy egész évet szenteltek a retorika tanításának. Ismerős, ugye, tanulmányainkból: grammatikai osztály, poétikai osztály, retorikai osztály… Még a 20. század első felében is alsó tagozatos tárgy volt a beszéd- és értelemgyakorlatok.
Ma, amikor égetően szükségünk lenne rá, rendkívüli módon hiányzik a magyar oktatási palettáról. Mindössze két felsőfokú intézménytípusban tanítanak hivatásszerűen beszédtechnikát: a hittudományi akadémiákon, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem színész főtanszakán.

Szózavaros, dumazuhatagos korban élünk, amelyből fájdalmasan hiányzik néhány Kodály-formátumú, tisztán látó, tisztességes és tiszta beszédű, igaz magyar, hogy lőrinczézzen nekünk, mert a legújabb „törpe minoritás” bizony nagyon nyomul.

(Megjelent a Magyar Hírlap 2012. november 20-i számában)

Megtekintések: 417

Tetszik

24 tagnak tetszett

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Mária Hendrik November 21, 2012, 11:59pm: Tisztelt Ozsváth Sándor!

Örömmel olvastam a gondolatait, melyek igazak. Pedagógusként hasonló a véleményem. Mi a főiskolán még tanultunk beszédművelést. Egy évig Fischer Sándor előadásain ismerkedtem meg a retorika rejtelmeivel. Ez nem könnyű műfaj, de napjainkban kiment a divatból. Az iskolákban minimális a szóbeli feleltetés, a gyerekek nem olvasnak. Én úgy látom, hogy ezt az internet, s televíziózás váltotta fel. Vagy talán a magyar nyelv ápolása felsőbb szinten sem érdek? Valóban: "fájdalmasan hiányzik néhány Kodály-formátumú, tisztán látó, tisztességes és tiszta beszédű, igaz magyar, hogy lőrinczézzen nekünk, mert a legújabb „törpe minoritás” bizony nagyon nyomul. Köszönöm.

Hozzászólt Boros Magdolna November 21, 2012, 10:55pm: Igen Zsuzsa, elveszítettük az ifjúságot! Futótűzként terjed közöttük a szleng, a trágárság. De nem csodálkozhatunk, hiszen némelyik közösségi oldalon is olyan címek alatt futnak az alkalmazások, amit ide le sem mernék írni. Lassan már ez lesz a hivatalos beszédstílus.Bandákba verődött fiatalok beszélgetéseibe ha véletlenül belehallgatunk.....

Hozzászólt Koppányi Zsuzsanna November 21, 2012, 8:39pm: A régiek (pl. Arany János) hol tanultak meg szépen magyarul? Nem a főiskolán, hanem otthon... Valamit elveszítettünk...

Hozzászólt Nagy Magdolna November 21, 2012, 5:14pm: " Majd meglássuk..."- hallom minden nap. A gyereket kijavítom, elmondom a szabályt is: kijelentő mondatban nem használunk felszólító módú igét, mosolyognak, megértik, próbálják helyesen mondani. Viszont a kolléganőknek nem magyarázhatom meg...

Ez csak egy aprócska észrevétel, a nagy egésszel van a baj. Köszönjük a figyelemfelkeltő, közérdekű írást.

Hozzászólt Dr.Hausmann Kóródy Alice November 21, 2012, 5:10pm: Tisztelt Ozsváth Sándor!

     Öröm volt olvasni az írását, az viszont egyáltalán nem öröm, hogy Kodály anyanyelvünk romálásával kapcsolatos megállapításai ilyen fájdalmasan időszerűek.

     Valhányszor Magyarországon, de főképp Pesten járok, végtelenül elszomorodom anyanyelvünk gondatlan, önmagából kifordított használatán. A legfeltűnőbb az angolos dallamúra váltott beszéd. Kodály is szóvá tette a germán nyelvek áldatlan hatását, amely első sorban az ajakkerekítés hiányában, a hangsúlytalan szótagaink intenzitásának elvesztésében és az orrhangú beszédben nyilvánul meg. A mai magyar beszéd tele van lustán ejtett "o" hangzókkal, amelyek így "a"-nak hangzanak nyafogó színezetet eröltetve nyelvünkre, nem is beszélve a sok orrhangon motyogott "sze'ntem"-ről (szerintemről). Talán azok, akiknek folyton olyan lényeges a mondandójuk, és olyan óriási az egójuk, hogy mindem mondatot így kezdenek: "sze'ntem" vagy "én azt gondolom" (ez utóbbi estben még az emelkedő dallamvonal is tetézi a bajt), azon is elgondolkozhatnának, hogy nincs joguk tönkretenni az anyanyelvünket. Kodály javaslata, minszerint az egyetemeken és kiemelten a tanárképzésben, a helyes kiejtést tanítani kellene ma már halaszthatatlan követelmény (lenne)!

   A helytelen artikuláció és hangképzés nemcsak nyelvünk ritmusát, dallamát és helyességét rombolja, hanem a nyelv logikáját is, mert ezek szorosan összekapcsolódnak. Aki tud magyarul, azt is tudja, hogy egy szót miért ejtünk hosszú vagy rövid hangzókkal, s még az is előfordult vele, hogy belegondolt egy-egy szó értelmébe. Ebben az esteben nem történhet meg, hogy egy "l"-el ejtse a kellemes-t.

   Ma, amikor mindent "fogyasztunk" (fagylaltot, iskolát, kultúrát, reklámszatyrot, egyetemet, médiát), nagyon kell vigyáznunk, nehogy a rossz, gondatlan, sőt felelőtlen használat közben szépséges anyanyelvünket is (el)fogyasszuk!

   Köszönöm az írását, s főként azt, hogy itt ezen a közösségi oldalon együtt elmélkedhetünk megmaradásunk legfontosabb letéteményeséről: az anyanyelvünkről.

Tisztelettel üdvözli: dr. H. Kóródy Alice

Hozzászólt Bálint Mária November 21, 2012, 4:05pm: Tér van a szívében; nem tudja kitölteni a szívében a teret; tér keletkezett a szívében - fordítgatta vagy 10 esetben egy tévés előadás alkalmával a tolmács, mit sem tudva arról, hogy ŰRt szoktunk mondani. A fejünk meg ÜRES, ha éppen túl fáradtak vagyunk szellemi teljesítésre.

Ezért tartom rossz döntésnek, hogy nincs kötelező háziolvasmány, arra hivatkozva, hogy a tanulók úgyse olvassák el, rossz jegyekkel se lehet rávenni őket. Ebben a szülők is hibásak. De még mennyire! Hiába van képlékeny, mindent kifejezni tudó anyanyelvünk, ha nem tudjuk használni, olyanná válik általunk, mint a kerék nélküli szekér, vagy a patkolatlan ló. Ehhez jön még a sok beszédtechnikai hiba, amiről Sándor beszél.

Az EU oktatásért felelős részleg vezetője világított rá egyszer nekünk (ifjúsági küldöttséggel voltunk ott), hogy a legfontosabb az anyanyelv kiváló ismerete. Anélkül bármilyen ügyet akarnak keresztülvinni a küldöttek, nem mennek semmire. A kitűnő tolmácsoknak kötelességük pontosan fordítani, de ha a beszélő minduntalan vét a nyelvhelyesség ellen, nem az sül ki belőle, amit mondani akar. Elképzelhetjük mit tesz az ügy ellen az, aki nem ismeri helyesen a magyar tagadást. Pont az ellenkezőjét érheti el annak, mint amit akar. Egyszer a fülemmel hallottam felelős embertől: nem megengedhetetlen. Tehát megengedhető. Pedig éppen a megengedhetőséget akarta tagadni. Rövidebben: tilos. Talán ezt a szigorúbb kifejezést akarta enyhíteni a nem megengedhető kifejezéssel. Olvasni, olvasni, olvasni! Olyanoktól, akik még tudtak ízes, fordulatos, helyes magyar nyelven írni. Ady mondja egyik publicisztikai írásában: Magyarul ketten tudtunk, Móricz Zsigmond, meg én. De ő nem mert.

Hozzászólt Velicsek Szaniszló Gusztáv November 21, 2012, 3:58pm: Második anyanyelvem a magyar és nagyon jó tanáraim voltak, akik megtanítottak arra, hogy kerüljem a germanizmusokat. Nemcsak politikusaink, sajnos olyanok is csúf magyarsággal beszélnek, akiknek a hivatásához tartozik. Szerintem, beszédtechnikát már az elemi iskolában kellene gyakorolni.

Hozzászólt Szőcs Árpád November 21, 2012, 3:47pm: A technika ördöge,elvitte a hozzászólásomat.Legalább annyit írtak,hogy sajnáljuk.

Én is sajnálom,remélem rá tudom venni magamat,hogy mégegyszer leírjam.Mindenesetre gratulálok a cikkhez,emlékezéshez.

A záró mondatom ez volt:"Nyelvében él a nemzet"??

Üdvözlettel:

Szőcs Attila

Hozzászólt Barta László November 21, 2012, 3:33pm: Tisztelt Ozsváth Sándor!

Nagyon örvendek a megjelent írásának és nagyon is egyetértek minden sorával.Talán egy jó figyelmeztetés sokaknak,egy olyan nemes ügy érdekében mint a drága,édes anyanyelvünk.Nem lehet elégszer hangsúlyozni mennyire fontos ez a téma.Sajnos nap mint nap találkozunk a helytelen beszéddel,a hangsúlytalan,modoros,orrhangú és szinte bántó magyarsággal megszólaló médiaszereplőkkel,riporterekkel,politikusokkal a kereskedelmi tévékben,rádióműsorokban és sajnos néha a közszolgálati csatornákon is. Tisztelet a kivételnek! Ilyenkor feltevődik a kérdés,hogyan engedhetnek mikrofon közelbe ilyen egyéneket és egyáltalán hogyan merészelnek így kiállni, ország-világ elé állni hibásan beszélő emberek,akik valójában jó példával kellene "megszólaljanak" és példát mutassanak?!

    Úgy vélem,nagyon jó volna minél több helyre elküldeni ,-tévékhez,rádióadókhoz,sőt iskolákhoz,magyartanárokhoz- a fenti figyelmeztető írást.Kíváncsi volnék a véleményükre...

    Tisztelt Ozsváth Sándor!Csak gratulálni tudok írásához és nagy szimpátiával követem ez irányú további írásait.Üdvözlettel Barta László.

    Egy másik lényeges kérdés,vajon mit tesz és hogyan próbál hatni ezen ügyben a tisztelt Magyar Tudományos Akadémia?

Hozzászólt Stenczer Enikő November 21, 2012, 3:18pm: Engedtessék meg nekem, hogy ekképp válaszoljak e SAJNÁLATOS TÉNY-re:

http://www.poet.hu/vers/88465

Görbe tükör, az udvarlási szokások elsilányosodásáról, és a szép magyar beszéd torzulásáról. .