Erdélyi magyarok a világban
"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!"
Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!
Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.
Egy mázsa cukor
A vasúti csomópontnak, ahol úrfikorában atyánkfia tanított, legalább száz éve a resti volt egyik legfontosabb közintézménye. Még a Monarchia idejében vívta ki magának ezt az előkelő státuszt. Mivel Pest után először itt álltak meg a gyorsvonatok szenet, fát meg vizet vételezni, az úri utazóközönség addig ráért falatozni valamit, vagy legurítani egy-két korsó sört. A csatlakozásra várók meg akár egy órácskát is eltölthettek a damasztabroszos, virágcsokros asztaloknál. A második nagy háború után egy darabig még tartotta magát e műintézmény, aztán Utasellátó névre átkeresztelve egy nagyüzem része lett, s elkezdett jellegtelenedni: a berendezés szocreálosra váltott, a pincérek is alámentek az egykor volt szakmai követelményeknek, aztán stabilizálódott a helyzete, s végül beállt a III. osztályú étteremszintre. Atyánkfia már ezen állapotában kötött közelebbi ismeretséget vele. A kockás abroszok tegnapi egytálételek meg nagyfröccsök lenyomatát őrizték, s álmosító délutánokon légyzümmögésen kívül nem sok zaj zavarta a várakozót. Esti műszakváltás után aztán ismét pezsegni kezdett az élet. Ráérős vasutasok ultiztak vagy söröztek még egy órácskát, némelyek egészen záróráig kitartottak, az elitklub meg fájrontkor felszállt az éppen befutó Balt-Orientre, s verték tovább a blattot a Nyugatiig. Rövid pesti szundizás meg egy üdítő hajnali fogmosás (feles a büfében) után az ellen-Orienttel már jöttek is vissza, s mire megérkeztek támaszpontjukra, a resti már újra üzemelt. Folytatták hát, ahol abbahagyták. Atyánkfia egy-egy késő esti színház után többször is velük jött haza székesfővárosunkból.
Az ilyen tour-retour nemcsak kártyacsatákból állt ám! Komoly üzletek köttettek, pl. hízónak való cserélt gazdát májusi morzsolt kukoricával, vagy vaskerítést ígért valaki hároméves kertbérletért, de gazdára talált bicikli, Berva moped meg horgászfelszerelés is, mégpedig látatlanba, hiszen bizalmi körben zajlottak ezen aktusok. Ha nagyritkán idegent fogadtak be maguk közé, annak bizony meg kellett fizetnie a tanulópénzt! Történt, hogy az egyik hazaúton valamelyik kibic felemlítette, hogy kristálycukorra volna szüksége, mégpedig nagyobb tételben. Méhészkedik, van pár kaptárja, s téli etetéshez kellene, de a boltban legfeljebb öt kilót adnak, azzal meg nem megy semmire. Egy kontra-rekontra közben valamelyik törzsgárdatag megjegyezte, hogy neki van éppen egy mázsa eladnivaló, de ilyen tételben nem kell senkinek, méresgetni meg nem akarja, hát szívesen átadja, ha kell. Szóra szó, majd tenyérbecsapás, s az alku megköttetett. A vevő még örült is a 10 %-os engedménynek, s ahogy az ilyenkor szokás, szó nélkül leszurkolta az előleget. Tanúkkal hitelesített szabályszerű írást kapott, melynek „felmutatója 1, azaz egy mázsa cukor étvételére jogosult itt és itt (utca és házszám megjelölve), a hátralévő összeg megfizetését követően”. A feleségem intézi majd az átadás-átvételt, zárta le a tárgyalást az eladó, s áttolva meggyfaszipkáját a másik szájszögletbe egy passzal folytatta a megkezdett partit. E cetlivel a kezében, sugárzó arccal kopogtatott be vevőnk a megadott házhoz. A nyugtát átfutó hölgy azonban iszonyú haragra gerjedt az olvasottakon, felkapta az éppen keze ügyében lévő seprűt, s azzal verte ki udvarából a rémült kuncsaftot. Sokadszori csitítgatásra, kérdezősködésre derült ki csak, hogy Czukor Margit a hölgy becsületes neve, s férjura, bosszantására, már második alkalommal adja el a kicsit túlsúlyos asszonyt egy ártatlan vevőnek.
Az utcasarkon leskelődő kompánia persze hasát fogta a röhögéstől, majd némi duzzogás után, engesztelő körre hívták vissza barátunkat a restibe. Hogy aztán hány kör is lett belőle valójában, arra később már maga a sértett sem emlékezett. Vigasztalásképp újdonsült cimborái úgy berúgatták, mint azt a bizonyos albán szamarat.
(Megjelent a Szókimondó folyóirat 2014. augusztus havi számában)
Szólj hozzá !
-
Hozzászólt Ozsváth Sándor Szeptember 3, 2014, 8:22pm
-
Debrecenben már sajnos nincs. Egy büfének nevezett félig kocsma szolgálja az utazóközönség ilyetén igényeit. Azt viszont örömmel fogadtam, hogy néhány járaton ismét étkezőkocsit üzemeltetnek - igaz, csak a nyári szezonban, mint hallom.
-
Hozzászólt Nagy Magdolna Szeptember 3, 2014, 7:17pm
-
Mielőtt nagy restirajongónak hinnétek, csak a váróban ültem munkaidőben egy műtétre váró "gyerekemmel"... :)
A jó példa legyen ragadós, a vasút "feltámadás" ügyében!
-
Hozzászólt Bálint Mária Szeptember 3, 2014, 6:23pm
-
Ajjjaj! Magdi, ha nem lett volna, nem forgolódhattál volna ott? Igaz, én is láttam "őrzőket" ott, ki is akartak küldeni, de nem mentem ám. Kissé sérelmeztem, hogy a magyar ember adójából renovált művészi értéket ő még szemmel sem élvezheti. Erre megfenyegettek, hogy figyelni fognak. Mondtam, csak bátran, hátha akkor ő is azt fogja látni ott, amit én. Mondja már meg, mi van a mennyezeti freskó bal szélén? S képzeljétek, nem az volt a dolga, hogy ő ezt tudja.
Talán feltámad nálunk is a vasút. Egyre több luxusvonatot indítanak másütt. Talán azért is, mert az autópályákról nem sokat látni. Azt szolgálja, hogy egyik várostól a másikig gyorsan odaérjen az ember, s ott pénzt költsön.
-
-
Győrben érettségizett egy nevelt gyermekünk, a ballagási ebédet a pályaudvari vendéglőben fogyasztottuk el. Igaz, zuhogott az eső egész nap, nem sok választásunk volt. (Azért volt ott egy kis pályaudvari buké ... Az étel viszont ehető volt.)
Mária, a Keleti pu.-on elfogadható várót találtam a tavasszal, nagy örömömre. Mikor beléptem, kérték a nemzetközi menetjegyemet... (Dublinból érkeztem repülővel és volt egy órám a Sz-helyi IC-ig)
Sándor, a Sz-helyi resti még tartja a színvonalat, lehet hogy nem sokáig... Rendőrök voltak tegnap is a környékén, vigyázzák!
-
-
Gyermekkoromban még a kisvárosi állomások restijei is elegánsak voltak! Az ötvenes évek végén és a hatvanas évek elején sokat utaztunk szüleimmel, s gyakran megfordultunk például a mátészalkaiban (damasztabrosz az asztalon, élővirág a vázában). A debrecenit pedig kifejezetten kedvelték még a belvárosiak is, kijárt a jónép vacsorázni, vasárnap meg - családostul - ebédelni. Udvarias, csokornyakkendős pincérek szolgáltak fel, s kitűnő volt a konyha is...
-
Hozzászólt Boros Magdolna Szeptember 3, 2014, 10:38am
-
Nem lehetett ez a Czukor túl édes, ha már többször is próbálkoztak megszabadulni tőle! :)
-
-
Talán a budapesti Keleti pu-i őrizte meg a "méltóságát". Kár, hogy a környezete már nem annyira. Van egy pazar, grandiózus "elő tér", egy kellemes váróterem (csak nem pihentető), aztán a többi meg osztályon aluli.
-
-
Kedves Magdi! Ismerem a szombathelyi restit (is), de ez a resti már nem az a resti :-)!
-
-
Van ebben rossz is jó is. Nem hintó jött érte. Ízetlen vicc, de legalább nem kellett beülni a hintóba az ura váltójának ellenében.
-
-
Szombathelyen is van "élet" a vasútállomási resti körül. A nyáron egy alkalommal a váróban lettem figyelmes a forgalomra, és úgy elkönyveltem magamban, hát persze a munkában elfáradt férfiak a vonat indulása előtt (hazafele) szívesen térülnek-fordulnak egyet itt baráti társaságban...
Üdvözöljük az
Erdélyi magyarok a világban közösségében!
© 2024 Created by erdelyimagyarok.com.
Működteti:
A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.
Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz