Időtlen időkkel ezelőtt elérkezett a világmindenségnek megteremtődésének korszaka, amely a teremtés végtelenségében évezredeket, évszázadokat jelentett s nem öt napot!
Akkor még nem volt sejthető az űrben lassan összeálló lebegő gáz s gőztömeg milyen világot is fog létrehozni.
Hát igen, még jó volt a tudatlanság, mert még megmaradt a remény, hogy egy egészen rendkívüli és értékes világ alakulhat ki.
De amint ma már tudjuk, nem így lett!
---"---
Ezernyi kérdés marad mindig megválaszolatlanul, de engem csak egy, egyetlen egy érdekel:
Meddig mehet el az emberi kapzsiság?
Hihetetlen mire képesek egyes egyedek-nem szeretném használni rájuk az, emberi szót-, hogy a hatalmi vágyukat kielégítsék.
---"---
Történetem szólhatna bárkiről s bármikor, időben, s térben.

Már nem is tudom, szerencsés volt vagy nem, hogy rettentően tűzött a nap, talán igen, mert a felvert szúnyogok azonnal elültek. Támadni, vért szívni nekik sem volt kedvük a vasat olvasztó kánikulában.
Körösnek jobb partján, ott ahol a kedvenc szomorúfűzfám állt, ők is hűvös helyet kerestek a part menti szortyogó sás között.

Ott ültem, gondolatimba merülve, mély ráncokkal barázdált homlokomról kövér izzadságcseppek lavinaként gördültek végig borostás arcomon, szememet savként marta a vele összekeveredett könnyem, de nem érdekelt. A természet és a sás susogása oltalmat nyújtott a világ elöl.

Furcsa volt látnom a nádas mögött a Sebes Körös vizének mozdulatlanságba dermedt pihegését, amikor e vízfolyam méregzöld, fodrozódó hullámai házakat, hidakat is elsodort.
Most sima volt, olyan fényes és egyenes, mint télen, amikor a fagy uralta a felszínét. Hunyorogva néztem a felhőket, mintha odaragasztották volna, meg sem mozdultak. Mozdulatlanságuk félelmetes volt, olyan érzés telepedett rám - már nyomasztóan hatott - mintha megállt volna az idő.
De nem történt egyéb, bennem vált minden mozdulatlanná. Nem éreztem testem dermedtségét, lassan végtagjaimon felkúszó hideg zsibbadást.
Pedig körülöttem a világ nem volt egyéb egy fortyogó üstnél, amit a Természet kemencéje felforral.
Figyeltem a nádszálakat úgy álltak ott egymás mellett, mint zöld ruhás katonák.
Éreztem ajkamon, ahogyan a bőr összehúzódik, és lassan kirepedezik, és a hajszál vékony repedésekből cérnavékony vérpatakocskák indulnak el ezer irányba.

Egy hang ébresztett fel dermedtségemből.
- No, mozdulnod kellene, nem ülhetsz itt örökké.
- Az ám!- bólogattam, de ajkamról egy hang sem szállt el.
- Látod - szólt az ismeretlen hang - nézd a hattyúkat! Jól megy dolguk, szárnyikkal csapkodnak, hűtik testüket.
Remegő kézzel a földig érő fűzfa ágaiba próbáltam megkapaszkodni, kevés sikerrel. Visszaestem, mint egy kiszáradt fatuskó.
---"---
Az erő, ami az ősanyagban izzott, nem volt velem. Sötétség. Zuhanás, véget nem érő egymás után pörgő képek, hová tartok?
A Természet megmagyarázhatatlan körforgása magával ragadt. Forgás. Ragyogás. Milliárd égi test száguldott körülöttem a Teremtőtől kiszabott pályáján.
A megszámlálhatatlan égitest között, a hozzá mérten óriások mellett alig észrevehető kicsiny Kék gömb lebegett és futott szédületes gyorsasággal, a többivel.
---"---
Éles füttyszó, tépte szét dobhártyámat. Érdekes, az agyam kiadta a parancsot: Pattanj!
De a bennem lévő több milliónyi idegvégződések egyszerűen nem továbbították a parancsot az elcsigázott izomrendszeremhez.
Nem tudom menyi idő telt el mire végre - legalább is egy töredéke- eljutott a parancsnak a szemhéjam izmaihoz.

"Ha fejem lehajtom
s szemem becsukom,"

Mi ez? Egy vers kezdete! Mi történik velem?

"aggódva rád gondolok
nem látlak, sírni fogok."

Még mindig nem tudok megmozdulni, de ez a vers kezd idegesítővé válni. Érzem ezek az én gondolataim, de most, hogy jönnek ide?
Újra az éles fütty, de most mintha távolabbról hallanám és helyette a még működő érzékszerveim egy furcsa édes-mentolos illatot továbbítanak a már így is elcsigázott idegrendszerem felé.
- Gyertek, már segítsetek! - hallom, de nem tudom megítélni, férfi, avagy női hang...
- Szerintem - válaszol egy másik nemtelen hang - Nem kellene mozgatni inkább, telefonáljunk.
Igen, most határozottan kellemesebb, mintha jégtengerben feküdnék. Erős hideg szél fúj. Jól esik a hideg.
---"---
A levegőmozgás által előidézett párolgás miatt az a kis gáz és gőztömeg egyre jobban kihűlt és egyre növekvő, megszilárduló hártyaréteg, kéreg kezdi körbevenni. Évezredek teltek el és lassan az egész megszilárdult s hegyek, kimagasodások, völgyek kezdtek létrejönni rajta. Tengerek, óceánok kezdtek kialakulni az állandó esőzések miatt, betöltve a kiszáradt nagyobb "gödröket".
---"---
Nehezen, de végre kinyitottam a szemem, de mi ez, nem látok semmit, mindenem fáj, egy dal s milyen fehér!
- Jobban kellene iparkodnod, ne hidd, hogy mindent elvégzek helyetted. Ember! - ez nem az előbbi hangok közül volt.
Igen őt ismerem, mióta élek mindig hallom, de most nem volt kedves, megnyugtató.

"Egyedül vagy, fogd a kezem.
Tudom, úgy érzed, nem kellek,"

Megint ez a vers…