Mozgalmas időt töltöttek Costas és társai Loránd vajda bajomi birtokán. Mátyus Salamon, a várkapitány lett állandó kísérőjük. Costas is jó barátságba került vele. Lelkesen tanulta tőle az erdélyi, székely harcmodort. De még lelkesebben forgolódott a kapitány fekete szemű hajadon leánya, Margita körül. Kedvéért megtanult magyarul. Nem volt hiábavaló az erőfeszítés, mert következő farsangon lakodalmat ültek. Úgy tűnt, letelepedik, és apósa, Salamon kapitány mellett a vár hadnagyaként éli tovább életét.

Simon lovag nem kért ebből a vári életből, nem vállalt semmi tisztséget, és hű szolgájával készült tovább állni, hogy meg se álljon a Szentföldig. Costasnak nagy gondot okozott ezzel – nem tudta mit tegyen, menjen vele tovább újabb kalandok felé, vagy állapodjon meg újonnan szerzett rokonai körében.

- Gondold meg jól, Costas! Jöhetsz velem társul, de gondold meg! Hamarosan megszületik a fiad, az ifjabb Konstantin Costas, a jövő reménye. Apósod, Salamon kapitány mellett biztos élet vár rátok.

- Nem tudom, mit tegyek, Simon lovag!

Váratlan fordulat segített dönteni.

Kereskedők érkeztek a vajda udvarába. Vajda uram befogadta őket arra az időre, amíg megpihennek további útjuk előtt. Engedélyt kértek a vajda földjén való áthaladásra. Kaptak is – jó pénzért.

- A hegyeken keresztül sűrű erdőn és magas hágón át vezet az út – fordult Salamon kapitányhoz a kalmárok vezetője. – Zsiványokról is beszélnek. Igaz a szóbeszéd?

- Igaz, igaz! Miért ne lenne igaz! Fegyveres kísérlet nélkül Istenkisértés megpróbálni az átkelést. Fogadjatok fegyveres kísérőket magatok mellé! Erős kíséretet!

- Hogy és honnan szerezzek erős, megbízható kíséretet?

- Fogadjatok zsoldosokat.

- Arra minden hasznunk, minden pénzünk rámegy!

- Akkor, kerüljétek ki a hegyeket!

- Miről beszélsz? Csúfolódsz velem?

- Szó sincs róla. Van más út is eljutni a tengerhez, ahova igyekeztek, csak hosszabb.

- Mondd, ez merre esik?

Salamon kapitány eleget tett a kérésnek, és elmagyarázta, hogy merre tartsanak.

- Délnek vegyétek az irány, ne napkelet felé, ahogy eddig gondoltátok. Elkerülhetitek a hegyen való átkelést, csak tartsatok, az Olt folyó mentén mindig délnek. Jól járható a folyóvölgy. A szoros is használható! Őrtornyok, s katonák vigyázzák az úton levők biztonságát.

A kapitány elmagyarázta az utat egészen a Dunáig. Ott bérelhetnek hajót a tengerig, a parti kereskedővárosig, úti céljukig. Az út hosszú, tapasztalt vezetőre van szükség, aki kiismeri magát a különféle népek között, aki ismeri az utat. Maga Salamon kapitány ajánlkozott kísérőnek, mondván, ő jól ismeri a vidéket és az arra lakó népeket.

- Én is csatlakozom! – jelentette ki Simon lovag.

A vége az lett, hogy Costas is felcsapott kísérőnek, és még ifjú arája is!

Nem volt véletlen ez a gyors csatlakozás a kereskedőkhöz. Ugyanis nyugtalan idők jártak, amit még tetézett a vajda kapzsisága és erőszakossága. Addig fajult az ellentét a szomszédos birtokokkal, hogy a király haddal ment rá Loránd vajdára.

A vesztes csata után Salamon kapitány családjával, néhány hű emberével és a lovagokkal elhagyta Erdélyt. A kereskedők megszokott útját követték, és csatlakoztak a kereskedő karavánhoz, felajánlva fegyvereiket a védelmükre. El is fogadták, mert bár a Barcaságban megtelepedett Teuton lovagok ellátták a szorosok védelmét, mégis veszélyes volt a hegyeken való utazás - gyakran lecsaptak az utazókra mindenféle hegyi martalócok. Ezért is kerültek déli irányba egészen a Dunáig, Nikopol városáig.

Nikopol a Duna jobb partján terült el, de a bal parton is, az Olt beömlésénél, a szögletben egy falunyi terület, s egy kikötő a városhoz tartozott, bolgár fennhatóság alatt. Itt szedték be a vámot az áthaladó hajóktól.

Innen hajón tették meg a további utat, miután lovaikat jó áron eladták. Egy hónap alatt megérkeztek Licostomo genovai kereskedőtelepre, mely akkor már kiérdemelte a város nevet[1].

Licostomo - Farkastorok

A tenger felől közeledő hajós úgy érzi, mintha egy óriási farkas torka akarná elnyelni.

Lassan hömpölyög a töméntelen víz a sűrűn benőtt partok között. A nád olyan sűrű, hogy ember nem mehet közzé, még a halászok ladikja sem fér be a rengeteg nádszál tömegébe. Ha valaki mégis befurakodik a sűrűbe, nem talál ott mást, mint rikoltozó, szárnyaikkal verdeső madarakat. Ha pedig a víz alatti világot nézegetné, ott nagy halakat láthatott, amint a nád tövén az algát legelik. A halászok hálóval vagy szigonnyal fogják ki a nagy kövér potykákat.

A nád suhogása minden hangot elnyom a víz felett, a hajósok is elcsendesedve figyelnek jobbra-balra. A látóhatárt sűrű, fekete felleg zárja, a napsugár is alig hatol át rajta, csupán a széleit hinti be ezüst permettel. A hajós baljós remegéssel lesi a távolt, s figyel jobbra-balra.  A nagy folyam kanyarodik délnek, s a kanyaron túl feltűnik a város az utazók ámuló szemei előtt.

Nem nagy a város, de élénk hajósnép és kereskedők nyüzsögnek az utcáin. A kikötőben ezerféle vízi jármű, a parton terebélyes raktárépületek, kissé távolabb a folyótól emeletes, erkélyes házak sorakoztak, mint akármelyik olasz városban. Pedig Itália messze esik innen.

A város vezetését az arkhónra[2] bízták, akit egy írnok-jegyző segített. A csellengő hordák ellen a szárazföld felé vízzel telt árok és földsánc védte valamennyire a várost, a kikötőt pedig néhány hadigálya. Igaz, a szárazföld felől nem fenyegetett semmiféle veszély, hiszen nem is igazán szárazföld a város mögötti terület, hanem végtelen ingovány. Nomád lovasok számára járhatatlan. nem is élnek ott mások, mint pákászok-halászok. Tőlük nem volt mit tartaniuk. A tenger felől ellenben felhatolhattak kalózhajók. Különösen a szeldzsuk[3] gályák veszélyeztették a partmenti telepeket, kisebb városokat.

-.-

[1] Möngke Temür engedélyezte a genovaiaknak, hogy korábbi kis kereskedőállomásukat nagymértékben kibővítsék, uralva ezzel az Európába menő rabszolga-, kaviár-, gabona- és halkereskedelmet.   

[2] arkhón - a legfőbb állami tisztviselő neve az ókori városállamban

[3] A szeldzsukok leszármazottjai a mai nyugati törökök (Törökország, Azerbajdzsán, Türkmenisztán).