Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Legenda helyett


        Pattogó tűz melengető közelségében mesélgették, hogy létezik egy tó a Mezőségen. Ez a tó az Isten tava. Hogy miért éppen Istentó a neve?

– Azért, mert az Istené. – mondta nagyanyó hihetetlen meggyőződéssel.

– Hiszen az egész világ az övé… - szólalt meg nagyapó is valahol a szobácska rejtett félhomályában.

– Igen, igen, de ez különösen az Istené, mert utólag csinálta!

– Mesélje el, nagyanyó! – esdekelt a kis dédunoka.

– Jaj, lelkem, az nem neked való!

– Hallod, asszony, ne mind sírtasd azt a leánykát, mondd el neki! – próbált nagyapó a leányka kedvében járni.

        És csodák-csodája, apó szava megoldotta anyó nyelvét. Még kinyílt a kemence rácsos ajtaja, hogy táplálékot adjanak a szikraszemű melegnek, aztán mesélni kezdett anyó. Mellette a kislány beleolvadt a múlt csodálatába.

        Valamikor régen nagyon rossz emberek éltek errefelé, nem szerették egymást. Ezért az Úristen nagyon megharagudott rájuk. Sújtotta őket szárazsággal, esővel, hideg téllel, de nem javultak az emberek. Ezért az Isten eldöntötte, hogy még mutat egy jelet, ha arra sem térnek meg, akkor elpusztítja őket!

        Amikor a legnagyobb viszály dúlt az emberek között, egyszerre csak nagy sustorgás támadt az égből. Vihar támadt, és egy nagy feketeség jött a felhők közül. Olyan gyorsan érkezett, hogy látni sem lehetett, mi az. Az emberek lába alatt kirázta a hideg a födet, remegett, akár a halálraítélt. A gerendákra akasztott lámpások ijedtükben leejtették hosszú üvegsüvegeiket, a kredencben haláltáncot jártak a tányérok. Nagyot bömbölt az a nagy fekete valami, olyan nagyot, hogy fölborzolódtak a házak szalmafedelei. Az emberek tenyerükbe temették az arcukat, az állatok fejvesztve menekültek összevissza. Aztán az a nagy fekete valami úgy leütötte a domb tetejét, mintha csak kenyérmorzsát söpörnénk le az asztalról. Akkora fészket fúrt magának, hogy egy egész falu elfért volna benne! És azóta se szállt ki az odújából. Ott van, minket figyel, hogy viszálykodunk-e még egymással. Biztos, előjönne, ha nem férnénk össze. De akkor már fölégetné a fél világot! Ezért kell nekünk jóknak lennünk!

        Hosszú-hosszú idő telt el azóta, már nem élnek azok a dédunokák sem, akiknek az ükapja látta a nagy csodát. Lassan az emberek megbarátkoztak az Isten közelségével. Fölmerészkedtek a megnyomorodott dombra. A nagy fekete valaminek a helyén egy csodálatos tó göndörítette hullámfonatait. Pontosan olyan alakja van, mint egy könnycseppnek – az Isten könnye az emberi rosszaság miatt.           Úgy mondják a régiek, hogy valahányszor rosszat tesz valaki, megduzzad a tó vize, a könnycsepp nagyobb lesz – bánkódik az Úristen az elkövetett vétkekért.

        De próbára is teszi ám ez a tó a környék embereit! Megkísérti őket a parancsolat megszegésével, s ha vétenek valamit ellene, bizony keserű vége lesz annak. Hányszor történt már olyan, hogy fiatal legények vagy házasemberek esténként lányok csábító énekét hallották a tó mellett fölzengeni, s amikor odamentek megnézni a csodát, a hang belopózott a nádasba. Édes ígéretekkel csalták maguk után a férfiakat beljebb, egyre beljebb a mocsárba. Akik nem voltak hűségesek hitvesükhöz és követték a hangot, bizony mind odavesztek. Mert minden lépés után nehezebb volt ellenállni a csábításnak.

        Aztán ennek a tónak nincsen feneke, még soha senki nem tudta megmérni. És ha rosszak az emberek, a vize olyanná válik, mint a tinta. És haragosan kavarog, olyan gyorsan, hogy beleszédül az ember. Ilyenkor a vízben vastag hínár tekeredik, s ha valaki beléesne, máris lerántaná a mélybe. Mondják, hogy egyszer az öreg Szánduj bá’t két ökrével ekéstől magával rántotta az örvény, mert káromkodott a vénember, hogy nem itták az ökrök a tó haragos vizét.

– Jaj, milyen szépen aluszik a kis csöppség! – rebegte anyó apónak, mikor a történet végére ért, és csendesen betakarta a kislányt.

 

Megtekintések: 367

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Csikós Klára Január 15, 2015, 4:21pm

Szívesen olvasom ezeket az írásokat, ez is nagyon tetszett.Bárcsak sok ilyen mesélő anyóka lenne!

Hozzászólt Dr. Bige Szabolcs Csaba Január 15, 2015, 4:16pm

Szép és tanulságos mese. Sok ilyen tó kellene, hogy sikerüljön száműzni az emberi gonoszságot!

Hozzászólt Gálffy Mária Január 15, 2015, 3:09pm

Mivel tulajdonképpen én is Mezőségi vagyok,szeretném tudni,hogy melyik tóról van szó,Szék-i esetleg a Cege-i??

Különben nagyon tetszett a legenda és szívesen olvasnék máskor is,írjál még.

Hozzászólt Baksai József Coci Január 15, 2015, 2:56pm

Nagyon tetszett!!!

Hozzászólt Ambrus Ákos Stefan Január 15, 2015, 2:50pm

Kedves Mihály!                                                                                                                                                           Melyik tóról szól a legenda?A kis csöppség a kedves mesélés melyik részénél aludt el,(tovább tudja valamikór adni

ezt a szép legendát?)Szivesen ólvasnék hasonlóakat,mert pótólni szeretném azt,amiben nem lehetett részem!Kösz!

Mv.hely.2015.jan.15.                                                  Tisztelettel Ambrus Ákos.

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2022   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek