Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Csak ült az ócska kanapén. Megkopott, a szögletes virágminta kisárgult. A díszpárna hímzése is felfejtődött egy darabon.  A törtfehér kelme alatta sárgássá öregedett. Mint minden a házban.

 

Hátradőlt, a támla fájdalmasan nyikordult. Nézte a girbegurba falakat, a csillárt, amely elhullajtott már néhány díszbogyót. A függönyt az ablakon, a pöttyöket helyenként lyukak váltották fel, néha a mintával egyezőn, máshol bántón szimmetriamentesen. Az réz ablakkilincs sem csillog már, kizöldült apró foltokban. A cserép üresen, pókhálósan ásít, egykori lakójának karcsú kis teste zörgőn nyúlik végig a cserép szélén.

 

Nézte a lámpát. A vaskos törzset, a légypöttyös kábelt. Azt az öreg, szépiaszínű lámpaburát, a néhol hiányzó laskákat az alján. S hirtelen ezer kép, ezer emlék rohanta meg. Tűzszagú esték, árnyas sarkok, a család, a testvérei, a nyüzsgésük, a viháncolás, Anya, amint próbál szigorú lenni, Apa, amint dühösen a favágásba menekül a rendetlenkedés elől, ne kelljen fegyelmezni. S a mozdulat, amint Petykóval verekednek vihogva, s leröpül a lámpa. Furcsa, hogy megvan még ez az öreg darab. Hiszen Petykó is komoly apa, sőt, maholnap már nagyapa.

 

Szórakozottan simított végig a haján, a dús hajkoronába bizony ősz szálak vegyültek. Hirtelen nem tudta, mit tegyen. Bizony menni kell. Továbblépni. Egy szakasz lezárult. Egy mérföldkő, amelyet lehet megölelni, szidni, de van, jelez. Elmentek a ház lakói, végérvényesen. Az öreg kezek megpihentek, a vén csizma is megtört. Feketén gyászolt a szoba sarkán. Nincs tovább.

 

Hát felállt. Nem tehetett mást. Elindult. Léptei bizonytalanul kongtak az elárvult szobában. Ahogy elhaladt az öreg karosszék mellett, imbolygó lába beleakadt valamibe. Zörrenés, csattanás, fémes hang. Egy doboz. Hatszögletű, kék bádogdoboz. Pici sárga virágok futottak rajta. Anya varródoboza. Hányszor görnyedt az apró kis ingek, gatyácskák fölött esténként, a régi lámpa mellett… Foltozott, gombot varrt fel, ágyneműt szegett. S Anya ujja fémesen, félelmetesen, szaporán csillant a gyér fényben. Hogy félt, mennyire félt attól az kicsike kis fémsipkától! Talán éjjel kimászik a dobozból s megkopogtatja a fejét, hogy ejnye, Jóska, ki nyalt bele a kamrában a lekvárosbödönbe?

 

Lázasan keresni kezdett. Előbb leguggolt, zavartan turkált a színes gombok között. Az apró kis cérnahengerek morogva gurultak szerteszét. Nincs. Sehol nincs, pedig ott kellett lennie. Hát lehasalt, benézett az ágy alá, a karosszék alá. Előbb félénk tapogatás, aztán már öles söprő mozdulatokkal keresett. Nincs. Vajon hol lehet?

 

Tanácstalanul állt fel. Aztán a szeme az öreg, háromlábú székre tévedt. A sarokban támaszkodott csendben. A tetején egy régi, agyonfoltozott ing. A szíve nagyot dobbant. Egy ugrásból ott termett. Felkapta, miközben megmarkolta, mélyen az ujjába fúródott a vékony varrótű, de nem bánta, kikapta belőle. S akkor, akkor megszólalt a hang, amelyre vágyott, amely ott dobolt a fülében. Apró, kényeskedő csörrenéssel esett le a gyűszű. Gurult, gurult, aztán megállt. Ép a csizma orra előtt.

 

Jóska odarohant, felkapta és csak szorította, szorította. Az ujjából kiserkedő gömbölyű vércsöpp vörösre mázolta a szigorú kis kupakot. Életet adott neki. Mert élnie kell. Mintegy hívószóként, mozzanatként, hogy soha de soha ne feledje a hosszú téli estéket. Hogy érezze, az ujján érezze a törődést, gondoskodást. A tudatot, hogy lesz holnap. Azt a picike kis melegséget a lelkében, ha a gyerekeire gondol. Gazdagságban, szegénységben. Emberként. És persze örökéletűen, mint az az apró, vércsöppes gyűszű.

Megtekintések: 192

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Fodor Rozalia November 17, 2012, 6:22pm

Gyerekkorunkra  emlekeztettel , ezzel a kedves irasoddal.  Koszonom!!

Hozzászólt Halász Sylvia November 16, 2012, 10:02pm

De kedves!

Hozzászólt Szabó Béláné November 15, 2012, 9:04pm

Én már irtam  de még egyszer ,nagyszerü meg emlékezés.

Hozzászólt Nagy Kata November 15, 2012, 8:01pm

Köszönöm mindenkinek :)

Hozzászólt voros eva November 15, 2012, 7:21pm

  Nagyszeru!!!Remek pasztell!!Gratulalok!

Hozzászólt Biro Anna November 15, 2012, 5:22pm

Talan mindenikunknek hianyzik a gyermekkorunk, visszaemlekezunk a csaladias,meleg, baratsagos estekre!!

Hozzászólt Gal Gabriella November 15, 2012, 2:51pm

Nagyon jo

Hozzászólt Szabó Béláné November 15, 2012, 2:23pm

Nagyon meg kapó történet  a gyerek koromra emlékeztet,Köszönöm,,

Hozzászólt Kenesei Aurélia November 15, 2012, 2:03pm

...ha meggondoljuk mindannyiunknak van az életében egy " varrós doboz "...egy " gyűszű " ...még egy csepp vért is szúr a régi tű...csak észre sem vesszük... beeee jóóóó , hogy megfegyelmeztél bennünket!!!...vigyázz, vigyázz...az emlékeid Te vagy... szép írás...

Hozzászólt Nagy Kata November 15, 2012, 1:18pm

Köszönöm, Hilda:)

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2021   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek