Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

az ÚT a jutalom... (részlet készülőben lévő könyvemből)



„Az út a jutalom…”

Gondolataim a futásról és az élet dolgairól.

…Ha a futás kerül szóba arra emlékszem, hogy a Debreceni Egyetem Klinikáján elfutottam a mandula műtétem elől. Nem lehettem túl rossz már 5 évesen sem egy kilométeren, hiszen a műtőssegéd igencsak megizzadt, hogy utolérjen – mesélte az Édesanyám. Szóval így kezdődött!

…Korai randevú volt – én mindig „bajnoknak” készültem!

Mint mások – én is belevetettem magam a „munkás évekbe” és szépen gyarapodni kezdtem… no nem anyagilag, inkább súlyban! Megszülettek a fiaim, lakásépítés, diplomaszerzés… Elérve a bűvös 100 kg-s határt egyre inkább „mackósodni” kezdtem, és már bácsiztak sokan!

Később már észrevétlenül rakódtak rám a kg-ok és a söröskorsó elhelyezéséhez nem volt szükségem asztalra. Persze krónikus kialvatlanságban, állandó fáradságban volt részem, nap-mint nap.

1997-ben egy orvosi vizsgálat után mondták, hogy „csináljak már végre valamit magammal”. Nem mondták meg (csak később), hogy három évet jósoltak nekem.

1998.-ban a születésnapomon sportbaleset ért. Térdműtét, porc, szalag – a szokásos focista problémák. Ekkor már 120 kg voltam!

Műtét (ahol ráadásul megszabadítottak kevéske pénzemtől is!), mankózás, lábadozás hónapokon át. Ekkor született meg az elhatározás bennem – változtatni kell.

Három hónap alatt kerékpároztam 4000 km-t, minden este tornáztam fél órát és elkezdtem egészségesen táplálkozni.

Az eredmény drámai volt: 120 kg-ról három hónap alatt lefogytam 75 kg-ra, melynek döbbenetes hatása volt környezetemben.

Rák, leukémia, AIDS, mennyi van még hátra – ilyen s ehhez hasonló kérdéseket kaptam, s kapok még ma is!

1998.telén elkezdtem futni, futogatni - az első alkalommal (éjjel!!!) kimerészkedtem az utcára sarkvidéki szerelésben (túlélődzseki, stb.) és majd elpusztultam 1500 méter lefutása után! De kitartottam és az 1999. évi DREHER Maraton váltó első embereként 4:17-es kilométereket sikerült futnom.

1999. augusztusában futottam először életemben igazi versenyen, a NIKE félmaratonon 1:58 sikerült és a cél átlépésekor olyan érzéseim voltak – mint még soha!

Kitartottam, futottam továbbra is, de ekkor még mindenki úgy gondolta „last minut”!

Az első maratoni versenyemre teljesen egyedül készültem fel Monszpart Saci által személyre szólóan megírt edzésterv alapján. Kegyetlen meló volt…! De siker koronázta próbálkozásomat és 2000. október 01.-én 3:53:01-es idővel célba értem életem első maratonján. „Az út a jutalom…” – tartja egy régi Tibeti hegymászó mondás, mely tartalmazza mindazt – ami a futásban is a lényeg. Maratont lefutni komoly felkészülés nélkül lehetetlen. A felkészülésre fordított éveket, évszakokat, hónapokat, napokat és órákat kárpótolja az a pillanat – amikor átléped a célt. Ezt soha senki nem tapasztalhatja meg, csak azok „akik bátran szembenéznek a kihívásokkal”!

Persze a félmaratoni és a rövidebb távú versenyeket ekkor már nem számolgattam. Évente 2100-2300 km-t is futottam. Amit kitűztem célként magam elé mindig teljesítettem – soha nem adtam még fel versenyt!

2001. tavaszán már társam is akadt – egy barátom, akivel együtt készültünk – Ő az első maratonjára. Nagyon sokat – idővel kiderült – edzettem ebben az időben. Az egyik februári napsütéses délelőtt elindultam futni – de egy sürgősségi ambulanciás orvosi rendelőben ébredtem. Nem emlékeztem semmire! Majd a kivizsgálások hosszú sora következett. Nem találtak semmi problémát, de azt mondták nem OK ha éjjel 30 a pulzusom. Ennyivel nem illik élni…!? Persze volt rendőrségi kihallgatás is – „elütött egy kerékpárost”…A barátaim azzal „húztak”: „mi van már olyan erős vagy, hogy ártatlan öreg nyugdíjasokat ütsz el az úton”! Ugyanis a balesetemkor „elütöttem egy szabályosan kerekező kedélyes nyugdíjas bácsikát”.

Ezután nagyon óvatossá váltam – hiszen megértettem - meghallhattam volna s ez látszott rajtam, mondták a futótársak.

De ez sem akadályozott abban, hogy egy hónap múlva az első HUNGARORING félmaratonon induljak. A továbbiakban nagyon óvatossá váltam, mindig ittam futás előtt, ha tehetem, nem futok egyedül, és lehetőleg nem edzem 15 napon át, pihenés nélkül! Ja és „felcímkéztem” magam - egy nyakba akasztható fémlapocskával! Ebben az országban a dokik csak akkor foglalkoznak veled, ha a TAJ számod OK…egyébként…!?

A 2002-es évben 2500 km-t futottam és 1:34-es félmaratoni illetve 3:42-as maratoni időre javítottam egyéni csúcsaimat – de most már „falkában futok”. Mindig megnyugtat, hogy nemcsak én érzem magam rosszul!

2002 őszén – valamikor – egy belső indíttatást követően megírtam a végrendeletemet, s letétbe helyeztem a közjegyzőnél. Végakaratom ismerője egyedül Dr. Sárai Szilvia a nejem – Ő tud mindent, amit kell és felhatalmaztam arra, hogy meg is tegye! Semmi különös oka nem volt a végrendeletnek – csak azt éreztem, meg kell tennem! Nem akarok ezzel többé foglalkozni, szeretném csendben, nyom nélkül itt hagyni e világot – amikor eljön az idő…

2003.-ban már 3 teljes távú maratont futottam. A Bécsi és a Bükki-hegyi maratonok között két hét volt. Majd rá két hétre következett a Kékes-csúcsfutás….mondták is - „Te tényleg hülye vagy”! Az őszi KAISERS után már nekem is elég volt…

Nem tanultam a hibáimból és a 2004.-es évben is három maraton teljesítését tűztem ki célként. Pedig az előjelek nem voltak túl kedvezőek… Jelentősen lecsökkent a heti futott km száma és az intenzitásommal is akadt probléma. A tavaszi Debreceni félmaraton még 5 perc/km-ben sikerült, Nyíregyházán is futottam egy elfogadható 10 km-es versenyt - de utána jöttek a problémák. Siófokon a WINK maraton volt az első a programomban – ami totális csőd volt. 4 óra pár perc alatt értem célba és majdnem elsírtam magam olyan rossz érzés volt. Ilyet eddig, futás közben soha nem éreztem. Majd – rá két hétre – következett a Bükki Hegyi Maraton 42 km-es távja. Erre már alaposan felkészültem lelkiekben. 4 óra 34 percet teljesítettem, de semmi gondom nem volt – persze ez életem legrosszabb teljesítménye. De nem viselt meg annyira lelkileg, mint a Siófoki verseny!

Ezután „hányingerem” lett a futástól. Abba is hagytam, egy teljes hónapig semmit sem futottam, nem is hiányzott!

Majd újra kezdtem, de most már óvatosan, kicsit tervszerűbben. Augusztus közepén csináltam egy 10 km-es tesztfutást – ami 54:46-ra sikerült. Ez a teljesítmény eleve már meghatározza a további lehetőségeimet. Még nyaralás közben is futottam a Balatonnál. Újra elértem a 45-55 km/hét korábbi teljesítményszintemet. Amikor e sorokat írom, már túl vagyok a PLUS maratonra felkészülés zömén egy 24,5, egy 28 és egy 33 km-es hosszú futáson is. Pár nap múlva futok a NIKE ½ maratonon, majd következik még egy 30-32 km-es hosszú futás. Szeretnék a Szlovákiai Rozsnyón is futni – egy laza – hegyi félmaratont. Majd következik az év utolsó próbája a PLUS maraton 42195 métere. Bízom a sikerben – abban, hogy teljesítem a maratont! Ez most a legfontosabb célom!

Szóval abszolút újrakezdő lettem. De ez nem baj. Az ősszel és télen céltudatosabban és lazábban fogom venni a dolgokat. Hogy ezek, hogyan illenek össze? Nem fogok többet futni hetente 3-4 alkalomnál, nem nézem a stoppert és a futott távokat. Egy alkalommal viszont gyorsító edzéseket fogok csinálni – ugyanis ez a negatív pontom. Rendkívül utálok a 400 méteres salakos pályán körözni… Néhány versenyt vállalok csak 2005.-ben, törekedve az újdonságokra és ősszel egyetlen versenyt – a PLUS maratont Budapesten!

Ma már lényegesen más szemmel nézem a dolgokat. A saját bőrömön próbáltam ki mindent, de sokat tanultam! Abban biztos vagyok, hogy szeretnék aktívan futni (meg bringázni, meg kosarazni, meg túrázni) addig, amíg megtehetem. A futás, a futóversenyek megajándékoztak egy más világgal. Találkoztam egy csomó egyáltalán nem hétköznapi emberrel – akik bátran szembenéznek a kihívásokkal és teljesítik is azokat. A futó események hihetetlen hangulatúak, csodásak, jókedv, derű s rengeteg „őrült (cseppet sem hétköznapi) ember” van együtt! Akikből árad az életkedv és egy picike „deviancia” – olvasatomban nem átlagosság! A bajnokok mind-mind ilyenek…! Addig nem szeretném e világot itt hagyni – míg egy nagy „iron mant” meg nem csinálok! Talán az 50. szülinapomra meglepem vele magam!

Mindig elkísér a családom is – ha tehetik – egy-egy futóversenyre. A Bükki-hegyi maraton lefutása után Annuska – a nevelt leányom – nehezen értette meg, hogy nem ülhet a nyakamba hegymászás közben…?!

Nehéz napom volt (sok ilyen napom van…) és utána rosszul aludtam (egy nehéz nap éjszakája…), felriadtam. Esett az eső, hideg volt. De valami, belül azt súgta - menj el futni. Így is tettem. Futócipő, dzseki, néhány görcsös mozdulat - aztán gyerünk. Az első egy-két kilométer még „kemény volt” – de aztán szárnyalni kezdtem. Elhagytam a gondjaimat, problémáimat, lassan a fénylő falevelekre, a kora reggeli friss levegőre kezdtem odafigyelni. Elállt az eső, kialudtak az éjjeli lámpák. A Rákóczi utcán mosolyogva integetett a postásunk. Lassan ébredezett a város…

Sok ilyen benyomást, kellemes emléket kívánok valamennyiüknek.

Megtekintések: 63

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt kovacs judit December 16, 2011, 9:21am

Elgondolkodtat miert is csinal az ember ilyen kemeny eroprobakat sajat joszantabol..

De ezt tesszuk mindnyajan mert kozben fejlodunk.Sok oromteli elmenyt..

Hozzászólt Kacsó Márton November 28, 2011, 8:04am

Kedves Mária! Köszönöm az "aggódást" - az Élet persze magától csökkentette a távokat... S most (egy munkabaleset miatt) egy súlyos térdműtét után - újra arra készülök, hogy 2012-ben visszatérjek a futópályákra.

 

Isten áldja: Kacsó Márton

Hozzászólt Bálint Mária November 27, 2011, 4:35am

Ojjéééééééé! Már a tízedik sor után kezdtem aggódni a szíved miatt. No, csak kitartást, de talán csökkenteni kellene azokat a távokat, nehogy éppen arra biciklizzek, s pórul járjak.

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2021   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek