Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Az okokat most nem taglalom, hogy miért, de kimondtam a most vagy soha jelszót. Ha nem iparkodom, még a végén kivénülök a magyar társadalomból még mielőtt odaérnék. Megérkeztem hát Magyarországra, valaki biztatására pontosan Pécsre, mert itt nagy szükség van némettanárra.  Elhittem, én balga. Ez igaz is volt, csak elfelejtették hozzátenni, hogy a svábnak nevezett német ajkúak közül rengetegen beszélnek németül (sajnos, csak tanult formában), akik már mind ott ágálnak nyelvvizsgával, akár egy-egy középiskolás tanári poszton is, ahol ragaszkodnak hozzájuk, mert nagyok jók a szakmában. Lokális gondolkodásommal fel se merült bennem, hogy a tanári fizetések nem egyformák az országon belül, hogy a budapestiek nagyjából egyharmadával jobban keresnek, mint a vidékiek, s it illik tudni, hogy eme országban Budapesten kívül minden vidéknek tekittetik. Ne hagyjuk ki azt sem az igazság kedvéért, hogy odafenn 20-50 százalékkal volt olcsóbb a piac - ami minden általam ismert ország működésének az ellentéte -, olcsóbb volt a villany, a telefon, a víz, a közlekedés, a ruhanemű, a technikai cikkek, és nem fizettek súlyadót az autók után sem. Summa-summárum, csak az albérlet volt drágább.

A hivatalos megoldásnak még nyoma se látszott, de úgy éreztem, senkit nem lehet becsapnom. Az otthoniakat azzal, hogy ott kezdem el  a tanévet, aztán lelépek, az ittenieket meg azzal, hogy év közben jövök. Ostromoltam hát Magyarországot. Akkor nyáron háromszor jöttem át két-két nagy bőrönddel, de igyekeztem a legszükségesebbeket álcázva csomagolni, nehogy elkobozzák, kidobassák velem, vagy visszakergessenek érte. Egyik alkalommal buszon, gyalog, dubában, vonattal elvergődtem Pécsig. Addigra este lett, hogy azt a...!  Fogtam egy taxit - én naív -, s arra kértem, hogy vigyen el egy szálláshelyre. Végignézett, s nagyon tetszhetett neki, amit látott, mert elindult velem és elvitt egy magánszállodába. Már rosszul kezdődött: hallottam, hogy a kapuban várásra biztatják, hogy fizetés után felezhessenek, de olyan fáradt voltam a többórás határmenti leselkedés után, hogy nem törődtem már semmivel. Lefeküdtem a hűtős szobában, aztán hajnalig hánykódtam a történelmi értékű rugós ágyban, mert amit elgyököntöttem volna, bekapcsolt a hűtő és éktelen zajjal kezdte tartósítani a szendvicsiemet. Akkora már annyira felmérgelődtem, hogy félájultan is felkeltem és kirángattam nagy erőfeszítések közepette a dugaszt a dugaljból. Reggel, amikor távoztam, még meg is kérdezték, hogy aludtam. Erre csak annyit válaszoltam, hogy a Citadellán jobb kürülmények között aludtam 1200-ért, mint itt, egy halandó magyar tanári fizetés egy tizedéért.

Aztán ismerősöknél háltam imit- amott, és telefonálgattam, ahogy lehetett. 1992-ben még nem lehetett egykönnyen. Kevés volt az országban a telefon,de ami volt, az rosszul működött. No, tessék, már kezdődik: ez a nő nem tud magyarul se, mi az, hogy kevés, de rossz?  Eljutottam az önkormányzathoz is, ahol erdélybarát hivatalnokok fogadtak.

Hogyne-hogyne, biztosan találnak nekem valamit a megyében, nyelvtanárra nagy szükség van. Ugye nincsenek nagy elvárásaim, lent kell kezdeni, és csak szerényen. Nem várhatomm el, hogy annyi fizetést adjanak, mint egy őshonos magyarnak.

Ez kimondhattlanul rosszul esett. Meg is kérdeztem, hogy miért, ha minden végzettségem megvan hozzá, és valóban beszélem a nyelvet is.

Mert az túlzás lenne. Így is jóval többet fogok keresni, mint otthon. Igaz, hogy egyes középiskolákban érettségivel tanítanak még Pécsett is, de majd csak odafejlődnek a hazaiak is. Rengeteg orosz tanárt képeznek át némettanárrá.  

Viszont a pénzből nem otthon fogok megélni, hanem itt. Valamiért ezt a mai napig sem értik meg az őshonosok, főleg ápolónőkkel kapcsolatban hallottam a vádat, hogy ők itt halálra keresik magukat az otthonihoz képest (!), s még ők elégedetlenkednek.

Elindultam hát újra a magam útján és - csudák-csudája - leltem egy tekintéllyel rendelkező gimnáziumban helyet egy évre. 

Európára nyíladozó értelemmel, de lokális érzelmekkel és gondolkodással (nehezen nőhető ki) az évnyitóra kicsíptem magamat, ahogy otthon szokás és végre boldogan énekelhettem a magyar himnuszt, nem fenyegetett érte börtön, vallatás, kihallgatás vagy ilyesmi. De fenyegetett más. Már a második sornál megjelent mellettem az egyik jóindulatú kolléganő és rangatni kezdte a táskámat, én meg csak énekeltem tovább rendületlenül, elvégre ez a himnusz, mit kapkod ez itt közben. Elém kerül és a fülembe súgta, hogy ők nem szokták énekelni a himnuszt. Előremutattam, hogy éppen azt kérték: énekeljük el a himnuszt.

De a tanárok nem szokták!

Helytelen, vetettem oda közben, s énekeltem tovább.

Értsd meg, hogy a gyerekek kinevetnek.

Elképedtem, de nemigen szoktam abbahagyni, amit elkezdek, folytattam hát.

Az igazgatónő pedig beszédet tartott, elmondta azt, ami a legfontosabb az elkövetkező tanévben: többféleppen variálta, hogy ha ezek a hülye tanárok valamit rosszul csinálnak, a szülők csak azonnal szaladjanak őhozzá, mert majd ő rendet tesz. De ne késlekedjenek, az első apró kicsi jelre reagáljanak, ne hagyják elmérgesedni a helyzetet.

A gyerekek meg azonnal szóljanak az osztályfőnöknek. ATYAISTEN, HOVA KERÜLTEM - gondoltam már akkor. Egyetlen fontos dolog van: áskálódásra inteni mindenkit.

Az "ünnepség" végére érvén a kedves kollegina mindenkinek magyarázta, hogy én szegény, most jöttem Erdélyből, nem tudom, mi a szokás, és nem tudta megmagyarázni nekem, én pegig azt kaptam tőle, hogy hallgassak máskor, mert még az ő számukra is kötelezővé teszik a himnuszéneklést. Itt nem csak rólam van szó. Ezt már kiacsit kiabálva mondta, meg hogy én jöttem ide, nekem kell alkalmazkodni, ha jót akarok. Az igazgatónő pedig azt kérdezte: na, hogy tetszett a megnyitó?

Nem gondoltam, hogy már az első napon letolást kapok, én akkor is énekeltem a himnuszt, amikor büntetés járt érte, nem fogok most hallgatni. További fejtegetésemet az követte, hogy az igazgatónő valóban hatalmi szóval buzdította arra a tanárokat, hogy énekeljék a magyar himnuszt.  Igen rossz belépő volt ez nekem: alig vettem levegőt, már kezdtek utálni.

 

Motto: Magyar ember nem lop, nem csal, nem hazudik.

Megtekintések: 64

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Nagy Magdolna Február 12, 2011, 5:21pm

Túl az Óperencián.. daloltuk eljövetelünk előtti Szilveszterkor. Még azoknak sem hittünk, akik már itt éltek és megmondták, hogy ne számítsunk semmi jóra. Nem hittük, de lassan mi is megtapasztaltuk. Ma egy fokkal jobb a helyzet, talán. Én így érzékelem. Vannak kulturált emberek itt is, ha kevesen is. Más a mozgástér, ők is mennek, látnak, tapasztalnak. Magabiztosságuk sokkal nagyobb mint a miénk, de már megszokjuk ezt így ahogy van. Zic ca voi si fac ca noi, ez nagyon jó román közmondás.

 

Hozzászólt Bálint Mária Február 12, 2011, 4:18pm
Sajnos, elefánt emlékezetem van, s ez csak egy parányi nüansz.
Hozzászólt Solymosi (Szigyártó)Mária Február 12, 2011, 3:38pm

Remélhetjük, hogy ez már egy csaknem elfelejtett történet és ma már jól érzed magad?

Szeretném ezt hallani. Írjál még, tetszett.

Hozzászólt Fábián Magdi Február 12, 2011, 1:31pm
Kedves Bálint Mária!Amikor elolvastam ezt az irását az volt az első gondolatom,hogy soha,de soha nem költöznék Magyarországra!Ez az a bizonyos belölről való ,vagy inkább csőlátás ami minket jellemez.Igy hát megpróbáltam kivülről is.Ment is ez némi erőlködéssel,mert hát el tudom azt még képzelni,hogy nem ,,trendi" ott magyarnak lenni,magyarkodni pláné,sőt irtó ,,tuti"ha jónéhány felmenő német, vagy kitudja mi volt,de mint a kalapács sújtott fejbe amikor felötlött bennem a románok büszkesége ahogyan nemzetüket,hazájukat,nemzeti szineiket értelmezik.Viszont a legnagyobb szegénységben is sokkal jobb a közérzetük mint nekünk.Igy inkább elviselhető ha itthon utálnak a románok a magyarságomért,mert az megerősit,de az ottaniak utálata földbedöngől.Persze,tudom nem erre akartad felhivni a figyelmünket.Viszont az már biztos az én számomra hogy az,,ők"szemével nézni nem érdemes!
Hozzászólt Bálint Mária Február 11, 2011, 8:31pm
Hozzászólt Bálint Mária épp most
Hozzászólás törlése

Ezt a tényt itt is elismerik néhányan, de a többség haragszik érte. Egyik erdélyi ismerősömet munkábaállásának első napján figyelmeztették: mi befogadunk, de ne akarjál nagyobb magyar lenni,mint mi.

E történetek megírásával nem akarok senkit sem bántani, azt viszont nagyon szeretném, ha az érintettek elgondolkodnának rajta, mégpedig nem az általában dívó egocentrizmusukkal, miszerint minden úgy a legjobb, ahogyan  azt az országhatárokon belül szokták tenni, gondolni, eltervezni.

Hasznos lenne néha a mások bőréből/szemével nézni az eseményeket.

Hozzászólt Olah Tunde Február 11, 2011, 12:22pm
mindig is tudtam hogy jobb magyarok vagyunk mi itt Erdelyben mint ott az anya-orszagban...

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2021   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek