Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Délutáni szunyókálásom után nagyapám jutott eszembe. A templomépítő. Faluszerte mindenki így emlegette. Ő is minden délután aludt egy órácskát, amiből nem volt szabad felébreszteni, történjen bármi a világon.

Egyszer, úgy Karácsony táján még a szolgabíró urat is megvárakoztatta.

- Foglaljon helyet, nagyságos uram – szólott nagyanyám a vendéghez -, hozok egy kis rizlinget, amíg fölébred az én uram. Tudja, szolgabíró úr, hogy nem lehet őkelmét megzavarni a délutáni pihenésében semmi módon.

A szolgabíró, név szerint kovácsi Kováts Károly, nem vette rossz néven a várakozást egy kancsó rizling mellett. Különben is nagyapám a vadászcimborája volt. Ez természetes is, hiszen a birtokhoz jókora erdő is tartozott, ahol nemes vadak éppen úgy fellelhetők voltak, mint kényelmes vadászlakok. A szolgabíró pedig lelkes kocavadász volt, de ez utóbbi jelzőt nem illett emlegetni úri körökben. Azért nagyapám mégis szívesen vendégül látta a hajtóvadászatokon, ahol a fővadász tiszte volt, hogy kovácsi Kováts Károly minden lövése után bemutassa a vadat. Ami éppen került – nyulat, fácánt, vadmalacot, néha rókát, vagy őzbakot. Ő maga soha el nem talált egyetlen állatot sem, de zsákmányból mégsem volt hiány. Köszönhetően Gerőffi Lászlónak, a fővadásznak. Egyszer azonban mégis volt a szolgabíró úrnak egy pompás találata. Emlékezetes eset volt! Meglátott a közeli bokorban egy vackolódó barna valamit. Ráduplázott, s a saját vizslája volt. Ott helyben kinyúlt a szegény pára...

Közben Kálmán nagyapám fölébrest délutáni szunyókálásából, s hogy meglátta vadászcimboráját, kezdte korholni nagyanyámat.

- Jaj, Herminám, miért nem költött fel? Miért nem szólott, hogy ilyen nemes vendégünk van?

- Kegyed mondta, hogy senki meg ne zavarja, még, ha személyesen a császár akarná látni, akkor sem.

- A császár nem, de kovácsi Kováts Károly bármikor! – nyújtott ezennel kezet a vendégnek.

A fogadtatás örömét tovább fokozandó, megtöltötte a poharakat, s ráköszöntött a szolgabíró úrra.

- Proszit! – koccantak össze a poharak bennük a nemes itallal.

- Kálmán bátyám – kezdte a vendég, ahogy megtörölte a száját, s elismerően cuppantott –, a járás és a község nevében jöttem hozzád személyesen.

- Komoly dolog lehet, ha már így kezded öcsémuram!

- A templomról lenne szó. A római katolikus templomról…

- Ami nincs, mert ledőlt a tornya, s a falai is.

- Éppen erről akarok szólani. Gyűjtést rendezünk a hívek körében a püspök úr tanácsára, és saját erőből megépítünk egy újat!

Nagyapám sóbálvánnyá válva megmeredt a fonott széken, ahol ült. Néhány pillanatig így maradt, majd felállt.

-  Akkor mégsem volt hiába való felajánlani a váradi káptalannak a birtok ez évi jövedelmének egytizedét! Öcsémuram, jó hírt hoztál a házamba!

- Ezért is jöttem elsőként Kálmán bátyámhoz, meg hogy megkérdezzem a templom építésére mennyit szán adakozni? Templom híján a karácsonyi misét a községháza nagytermében fogja celebrálni Timotheus atya. A szentmise után kihirdetjük a templom építésének ügyét, és a nagyságod felajánlását…

- Ami e pillanatban négy ökör ára! Meg a faanyag az erdőből, s a pallér teljes javadalma!

Így indult útjára a nagy vállalkozás – templomépítés önerőből. Haladt is a dolog annak rendje, s módja szerint: gyűltek az adományok, elkészült a pontos terv, megérkezett a jóváhagyás a püspökségtől és a megyés hivataloktól. Minderre ráment az év, de a következő tavaszon lerakták az alapkövet. Ünnepi misét tartottak a szabadég alatt, és eljött személyesen a váradi püspök is megáldani a helyet.

Beindult a munka, ahogy kell, nem volt hiány sem anyagban, sem munkáskézben. Jöttek a hívek, s még a más felekezethez tartozók is önként. Már a falakat kezdték felhúzni, mikor az első gondok jelentkeztek. Hetek óta nem esett egy szem nem sok, annyi eső sem, s a kutak vize kezdett apadni. A községen átfolyó patak medrében alig egy ujjnyi víz csordogált. S a helyzet egyre súlyosabb lett, a szárazsághoz nagy nyári meleg is társult. Ember, állat, növény, minden megsínylette a kegyetlen időjárást. A végén odajutott a helyzet, hogy a kutakból már csak sárlevet hozott fel a veder. Aztán már azt sem!

Az emberek mégsem hagyták abba a templomépítést. Makacsul folytatták - lemásztak a kutak fenekére és kőműves kancsóval merték a vedrekbe a sarat, s azzal rakták a falat, ameddig a sár is el nem fogyott.

Körbeállták az emberek, asszonyok, gyermekek a félig felépített falakat, és sírtak. A plébános imádkozott, s a hívek zokogva énekelték a szent énekeket. Felettük pedig tűzött a kegyetlen nap, s vakítóan szikrázott az ég. Észre sem vették, mikor érkezett a szekérrel nagyapám. A szekér elé a parádés lovak fogva, s a szekéren három hatalmas hordó.

- Emberek! – kiáltotta fennhangon – Folytassák a munkát!

- Miii! – hördült fel a tömeg.

- Jól hallották! Ha nincs vizük a malterhoz, itt a szekéren három hordó bor, ezt használják víz helyett. Ha elfogy, fordulok még egyet!

*

Így épült fel a templom, Isten dicsőségére, s így lett nagyapám a templomépítő.

Megtekintések: 378

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Dr. Bige Szabolcs Csaba Október 11, 2013, 8:45pm

Magdi kedves, van ilyen is.És nem is ritka!

Hozzászólt Dr. Bige Szabolcs Csaba Október 11, 2013, 8:43pm

A fordítás engedélyezve a szerző által!

Hozzászólt Bende Helga Október 11, 2013, 6:40pm

A székelyekre jellemző az összefogás!

Hozzászólt Nagy Magdolna Október 11, 2013, 12:50pm

Lehet, hogy nem fogalmaztam világosan. Saját célra dolgozott a szarka éjszakánként, és édesapám volt nagyobb zavarban amikor rajta kapta.

Hozzászólt Hajdó Károly Október 11, 2013, 12:12pm

Az AKARAT és ÁLDOZATVÁLLALÁS nagyszerű példája, mert "az akadályok azok az ijesztő dolgok, amelyeket akkor lát az ember, ha leveszi tekintetét a CÉLRÓL.!" Nem nyavalyogtak az emberek, ahogyan Böjte Csaba testvér mondaná, hanem tették a dolgukat Isten dicsőségére, saját örömükre és hasznukra. Gratulálok, Dr. Bige Szabolcs Csaba írásának példamutató szellemiségéhez. 

Hozzászólt Nagy Magdolna Október 11, 2013, 10:19am

végén, bocs...

Hozzászólt Nagy Magdolna Október 11, 2013, 10:18am

Nem így járt édesapám az ötvenes évek égén, amikor Várasfenesen iskolaépítésbe kezdett. Fogyott a gerenda az iskola udvaráról. Éjszakákon át kint őrködött, míg egyszer rajtakapott a szarkán... Ő volt nagyobb zavarban.

Felépült az iskola is 1960-ban.

Hozzászólt Henyei Gyorgy Október 11, 2013, 5:03am

Hat jo megoldas volt ez.Amint latjatok,ha az emberek osszefognak,akkot megy minden!

Hozzászólt Beke Ernő Október 10, 2013, 9:03pm

Ajánlom, hogy románra is le legyen fordítva, hogy az" onorasii" -ak mis el olvassák, hogy lám-mám miképpen épült a magyarok Istenének temploma, hátha az állami támogatástól el állnának, és nekigyürköznének közmunkával fel építeni az ők templomukat. Amit ugyan kétlek, de ha így lenne akkor már a székelylaktab településeken se nőnének ki az ortodox templomok gomba módra, a mi zsebünk kárára, hogy majd a jövevény pópa a senkinek prédikáljon...

Hozzászólt Dr. Bige Szabolcs Csaba Október 10, 2013, 8:14pm

Jó csapat volt valóban, kedves Coci!

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2022   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek