Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.


Vajon ki miért hagyja el szülőföldjét? Mire számít? És ha már elment, mit kapott kinn? Megtalálta a számításait?

Amikor az ember kimegy jobb élet reményében, akkor hogyan teszi ezt? Végleg vagy csak néhány évre?

És a néhány év hogyan alakul végleggé, és a végleg hogyan néhány évvé?

Mi tart vissza, hogy elmenj? És mi marasztal kinn, hogy ne gyere többé „haza”? 

Egyáltalán: mit jelent „hazajönni”, hogyan alakul át az otthon fogalma?

Megtekintések: 2199

Válaszoljon erre

Válasz erre a beszélgetésre

Kedves Rózsa ! Ez nagyon megrázó és valós történet . Én férfi létemre gyáva voltam, hogy ilyesmit megtegyek s maradtam a honban, mely most is keresi magát . Fogadja csodalátomat a bátorságáért. . Dr. Nagy Antal Nagybaconból.

Kedves Nagy Antal, érdekes módon én úgy éreztem mindig, hogy azok voltak az igazán bátrak, akik otthon maradtak. Sokan kérdezték tölem, hogy hogy lehettem olyan bátor, egy kofferrel és egy hegedüvel 23 évesen  idegen, ismeretlen országban maradni? A válaszom mindig az volt, hogy a bátorság az lett volna, ha hazatérek az adott körülmények közé...De ezt persze mindenki magának, saját helyzetéböl kiindulva kell hogy eldöntse.

Megdöbbentő az egész történet,s főleg az, hogy utólag azzal kellett szembesülni, hogy a férjed egy szekus volt. S olyan szintre süllyedt, hogy saját gyermekei életét veszélyeztette.Jó egészséget kívánok Nektek!

Utólag annyit írok, ha van sors Nálatok hamar elkezdődött.

Sajnos, olyan esetről is tudok, ahol a saját nevelőanya (mostohája) volt a besúgó (vagy szekus?, talán soha nem derül ki).

Mit tegyen az, akit 3 évesen mindenétől megfosztottak és a családjával együtt "kitelepítették? Mehettünk Isten hírével, földönfutókká lettünk. Anyám 7 hónapos terhes volt velem, amikor a német ajkú lakosságot felcitálták a tanácsházára és marhavagonokba terelték, Anyámnak valamiért nem azt mondták, hogy "la gara", hanem azt, hogy "acasa". Végül még sem úsztuk meg. De hova menjünk haza? Apai Nagyapám kúriáját földig rombolták, anyai nagyapám háza a sírjával együtt a Duna hullámai alatt vannak. Hol van ilyenkor a gyermekkorunk otthona? Már csak emlékkép maradt, de álmainkban néha nagyon tisztán és világosan megjelennek.

Igazad van,eggyetértek veled.

Kedves László olvasom az irásod,szép hazafias szöveged van,de megfeledkeztél egy dologrol az emberi méltoságrol,és emberi szerettetröl,ami a mai napig nincsen.Törzsgyökeres Vásárhelyi vagyok vagyok ótt is születtem,40 évet kinlodtam ótt a családommal eggyüt,még az aranykorszakbol mentem el,gondolom akkor a fél ország elment volna,de nem azért mentem el mert nagyra vágyó voltam,hanem a gyerekeimnek jövöt bisztositani,ami ótthon kilátástalan volt,itt nekem csak a munaka jut a mai napig is,de meg jegyzem nem szemetet hordok,habár az nagyon jol meg van fizetve,és civilizált modra müködik.Ez lényegtelen,csak anyit akarok még hozzátenni,hogy emberi modra élünk a munkám után,mindamellet 62 szer voltunk ótthon,gyerekeimnek normális családi életük van,és nem kell a mindennapi kicsinyes dolgokért harcolni..

Az embernek az a hazája ahol jol megél,mert ezért voltak a háboruk,ha vissza pergetjük a lapokat,és még lesznek.De mártorok már nincsenek,ez a fogalom megbukott,a föld az marad,csak az emberek halomra öldösik egymást,a haza szóért.Továbiakban nem kell senkit lebecsülni aki elment szerencsét probálni.Tiszteletem István.

Megható ez a leírás,mégis

"....homok a szélben..." - sajnálom, hogy ez a dal jutott eszembe.És Wass Albert: A bujdosó imája.Mert ha mind elmegyünk, nem lesz aki hazavárjon, nem is lesz többet Hazánk sem.

Nem az igénytelenek maradtak itthon '89 előtt sem,és nemcsak imádkoztunk a gyermekünk  vajas kenyeréért, hanem keresztre-feszülve etettük, ahogy lehetett.És egymást támogatva ,Kányádi vigasztaló szavaiba kapaszkodva túléltük a "telet", mint szürke verebek.

A szekus apukák gyerekei-tudtommal-nem sírtak a vajas kenyérért,ők " külön butikokban"  jutottak hozzá jobbnál jobb élelmiszerekhez.

Ez mind szép és jó,de nem áldozom egy haza szóért az életem fel mártir módra,nekem csak egy életem van,és ha dolgozom emberi modra szeretnék élni belölle,ammim van azt csak birtokolom éltemben,de nem viszem sehová az marad,esetleg gazdát cserél!!!!

Nézőpont kérdése, kedves István.Akik maradtunk, azok gyerekei is érvényesültek,életük talán attól teljesebb, hogy nemcsak önmagukért, családjukért dolgoznak, hanem népünkért, nemzetünkért is. És amit hátrahagynak majd maguk után, amikor  megöregednek - legyenek azok anyagiak, szellemiek, erkölcsiek-az mind a nemzetnek marad, gazdagodik általa.

RSS

Hogyan segíthetsz?

vagy

vagy

PayPal és bankkártya

 vagy

adományozok


Banki utalással

magyarországi átutalással
Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany[kukac]erdelyimagyarok[pont]com email címre!

© 2019   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek