Erdélyi magyarok a világban

Mindenik pad foglalt volt a parkban. Na, nem teljesen. Egyiken töpörödött kis öregasszony ült egymagában, távolba révedt tekintettel, szelíden, ölében összekulcsolt, ráncos kis kezekkel. Ez jó lesz, gondolta. Csendes „padtárs” lesz az anyóka. Megkérdezte leülhet-e. Egy halk igen után a pad szélére ült, majd lehunyt szemekkel, a háttámlának dőlve élvezte a még…

Manapság, autóbuszon-villamoson utazva, atyánkfia gyakran felejti szemét hatvanöt-hetven körüli asszonyok arcán. Milyen ismerős némelyik! Ez a szempár egy réges-régi össztáncon mosolygott rá az Aranybikában, az a még mindig huncutkás meg egy előadáson felejtkezett rajta pár évtizede, amaz, a kissé már szarkalábas pedig egy ötórai teán szemezett vele kitartóan.

Arra is felfigyelt atyánkfia, némileg neheztelve, hogy e szempárok már nem néznek vissza rá, mint egykor, se kacér-kihívóan se…

Az egyetemi büfé sarokasztalánál teázik két, komoly egyetemi hallgató – Tamás a gépészmérnöki karról és Mariska a történelem-régészetről.

- Idd meg a teádat! – bíztatta a fiú Mariskát. – Kísérjelek el a bentlakásig?

- Nem kell, jól vagyok – szedte össze magát. – Menj add be az indexedet.

- Rendben van!…