„Na, végre!”- dohogott magában.

A finom porral belepett szobát aranyba vonta a beáramló nyári nap.

„Ennyi kegyetlen, sötét év után, végre kinyíltak a zsalugáterek! Még szerencse, hogy egyszer a gyermekek céltáblának használták téli hógolyózáskor, s a törött darab helyén annyi fény derengett nappal, hogy ha halványan is, de láthattam fenséges csíkjaimat”

„Már megint ez a felsőbbrendű hang!” – jött a válasz a másik szobából.

„Igenis, felsőbbrendű! Ez kérem a…

Az egykori karzat lezárt boltívei, mint lecsukott szemek őrködnek a fogyatkozó gyülekezet felett.

Nézem a képet, de nem látom.

Lelki szemeim más képet rögzítettek erről a helyről.

Ez a hely valamikor tele volt élettel, vidámsággal.

A lezárt boltívek mögött ott vannak azok az izgő-mozgó, suttogó, kacarászó kislányok, akik mi voltunk egykoron. Milyen izgalmas…

Gyermekkorban milyen más a világ. Minden ismert, megszokott, természetes. Ismerted a falu minden zeg-zugát, ismerted az embereket, a rokoni kapcsolatokat. A te kis világod így kerek. De az idegenből, az ismeretlenből odakerült emberek világa mágnesként vonz. Az eltért a falubeliektől. Titok és kíváncsiság övezi.

A kántori lakás, egykori irodalom tanárnőm otthona, a tágas szobák, a sok könyv. Harmath tanár úr otthona, az egykor volt nagypolgári lét megmentett darabjaival. Nem emlékszem…