Felhők takarták el a nyári hévvel tűző napot. A fehér, vattaszerű gomolyagok szűrkés batyukkal érkeztek. Esőfelhők gyülekeztek. Megszaporázta lépteit. Megbeszélt találkozóra sietett és a pontosság volt az egyik gyengéje. Megdördült az ég, a levegő beleremegett. A felhők között még utat törni próbáló napsugár csillámport szórt a leereszkedő…

Kezdetben átmeneti megoldásnak gondolta, amíg valami rendes munkát talál.

Lakáskiürítés, hagyaték felszámolása, lomtalanítás.

Aztán hónapok múltak, majd évek és ő rádöbbent, ez több annál, mint egyszerű fizikai munka. Elkezdett érzelmileg kötődni ahhoz, amit csinál. Belépni egy berendezett lakásba, házba, ahol olyan érzésed támad, hogy a tulajdonos csak épp kilépett valamiért és nemsokára visszatér. Ahol valamikor éltek, szerettek, szenvedtek. Ahol gyerekzsivajtól,…

Mindenik pad foglalt volt a parkban. Na, nem teljesen. Egyiken töpörödött kis öregasszony ült egymagában, távolba révedt tekintettel, szelíden, ölében összekulcsolt, ráncos kis kezekkel. Ez jó lesz, gondolta. Csendes „padtárs” lesz az anyóka. Megkérdezte leülhet-e. Egy halk igen után a pad szélére ült, majd lehunyt szemekkel, a háttámlának dőlve élvezte a még…

  Csak állt lehunyt szemmel és csendesen fohászkodott: „Hátha idén! Hozd vissza őt, Uram…” A lámpafényben megcsillantak az új falinaptár rajzszegei. Ismét eltelt egy év. A tizenkettedik. És ismét nélküle. Kezdetben szinte görcsösen dédelgette a reményt: „Visszajön! Vissza fog jönni! Megígérte. Esküvel ígértette velem is, hogy várni…