Csak állt lehunyt szemmel és csendesen fohászkodott: „Hátha idén! Hozd vissza őt, Uram…” A lámpafényben megcsillantak az új falinaptár rajzszegei. Ismét eltelt egy év. A tizenkettedik. És ismét nélküle. Kezdetben szinte görcsösen dédelgette a reményt: „Visszajön! Vissza fog jönni! Megígérte. Esküvel ígértette velem is, hogy várni…

A felkelő nap az utolsó hegygerinc lejtőjén találta. Egy fűcsomóra ült, megpihenni néhány percet. Pirkadatkor indult. Messziről, a harmadik völgyből. Válla sajgott a nehéz átalvető alatt. De nem bánta. Most már közel van. Jóleső érzéssel nézte a mélyben húzódó, reggeli páratakaróval borított völgyet. Csak a templom tornya csillant meg a napsugárban. A…

Magyar vagyok, mert magamban hordozom az ősi hagyaték felemelő érzését hitemben, értékrendemben, érzelmeimben, gondolataimban, életfelfogásomban.

Ezért választottam Őt, akinek első szilveszterkor ott lapult zsebében a magyar himnusz teljes szövege.

Ezért nem a zajos fedélzetet, hanem a magyar zászlós hajófart választottuk első…

„Na, végre!”- dohogott magában.

A finom porral belepett szobát aranyba vonta a beáramló nyári nap.

„Ennyi kegyetlen, sötét év után, végre kinyíltak a zsalugáterek! Még szerencse, hogy egyszer a gyermekek céltáblának használták téli hógolyózáskor, s a törött darab helyén annyi fény derengett nappal, hogy ha halványan is, de láthattam fenséges csíkjaimat”

„Már megint ez a felsőbbrendű hang!” – jött a válasz a másik szobából.

„Igenis, felsőbbrendű! Ez kérem a…

Az egykori karzat lezárt boltívei, mint lecsukott szemek őrködnek a fogyatkozó gyülekezet felett.

Nézem a képet, de nem látom.

Lelki szemeim más képet rögzítettek erről a helyről.

Ez a hely valamikor tele volt élettel, vidámsággal.

A lezárt boltívek mögött ott vannak azok az izgő-mozgó, suttogó, kacarászó kislányok, akik mi voltunk egykoron. Milyen izgalmas…

Gyermekkorban milyen más a világ. Minden ismert, megszokott, természetes. Ismerted a falu minden zeg-zugát, ismerted az embereket, a rokoni kapcsolatokat. A te kis világod így kerek. De az idegenből, az ismeretlenből odakerült emberek világa mágnesként vonz. Az eltért a falubeliektől. Titok és kíváncsiság övezi.

A kántori lakás, egykori irodalom tanárnőm otthona, a tágas szobák, a sok könyv. Harmath tanár úr otthona, az egykor volt nagypolgári lét megmentett darabjaival. Nem emlékszem…

Rejtély hogyan, de megtörténik. Elég egy arc, egy mozdulat, egy szín, egy illat és Te ott találod magad, a múltnak egy olyan elfeledettnek hitt zugában, melyre évtizedek óta nem is gondoltál. Rejtély, hogy agyunk tudatalattijában mikor és milyen folyamat indul be valami, néha egészen prózai dolog hatására.

Krumpli-saláta készül vacsorára. A héjában főtt krumplit hámozod, kapkodva, mert nem vártad meg, hogy teljesen…

„Hát, ami igaz, igaz! Elmehetnék …” – gondolta magában fejét súrolgatva Matyi. Kati, a felesége, reggel óta rajta köszörülte a nyelvét.

„Te gyáva, te élhetetlen! Egyszer csinálhatnál valamit, amivel nekem segíthetnél, te mulya! Csak odamész, makogsz valami húsvéti versfélét és megöntözöd őket. (Erdélyben a húsvéti locsolás - öntözés.) Aztán ne sajnáld a kölnit! Hallottad?…

Mert van az úgy, hogy egy-egy szó, egy mondat, mondattöredék gyökeret ereszt bennünk. Mint szélfútta mag. Megkapaszkodik. Ott marad.

„Csillagúton üzenj nekem…”, énekli Pataki Attila. És nem csak ő. Most már bennem is él ez a hang. Valószínű még sokakban, ugyanúgy.

Mint egy belső visszhang. Újra és újra hallom. És nem számít, mit teszek éppen: a háttérben ott hallom ezt a…

Az évszámok néha úgy köszönnek rád, mint évtizedek óta zárt rejtekhelyek kulcsainak zörgése.

Szoboravatás kisfalumban, Küküllődombón.

Megfigyeltem, ha otthoni képeket nézegetek az interneten, önkéntelenül és indokolatlanul közelebb hajolok a képernyőhöz.

Mert látni akarom minden részletét.

A falu meghatározó személyiségének, Ütő Lajos, egykori lelkész mellszobrának avatásáról szóló újságcikkekből így köszöntött rám az 1893-as év. Az unitárius templom és a paplak után…

Régvolt őszi esték hangulata kísért ennyi évtized távlatából is.

Korai sötétedés, hűvös, nyirkos köd, a gyéren kivilágított, sáros utcák felett terjengő, jellegzetes szagok, illatok, hangok, zajok. A frissen felfőtt tej, a készülő puliszka, a mosléknak leforrázott korpa, a pincékben erjedő must fanyar illata, a szénás…

Bár sohasem mondták ki, még önmaguknak sem, mégis tudták, érezték. Ő, az első gyerek, ő az igazi.

A GYERMEK. A mi Gyuszikánk. Ő, az egykori szerelem, házasság, közös életük első gyümölcse. A második, az csak úgy volt. Az olyan természetesnek tűnt. De legalább volt kihez hasonlítani az elsőt, azt a drága igazit.…

És hogy hogyan függ össze a kettő?

Egyszerűen.

Két nagy szerelmem (de nem csak kettő van!), békésen osztozik a polcokon: a könyvek és a kövek. A birtoklási vágy mindkettőnél ugyanaz. Vágyom rá, hogy megszerezzem, kezemben tartsam, érezzem a…

Térülök-fordulok a konyhában, s bár gondolataim a napi teendőim, terveim, lehetőségeim latolgatásán járnak, sokszor ott ragad…

1961-et írunk. Szinte hallom Edit óvó néni enyhén dorgáló hangját, amint a számunkra olyan érdekesen, mókásan csengő, énlakai akcentusával, egy fotós segítségével néhány másodperc mozdulatlanságra próbálja inteni a kis csapatot. Izeg-mozog, tolakszik mindenki. Emlékszem, én sem oda állhattam, végül, ahová szerettem volna. Vaksin fürkészem a történéseket,…

Egyetlen szó.

Az én szavam, a Te szavad, az ő szava ... Csupán néhány betű, mégis világokat nyithat meg előttünk, érzelmeket fakaszthat. Nem kerül sem pénzbe, sem fáradtságba. Csupán egy kis odafigyelés. A másikra, aki talán, bevallatlanul, de ugyanúgy szomjazza.…

-Tudok egy titkot. Elmondjam neked? Te vagy az én legjobb barátnőm - suttogta Adél titokzatosan Zsófi fülébe. 

Zsófi szeme felcsillant.

- Hát persze! Nagyon szeretem a titkokat. És azt is tudom, hogy a titkokat könyvekben rejtették el okos emberek. De az én apukám és anyukám is nagyon okos, minden este megkeres nekem egy titkot ezekben a könyvekben. És még azt is láttam lámpaoltás után, hogy ezek a könyvek ott a polcon másmilyenek, mint a…

       Csak jön-megy. Magabiztosan, otthonosan, némán. Merészen, néha számonkérően szembenéz velem a fürdő- vagy előszobatükörből.…

Novemberi „nyárutó” kényeztet a gyógyfürdő szabadtéri medencéjében. Szikrázó napsütésben pompáznak a park csodálatos, őszi lombjai. Hagyom magam mozdulatlanul, csak úgy lebegni. Érezzem azt, hogy a természet része vagyok ebben a szokatlan, késő őszi áldásban, a nap éltető erejében. Csak pilláim között figyelem a környezetemet. Párok, félrehúzódó magányosak, rövid idő alatt…