„Még hogy szabó! Férfiszabó! Azt a fűzfán fütyülő Singer mindenségit! Hogy én a varrógép mellett üljek, hogy cérnavéget nyalogassak a tű fokát lesve. Azt már nem!” Dohogott magában.

Dehogyis nem.  A múlt század ’30-as éveiben egy gyerek nem egykönnyen mert érvényt szerezni saját akaratának. A jelentős vegyiparra berendezkedett kisvárosban élő szülők…

 A mai reklámorientált világban a karácsonyi ajándék fogalma óhatatlanul átértékelődött. Az igények is nagyot változtak. Az érzés maradt. Örömöt szerezni, bármivel. 

De nincs ember, „széles e világon”, ezt varázsgömb nélkül is bizton állíthatom, aki olyan ajándékot kapott volna, amilyent én kaptam legutóbb.

Valakitől, aki száz kilométerekre tőlem él, egy erdélyi kis faluban. Az én szülőfalumban. Küküllődombón. Egy Földimtől.

Már maga a tény megható számomra, hogy…

Tudom, hogy ma a média minden területén minden az ajándékokról, a vásárlásról, a csillogásról, az ünnepi ragyogásról szól. A reklámok csupa gondtalanul mosolygó arcokat mutatnak. Ez a dolguk. Ez ma már egy tudományosan kifejlesztett üzletág, melyre, a hétköznapi ember számára elképzelhetetlen nagyságú összegeket…

Felhők takarták el a nyári hévvel tűző napot. A fehér, vattaszerű gomolyagok szűrkés batyukkal érkeztek. Esőfelhők gyülekeztek. Megszaporázta lépteit. Megbeszélt találkozóra sietett és a pontosság volt az egyik gyengéje. Megdördült az ég, a levegő beleremegett. A felhők között még utat törni próbáló napsugár csillámport szórt a leereszkedő…

Kezdetben átmeneti megoldásnak gondolta, amíg valami rendes munkát talál.

Lakáskiürítés, hagyaték felszámolása, lomtalanítás.

Aztán hónapok múltak, majd évek és ő rádöbbent, ez több annál, mint egyszerű fizikai munka. Elkezdett érzelmileg kötődni ahhoz, amit csinál. Belépni egy berendezett lakásba, házba, ahol olyan érzésed támad, hogy a tulajdonos csak épp kilépett valamiért és nemsokára visszatér. Ahol valamikor éltek, szerettek, szenvedtek. Ahol gyerekzsivajtól,…

Mindenik pad foglalt volt a parkban. Na, nem teljesen. Egyiken töpörödött kis öregasszony ült egymagában, távolba révedt tekintettel, szelíden, ölében összekulcsolt, ráncos kis kezekkel. Ez jó lesz, gondolta. Csendes „padtárs” lesz az anyóka. Megkérdezte leülhet-e. Egy halk igen után a pad szélére ült, majd lehunyt szemekkel, a háttámlának dőlve élvezte a még…

  Csak állt lehunyt szemmel és csendesen fohászkodott: „Hátha idén! Hozd vissza őt, Uram…” A lámpafényben megcsillantak az új falinaptár rajzszegei. Ismét eltelt egy év. A tizenkettedik. És ismét nélküle. Kezdetben szinte görcsösen dédelgette a reményt: „Visszajön! Vissza fog jönni! Megígérte. Esküvel ígértette velem is, hogy várni…

A felkelő nap az utolsó hegygerinc lejtőjén találta. Egy fűcsomóra ült, megpihenni néhány percet. Pirkadatkor indult. Messziről, a harmadik völgyből. Válla sajgott a nehéz átalvető alatt. De nem bánta. Most már közel van. Jóleső érzéssel nézte a mélyben húzódó, reggeli páratakaróval borított völgyet. Csak a templom tornya csillant meg a napsugárban. A…

Magyar vagyok, mert magamban hordozom az ősi hagyaték felemelő érzését hitemben, értékrendemben, érzelmeimben, gondolataimban, életfelfogásomban.

Ezért választottam Őt, akinek első szilveszterkor ott lapult zsebében a magyar himnusz teljes szövege.

Ezért nem a zajos fedélzetet, hanem a magyar zászlós hajófart választottuk első…

„Na, végre!”- dohogott magában.

A finom porral belepett szobát aranyba vonta a beáramló nyári nap.

„Ennyi kegyetlen, sötét év után, végre kinyíltak a zsalugáterek! Még szerencse, hogy egyszer a gyermekek céltáblának használták téli hógolyózáskor, s a törött darab helyén annyi fény derengett nappal, hogy ha halványan is, de láthattam fenséges csíkjaimat”

„Már megint ez a felsőbbrendű hang!” – jött a válasz a másik szobából.

„Igenis, felsőbbrendű! Ez kérem a…

Az egykori karzat lezárt boltívei, mint lecsukott szemek őrködnek a fogyatkozó gyülekezet felett.

Nézem a képet, de nem látom.

Lelki szemeim más képet rögzítettek erről a helyről.

Ez a hely valamikor tele volt élettel, vidámsággal.

A lezárt boltívek mögött ott vannak azok az izgő-mozgó, suttogó, kacarászó kislányok, akik mi voltunk egykoron. Milyen izgalmas…

Gyermekkorban milyen más a világ. Minden ismert, megszokott, természetes. Ismerted a falu minden zeg-zugát, ismerted az embereket, a rokoni kapcsolatokat. A te kis világod így kerek. De az idegenből, az ismeretlenből odakerült emberek világa mágnesként vonz. Az eltért a falubeliektől. Titok és kíváncsiság övezi.

A kántori lakás, egykori irodalom tanárnőm otthona, a tágas szobák, a sok könyv. Harmath tanár úr otthona, az egykor volt nagypolgári lét megmentett darabjaival. Nem emlékszem…

Rejtély hogyan, de megtörténik. Elég egy arc, egy mozdulat, egy szín, egy illat és Te ott találod magad, a múltnak egy olyan elfeledettnek hitt zugában, melyre évtizedek óta nem is gondoltál. Rejtély, hogy agyunk tudatalattijában mikor és milyen folyamat indul be valami, néha egészen prózai dolog hatására.

Krumpli-saláta készül vacsorára. A héjában főtt krumplit hámozod, kapkodva, mert nem vártad meg, hogy teljesen…

„Hát, ami igaz, igaz! Elmehetnék …” – gondolta magában fejét súrolgatva Matyi. Kati, a felesége, reggel óta rajta köszörülte a nyelvét.

„Te gyáva, te élhetetlen! Egyszer csinálhatnál valamit, amivel nekem segíthetnél, te mulya! Csak odamész, makogsz valami húsvéti versfélét és megöntözöd őket. (Erdélyben a húsvéti locsolás - öntözés.) Aztán ne sajnáld a kölnit! Hallottad?…

Mert van az úgy, hogy egy-egy szó, egy mondat, mondattöredék gyökeret ereszt bennünk. Mint szélfútta mag. Megkapaszkodik. Ott marad.

„Csillagúton üzenj nekem…”, énekli Pataki Attila. És nem csak ő. Most már bennem is él ez a hang. Valószínű még sokakban, ugyanúgy.

Mint egy belső visszhang. Újra és újra hallom. És nem számít, mit teszek éppen: a háttérben ott hallom ezt a…

Az évszámok néha úgy köszönnek rád, mint évtizedek óta zárt rejtekhelyek kulcsainak zörgése.

Szoboravatás kisfalumban, Küküllődombón.

Megfigyeltem, ha otthoni képeket nézegetek az interneten, önkéntelenül és indokolatlanul közelebb hajolok a képernyőhöz.

Mert látni akarom minden részletét.

A falu meghatározó személyiségének, Ütő Lajos, egykori lelkész mellszobrának avatásáról szóló újságcikkekből így köszöntött rám az 1893-as év. Az unitárius templom és a paplak után…

Régvolt őszi esték hangulata kísért ennyi évtized távlatából is.

Korai sötétedés, hűvös, nyirkos köd, a gyéren kivilágított, sáros utcák felett terjengő, jellegzetes szagok, illatok, hangok, zajok. A frissen felfőtt tej, a készülő puliszka, a mosléknak leforrázott korpa, a pincékben erjedő must fanyar illata, a szénás…

Bár sohasem mondták ki, még önmaguknak sem, mégis tudták, érezték. Ő, az első gyerek, ő az igazi.

A GYERMEK. A mi Gyuszikánk. Ő, az egykori szerelem, házasság, közös életük első gyümölcse. A második, az csak úgy volt. Az olyan természetesnek tűnt. De legalább volt kihez hasonlítani az elsőt, azt a drága igazit.…

És hogy hogyan függ össze a kettő?

Egyszerűen.

Két nagy szerelmem (de nem csak kettő van!), békésen osztozik a polcokon: a könyvek és a kövek. A birtoklási vágy mindkettőnél ugyanaz. Vágyom rá, hogy megszerezzem, kezemben tartsam, érezzem a…