Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Reggel fél hat van, az ég erősen felhős, de legalább most nem esik. A napfelkelte így sem maradt el. Dunakeszin, az alagi lovardában már zajlik az élet. A lovászok kitakarítják az istállókat, almoznak, gépre rakják a telivéreket, hogy megjárassák.

Rebi (Gönczi Rebeka), a fiatal zsoké ugyanúgy dolgozik, mint a többiek. Heti hat délelőtt a lovardában van, a rendszeres edzések mellett besegít az állatok gondozásába, tisztogatja a lovak patáit, letöröli, keféli a szőrüket, a sörényüket, és beszélget velük.

Nincs kedvenc lova, mert mindegyik kedvenc valamiért. Mindegyik ló más egyéniség, és ennek a törékeny lánynak, valahogy mindegyik lóval sikerül megtalálni az összhangot, elérni, hogy azt tegye, amit szeretne.

Rebi elmondása szerint, nem feltétlenül kell ismerje őket ahhoz, hogy kapcsolatot tudjon velük teremteni, a versenyeken is általában kijelölik a lovakat a versenyzőknek, nem nagyon van alkalom ismerkedni. Rebi eredményei azt igazolják, különös érzéke van a lovakhoz, megérti őket és feltételezhető, hogy a lovak is értik őt. Bár pónin kezdte a pályafutását, kedvencei a telivérek, intelligenciájuk, gyorsaságuk, élénkségük miatt. A galoppozás, vágtázás is passzol a lóhoz és lovasához.

A lovak iránti érdeklődése egy lovastáborban kezdődött, ahová édesanyja 2003 nyarán beíratta az izgő-mozgó kislányt. Szülővárosában, Nyíregyházán annál a Gajdos Zsoltnál kezdett lovagolni, aki lovasként a III. Nemzeti Vágtát nyerte meg a budapesti Hősök terén.

Rebi, a lovaglást egy rakoncátlan póni hátán kezdte, mellyel 2012-ben el is indult a Nemzeti Vágta Kishuszár Vágtáján, bár ott nem sikerült túl fényesen a szerepelniük, mert a ló zabolázatlan viselkedése miatt kizárták őket a versenyből, azonban a galopp lovak és az egész légkör teljesen magával ragadta.

A pónik kis méretük ellenére is komoly kihívást jelentenek, nehezen törhetők be, mindez csak növelte Rebi akaraterejét, kitartását, és megvették a pónit.

Pályája esélytelennek ítélt lovakkal indult, az idomárok és tulajdonosok azokat bízták rá mondván, hogy kezdjen velük valamit.

Rebi rátermettsége, befektetett energiája eredményeként, szépen jöttek a sikerek, aztán egy nap Feri bácsi (Dr. Ecsedi Ferenc) bizalmat szavazott a lánynak, így lett Rebinek „saját” istállója, lovai és mondhatni egy olyan családja, akikkel azóta is nap mint nap együtt dolgozik, minden versenyen azért hajt, hogy Feri bácsi büszke lehessen a lovacskáira.

Ecsedi Ferenc, Rebi szakmai életében nemcsak a pótapukaka szerepét töltötte be, nagy hatással volt rá az is, ahogyan Feri bácsi a lovakkal bánt.

Rebi, így emlékszik vissza, a múlt évben elhunyt Feri bácsira:

„Mennyi, de mennyi tündéri meséje volt… Személy szerint a Dunakavics története volt a kedvencem, amit bármennyiszer újra mesélt, ha kértem.

Amikor Feri bácsi az istállóba érkezett, olyan volt, mint egy békességet teremtő angyal. Ahogyan mellettünk volt, tudtuk, hogy semmi baj nem érhet bennünket.

Feri bácsiról három szó jut rögtön eszembe: a jóság, az önzetlenség és a precizitás. Feri bácsiból áradó szeretet és jóság nem ismert határokat. Rengeteget tanultunk Feri bácsitól.

Az első, hogy a rosszakaróinkon is segíteni kell ha szükségük van rá… mert valójában nem olyan rossz emberek ők, és hátha rájönnek, hogy nem kell bántaniuk minket. Vagy legalább fele annyit fognak ártani, mint eddig, és akkor már szebb lett picit a világ.

A második, egyben a legfontosabb, ha a munkád a szenvedélyed, akkor igazán észre sem veszed, hogy dolgozol, mert ez a Te életed.

Ahogyan a hétvégéken a fehér pettyes dressz a fogasomon fog lógni, abban folyamatosan Feri bácsi arcát fogom látni, ahogyan bátorítón, mosolyogva rám bólint és közben azt suttogja: “Majmost” Rebikém!

Nincsenek szavak, amivel kifejezhetném, hogy mennyi mindent kaptunk Feri bácsitól. Mindig azt mondta nekem, hogy olyan vagyok, mintha Letike mellett a második lánya lennék. Tudja Feri bácsi, nekem pedig Feri bácsi életem végéig az én bölcs, jóságos pótapukám…

Ma is, ahogyan minden versenynap Feri bácsiért futottunk. Az utolsó üzenetem: A lovacskák jól vannak!

Pihenjen nagyon sokat, igyon sok-sok folyadékot, vigyázzon nagyon nagyon magára és ha találkozunk, majd mindent elmesélek! -ezekkel a szavakkal búcsúzott szeretett pótapukájától Rebi, és ez a tapasztalás ad neki erőt nap mint nap. Talán a 2019 szeptember 8-án bekövetkezett „horrorbaleset” utáni visszatérését is befolyásolta, bár Rebi bevallása szerint, ha nem veszíti el az eszméletét, ha emlékei lennének arról a szörnyű esetről, valószínűleg nem lett volna képes lóra ülni soha többé.

Május 7-én a Huszár Korinna emlékversenyen aratta 99-dik győzelmét, a dobogó tetején állva, a himnusz alatt folytak a könnyei. Korinnára gondolt, (Korinna mindössze húsz évesen hunyt el, autóbalesetben) aki abban a pillanatban ott volt vele, akivel nem csak pályatársak, de igazi jó barátok is voltak.

Egy héttel később, május 14-én Rebi megnyeri a 100-dik lovasfutamát.

Ez óriási siker, mert fiatal kora ellenére, 196 év alatt, ő a legfiatalabb női százados.

Amikor visszagondol arra, milyen érzés volt a századik győzelem, azt mondja együtt nyerték meg Reginával – a hároméves kancával, – ez ugyanannyira a ló sikere, mint az övé, mert a ló is győzni akar és egy-egy ilyen eredmény után ezt látni lehet rajtuk, tudják, hogy ők győztesek.

A versenylovak élete is olyan, mint a sportolóké. A rendszeres edzés, trenírozás mellett a megfelelő táplálkozás nekik is fontos, hogy jó kondícióban legyenek, vitaminokat kapnak és eleget pihennek.

A ló alapvetően menekülő állat, a telivérek tulajdonsága a gyorsaság, őket versenyzésre tenyésztették ki, ezért versenyhelyzetben együttműködik a lovassal, de az eredményhez a szakmai tudás, a megfelelő technika mellett fontos az is, hogy passzoljanak egymáshoz, mert szükség van erre a sajátos kommunikációra a verseny alatt. A ló és lovasa egymás mozdulataiból ért.

“Lovadra ne csak akkor legyél büszke, mikor nyer, vagy épp úgy futott, ahogy elvártad tőle, hanem akkor is mikor kiszakadt utolsó… Mert Ő akkor is a TE álmaidért küzdött!” – mondja Rebi, tekintete ragyog ahogy megsimogatja Power Pass nevű lovát. Mozdulataiban – melyet Bánhalmi Norbert fotóművész igyekszik megörökíteni – több van, mint pusztán ember és ló kapcsolata, ahogy megérinti a lovat és az fejét a lány vállára hajtja, egyértelműen látszik a bizalom, értik egymást, egy hullámhosszon vannak, nyugodtan mondhatjuk, ismerik egymás szeretetnyelvét.

A fotós vár, figyeli a mozdulatokat, de az érzelmekre koncentrál, ez jön át a képeken, ezt látni Rebi arcán akkor is, amikor azt mondom neki, hogy erről a pillanatról Nemes Nagy Ágnes „ A lovak és az angyalok” című verse jutott eszembe.

Szárny nélküli angyalok – mondja, de ez őrá épp úgy igaz, mint Reginára akivel a századik futamát nyerte, vagy Power Passra, akivel épp együtt állnak modellt. 

„Csak állnak és nincs semmi más,

csak látvány és csak látomás,

csak láb, csak szárny – az út, az ég,

bennük lakik a messzeség”  

- részlet Nemes Nagy Ágnes, A lovak és az angyalok című verséből.

 Kondra Katalin - 2023. május 17.

A képeket országunk egyik legelismertebb fotóművésze, Bánhalmi Norbert jegyzi, akit sok más tisztsége mellett az Olympus világmárka magyarországi képviselete beválasztotta a fotós nagykövetei közé, aki a Tihanyi Apátság tulajdonában lévő Rege Galéria kurátora, aki már három New York-i saját kiállításon van túl, aki három fotóskönyvben is oroszlánrészt vállalt, aki a holland labdarúgó válogatott hivatalos fotósa volt.

Címkék: lovak lóverseny galopp befutó

Megtekintések: 27

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek