Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Holnap lesz 20 éve , hogy Temesváron megkezdődött a felkelés. Onnan terjedt át Kolozsvárra, Marosvásárhelyre, Szebenre és más erdélyi városokra. Úgy tudom Bukaresten kívül más regáti városokban kivártak. Néhány évvel ezelőtt láttam egy román filmet, amely nagyszerűen mutatatt be egy ó romániai város későbbi ál-forradalmárait és azok lelepleződését. A magyarok között is sokan vannak ,akik meglapultak és most sütkéreznek "hőstetteik"-ben .Az igazi ellenállokat, akik cselekedtek is, vagy fontos szerepet játszottak a rendszerváltozásban, már rég háttérbe szorították, elhallgatják a mai szerencselovagok. Ki emlékszik még Csíkban a három "B"-re / Borbély Ernő, Buzás László,Biró Kati/ akiket súlyos börtönbüntetésre itéltek 1988-ban? De mindenki ismeri Nagy Benedeket, aki '56 múltja ellenére később besúgóvá vált és nemrég még kormányzati funkciót töltött (tölt?) be és a Csíki RMDSZ egyik meghartározó alakja! Vitaindítónak most csak ennyit.

Megtekintések: 415

Mellékletek:

Válaszoljon erre

Válasz erre a beszélgetésre

Hol apáról fiúra , száll a titkok titka,
Kárpátok őrzője , imígyen tanítja.

Ha mész hegygerincen , ha mész patakvölgyben,
Lábad alatt az út , könnyű sosem legyen.

Menj sűrű erdőkön , menj a hómezőkön ,
Hagyod ott nyomod minden drága magyar rögön.

Hallasz majd beszédet , hangosat , csendeset,
Keserűt kárognak, az igazság édesebb.

Édesebb a nyelvnek , az őszinte szó íze,
Varjúk károgása , ne zavarjon össze.

Kutass a végtelenben , a sorsod két kezedben,
Nyisd ki , olvasd bátran , ott rejlik benne minden.
Úgy látom közömbösség fogadta az általam javasolt témát. Pedig az elmúlt napokban és elsősorban a tegnap .a A Duna Tv kitett magáért. Méltóan emlékezett meg az eseményről! Nem tudom az erdélyi magyarok a Duna tv-sem nézik? A nemzet televizióját? Mert ez nem szlógen! Ez tény.
Péter, maga '88-ban telepedett át, tehát nem volt részese , vagy szemtanúja az eseményeknek. Én sem, csak
televízión keresztül követhettem az esményeket és képzelje mit éreztem , mikor bmondták, hogy Marosvásárhelyen rálöttek bátyámra? Szerncsére délután már megcáfolták ezt hírt. Magának is ott lehettek rokonai, barátai. Nemhiszem , hogy közömbösen hagyta volna Ceusescu bukása, hiszen átélte a Kárpátok Géniussza "jótéteményeit. Az én gyerkeim 13 és 11 évesk voltak '88-ban , amikor mi is áttelepedtünk . Ők nem közömbösek most sem szülőföldjük iránt, sem az akkori sem a mostani állapotokat illetően. Búvöljön el mindenkit ezzel a szép versel, de számomra ez az adott kontextusben csak egy piár fogás. Üdvözlettel Király István.
Peti,ez csodaszép! Ki irta?puszi Gyöngyi:)
Kedves Péter! Válasza kedves! Szimbolikusnak érzem, Sokunknak ugyanezt küldte. Nem lehetne egy kissé személyesebb, ami a maga gondolatait fejezné ki? Így igen személytelennek érzem. Próbáljon meg önmaga lenni és nem egy a " Blues eyes" közül.
Mellékletek:
Tisztelt Istvan!
Nem fogadtuk kozombosseggel ezt a megemlekezest, csak epp elfoglatak vagyunk. A Dunatvben en is kovettem a megemlekezest. En annakidejen Nagybanyan laktam ott eltem meg nagy felelem kozepette az egyesz forradalmat.Ott Hal' Istennek, csak a nagy zur-zavar volt, de a felelem ott volt mindenkiben, mert nem tudtuk most mi lesz.En 16 evesen eltem at az egeszet, de mar nem is emlekszem pontosan, melyik nap tortent. Ami az igazan elszomorito, hogy a mai fiatalok nem tudnak semmit rola!!!!Se roman, se magyar! Ez mar pedig nagy szegyen!Aki a sajat hazaja tortenelmet nem ismeri, legfeljebb zombikent elhet ott. Mi elszarmazottak vagyunk es a sajat tortenelmunkon kivul meg a befogadott orszaget is megismertuk, en oszniten mondom nagyon orulok neki, mert egy uj vilag nyilt meg elottem. Ezt kene valahogyan mergertetni mindekivel. A torenelem az, ami, legyen pozitiv vagy negativ, megiscsak a mienk marad. Tanulni kellene belole, nem szegyelni vagy hazugsagokkal teletomni az emberek fejet. Minden orszag tortenelmeben voltak, vannak es lesznek sotet foltok, de ezt senki nem titkolja, sot megprobalnak okulni belole es ez igy van rendjen!
Vegulis ennek a napnak koszonhetjuk, hogy elindulhattunk mi is vilagot latni!
Kivanok mindenkinek csendes megemlekezest!
Kedves Hajnalka! Sok igazság van abban amit a fiatalokról leírt, de azért nem lehet általánosítani. Az én alap végzettségem törtélnelem-tanár. Nagyszerű tanárink voltak Kolzsváron az egyetemen Imreh István,Jakó Zsigmond,Magyari András,Bodor András, Csetri Elek és Egyed Ákos. Sajnos közölük Csak Egyed Ákos él és idős kora ellenére ő a lelke az Erdélyi Múzeum Egyletnek. az lényegében az Erdélyi Magyar Akadémia! Tanítványaik tovább viszik áldásos tevékenységüket.
Itt Magyarországon mindössze 3 és fél évet tanítottam egy vidéki kisváros gimnáziumában. Tanítványaim közöl heten végeztek történelem szakon főiskolát vagy egyetemet. Van aki már doktorált is, Igaz a többiek pályát módosítottak.
A fitalok történelem iránti közömbössége (tisztelet a kivételnek) több okra vezethető vissza.Elsősorban a globalizált világ látszat értékei elterjedésének: Minden azt sugalja : élj a mának, élvezed az életet, fogyassz ! Neked minden jár! Te ezt megérdemled! És hadd ne ragozzam tovább.Másrészt itt Magyarországon a kádárizmus a maga rosszul értelmezett internacionalizmussával tudatosan folytotta el a nemzeti és vallási érzést. Romániában ellenkezőleg a nacionalista diktatura felfokozta a románok nemzeti érzéseit sőt sovinná tette az arra fogékonyakat.De minden eszközzel elnyomta a magyarok nemzeti érzéseit és beakarta olvasztani minden eszközzel ! Erről magácskának is vannak konkrét tapasztalatai. A Székelyföldön ahol többségben voltunk és vagyunk, ott nem jártak sikerrel: Ellenkezőleg csak ott volt komolyabb ellenszegülés és jobban ápolták a nemzeti hagyományainkat mint a szorvány vidékeken. Például Nagybányán az ottani négyhírű magyar festőiskolát kisajátitották a románok. Ismerem Vida Géza lányát, Zoet . Ő már csak törve beszéli a magyar nyelvet, mert románnak nevelte magyar apja. Románhoz is ment férjhez, aki ma akadémikus és túlteng benne a nemzeti érzelem. Ismerem, mert barátok voltunk az egyetemen és utána is egy darabig.
Igaza van , ismerni kellene mindenkinek népe , nemzete történelmét, mert csak akkor mondhatja. "Vagyunk akik voltunk, leszünk akik vagyunk!". Áldott karácsonyt kívánok minden jó magyarnak
Mellékletek:
Kedves István!

Valóban meglepő, hogy eddig nem nagyon méltatták válaszra ezt a beszélgetőfórumot. Pedig biztos, hogy a legtöbb tagnak van ezzel kapcsolatos élménye vagy mondanivalója. Ugyanakkor én sem a közömbösségnek tudnám be a nagy hallgatást. Talán a karácsonyi előkészületek is sokakat visszatartanak attól, hogy időt szánjanak egy ilyen témára. Vagy ki tudja?

Tény, hogy nagyon érdekes lenne személyes élménybeszámolókat olvasni ezen a fórumon.

Részemről két élményemet szeretném megosztani a 89-es eseményekkel kapcsolatban.

Az első élményem az, hogy december 22 helyett, már december 17-én hazaküldtek a bentlakásból - Gyulafehérvárról, ahol az akkori Kántoriskola (a mai Majláth gimnázium elődjének) végzős növendéke voltam. Már maga a tény, hogy 5 nappal korábban hazamehetünk karácsonyi vakációra, nagy örömre adott okot. Ugyanakkor ezt az örömünket eléggé beárnyékolta az a bizonytalanság és félelem, ami ott volt már a levegőben. Azt már tudtuk, hogy Temesváron nagy zavargások vannak, sőt talán lőttek is a tömegekre - de azt még nem tudtuk, nem is tudhattuk, hogy mi lesz ennek a végkifejlete. Otthon, szülőfalumban - Gyergyóremetén - még mindig titokban hallgattuk a Szabad Európa rádiót illetve Amerika Hangját és azon keresztül próbáltuk követni az eseményeket. De a sok hasznos információ ellenére is maradt egy jó adag bizonytalanság, amit csak az kezdett eloszlatni, amikor december 22-én, ha jól emlékszem valamikor délután, az állami rádióban és tévében bejelentették, hogy vége a Ceauşescu rendszernek. Ezzel kapcsolatban emlékszem, hogy nagyanyám nem akarta azonnal elhinni, hogy tényleg vége van a diktatúrának. Ezt a kétkedést sokan mások is osztották a családban vagy szomszédságban. Még beletelt egy-két napba, amikor tényleg kezdték elhinni az emberek, hogy valóban összeomlott a diktátori rendszer.

A második nagy élményem azzal kapcsolatos, ahogyan a román TVR1 ott duruzsolt egész karácsonyi ünnepek alatt a háttérben, mert szebbnél szebb karácsonyi énekeket közvetített, nemcsak román, hanem magyar és német vagy éppenséggel angol nyelven. Hogy ez miért volt akkora élmény, azt talán csak az érti meg igazán, aki átélte a nyolcvanas évek diktátori uralmát, és ráadásul a Keleti Kárpátokban élve, magyarként, nem volt alkalma csak a román-kommunista tévéműsort nézni (már amennyiben annak lehet csúfolni a mindenki által gyűlölt diktátorról szóló dicsőítő napi egy-két órás hazugságműsorokat). Állami román televízióban hallani a Mennyből az angyalt és olvasni a háromnyelvű karácsonyi üdvözleteket - hihetetlennek tűnt és akkor mindenki valahogy úgy érezte, hogy a Karácsony legfőbb üzenete az Isten és emberszeretetről konkréttá vált és testet öltött egész Kárpát-medencében és annak környékén.

Húsz év távlatából visszaemlékezve azt kell, hogy mondjam: életem legszebb karácsonya volt az 1989-es. Talán azért, mert a megvalósult Reménység karácsonya volt.
Kedves Sándor! Örülök, hogy megtörte a jeget! Egy nagyon meghítt emberi élményről számol be. Remélem ezzel az idéni karácsonya is szép lesz, bár tudom a reménység azóta is törpül. De , mint tudja a reménység hal meg utójára.
Nekem az elmúlt napok élményei közé tartozott a Duna tv, megemlékezése a temesvári kezdetekről. Élmény az, hogy a RTV1-en (mert csak ez elérhető számomra) is úgy tűnik korrekt dolgokat lehet látni. Most már egyértelműen bizonyított, hogy ellopták az névtelen hősök forradalmát. Ami Ceusescu elmenekülése után történt az már puccs volt. És ennek a puccsnak, hogy elhitesse a " nemzet megmentését", sajnos még több ártatlan áldozata volt, mint magának a tényleges forradalomnak. Elsősorban Erdélyben: Temesváron , Aradon Nagyszebenben, Kolozsváron és Marosvásárhelyen.
Kedves Tanár úr!

Húsz év távlatában elég nehéz részletekre emlékezni, még akkor is ha olyan eseményeket éltünk meg amik bekerültek a történelemkönyvbe és gyökeresen megváltoztatták életünket.

Arra azonban emlékszem, hogy a temesvári eseményeket követő marosvásárhelyi tüntetéseket miként éltem meg.

Arra is pontosan emlékszem, hogy amikor megláttam a tüntetők között a bátyámat, büszkeség, aggodalom, remény, pánikhangulat és meg sorolhatnám az érzéseket, amiket átéltem.

Aggódtam érte, mint testvér és aggódtam mindazokért, akiket érinthet ha vele valami történik: felesége, gyereke, szüleink, jóbarátok. Visszapillantva az eseményekre úgy érzem, hogy szükség volt olyan emberekre mint ők, akik életüket nem féltve nyíltan vállalták azt, hogy ez így nem mehet tovább ahhoz, hogy a diktatórikus rendszer megbukjon. Minden tiszteletem az övék.

Már nem emlékszem pontosan a hősök létszámára vagy minden névre, de arra emlékszem, hogy bátyámnak egy gyerekkori barátja, Hegyi Lajos, akit sokszor vendégül láttunk otthonunkban és akitől számtalanszor vereséget szenvedett a bátyám sakkozásban, egy nagyon okos, jó matematikus, a Bólyai Farkas Matematika Fizika Gimnázium volt tanítványa (ha jól emlékszem), hősi halált halt egy szebb jövő reményében azon a tüntetésen.

Az események felgyorsultak, mindenki a tv készülékhez tapadva figyelte a fejleményeket, mert már a bukarestieken múlott a végső kimenetele a forradalomnak.

Amikor megbukott a diktatórikus rendszer, az évtizedek alatt visszafojtott szólásszabadság, szeretet embertársaink iránt, nemzetiségtől függetlenül, felszabadult és egy euforikus hangulatot keltett mindenkiben. A hit, remény és szeretet karácsonya volt számomra a 89-es.

Az ünnepek után számomra eltompultak az azelőtt feltörő érzések és elkezdtem gondolkodni azon, hogy ebben az évtizedek alatt agymosott társadalomban lehetek-e optimista, várhatom-e azt, hogy összefogva visszaépítjük amit az előző rezsimnek sikerült szétrombolni? Azt hiszem realista voltam mintsem pesszimista és ezt a marosvásárhelyi márciusi események is megerősítették, amikor úgy döntöttem, hogy a vándorbotot a kezembe veszem és keresek egy olyan országot, ahol nyíltan vállalhatom szarmázasomat, ápolhatom anyanyelvem és utódaimnak nem kell szenvedniük az alapvető emberi jogokért.

Ez meg is történt 90 januárjában, csak azzal nem számoltam, hogy szívem mindig visszavágyik oda ahol születtem és mindig is hiányolni fogom Erdély fenyveserdőinek kellemes illatát és azokat a tájakat, amik a gyerekkorom emlékeit rejtik magukban. Azóta is innen haza és onnan vissza jövök. Feltevődhet a kérdés, hogy miért nem megyek haza, ha annyira honvágyam van? Azok akiknek gyerekük van pontosan tudják, hogy a saját vagy a gyerekeik boldogsága között kéne választaniuk, ha ezt megtennék. Nem rossz itt, csak egészen más!

Köszönet Transzszilvániának, hogy virtuálisan lehetővé teszi, hogy megint együtt lehessünk az otthoniakkal.

Kellemes karácsonyi ünnepeket valamint egy örömökben gazdag újévet!

Szeretettel,
Emese
Kedves Emese! Örülök, hogy egy marosvásárhelyivel cserélhetek eszmét ebben a kérdéskörben. Bár nem ott születtem, Marosvásárhelyt tartom szülővárosomnak. Két éves koromtól 1968-i éltem ott szüleimmel, testvéreimmel. Marosvásárhely az ifjúságom városa és most is nagyon kedves szívemnek. Sokat köszönhetek a Bolyai Liceumnak, ahol igaz csak két évet tanultam, de azt legfogékonyabb éveimben. Számomra nincs szebb épület a világon( bár jártam néhány fantasztikus városban is) mint a Kultúrpalota , a Városháza. a Teleki Téka , a Toldalagi Ház, a Vár a vártemplommal és hadd ne sorolajam tovább.
Nem az apró részletek a fontosak, hanem inkább az összhatás amit akkor decemberben megéltünk.És ez nagyon élénken él még emlékezetében. Mert az értelmünk sokszor megcsal, szívünk soha Mint ahogy Sain Expurry sohmondta , valahogy így "igazán jól csak a szívével lát az ember".
Mi '88 januárjában telepedtünk át és azóta is visszavágyunk. Itt megszoktuk , de nem tudunk azonosulni az itten uralkodóvá vált szemlélettel és magatartással. Mellékelek két verset amit a külhoni magyarok érthető reakcióját tükrözi a népszavazás eredményének ismertében. Dühös, de jogos reakciók! Szerencsére azóta az indulatok csendesültek. Én úgy látom Stofán Györgynek,aki Vádirat címmel könyvet írt a népszavazás ügyében, igaza van. Nem csak a az akkori ( és sajnos azóta is még mindig ugyanazok! De nem sokáig!) kormánypártokat ítéli el ,hanem az egész politika elitet, valamint Patrubány Györgyöt és társait a Magyarok Világszövetsége vezetőségéből! Idézem: "Mert mit tett Nicolae (Patrubány-az én beszurásom.KI.)azzal, hogy népszavazásra szólította a nemzetet? ( ez így tévedés, csak a belhoniakat!-Ki) Olyan bűnt követettel, amelyhez hasonlatosat csak az ország bohóca, G******** uram követ el nap, mint nap.Mint a legbutább hadvezér, meghirdette a kettős állampolgárságról döntő népszavazást, hatástanulmány nélkül, politikai zűrzavart és a magyarok elleni támadásokat idézve elő a gyászmagyarok részéről. ......Csapdát állított tehát a magyarságnak a megválasztott régi-új elnök,s ebben a csapdába mindnyájan belekényszerültünk".
A hazatelepedést illetően is épp olyan dilemmában voltunk '89 után mint magácska.Gyerekeink itt tanultak, már beilleszkedtek . Nem akartunk neki egy újabb traumát okozni Elég volt feldolgozni az elsőt: a szülőföld, a rokonok. a barátok elhagyását, a fenyőilatos, áfonyás, málnás, páfrányos szagok helyett a " disznószar szagú" kopár Alföldet megszokni és a "románozást", indultok nélkül eltürni.
Örvendek, hogy megsimerthettem gondolatait, amelyek nálam is kellemes és kevésbé kellemes emlékeket tott hozott felszinre..
Áldott karácsonyt kívánok Önnek , családjának és az otthoni szereteinek! Üdvözlettel :Király István
Mellékletek:
Kedves István!

Először erre a hozzászólására válaszolok, utána pedig leírom, hogy én hogyan éltem meg a 89-es eseményeket.
Azt reméltem, hogy ez egy olyan hely lesz, ahol az erdélyi magyarok inkább a szellemi összefogást-, mintsem a megosztottságot fogják előnyben részesíteni.
Nem lenne szabad elfelejteni, hogy ez a "disznószar szagú, kopár Alföld" - ahogy Ön írta - fogadott be minket, több tízezer kétségbeesett erdélyi magyart, akik a szellemi börtön és az embertelen életkörülmények elől menekültünk. A barátaim, osztálytársaim legalább harmada él itt, Magyarországon, - azért, mert ez az ország tudta, hogy menedéket kell nyújtson. Ne felejtsük el azt az összefogást, amivel még a '89-es előtti években, a Ceausescu rezsim tombolása közepette, szinte hetente érkeztek a magyarországi élelmiszersegélyek a magyarlakta településekre. Emlékszem, többször jött haza nagyanyám azzal, hogy siessünk, mert magyar kamion érkezett az "alimentara" elé, nézzük meg mit osztanak. Legtöbbször kockamargarint (mi így hivtuk) vagy konzerv-löncshúst hoztak, ami nagyon nagy dolog volt abban az időben.
És ne felejtsük el, hogy '88 tavaszán - másfél évvel a forradalom előtt -, Magyarország volt az, amelynek volt bátorsága a szovjet blokkon belül és befogadta a sajátjait. Még akkor is, ha munkásszállón laktunk, de meleg fedél volt a fejünk felett, és kaptunk valamilyen munkát, amivel elkezdhettük az új életünk alapozást. Mert kétezer Ft.-on és két takarón kívül, több segélyt nem kértünk, és nem is fogadtunk volna el. És ne felejtsük el, hogy a forradalom kirobbanása után pár nappal, kamionok százai indultak a határ felé, megrakva segélyekkel, magyarok százezreinek-, talán millióinak az adakozásából.
Ami pedig a "románozást" illeti: igen, vannak akik így hívnak minket, de ezt többnyire tudatlanságból mondják és nem azért mert lenéznének minket. (Persze akad olyan is, de nem ez a jellemző.) Amikor ilyet hallok valamelyik ismerősömtől, mindig megkérdezem, hogy miért "románoznak". A válasz szinte mindig az volt, hogy, "hát, mert Romániából jöttetek, nem?". Ilyenkor elmagyarázom nekik, hogy minket sért az, ha "lerománoznak" és nem azért, mert mi gyűlölnénk a románokat, hanem mert mi ugyanúgy magyarok vagyunk, magyarul beszélünk, magyarul gondolkodunk és magyar a nemzeti öntudatunk, ezért inkább hívjanak minket erdélyieknek. Akinek erre felhívtam figyelmét, soha többé nem románozott. Tehát látni kell azt, hogy szinte mindig tudatlanságból románoztak le, és ez leginkább a kommunizmus által elsorvasztott történelmi-, nemzeti öntudatra vezethető vissza, mintsem lenézésre.

Ami pedig Patrubányit illeti, szerintem ő jót akart. Mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, és hiszem azt, hogy Patrubányi nem politikai szándékból-, hanem nemzeti érzésből, nemzeti összetartozásból szerette volna a kettős állampolgárságot. Mert pontosan tudom milyen érzés a szülőföldön magyarként élni, de hivatalosan mégsem lenni annak. Lélekben sokat jelentett volna a határon túli magyaroknak, ha hivatalosan az Anyaországhoz tartozhatnak, és ezt meg lehetett volna oldani olyan törvénymódosításokkal, hogy ne használják ki ügyeskedők.
De sajnos, nem így történt, ez a nemes szándék áldozatul esett a politika mocskának, amelyben a legnagyobb gaztettet G******** Ferenc követte el azzal, hogy hazudott, és megtévesztette az embereket. Bizonyság jellemtelenségére, hogy ez nem véletlen volt, 2006-ban ugyanezt a manipulációt és aljas hazugságot cselekedte, szégyent hozva nem csupán a demokrácia intézményére, hanem a magyarságra is egész Európa előtt.

És, hogy a '89-es eseményekhez is hozzászóljak, mi teljes eufóriában éltük meg az akkori történéseket. Akkor már másfél éve Bp.-en éltünk, és ahogy kirobbant a Temesvári forradalom egyfolytában a híradót meg a Szabad Európa adásait hallgattuk. Aztán 21-én kora délután, azzal viharzott be lelkesen az egyik doki a munkahelyemen, hogy Bukarestben kitört a forradalom és lőnek az utcákon. Szereztünk egy tévét és minden munkatársam meg az összes doki, megrendülve figyeltük azokat a néhány perces képsorokat, amiket folyton ismételtek. Aztán egyszercsak a magyar tévé átvette a román adást, és amikor bemondták, hogy elfoglalták a tévét, Ceausescu pedig helikopterrel elmenekült, az egyik orvos előkerített a szobájából egy-két üveg italt és örömtől könnyezve, sírva koccintottunk egymással. Amit akkor láttunk és ereztünk, olyan hihetetlen nagy felszabadulás és csoda volt, amit el sem tudtunk képzelni korábban. Persze, órákon keresztül próbáltam hívni telefonon a rokonainkat, de lehetetlen volt vonalat kapni...
A következő néhány napban, ahogy a munkám engedte, folyton a tévét néztem. Tudom, hogy egy keresztény ember számára fontos az irgalom, de Ceausescuék kivégzésekor a legkisebb szánalmat sem éreztem irántuk. Talán az a sok kínlódás, megaláztatás, keserűség az alapvető élelmiszerekért, amit a szüleink, nagyszüleink mindennapjaiban láttunk, túl friss volt, hogy az elégtétel mellett, másnak is helye legyen. Habár kamaszok voltunk még, és nem is igazán mi szenvedtük meg, de azért láttuk a szeretteinken. Aki átélte, az még emlékszik, hogy külön "művészet" volt a sorbaállás. :-) Először volt a sor kettesével-hármasával, de még nem adtak semmit, csak a hír volt, hogy érkezik egy kocsi valamilyen hússal, tojással (az is jegyre!), tejjel, konzervvel stb. Aztán a sor felduzzadt olyan harminc-ötven vagy akár százméterig is. Amint megérkezett az áru és elkezdték árusítani, megkezdődött a lökdösődés. Ilyenkor arra kellett vigyázni, hogy ne szorítsanak a falhoz, vagy ki ne lökjenek a sorból, de leginkább arra kellett figyelni, hogy Anyu, vagy nagyanyám el ne essen. Volt néha olyan is, hogy összeverekedtek az emberek, ez rendszerint azzal kezdődött, hogy "- De ce te impingi, ma prostule? - Da eu nu ma-imping, ma impinge din spate!" :-) (nincsenek román ékezeteim). A pénzt már jó előre elő kellett készítenem, mert a pultnál is akkora volt a szorítás, hogy a kezemet nem tudtam lecsúsztatni a zsebemig. Hát ilyen volt... akik később születtek, el sem tudják ezt képzelni. De most már minekünk is - akik akkor a szüleinkkel megéltük -, csak néha jut eszünkbe. Nekem legutóbb akkor, amikor mutatták a hírekben, hogy valamelyik német elektronikai áruház nyitásánál, egymást taposták az emberek, hogy féláron megvehessék az elektronikai cuccokat. Nagyanyám kedvenc szitkát soha nem fogom elfelejteni, amikor jött haza valamilyen megharcolt élelemmel: "- Hogy Isten szakassza már meg ennek a Ceausescunak a nyakát, megint úgy megnyomták a mejjemet."
Szilveszter után jöttek barátok, ismerősök és mondták, hogy nyitva a határ, lehet jönni-menni, jórészt csak a magyar oldalon vizsgálják az útlevelet. Így hát, gyorsan összecuccoltunk néhány dolgot és - félelemmel telve ugyan -, de hazaugrottunk egy hétre. Nagyapámmal akkor találkoztam utoljára. Egy pohár pálinka mellett kiörömködtük magunkat és megkérdeztem, hogy emlékszik-e arra, amit évekig mondogatott, amikor sakkozás közben, titokban erről beszélgettünk. Emlékezett: "- A kommunizmus saját magát fogja felbomlasztani és felemészteni." Így is történt mindenhol Európában, később még Oroszországban is. Sőt, azt is mondta, hogy harminc év múlva az olaj ára a tízszeresére-, később pedig az egekbe fog szökni. Ennek előszele már bekövetkezett tavaly, de ez már más téma... Mondott ő jó dolgokat, amikor józan volt, csak sajnos szeretett inni és olyankor nem lehetett vele beszélni. De azon az utolsó találkozásunkkor végig józan volt, és amikor egy-két nap múlva elbúcsúztunk egymástól, sejtettem, hogy többé nem találkozunk. Ő is sejtette, valahol ezt mindketten éreztük...

Szóval így éltük meg azt a néhány napot, hetet, mintegy csodaként Karácsony előtt.

Kívánok Áldott Karácsonyt Önnek és Szeretteinek!
Kedves Csaba! Először is én is áldott karácsonyi ünnepeket kivánok Önnek és szeretinek. Úgy érzem valamit félreértett hozzászolásomból, valószinüleg azért mert félreérthető volt. Sajnálom.Amit írt azzal nagyrészt egyetértek. Néhány véleményével, azonban vitatkoznom kell (?), jobban mondva nem kell de megteszem. A "disznószar szagú" Alfölddel nem akartam megsérteni senkit. Nyílvánló , az ittlakók ebben nem híbásak. Ez csak egy jelző, amit és is úgy halottam egy máramarosszigeti ismerősömtől. Eztl sem ő sem én nem , minősítésként használtam. Csak arra utaltam , hogy milyen nehéz elszakadni a szükebb pátriától és még mindig vágyakozom haza. Elvégre, ahogy mondani szokták "emberből" vagyunk. ( Még szép, hogy nem disznóból!)Nekem is sok köszönivalóm van mind a magyarországi hívatlosságok , mind nagyon sok honfitársam felé. Azt viszont nehezen viselem, hogy a jelenlegi honfitársaim zömét eluralta az individualizmus. A népszavazás kapcsán a meglévő aljas ösztönöket , elismerem, szította az akkori kormányzat és M*** vezérkara. G******** utólag a Debreceni könyvében még dicsekszik is vele. Az adott időszakban , azonbam Kovács László exponálta magát legjobban e tekintetbe. Patrubányt ismerem személyesn és nemrég, pont a december 5-ei Kossuth téri megemlékezés kapcsán, ajánlottam fel segítségemet.Aljas módon letagadta, hogy elovasta volna a rendezvényt megeleőző napon az emilemet.Végül egy jó ismerösömnek küldött levelében felrótta, hogy nem vagyunk tekintettel hatlmas elfoglaltságára és minden féle embert ráenged.Hát inne fújj a szél. Másoktól tudom, nagyon sok segítőkész embert elüldözött maga mellől. Véleményem szeritin őt is megfertözte a "fönök" szindroma. Röviden: fejébe szált a dicsőség és mindenkit elüldöz maga mellől , akinek van egyéni véleménye. Ő is mind minden "Főnök" csak a Bollógató Jánosok körében érzi magát jól.Olvasa el Stoffán György "Vádírat" című könyvét. Engem meggyőzött abban ,hogy miért volt bűn a népszavazás kezdeményezése.
Hogy magyarhonban ilyen erkölcs mélységbe jutott az emberek zöme, abban a kádárizmusnak óriási büne van. Belenevelték az emberekbe, hogy ne foglalkozzanak polítikával, nemzeti sorskérdésekkel vallással. Helyette biztosított egy viszonylgos jólétet '56 után.És, hogy lekiismertefurdalás volt 87-89-ben , azt lehetett látni rajta utolsó éveiben. Nagy teher a hazaárulás! Ő is összeroppant alatta.G******** annál gátlástalanabb , hogy ilyen sorsra jusson. Hogy ennyire megosztotta magyarság, abban ő és elvtársai, belértve a ultraliberális S**** -esket is leginkább a híbások
Csak annyit a végére: ismertem olyan szekust, aki sokat segített engem és másokat, hogy túléljük a diktatúrát. Ha valakit érdekel ,röviden beszámolk majd róla. Az idén júliusban hunyt el.Hogy emléket állítsak neki. az nálam lelkiismereti kérdés. Az volt akkor is midőn többször elmentem a Marosvásárhelyi Törvényszékre tanuskodni mellette.Ugyanis egy volt securitátés ügynök beperelte "jó hirnevének" megsértéséért! Ő a besugó sokáig magas tisztségeket töltött be a rendszerváltás után. Hogy ma nem, az csak annak tulajdonítható, hogy kezd felette is eljárni az idő. Vagy ki tudja? Lehet, hogy az RMDSZ kormányra kerülve újra "honorálja " valamivel.
Mellékletek:

RSS

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek