Erdélyben több faluban is foglalkoztak szalmakalapok készítésével a boldogabb időkben. Ez a tevékenység főként az asszonyoké volt, akik szabadidejükben ezzel tudtak a konyhapénzhez pótolni. Most is megvan ez a tevékenység, ha kisebb is a jelenősége.

Így ír Márton Emőke „Bözöd” című tanulmányában:

A faluban majdnem minden családban foglalkoztak szalmafonással. Ez a népművészeti mesterség több évszázados múltra tekint vissza. A szalmafonás és a  szalmakalap-készítés a néphagyományok továbbéltetését eredményezik. A lakosság a mezőgazdasági termelés mellett ősi mesterséget, a szalmakalap-fonást is folytatja. A szalmakalapok mellett dísztárgyakat és különböző használati tárgyakat is készítenek. Művészi szintre emelve a népi kézműves mesterséget gazdaságilag mellékjövedelmet, az idelátogatóknak pedig turisztikai látványosságot jelent. A hagyományokhoz tartozó foglalkozások: kendertermesztés, tilolás, fonás, szövés, kézimunkálás, keresztszemes varrás. Telén fonás, nyáron mosás sulykolással. Ma a szalmafonás maradt fenn. A szalmafonás, kalapkészítés sok időt vesz igénybe. Kimondottan erre a célra termesztik a “csóréfejű” búzát, melynek szalmája a legmegfelelőbb. Ezt szárítják és minősége szerint osztályozzák. Az elkészítéshez össze kell válogatni a szalmát, színűk és minőségük szerint. Fonott szatyrokat is készítenek. Ám ezek az alkotások, kézimunkák nem eladásra készülnek, annál inkább kiállítások és ajándékozások céljából. A szalmafonó estéken összegyűlnek a falu lakói egy nagyobb helyiségbe és népi énekek hangzanak el munka közben, a szalmafonás közben. A szalmakalap készítők minden évben egyedi tárgyakkal jelentkeznek. Tanfolyamon lehetett részt venni  a szalmafonás eltanulása érdekében. Akik szalmából fontak dísztárgyakat, kalapokat készítettek, ők kiállításokon, több nemzetközi versenyen büszkélkedhettek alkotásaikkal, ahonnan jutalmakkal és díjakkal térhettek haza. Berei Szász Vilma néni, 65 éves bözödi szalmakalap-készítőtől tudtam meg, hogy immár nyolc éve vesznek reszt táborokban Törökszentmikloson (Magyarországon) és az almási kastélyban tartandó konferenciákon és büszkén térhettek haza, hisz alkotásaik tanúsítják kézművességüket.

Másik megszólaló a helyi unitárius lelkész felesége, Fazekas Angéla: Kicsitől nagyig mindenki ért ehhez a mesterséghez, bár egyre kevesebben élnek meg belőle. A faluban működő és a szalmafonatot késztermékké feldolgozó egység a hatvanas évek elején szűnt meg. Ma a település egyedüli székely kapuja jelzi azt, hogy a „tett színhelyére” érkezett a látogató: a Bözödi Szalmakalap Galériában találja magát. Százféle kalap és szalmából font dísztárgy lóg a falon – képrámák, pezsgőtartók, szatyrok, dísztárgyak és táskák tucatja fogadja a vendégeket. A bözödújfalusi Berei Vilma és fia, Zoltán alapították a galériát, ahova évente több száz turista is betéved. Ők eladásra is „gyártanak” szalmafonatokat, amelyeket főleg Szilágy megyei kereskedők vásárolnak fel, majd kalapokat és különböző dísztárgyakat készítenek belőlükA huszadik század elején a szalmakalapfonás jövedelemkiegészítő vagy kizárólagos megélhetési lehetőséget jelentett az asszonyoknak, de azóta már férfiak is kitapasztalták a mesterség fortélyait, amit az is bizonyít, hogy Bözöd egyik legnagyobb és legrégebbi szalmakalap-készítőjének Szakáll Mózes bácsit tartották. Bár a múlt évben elhunyt, munkái még sokáig díszítik majd a galéria falait. A hatvankilenc éves Mária néni büszkén mesélte lapunknak, hogy ő ugyan már elköltözött a faluból, de édesanyja és húga még ma is szalmafonással ütik el idejüket, „noha kalapok már nem készülnek a fonatból, mert kézzel aligha tudnák megvarrni azokat ilyen idős korban, gép pedig nincs a háznál” – mondta Mária néni. Egy-egy szalmakalap elkészítése hosszas folyamat, hiszen előbb az úgynevezett alakor búzafajtából, valamint kopaszbúzából kézzel elkészítik a szalmafonatokat, majd géppel összevarrják ezeket, és egy gőzprés segítségével nyeri el végleges formáját a jól ismert szalmakalap. Szerinte „nem hal ki ez a mesterség Bözödön, mert az itt maradt fiatalok mind értenek a szalmafonáshoz, és ha nem is varrnak belőle kalapot, a fonatokat is el lehet adni.”

Szőcs Lajos Kőrispatakból pedig így egészíti ki a tudnivalókat: „…a fiú arany karikagyűrűvel jegyzi el a lányt, s a hat hónapi jegyesség alatt a lány két keze által készíti el a kalapot vőlegényének. Ez a lány oklevele, mert ma ugyan egyetemi diploma szerint választanak feleséget, ám hajdan azt nézték, milyen kézimunkája van, mert ha szép, megél véle”.

Erdőszentgyörgy, 2010.09.10

                                                    Összeszedte: Bige Szabolcs Csaba