Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Szereted a székely vicceket? Itt a helyed.

Megtekintések: 11859

Válaszoljon erre

Válasz erre a beszélgetésre

Az öreg székely bemegy a kocsmába, és kér egy felest. Egy pár fiatal ott
vidámkodik, majd összesúgnak, hogy hogyan toljanak ki az öreggel.
Szépen kivárják, és egy alkalmas pillanatban bedobnak egy Viagrát a
pálinkájába. Az öreg komótosan felhajtja. Kis idő multával kimegy a WC-re.
Ahogy jön vissza, látják, hogy összevissza van vizelve a nadrágja.
Kérdezik tőle:
- Mi történt magával bátyám?
- Kimentem, elővettem, hát láttam, hogy nem az enyém, és visszatettem.

Két székely barkochbázik:
- Sündörödik?
- Lá.
- Hümdörödik?
- Lá.
- Penderedik?
- Lá.
- Akkor DNS molekula!

Városi tanító helyettesít falun. Első dolga, hogy figyelmeztesse az ízesen beszélő fiúkat a helyes kiejtésre:
- Gyerekek, figyeljetek!
        - Nem vella, hanem villa,
        - Nem tenta, hanem tinta,
        - Nem penna, hanem, ... izé ... toll....

A  székely meg a fia marhát vágnak.
- Gyere fiam, fogd le a bika szarvát, s én majd fejbe vágom!
Az öreg a fejszével odavág. De a bika csak ficánkol.

- No, hát mi...? - kérdi és megint odavág.
- Édesapám, ha még egyszer engem vág fejbe, Isten bizony eleresztem a bikát!

A székely épp szénát hord a csűrjébe, mikor a vasúttól két férfi meglátogatja.
- Adjon Isten bátyám, beleegyezne-e, hogy a csűrjén át síneket építsünk?
- Nem a!
- De miért nem? Jól megfizetnénk!
- Hát mert ki nyitogatná a csűr ajtaját, ha jön a vonat?

A székely és a fia télen, már két hete vágják a fát a hegyekben.
- No, fiam menj le a faluba, s tudd meg az öregektől, hogy kemény tél lesz-e, kell-e még vágjuk a fát!
A fiú le is megy, majd visszajön és így szól:
- Édesapám az öregek szerint kemény tél lesz, s kell még vágjuk a fát!
Újabb 2 hétig vágják a fát:
- Fiam eridj le a faluba, s kérdezd meg az öregektől, hogy mér' gondolják, hogy olyan hideg lesz!
- Édesapám azt mondták az öregek, hogy kemény tél lesz, mert két székely hetek óta vágja a fát a hegyekben.

Magyar Laska

Az úgy vót, hogy Zoltán komámmal kimentünk vót dógozni Magyarba. A vonatra Szeredába felültünk s másnap Pestre megérkeztünk. Éppen a vonatró leszálltunk, s há mán hivott es az ember, akinek a házat kelett épicssük, hogy jön utánnunk, de a kocsija elromlott s mán szerelik, de vaj még két órába biztos belételik s várjuk meg, met jő. 
Münk ott az állomáson egy padra leültünk, s csak figyelőztünk s pillogtattunk, mind a béka a csihányba, hogy miféle népek jönnek mennek. Zoltán ejszen elunhatta, met aszongya egyszer: „Hallod-e Sándor, gyere nezzünk szét a városba, s ne mind üljünk met az éjen ültünk eleget.” Na münk ügyesen elindúltunk, s ott mind mentünk s kóvályogtunk, mind a golyafos a levegőbe. Há egyszer egy ilyen ház ódalára ki van téve egy nagy kemény izmos pasas, csórén egy bugyiba. Néztük, néztük, aszongya egyszer Zoltán, hogy „Hallod-e komám, te életedbe ilyent láttál-e, s hogy vajon itt mi lehet.”
Mondom nekie „Én biza ilyent láttam egyszer, mikor a fiam még kicsike vót s bévittem Csikszeredába a cirkuszba, s ejszen itt es cirkuszisták vannak s menjünk bé s nézzük meg.” Egy ilyen pincébe lementünk s vót ott egy pasas, de nem az amelyik a képen vót, egy másik. Aszongya mit szeretnének. „Há - mondom - münk itt járunk a városba s megláttuk odafent azt a képet arról az izmos emberről, s gondolánk megnéznénk ha lehet s még jegyet es veszünk.” Kezdett erre az az ember vigyorogni s mind vakarta a füle tövit, s há aszongya egyszer: „Nem kell jegyet vegyenek csak jőjjenek velem met megmutatom.” Bévitt minket egy nagy terembe az tele vassal, ott egy csomó ember, emelték a vasakot, nyögtek úgy, hogy mondom valamelyik mingyátt megbornyuzzik.
Ott mind nézelődtünk s hát egyszer aszongya az az ember amelyik münket oda bévitt vót, hogy: „Hallják-e. Magik ezeket a vasakot mepróbálják-e?” Mű Zoltánnal neki s emelgettük a rudakot, s az csak mind tette reá a vaskarikákot. Egyszer egy csomó ember körénk gyült s aztot kérdi egy legényke, hogy: „Magik mit szednek, hogy ijen jól bírják?” „Há – mondom - münk immá semmit, fiam, az ősszel pityókát szettünk eleget s aztán az őszön még szedünk.” Megyen el a legényke, s hallom mondja a hátam mögött egy másiknak, hogy ezek pityókát szednek, s hogy az vajon mi. Ej, gondoltam magamba, szegény ember nem es látszik rajta, hogy vizesfejű, de az kell, hogy legyen, ha még a pityókát sem ismeri, s mien kár érte, met másképpen szép szál legény lenne.Aztán még egy darabon ott mind nézelődtünk, s mondom egyszer: „Gyere, komám, menjünk sza vissza az állomásra.” Éppen, hogy visszaértünk mán jött es a kocsival érettünk az ember, hogy akkor menjünk nézük meg mit kéne s hogy kéne csinálni. A kocsiba béültünk, bémutatkozott, hogy Endrének híják s hogy mérnök ember egy autógyárban, s hogy van egy felesége Tünde, s az hírszerkesztő a televízióba. Mind ott beszélgettünk s hát egyszer mondom: „Meg ne haragudjék Endre úr, de az a hírszerkesztő az miféle mesterség?” „Hát - aszongya - az olyan, hogy összegyűjtik a híreket, s akkor az ő felesége azokot megvállogassa, s hol elvesz belőle hol hezzaír s aztán azokot este bémondják a tévébe.” Na mondom ez egyszer tényleg fehérnépnek való munka, met nállunk otthon az utcába a fehérnépek az enyémmel az asszonnyal együtt, egyebet nem csinálnak, azok es csak gyüttik a híreket, mondom, hogy éjjel olyan későn a kocsmából hazamenni még nem tudtam, hogy aztot valamelyik ne látta vóna, s másnap az egész falu ne tudta vóna.
Endre úr az előleget ideatta, s münk neki s az ácsmunkát csinálgattuk. Mán a vége feli vótunk mikor egyik nap jön , hogy aszongya, ma nem kell bémenjen a gyárba s főzet nekünk ebédre egy finom ételt, s együk meg met ő es minyátt jön vissza. 
Na mümnk nekiültünk s kezdtük kanalazni bé a levesételt, de csípett úgy, hogy még a szemünk es könyezett belé. Egyszer Zoltán szökik fel az assztaltól, hánytassa valami erőssen, köpik s kárinkodik csúful. „Há téged mi lelt, komám” - kérdém. Asszongya „Nézzed szeg meg Sanyi, milyen csúf hal van a tányéromba, a rabló istenit ennek az embernek , de az es lehet kégyó, met né mijen csúf szemei vannak.” Nézem s há tényleg . Megkanalazom az enyémet es, s há egy nagy bajusszos kégyó vót az én tányéromban es. Há mondom én ezt az embert ejszen megütöm. Na de aztán megnyugudtunk s aszongya Zoltán: „Tudod-e Sándor, lehet hogy ez az ember nem es hibás s rosszat nekünk nem es akart, csak hát építeni itt sem olcsó, s ejszen a pénze elfogyott, s méges nekünk valamit adni akart vóna. Szegény ember ezeket a halakot mekünk megfőzte s csípőspaprikával jól megburrantotta, hogy hátha az izit nem érezzük meg. Egy cseppet elsiette s a halakot es benehagyta s ennyi az egész.” Kedtem én es erőssen gondolkodni, gondolkodtam s mondom: „Lehet igazad van komám, met eddig ezt az embert rendes magyar embernek üsmertük.” Ebben aztán, hogy megegyeztünk, csak azt néztük hova es tudnánk azt a mocskot úgy elönteni, hogy Endre úr ha visszajő meg ne lássa, met megsérteni nem akartuk. 
Szerencsénkre vót ott megkötve egy nagy borzas kutya, amelyik eppen nem morrogott úgy aludt, hogy még a nyála es folyt. Zoltán odament hezza s a levest halastól mindenestől a lábosába belétöltötte. A kutya neki s kezdte szürni bé, mint a réce a ganyélevet, még a lábost es kinyalta. Münk leültünk, hogy egy szivarot szíjunk el, hát egyszer kezd vinnyogni a kutya met gondolom égette a belit a leves. Jön vissza Endre úr es s kérdi vajon mi lett ezzel a kutyával, hogy ilyen csúful csinál. 
Há mondom ejszen csak szomjas met a táljába víz nincs mondom s biztos azétt. Tötött neki vizet s há a kutya issza s csendesedik meg. Aszongya erre Endre úr: „Tudják e magik, ez egy magyar kutya?” Én resteltem megkérdezni, hogy akkor neki e a rokonnyja vagy kinek, mondom nekie az nem baj, met münk ugyan székelyek vagyunk, de nekem es van egy barátom otthon, amelyik egész nap csak aluszik s csak folytassa a nyálát. Mikor megkérdeztem, mitől es van úgy elfáradva, aszonta attól, hogy Szibériába vót fogságba. Mondtam neki: „Hallod-e te? Apád volt fogságba Isten nyugusztalja, nem te.” Aszonta igaz, hogy az apja vót, de ő az apjával mán akkor ott vót. Ekkor mondta a felesége, hogy mien kár, hogy ott valamerre nem folyatta el.
Kezdett erre Endre úr kacagni, hogy ő a magyarságot nem úgy értette, s mán kezdte vóna magyarázni, de szólott a telefonja s valahova ejszen elhitták, met nagygyorsan elment.
A munkát aztán béfejeztük, s szettük essze magunkot, hogy reggel megyünk haza. Valami otthoni túró még meg vót maradva, mondom estére kéne csináljunk egy jó túrós puliszkát. Mi a városba kimentünk s az első bótba bé. Keringtünk a pócok között egy fél nap, járattuk a szemünk mint a menyét, de puliszkalisztet sehunn nem láttunk. Aszongya egyszer Zoltán: „Tudod-e Sanyi, lehet itt a puliszkát az itteni emberek nem es üsmerik, met látod-e, két hete mingyátt itt vagyunk, de münk puliszkát soha nem ettünk, s immán lehet nem es fogunk.” „Há – mondom -, lehet igazad van Zoltán, gyere akkor keressünk laskát, s csinálunk túróslaskát.” Kerestük addig, hogy majd éhen dögöltünk, s fel es mérgelődött Zoli komám úgy, hogy láttam rajta, valamit mingyátt esszetőr. Addig - addig, hogy egyszer melőllem elsirült, elément a kasszához . Bé volt oda ülve egy vékony fehérnépecske, s mikor Zoltán reakijátott, hogy „Hallja-e, hol a laska?” a fehérnép a kezeit a feje föli felemelte, hogy aszongya, itt a kasszába vigyék csak ne báncsanak. Kiátott es Zoltán utánnam, hogy gyere Sándor, megvan a laska, itt a kasszába s lehet még málélisztjik es van. Igen ám, de erre kezdtek az emberek a bótból kiszaladni, mint a bolondok. S há egyszer jőnek bé a rendörök es vaj öten, s minket a födre nyomnak le, s kötnek meg . Elég az hezza, hogy ha Endre úr a miliciára utánnunk nem jön, ejszen münket a túróslaskáétt bézárnak. Szerencsére a rendőröket mind ismerte, s münket elengedtek s valahogy hazajöhettünk.

                                                                                                                      Sanyi bá

Forrás: https://www.facebook.com/sanyibakonyv/posts/919673958115966

RSS

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek