A szem a lélek tükre, mondják sokan, és így is igaz. A szemben ott van a lélek kitárulkozása, vagy bezárkózása. A nyílt tekintet őszinte gondolatokat, nyílt érzelmeket sugároz. Aki titkolózik, kerüli a szemkontaktust. Az öröm és a bánat pedig fényesítheti, vagy elhomályosíthatja a szemet. Nem véletlen az, hogy a portré fotográfus mindig a szemet kutatja. És az sem, hogy elrontott a portré, ha a szem nem éles. Ha belenézhetünk valaki szemébe, ha nyíltan tekinthetünk annak a mélyébe, megláthatjuk, hogy a mi szemünk nyíltsága, vagy hunyorgó titkolózása miként hat a másikra. A szem tehát nem csak a saját lélek, hanem a beletekintő tükre is.

Az ablak ugyanígy az életé. Átláthatósága vagy éppen nyitottsága egyfajta átjáró a személyes élettér és a környezet között. Egy csukott ablak nem feltétlen elzárkózás a világ elől, annak, aki a szobából tekint kifelé, és egy földszinti, nyitott sem feltétlen kitárulkozás. Egy ablak, ezernyi titok és valóság, ezernyi képi lehetőség. Nem csak attól, amit takar, vagy megmutat, hanem amit eltakar, vagy visszatükröz. Egy sajátos keretű tükör a világra, amiben a valóság a legkülönfélébb elváltozásokkal van együtt jelen. Talán ezért olyan fontos téma sok fotográfus életében.