Egy júniusi alkonyatkor, az udvar árnyékos felében, megláttam egy rókát ülve, rám nézett, nem mozdult.Szalámit, meg szalonnát hoztam, közelébe dobtam, megette és akkor láttam,hogy milyen sovány, csapzott.Másnap figyeltem és megint jött.Aztán mindennap jött, egyre közelebb.Egy este aztán elhozta egyik kölykét is, másnap már kettővel jött, később hárommal.Etetés közben annyira összebarátkoztunk a kölykökkel, hogy a kezünkből vették el a csontokat.Aranyos , játékos állatkák voltak.Októberben visszatértünk Vásárhelyre.Decemberben jött a hír, hogy egy gyáva, önző ember megmérgezte őket. Vigasztalhatatlanok voltunk.Tudtuk ki volt, de nem tudtuk rábizonyítani.Itt emléket állítok nekik.Nem vagyok jó fotós, olcsó kis gépem van de kuriózumként és példaként mutatom meg , hogy nagyon szeretetre méltóak, nagyon meglehet szeretni őket .