Wass Albert

Márciusi ballada

Fenyők fekete lombján
már gyantaillat árad.
Az alkonyat lilája
övezi lent a fákat.
Egy kis patak dalolgat…
rég nem dalolt már senki.
Dalát a fenyves-erdő
kacagva visszacsengi.

A nyirkos erdő mélyén
ébredni kezd az élet.
Az éledő rügyek közt
széncinke-had mesélget.
Rigók halk füttye szólít
a csöndes esti lesre,
s halk nyár-illúzióval
köszönt a szürke este:

…Lágy csendű lombok alján
pásztortűz fénye éget…
A tölgy-erdők susognak
csodálatos meséket…
Leszáll a tarka álom…
s míg csöndesen elalszol:
fejed felett a fákon
csengő poszáta-dal szól…

Fenyők fekete lombján
már gyanta-illat árad.
Az alkonyat lilája
övezi lent a fákat.
Egy kis patak dalolgat…
rég nem dalolt már senki…
dalát a fenyves-erdő
kacagva visszacsengi.