Kedves Ilona!
Gyermekkorom emlékei között van egy kudarcos győzelem, amely meghatározta, meghatározza cselekvéseim értelmét.
A történet röviden; Várat építettem. Gyermeki lelkem örömmel fogadta magába az elkészült várat minden egyes simításával együtt. Egy román csobán botjával szét verte ismételgetve "maj bzgorásule" (te kis hazátlan).
Nagyapám biztatására új várat építettem amely nagyobb lett és egy templom tornyot is.
Vártam a juhász aki meg is jelent. Bocskorában súlyos lépésekkel ott termett mellettem. A juhász szemébe néztem, de nem haragot láttam hanem inkább valami féle együtt érző mosolyt.Kérges kezével megsimogatott elővette furulyáját és furulyázott. Mintha dicséretemre tette volna.
Nagyapám szavai csengtek fülemben "a székely ember attól lesz erős ha soha nem adja fel."
Győztem. De nem tudtam mit kezdjek a győzelemmel.Bizonyos Idő eltelte után értetem meg agyőzelem értelmét, amely nem más mint egy sorstörténet, egy olyan kikötője az életemnek amelyben az öröm a keserűség a félelem átalakult egy tudatos állapottá megértve a magyar sors lényegét. Isten segítségével túléltem és túléltük még nagyon sokan.
Feltéve azt a kérdést, hogy mi is van Isten és a Haza között?
A nemzet és a nemzettudat nélkül csak önazonosság nélküli bolyongó porszemek vagyunk!