Szavad egyre vékonyabb lett,

fejedben csak szíved dobol,

szemed színében borostyánok

beszélnek ifjú hajnalokról.

Mint ághegyen veréb vére

omlanak szét múlt hegyek

és a hallgatásod bére

kámfor-zöld szélben didereg.

S most, ha vágyol csók-virágra

ajkam kertjében megterem

s csak teérted szökve szárba

zöldül ki szent-szív levelem.

Drága csillag, jó hogy itt vagy

s kőbe zárt éned el hagyott

mert szikrázni nem… Folytatás

Holdfény-sávok sorában: fák között

paraszt-virág rétbe olvad testünk,

s álmunkban a csillagok közt járunk

s önfeledten, gyerekként nevetünk.

Késő-izzású vágyunk még régi,

hol a padok árnyékot vajúdnak

s Góliáttá válnak a hold-kelte

tövén álló fák a nyugalmunknak.

S te itt fekszel finom széna-létbe

súlyos rózsa-illat kerti ágyon,

kristály-szféra szavaid hallgatom

s hajtincseiddel finoman játszom.

A késő tavaszi rügy-illatok

benne… Folytatás