Szavad egyre vékonyabb lett,

fejedben csak szíved dobol,

szemed színében borostyánok

beszélnek ifjú hajnalokról.

Mint ághegyen veréb vére

omlanak szét múlt hegyek

és a hallgatásod bére

kámfor-zöld szélben didereg.

S most, ha vágyol csók-virágra

ajkam kertjében megterem

s csak teérted szökve szárba

zöldül ki szent-szív levelem.

Drága csillag, jó hogy itt vagy

s kőbe zárt éned el hagyott

mert szikrázni nem… Folytatás